oltári kialvatlan pms-es pasis hiszti van.
mindenkinek jobb, ha most kicsit még nem írok, mert épp minden nőt megértek, aki szerint a férfi debil, beleszarós, szemét, önző kreatúra, akivel csak a baj van, és akit szidni kell, mert tesz az igényeinkre.
ez így tökre nem kerek. biztos, hogy a pasi rárezonál valamennyire a hisztimre és képtelen lekezelni, de amúgy meg nyilván nem változott akkorát hirtelen, hogy ennyire rossz legyen nekem, mikor meg eddig minden oké volt. (van olyan pasi, aki le tudja kezelni? vagy ez irreális elvárás?)
nyomorult hiszti, bizonytalanság. túlérzékenység, babusgatás- és megerősítésigény...
ja, és már kora reggel utolsó szutyok kurvának neveztem minden nőt, aki ràrepül egy foglalt férfira, flörtölgetni mer vele és kinyilatkoztattam, hogy én bizony, ha megtudnám, hogy az enyémmel, simán megtépném.
kicsit mintha feszült lennék és agresszív.
pedig tudom, hogy a férfinak kéne nem belemenni... közben meg kitérdekel, kikaparnám a szemét a nyomorult ribancának is, simàn.
keressen magának sajátot és hagyja békén a másét, különben vessen akkor magára.
2016. szeptember 28., szerda
2016. szeptember 26., hétfő
tudta?
én igazán igyekszem távol tartani magam a közélettől, mert a konstans tehetetlen düh nem túl egészséges, és csakazértse vagyok hajlandó politikusok nevét-arcát megjegyezni, mert energiát nem pazarlunk,
de bakker. teljesen kimaradni nem tudok... és:
vérlázító, hogy képesek voltak beáldozni két rendőrt az idióta népszavazósdijuk megtámogatására!!!!
oké, nem öltek meg senkit, de ez őket és a családjukat tuti nem vigasztalja, azokat se, akiket anyagi kár ért,
engem meg pláne nem, mert megint kúszik befele az a bizonytalanság és diffúz félelem a gyomrom tájékára, amit pedig nem akarok érezni.
nem jó, nagyon nem jó...
és beugrik, ahogy tavasszal a pasi meséli, miket olvasott, mert ő olvassa, meg hogy a szükségállapot terve, az alkotmánymódosítás, ültünk egy buszmegállóban, lógáztam a lábam, sütött a nap és cigiztünk és mégis ijesztő volt,
és hogy alig egy hete poénkodtunk rajta, hogyhogy a migráncsok nem terrortámadták még meg kishazánkat, mikor mindjárt szavazás - és akkor röhögtünk (tudjátok, a közélet mindig bekúszik a napi humorba),
de most már annyira nem nevetek.
utálom, hogy ezt csinálják.
de bakker. teljesen kimaradni nem tudok... és:
vérlázító, hogy képesek voltak beáldozni két rendőrt az idióta népszavazósdijuk megtámogatására!!!!
oké, nem öltek meg senkit, de ez őket és a családjukat tuti nem vigasztalja, azokat se, akiket anyagi kár ért,
engem meg pláne nem, mert megint kúszik befele az a bizonytalanság és diffúz félelem a gyomrom tájékára, amit pedig nem akarok érezni.
nem jó, nagyon nem jó...
és beugrik, ahogy tavasszal a pasi meséli, miket olvasott, mert ő olvassa, meg hogy a szükségállapot terve, az alkotmánymódosítás, ültünk egy buszmegállóban, lógáztam a lábam, sütött a nap és cigiztünk és mégis ijesztő volt,
és hogy alig egy hete poénkodtunk rajta, hogyhogy a migráncsok nem terrortámadták még meg kishazánkat, mikor mindjárt szavazás - és akkor röhögtünk (tudjátok, a közélet mindig bekúszik a napi humorba),
de most már annyira nem nevetek.
utálom, hogy ezt csinálják.
2016. szeptember 25., vasárnap
tmi-s helyzetjeli
kábé péntek délután négytől van bennem valami feszült alapjárat - igen, tisztára, mint az influenzánál, ennyire meg tudom mondani, honnan számoljuk, marha vicces...
addig inkább kimerült voltam hatalmas csönd- és magambanszüttyögés igénnyel, onnantól viszont hisztis.
annyira, hogy folyton beszólogattam a pasinak is, ilyen előre reklamálós meg elégedetlenkedést sugalmazó félmondatokat, ok nélkül. aztán ezt észrevettem és meg akartam beszélni, és akkor meg behisztiztem azon, hogy neki nem tűnt fel/fel se vette, aztán azon, hogy el akarta ütni valami viccel, aztán ... már nem emlékszem, de ezt így sikerült többször is eljátszani, kb minden szaron.
(pl vettem egy cserép virágot, és pont a kasszánál reflexesen a kezébe nyomtam, hogy turkáljak a táskámban. ő tök cuki módon kifejezésre juttatta, hogy reméli, hogy nem neki kell kifizetnie, mert ez most így nem annyira férne bele a nasi meg a fagyi meg a kajaalapanyagok mellé - ami addig eszembe se jutott, mert hát tökre nem olyan volt a helyzet, meg tudtam, hogy ez tényleg nem fért volna bele,
de akkor elkezdtem mondogatni, hogy tényleg, akár fel is ajánlhatta volna, meg lesz-e még olyan, hogy kapok tőle, meg hasonlók...
és akkor ebből sok.)
nagy egyetértésben megállapítottuk, hogy wtf. (és abszolút korrekten átbeszéltük amúgy az esti főzőcskézés közben.)
akkor ezek így most a hormonok? mert cickó ügyben már megvan a szokásos növekedés... de hát basszus, ennyire? ááájjjj, nem lehetne, hogy ezt mellőzzük? (a nagyobb és érzékenyebb mellek maradhatnak...)
vagy ugye lehet még az apukám újabb kórházazása, az is aznap kezdődött. borzadályos immunkezelés on. (de mégse másfél év, csak egy, jupié. viszont az első etaptól 3 lázcsillapító mellett volt 39 a láza, not so funny.)
az meg tutkó benne van, hogy az újcsajos szekrénykipakolás miatt tele a szobám random kupacokkal, amik naponta kétszer átrendezik magukat és egyrészt mostanra semmit nem találok, másrészt borzasztóan hiányzik a tiszta, rendezett otthonosság.
és zavar, hogy az újcsaj pont ugyanúgy megborította a hüvelyflórámat, mint ahogy egy új pasi is szokta. szerintem nem gomba, csak valahogy más, érzet, állag, illat (nem szag szerencsére), mennyiség... mivel korábban már megfigyeltem, hogy idegen emberrel kontaktolás=zavar (wc és fürdőkád is elég úgy tűnik. ez másnál is van? vagy csak én vagyok érzékeny rá?), egyelőre csak fél szemem rajta, de ha nem múlik, orvos.
hogy mindig van valami...
hát, lehet, tényleg mindig van valami, csak néha elfelejtem.
2016. szeptember 23., péntek
tüpptürüpp
nem túl fair, hogy csak a nyafogást teszem ki, a feltöltős, a szaftos, az akármilyen, érdekesebb tartalmakat meg nem blogolom be... tudom.
nem csak rossz van, még ha az is jön le.
csak azokat nehezebb feldolgozni, integrálni, sokat segít a mindenmáshoz való pozitív hozzáállásomon, ha ideventillálhatom. itt lepakolom, hogy tudjak utána a rílvörldben kifele figyelni.
és adós vagyok, és ez most ilyen.
de pölö ma még kábé csak ettem meg lézengtem, bambulásztam kifele a fejemből. kéne és lehetne dolgokat csinálni, emberekkel kommunikálni, és nem megy.
annyira elfáradtam.
sok volt.
most fogok bemenni a fürdőbe nagygenerálra, aztán az énem különböző kiterjesztéseinek (a.k.a. szoba, konyha, szekrény, holmik) is nekiesni kicsit (tényleg kicsit). még egy napra simán szükségem lenne így, de nincs több. halleluja, hogy ez is volt.
nagyon fura egy kimerültség ez: nincs erőm senkire figyelni. érdekelne, kérdeznék is, ám a válaszokat, a jelenlétet se tudnám befogadni. kimozdulni, utazni, intézkedni pláne nem. a nagytakarítós projekt se mostanában lesz befejezve.
remélem, ma pihen annyit a rendszer, hogy utána utolérhessem magam.
yepp, biztosan.
nem csak rossz van, még ha az is jön le.
csak azokat nehezebb feldolgozni, integrálni, sokat segít a mindenmáshoz való pozitív hozzáállásomon, ha ideventillálhatom. itt lepakolom, hogy tudjak utána a rílvörldben kifele figyelni.
és adós vagyok, és ez most ilyen.
de pölö ma még kábé csak ettem meg lézengtem, bambulásztam kifele a fejemből. kéne és lehetne dolgokat csinálni, emberekkel kommunikálni, és nem megy.
annyira elfáradtam.
sok volt.
most fogok bemenni a fürdőbe nagygenerálra, aztán az énem különböző kiterjesztéseinek (a.k.a. szoba, konyha, szekrény, holmik) is nekiesni kicsit (tényleg kicsit). még egy napra simán szükségem lenne így, de nincs több. halleluja, hogy ez is volt.
nagyon fura egy kimerültség ez: nincs erőm senkire figyelni. érdekelne, kérdeznék is, ám a válaszokat, a jelenlétet se tudnám befogadni. kimozdulni, utazni, intézkedni pláne nem. a nagytakarítós projekt se mostanában lesz befejezve.
remélem, ma pihen annyit a rendszer, hogy utána utolérhessem magam.
yepp, biztosan.
hát mi volt ez a nap?!
a szerdai erős indítás után tegnap olyan szivatós munkanapom volt, hogy ne tudjátok meg.
agyfasz, agyfasz, agyfasz.
teljesen wtf dolgok történtek.
pl a főnök kétszer hívott fel egymás után, hogy nagyon lecsesszen és kiküldött valakit, hogy szóljon rám, hogy tegyem le, hogy lecseszhesse azt is, akivel épp beszélek, meg mindenki mindenkit nagyon lecseszett, kivéve a nagyembereket, akik az egészet csinálták, meg telefonálgatnom kellett, hogy magyarázzam, hogy én nem mondtam vagy sugalltam, hogy te tehetsz róla, én csak azt mondtam, hogy, szóval nem tudom, miért, és nyugi, engem is, ...
az ok, a nap poénja véletlenek olyan sorozatából jött ki, amire kisebb volt az esély, mint egy lottóötösre. (oké, ez végülis vicces már, de legközelebb inkább a sokpénzt kérem.)
(most valakinek van egy indokolatlanul drága koszorúja, csak remélem, a hozzátartozók nem olvasgatják a szalagokat...)
a rendezvényünket akkora égések kísérték, mint a Reichstag, de persze sosem az égett, aki tehetett róla. (pedig kaptunk előre papírt, sima ügynek ígérkezett.)
mint kiderült, a legtöbb infó hiányzott, ami meg nem, az téves volt, és nem csak nálam. már leváltottak és a kilépőcigim szívtam, mikor jött a parancsnok szresszdohányozni és panaszkodni, és annyira tudtam örülni, hogy azon a ponton engem már nem érint, csak együtt kell éreznem.
de hogy olyanokat képzeljetek el, mint:
direkt rákérdeztem, ki a zaklatható kulcsember. menetközben feltűnt, hogy ő aznap konkrétan bent sincs, tehát tuti valaki teljesen mást kell keresni, de ugye akkor vajh kit, és ha az, akit kérdeztem, mint főbaszt, nem tudja, akkor ki tudja.
a teljesen más kiment x dolgot megvenni a legnagyobb pörgés közepén és nem vitte egyik telefonját se és nem osztotta meg senkivel az infókat és fél óráig várattunk embereket, akiknek határidős pakolása lett volna, mert senki nem tudta, hova, nekik meg csak durván ellentmondó információik voltak. és kapkodás lett és csúszás és idegrángós fejek.
a catering olyan helyre lett pozicionálva, ahol bárki hozzáférhetett, mert az illetékeseknek nem szóltak, hogy nyitott a rendezvény, így kb azelőtt felzabálták a VIP vendégek kajáját, hogy odafértek volna.
a VIPek teljesen máshol és máskor jöttek, mint amiről tudtunk, más létszámban.
egy véletlen folyosói pletyiből tudtam meg, hogy az egyik VIP jön, nálam jön, a mi tolókocsinkkal és a fiúk kísérik fel, a fiúk meg tőlem tudták meg. fejvesztve rohangálós átszervezés, tolókocsi-csekkolás és szervízelés, amit mi intéztünk, akiknek köze se lenne hozzá, stb. mert hát mekkora égés lett volna, ha meglepődünk, váratjuk és akkor derül ki, hogy lapos meg nincs lábtartó meg stb?! (ez mondjuk a nemVIPeknél is égés ám szerintem, de hagyjuk.) és mi lettünk volna a hibásak, hiába nem.
beállított az egyik tvcsatorna, akikről se infó, se engedély nem volt, és az illetékeseket nem lehetett elérni és akkor találjam ki én, hogy honnan, hova, kihez és mikor mehetnek, egyáltalán mehetnek-e, mert nekik azt mondták, majd itt eligazítják őket. aztán meg lecsesztek az illetékesek, hogy minek tartottam fel őket, így is késtek. de ha csak úgy beküldöm őket hasraütésre, a főnök csesz le.
várjam xy-t, egy idős bácsit és szóljak z-nek, ha jöhet érte. úgy, hogy egyszerre két idős és süket(!!!) bácsi érkezett és egyik se értette már azt se, hogy a nevét kérdezem és várni se akartak, míg z értük jön és akkor melyik az, az-e valamelyik.
szóltam, hogy megjött a szállító, és szóljanak az illetékesnek. (elmenni nem mehetek, mobilt nem tudok kihívni, gyorskódja nincs.) az nagysokára visszaüzent, hogy pakoljon le nyugodtan nálam, mire én visszaüzentem, hogy nem tud, mert kell neki aláírás, amire én nem vagyok jogosult. vártunk, vártunk, semmi. üzentem, hogy akkor küldjön már legalább maga helyett valakit, mert a szállító már nagyon toporog és akkor meglepődve visszaüzente, hogy de ő mondta, hogy csak pakoljon le. de mondom nem tuuuuud! vártunk tovább, semmi. és akkor végül én szereztem valakit, aki átvehette, sok körtelefonnal.
meggyőzni mindenkit, hogy szívjon el inkább még egy cigit, míg én tanácstalanul telefonálgatok nem akkora fun.
a főnök felvett egy telefont helyettem, így megtudta, hogy keresünk egy engedélyt, tehát nincs nálam az engedély, pedig a dolgot màr bevitték tegnap. lebaszott. pedig én most mit csináljak, ha az egyik nagyember úgy írt magának papírt, hogy nem pecsételte le, aztán elszaladt rányomni és soha többet nem hozta vissza? két nap alatt 5ször ígérte meg 2 ember, hogy kihozza, végül több környi telefonos segítséggel megtalálta nekem valaki tök más szívességből és az utolsó pillanatban még gyorsan iktathattam. hülye felesleges faszkodások, vááá.
meg ilyenek. tulképp vért kellett izzadni, hogy el tudjuk látni a munkánkat és mindenki azt hiszi ilyenkor, hogy mi vagyunk a dilettánsak, pedig.
és eközben persze ment a napi szokásos: jöttek kutatni, órára, telefonáltak, műtárgyakat szállítottak, karbantartottak, kapu ki-be, sorompó le-fel, igazítsam útba, bent van-e, kiszalad kicsit, de jönnek hozzá, ki az ügyeletes,
és én pont kimerült voltam, betegnek éreztem magam, küzdöttem, hogy egyáltalán fogjon az agyam, legalább fáziskéséssel. és szarul is néztem ki.
fú.
agyfasz, agyfasz, agyfasz.
teljesen wtf dolgok történtek.
pl a főnök kétszer hívott fel egymás után, hogy nagyon lecsesszen és kiküldött valakit, hogy szóljon rám, hogy tegyem le, hogy lecseszhesse azt is, akivel épp beszélek, meg mindenki mindenkit nagyon lecseszett, kivéve a nagyembereket, akik az egészet csinálták, meg telefonálgatnom kellett, hogy magyarázzam, hogy én nem mondtam vagy sugalltam, hogy te tehetsz róla, én csak azt mondtam, hogy, szóval nem tudom, miért, és nyugi, engem is, ...
az ok, a nap poénja véletlenek olyan sorozatából jött ki, amire kisebb volt az esély, mint egy lottóötösre. (oké, ez végülis vicces már, de legközelebb inkább a sokpénzt kérem.)
(most valakinek van egy indokolatlanul drága koszorúja, csak remélem, a hozzátartozók nem olvasgatják a szalagokat...)
a rendezvényünket akkora égések kísérték, mint a Reichstag, de persze sosem az égett, aki tehetett róla. (pedig kaptunk előre papírt, sima ügynek ígérkezett.)
mint kiderült, a legtöbb infó hiányzott, ami meg nem, az téves volt, és nem csak nálam. már leváltottak és a kilépőcigim szívtam, mikor jött a parancsnok szresszdohányozni és panaszkodni, és annyira tudtam örülni, hogy azon a ponton engem már nem érint, csak együtt kell éreznem.
de hogy olyanokat képzeljetek el, mint:
direkt rákérdeztem, ki a zaklatható kulcsember. menetközben feltűnt, hogy ő aznap konkrétan bent sincs, tehát tuti valaki teljesen mást kell keresni, de ugye akkor vajh kit, és ha az, akit kérdeztem, mint főbaszt, nem tudja, akkor ki tudja.
a teljesen más kiment x dolgot megvenni a legnagyobb pörgés közepén és nem vitte egyik telefonját se és nem osztotta meg senkivel az infókat és fél óráig várattunk embereket, akiknek határidős pakolása lett volna, mert senki nem tudta, hova, nekik meg csak durván ellentmondó információik voltak. és kapkodás lett és csúszás és idegrángós fejek.
a catering olyan helyre lett pozicionálva, ahol bárki hozzáférhetett, mert az illetékeseknek nem szóltak, hogy nyitott a rendezvény, így kb azelőtt felzabálták a VIP vendégek kajáját, hogy odafértek volna.
a VIPek teljesen máshol és máskor jöttek, mint amiről tudtunk, más létszámban.
egy véletlen folyosói pletyiből tudtam meg, hogy az egyik VIP jön, nálam jön, a mi tolókocsinkkal és a fiúk kísérik fel, a fiúk meg tőlem tudták meg. fejvesztve rohangálós átszervezés, tolókocsi-csekkolás és szervízelés, amit mi intéztünk, akiknek köze se lenne hozzá, stb. mert hát mekkora égés lett volna, ha meglepődünk, váratjuk és akkor derül ki, hogy lapos meg nincs lábtartó meg stb?! (ez mondjuk a nemVIPeknél is égés ám szerintem, de hagyjuk.) és mi lettünk volna a hibásak, hiába nem.
beállított az egyik tvcsatorna, akikről se infó, se engedély nem volt, és az illetékeseket nem lehetett elérni és akkor találjam ki én, hogy honnan, hova, kihez és mikor mehetnek, egyáltalán mehetnek-e, mert nekik azt mondták, majd itt eligazítják őket. aztán meg lecsesztek az illetékesek, hogy minek tartottam fel őket, így is késtek. de ha csak úgy beküldöm őket hasraütésre, a főnök csesz le.
várjam xy-t, egy idős bácsit és szóljak z-nek, ha jöhet érte. úgy, hogy egyszerre két idős és süket(!!!) bácsi érkezett és egyik se értette már azt se, hogy a nevét kérdezem és várni se akartak, míg z értük jön és akkor melyik az, az-e valamelyik.
szóltam, hogy megjött a szállító, és szóljanak az illetékesnek. (elmenni nem mehetek, mobilt nem tudok kihívni, gyorskódja nincs.) az nagysokára visszaüzent, hogy pakoljon le nyugodtan nálam, mire én visszaüzentem, hogy nem tud, mert kell neki aláírás, amire én nem vagyok jogosult. vártunk, vártunk, semmi. üzentem, hogy akkor küldjön már legalább maga helyett valakit, mert a szállító már nagyon toporog és akkor meglepődve visszaüzente, hogy de ő mondta, hogy csak pakoljon le. de mondom nem tuuuuud! vártunk tovább, semmi. és akkor végül én szereztem valakit, aki átvehette, sok körtelefonnal.
meggyőzni mindenkit, hogy szívjon el inkább még egy cigit, míg én tanácstalanul telefonálgatok nem akkora fun.
a főnök felvett egy telefont helyettem, így megtudta, hogy keresünk egy engedélyt, tehát nincs nálam az engedély, pedig a dolgot màr bevitték tegnap. lebaszott. pedig én most mit csináljak, ha az egyik nagyember úgy írt magának papírt, hogy nem pecsételte le, aztán elszaladt rányomni és soha többet nem hozta vissza? két nap alatt 5ször ígérte meg 2 ember, hogy kihozza, végül több környi telefonos segítséggel megtalálta nekem valaki tök más szívességből és az utolsó pillanatban még gyorsan iktathattam. hülye felesleges faszkodások, vááá.
meg ilyenek. tulképp vért kellett izzadni, hogy el tudjuk látni a munkánkat és mindenki azt hiszi ilyenkor, hogy mi vagyunk a dilettánsak, pedig.
és eközben persze ment a napi szokásos: jöttek kutatni, órára, telefonáltak, műtárgyakat szállítottak, karbantartottak, kapu ki-be, sorompó le-fel, igazítsam útba, bent van-e, kiszalad kicsit, de jönnek hozzá, ki az ügyeletes,
és én pont kimerült voltam, betegnek éreztem magam, küzdöttem, hogy egyáltalán fogjon az agyam, legalább fáziskéséssel. és szarul is néztem ki.
fú.
2016. szeptember 22., csütörtök
bosszankodós update
még egy csomó minden van. asszem, leginkább a kimerültség az oka, kedden ugyanis - bár pihenhettem volna - cukival véletlenül végigtakarítottuk a délutánt.
elvittük magunkat a mekibe, aztán fényt kaptunk, vagy hát azóta se értjük. pedig megbeszéltük, hogy akkor kollektíve ledőlünk, erre mi lett belőle... (nem túl hatékonyak a pihenési szokásaink...) most mindketten a másikra mutogatunk.
persze én nyuggermódban tötymörögtem, míg ő pörgött, de így is megdöbbentő a lakás tisztaságfoka. ebben aztán úgy lefáradtam, hogy tízig főztem, mert nekem fáradtan minden sokszor tovább tart, és le is ejtem, össze is keverem... biztos ismeritek.
végignyafogtam az estét, megjött az újcsaj, ő is, neki még bűntudata is volt, hogy segítés helyett nyávog, szóval ezen is nyafogott egy sort. (kapott tőlünk fájdalomdíjul egy csokit, mert tényleg pechszériás hete van, de így is.) cuki egy hős, simán elviselt minket.
tehát végigcsajoskodtuk a napot, az mondjuk poén...
a tegnap, az rossz volt, de nagyon, túléltem, már ez siker. ilyenkor nem jut energia szociálisnak lenni, szinte fáj figyelni is, erre az univerzum az alibimosolyomat is elvette: végigrepedt középen az alsó ajkam, úgyhogy csak furi erőltetettre futja, de még az is auccs...
meg közben fájt a hasam, olyan felfázás-szerűen, betegnek is éreztem magam és undi igénytelenül is néztem ki (most is), mert arra már nem tellett.
a ma se ígérkezik jobbnak, most már tényleg aludnom kellene párszor tíz órát, mert a posztesküvős stressz, a nemalvás meg ez a hirtelen hideg nagyon undi kombó...
amúgy az emberek legtöbbjét megviseli az idő most. vonszolódás van és szenvedés és nyaff.
hát ilyenek.
elvittük magunkat a mekibe, aztán fényt kaptunk, vagy hát azóta se értjük. pedig megbeszéltük, hogy akkor kollektíve ledőlünk, erre mi lett belőle... (nem túl hatékonyak a pihenési szokásaink...) most mindketten a másikra mutogatunk.
persze én nyuggermódban tötymörögtem, míg ő pörgött, de így is megdöbbentő a lakás tisztaságfoka. ebben aztán úgy lefáradtam, hogy tízig főztem, mert nekem fáradtan minden sokszor tovább tart, és le is ejtem, össze is keverem... biztos ismeritek.
végignyafogtam az estét, megjött az újcsaj, ő is, neki még bűntudata is volt, hogy segítés helyett nyávog, szóval ezen is nyafogott egy sort. (kapott tőlünk fájdalomdíjul egy csokit, mert tényleg pechszériás hete van, de így is.) cuki egy hős, simán elviselt minket.
tehát végigcsajoskodtuk a napot, az mondjuk poén...
a tegnap, az rossz volt, de nagyon, túléltem, már ez siker. ilyenkor nem jut energia szociálisnak lenni, szinte fáj figyelni is, erre az univerzum az alibimosolyomat is elvette: végigrepedt középen az alsó ajkam, úgyhogy csak furi erőltetettre futja, de még az is auccs...
meg közben fájt a hasam, olyan felfázás-szerűen, betegnek is éreztem magam és undi igénytelenül is néztem ki (most is), mert arra már nem tellett.
a ma se ígérkezik jobbnak, most már tényleg aludnom kellene párszor tíz órát, mert a posztesküvős stressz, a nemalvás meg ez a hirtelen hideg nagyon undi kombó...
amúgy az emberek legtöbbjét megviseli az idő most. vonszolódás van és szenvedés és nyaff.
hát ilyenek.
bosszant
egy csomó apróság. például mikor már majdnem álomba süppedtem este, megjelent egy szúnyog és nem hagyott békén. vagy hogy felszálltam a metróra és helyette a később beálló indult el hamarabb. vagy hogy a téli pulcsim ellenére is majd' lefagy a derekam. vagy a sötét, mért van sötét, nemár.
kicsi vagyok, Vuk vagyok. nyaff.
kicsi vagyok, Vuk vagyok. nyaff.
2016. szeptember 20., kedd
itt van az ősz,
itt van, bazdmeg. (bocsánat, de kikívánkozott...)
megdöbbentő, hogy tegnap még kisruhában rohangáltam, alatta alig egy szál bugyival meg egy pár vászonbalerinával. most meg zokni+tornacipő, farmer, két pulcsi, kabát és téli sál. eskü, három órája melegebb volt...
tudtam én, csak nem gondoltam. (lehet köze hozzá mondjuk az éjszakámnak, meg hogy hazáig még feleennyi ruha volt rajtam. no és tavaly óta el is felejtettem, hogy az ősz az ez.)
egy teljes nap előttem van még, de nem ringatom magam a 'van időm' jóleső illúziójába... jelen állapotom tekintve tutkó el fog folyni az egész. jó volna takkerolni (új porszívónk neve Ricarda), pakolni egy rendszerszintűt, bevásálni, főzni, aludni végre... nagy realistán annyit mondok: meglátjuk.
reggel úgy keltem, hogy de ennék egyet a mekiben... (nem igaz, úgy keltem, hogy 'főzöl kávét?', a meki csak a kv utáni gondolat volt, mert akkor kezdtem egyáltalán gondolkodni.) most vagy korábban kezdődik a pms, vagy csak rájött a szervezetem, hogy mostanában nem nagyon ettem. (és ebbe az esküvő napja is értendő, ahol is egy kései reggeli után már a vacsi jött. a vendégváró falatkákat vegyük előételnek.)
szociális életet se akaródzik élni, illene is, jót is tenne megírni a kikívánkozó mizu-üzeneteket, közben mégse akaródzik kommunikálni senkivel, magamban szeretnék inkább szüttyögni, sebnyalogatni, nemértem. (az illetékesek ne vegyék magukra, plíz...)
rengeteg mondandóm is lenne:
az éjszakám - egyszerre bosszantó és bizarr, a pasi szerint legközelebb inkább ne meséljem el, mit álmodtam, szerintem csak nincs még hajnalban humorérzéke...
a családi balhé, annak folyományai. (és hogy ha más mesélné, azt mondanám, jajjszegénykém.)
hogy hogyan rontottam el tényleg a kapcsolatomat (leszámítva azt a tényt, hogy eleve rossz emberrel próbálkoztam), és miért gondolom úgy, hogy ezt kicsit helyre kéne tenni, mielőtt mással is megismétlem. (ezt mondjuk lehet, nem mostanában fogalmazom ide.)
hogy mit is csináltam múlt hétvégén és hol és miért. (élmények.)
az, hogy reggel úgy értem haza, hogy be volt törve a kapunk üvege, mostanra meg már nem is volt benne üveg egyáltalán (épp kávézni vagyok) és ezmiez,
hogy csütörtökön vettem egy szép, hasas cukkinit, ami rámrohadt, tehát megnyugodhatunk, hogy a cukkini még ma is valódi cukkiniből van,
hogy mikor kísértem ki cukit, három működő trolit is láttunk egyszerre, ami minimum fura,
hogy arra gondoltam, le kell impregnálni a cipőket, de elfogytak a tartalék metro újságok és akkor a kezembe nyomtak egy lokált, és atyaég, az továbbra is egy mekkora szar, és max trashnek megy el, de sokszor már annak is túlzás (mindig), és most ha elveszem, átlapozom, ugye nem tűnik úgy, mintha célközönség lennék. (mondjuk most milyen jó a popóm és a hodeg pad közé tenni...)
jó, ezt az utolsó etapot mondjuk tekinthetjük úgy, hogy elmesélve.
annyi mindent kéne, én meg olyan kimerült és feszült vagyok. beleszaladtam a dilemmába, hogy ezen csak ront a kávé, de anélkül meg nincs agyam, délelőtt meg nem alszunk, mert mi lesz az estével...
szóval kávé. három is. (vagy egy órája írom-updatelem ezt a posztot, kell egy harmadik.)
a kávé az ősz welcome drinkje.
romeltakarítós nap on. (a saját romjaimról beszélünk leginkább...)
megdöbbentő, hogy tegnap még kisruhában rohangáltam, alatta alig egy szál bugyival meg egy pár vászonbalerinával. most meg zokni+tornacipő, farmer, két pulcsi, kabát és téli sál. eskü, három órája melegebb volt...
tudtam én, csak nem gondoltam. (lehet köze hozzá mondjuk az éjszakámnak, meg hogy hazáig még feleennyi ruha volt rajtam. no és tavaly óta el is felejtettem, hogy az ősz az ez.)
egy teljes nap előttem van még, de nem ringatom magam a 'van időm' jóleső illúziójába... jelen állapotom tekintve tutkó el fog folyni az egész. jó volna takkerolni (új porszívónk neve Ricarda), pakolni egy rendszerszintűt, bevásálni, főzni, aludni végre... nagy realistán annyit mondok: meglátjuk.
reggel úgy keltem, hogy de ennék egyet a mekiben... (nem igaz, úgy keltem, hogy 'főzöl kávét?', a meki csak a kv utáni gondolat volt, mert akkor kezdtem egyáltalán gondolkodni.) most vagy korábban kezdődik a pms, vagy csak rájött a szervezetem, hogy mostanában nem nagyon ettem. (és ebbe az esküvő napja is értendő, ahol is egy kései reggeli után már a vacsi jött. a vendégváró falatkákat vegyük előételnek.)
szociális életet se akaródzik élni, illene is, jót is tenne megírni a kikívánkozó mizu-üzeneteket, közben mégse akaródzik kommunikálni senkivel, magamban szeretnék inkább szüttyögni, sebnyalogatni, nemértem. (az illetékesek ne vegyék magukra, plíz...)
rengeteg mondandóm is lenne:
az éjszakám - egyszerre bosszantó és bizarr, a pasi szerint legközelebb inkább ne meséljem el, mit álmodtam, szerintem csak nincs még hajnalban humorérzéke...
a családi balhé, annak folyományai. (és hogy ha más mesélné, azt mondanám, jajjszegénykém.)
hogy hogyan rontottam el tényleg a kapcsolatomat (leszámítva azt a tényt, hogy eleve rossz emberrel próbálkoztam), és miért gondolom úgy, hogy ezt kicsit helyre kéne tenni, mielőtt mással is megismétlem. (ezt mondjuk lehet, nem mostanában fogalmazom ide.)
hogy mit is csináltam múlt hétvégén és hol és miért. (élmények.)
az, hogy reggel úgy értem haza, hogy be volt törve a kapunk üvege, mostanra meg már nem is volt benne üveg egyáltalán (épp kávézni vagyok) és ezmiez,
hogy csütörtökön vettem egy szép, hasas cukkinit, ami rámrohadt, tehát megnyugodhatunk, hogy a cukkini még ma is valódi cukkiniből van,
hogy mikor kísértem ki cukit, három működő trolit is láttunk egyszerre, ami minimum fura,
hogy arra gondoltam, le kell impregnálni a cipőket, de elfogytak a tartalék metro újságok és akkor a kezembe nyomtak egy lokált, és atyaég, az továbbra is egy mekkora szar, és max trashnek megy el, de sokszor már annak is túlzás (mindig), és most ha elveszem, átlapozom, ugye nem tűnik úgy, mintha célközönség lennék. (mondjuk most milyen jó a popóm és a hodeg pad közé tenni...)
jó, ezt az utolsó etapot mondjuk tekinthetjük úgy, hogy elmesélve.
annyi mindent kéne, én meg olyan kimerült és feszült vagyok. beleszaladtam a dilemmába, hogy ezen csak ront a kávé, de anélkül meg nincs agyam, délelőtt meg nem alszunk, mert mi lesz az estével...
szóval kávé. három is. (vagy egy órája írom-updatelem ezt a posztot, kell egy harmadik.)
a kávé az ősz welcome drinkje.
romeltakarítós nap on. (a saját romjaimról beszélünk leginkább...)
estimese
ez ilyen posztesküvős stressz. pár nap tuti kell, míg lemegy, még tele vagyok furi érzelmi állapotokkal meg bizonytalansággal és kb estig nem is lehetett velem másról beszélni sem. annyira minden bele lett sűrítve, van mit feldolgozni...
a pasi meg, hát, ugye nincs túl nagy sansz rá már, hogy ő lesz a férjem (kacckacc, de amúgy engedjük el kicsit ezt a férjes nyomasztást), mégis, nagyon érdekes mostanában a mi kis párosunk. még nem tűnt el és furamód újabban szokott megnyílósat játszani. nem annyira érdekes, mit csinálunk (mi amúgy szerintem nem tudjuk), valszeg újra bedarálja nemsoká a mókuskerék, csak kicsit most jó.
nagyon sok újat mutat nekem magamról továbbra is, és, asszem, átkerült erre a hangsúly. (régen ugye a kapcsolatunkat akartam fenntartani, meg őt megérteni. most se teszek rá, nyilván, de nem ő a világom közepe, jupié.
tudjátok, tényleg fura, mennyire más szemmel nézek rá, magamra, mint akár abban a 'szép öt hétben' is, ami pedig szinte most volt. ezért mesélem, ezt a rácsodálkozós élményt akarom átadni. vagy inkább higyjétek el, ha mondom, hogy wow.)
amúgy lefeküdtünk aludni, de nekem fel kellett kelnem enni. na, ez is valami.
kicsit még emésztettem itt, de a hajnal fájni fog, szóval megyek, visszabújok a szuszogihoz...
a pasi meg, hát, ugye nincs túl nagy sansz rá már, hogy ő lesz a férjem (kacckacc, de amúgy engedjük el kicsit ezt a férjes nyomasztást), mégis, nagyon érdekes mostanában a mi kis párosunk. még nem tűnt el és furamód újabban szokott megnyílósat játszani. nem annyira érdekes, mit csinálunk (mi amúgy szerintem nem tudjuk), valszeg újra bedarálja nemsoká a mókuskerék, csak kicsit most jó.
nagyon sok újat mutat nekem magamról továbbra is, és, asszem, átkerült erre a hangsúly. (régen ugye a kapcsolatunkat akartam fenntartani, meg őt megérteni. most se teszek rá, nyilván, de nem ő a világom közepe, jupié.
tudjátok, tényleg fura, mennyire más szemmel nézek rá, magamra, mint akár abban a 'szép öt hétben' is, ami pedig szinte most volt. ezért mesélem, ezt a rácsodálkozós élményt akarom átadni. vagy inkább higyjétek el, ha mondom, hogy wow.)
amúgy lefeküdtünk aludni, de nekem fel kellett kelnem enni. na, ez is valami.
kicsit még emésztettem itt, de a hajnal fájni fog, szóval megyek, visszabújok a szuszogihoz...
2016. szeptember 19., hétfő
másnap
huhh, hát ezt is túléltük.
a pár nagyon helyes volt, a szertartás szép (és nem igazán mű, vagy erőltetett, vagy színpadias, inkább bensőséges), a buli egy eszméletlen klassz helyen... elegáns, de szerintem eléggé önazonos, már ami unokatesómékat illeti.
meglépték, amit kevesen mernek: olyanra csinálták, hogy nekik legyen jó.
alig-rokonság, kb 70%-ban barátok, bulizene, nagyon minimál menyasszonytánc, stb...
kicsit sznob, de csak hozzánk képest, egyébként inkább úgy mondanám: pénzes, mert pénzesek.
részemről főleg magányos-vergődős volt, annyi pálinkával, hogy... nem tudom, ittam-e én valaha ennyit.
végül félig menekülésből, félig jófejségből végszóig táncoltam, az ifjú párral hagytam el a helyszínt - és csak remélem, nem voltam ciki.
majd egyszer kiderítem.
a családom igyekezett cuki lenni, mindenki igyekezett. teljesen összezavartak, mert úgy tudnám szeretni őket, de ugye mégse.
hát, ezt sikerült kihozni belőle, fájdalmas volt, de anyám másnap megdícsért, hogy ahhoz képest, meg hogy sokkal rosszabbra számítottak tőlem.
utána volt reggeli, az mentett meg, két kávé meg rengeteg narancslé, és kb az egész napot végigutaztam.
jöttem estére a pasihoz, aki valami eszméletlenül várt már - ennyire engem még nem kívántak, az zicher. csak pislogtam. (mondjuk péntek este sikerült felhúzni, telefonon, azóta toporgott benne az érzés...)
nagyon haragszom is rá, de nagyon jó is vele, most dolgozni van, én meg még délig aludtam. kíváncsi leszek, milyen lesz, ha hazaér.
még mindig kóma vagyok, nincs kedvem a boltig se lemenni, jó' idő lesz, míg visszatalálok az egyensúlyba... szerintem kiegyezek a teljesítményemmel. és végülis egész jó volt (leszámítva, hogy nem).
a pár nagyon helyes volt, a szertartás szép (és nem igazán mű, vagy erőltetett, vagy színpadias, inkább bensőséges), a buli egy eszméletlen klassz helyen... elegáns, de szerintem eléggé önazonos, már ami unokatesómékat illeti.
meglépték, amit kevesen mernek: olyanra csinálták, hogy nekik legyen jó.
alig-rokonság, kb 70%-ban barátok, bulizene, nagyon minimál menyasszonytánc, stb...
kicsit sznob, de csak hozzánk képest, egyébként inkább úgy mondanám: pénzes, mert pénzesek.
részemről főleg magányos-vergődős volt, annyi pálinkával, hogy... nem tudom, ittam-e én valaha ennyit.
végül félig menekülésből, félig jófejségből végszóig táncoltam, az ifjú párral hagytam el a helyszínt - és csak remélem, nem voltam ciki.
majd egyszer kiderítem.
a családom igyekezett cuki lenni, mindenki igyekezett. teljesen összezavartak, mert úgy tudnám szeretni őket, de ugye mégse.
hát, ezt sikerült kihozni belőle, fájdalmas volt, de anyám másnap megdícsért, hogy ahhoz képest, meg hogy sokkal rosszabbra számítottak tőlem.
utána volt reggeli, az mentett meg, két kávé meg rengeteg narancslé, és kb az egész napot végigutaztam.
jöttem estére a pasihoz, aki valami eszméletlenül várt már - ennyire engem még nem kívántak, az zicher. csak pislogtam. (mondjuk péntek este sikerült felhúzni, telefonon, azóta toporgott benne az érzés...)
nagyon haragszom is rá, de nagyon jó is vele, most dolgozni van, én meg még délig aludtam. kíváncsi leszek, milyen lesz, ha hazaér.
még mindig kóma vagyok, nincs kedvem a boltig se lemenni, jó' idő lesz, míg visszatalálok az egyensúlyba... szerintem kiegyezek a teljesítményemmel. és végülis egész jó volt (leszámítva, hogy nem).
2016. szeptember 17., szombat
még mindig az esküvő
tudom, már uncsi, tudatos szinten remekül ellennék ezzel én is,
de a tudatalattimmal nagyon kell harcolni. mindent megtesz, hogy szabotálja.
a harmadik buszt azért sikerült elérnem, hugomék településére megy, de kijönnek értem.
még nem ettem, nem mostam hajat, nem lett oké a ruhám és otthon hagytam a kistáskám (meg még ki tudja, mit), mosottszar arcom van, újabb hatalmas pattanásokkal és fekete táskákkal a szemeim alatt, újra fújom az orrom, mégjobban hámlik, mindjárt elalszom és hánynom is kell,
mindenki rám fog várni és egész nap hallgathatom.
de valahogy akkor is összehozom!!!
nyugodtan röhögjetek ki.
de a tudatalattimmal nagyon kell harcolni. mindent megtesz, hogy szabotálja.
a harmadik buszt azért sikerült elérnem, hugomék településére megy, de kijönnek értem.
még nem ettem, nem mostam hajat, nem lett oké a ruhám és otthon hagytam a kistáskám (meg még ki tudja, mit), mosottszar arcom van, újabb hatalmas pattanásokkal és fekete táskákkal a szemeim alatt, újra fújom az orrom, mégjobban hámlik, mindjárt elalszom és hánynom is kell,
mindenki rám fog várni és egész nap hallgathatom.
de valahogy akkor is összehozom!!!
nyugodtan röhögjetek ki.
2016. szeptember 16., péntek
életem problémáin túl
olyanok is vannak, hogy
a melóban továbbra is találni cuki embereket,
akik például hoznak nekem mosolyt, nevetést, sütit meg kávét,
ma már az új szerződésemmel dolgozom (elvileg, hát, kíváncsi leszek rá, mi áll benne),
az újcsaj szinte berobbant az életünkbe, mindenhol ott van a lakásban, cserfes, közvetlen, meséltet és mesél, fotókat mutogat, feje tetejére állít mindent, most épp lelkesen főzőcskézik, mert meghoztuk a kedvét, aztán nekünk adja a felét, és eddig kicsit olyan, mintha lenne mégegy cukim (aki nem véletlen viseli a cukilakótárs nevet),
cukival megállapítottuk, mennyire más (és furi), hogy úgy vagyunk hárman, hogy tényleg hárman vagyunk,
cuki hajtogatja, milyen jó, hogy vagyunk,
és tényleg jó ám úgy hazamenni, hogy örülnek neked,
és valahogy hatalmas beszélgetések kerekednek teljesen random, kivel mizu, pasiügyek, minden-minden, cukival is, újcsajjal is volt időnk most megváltani a világot,
nem bírtam ki és mindkét nap elhúztam nénikkel barátkozni (így hívom, mikor kiülök a padra kvzni), dumcsiztam is ezzel-azzal meg hazakísértem egyet, aki megkért, mondván, rosszul van, meg szerelmi tanácsokat adtam a pékséges lánynak (én... hát izé),
a fokhagymás kenyér isteni,
a pálinka is jó volt (nem szoktam, de attól még ha már, akkor számít),
tegnap a Duna meg a város is gyönyörű volt, ahogy sétáltunk a pasival az alkonyatban,
a kishugom megcsillantotta a lehetőségét, hogy esetleg, talán, lehet, hogy megválna attól a szépséges ruhától, amit anno én akartam megvenni, de neki sikerült (és az ominózus vita óta először beszéltünk, mit tesz a 'cipő-ruha-mitvegyekfel kérdéskör),
kaptam időpontot holnap reggelre s.o.s. kargyantára és az orrom se hámlik annyira (pattanásaim lettek, meg nyúzott arcom, de majd simogatom a karom, hátha ellensúlyozza)
a nap is süt még
és épp most kaptam kóstolót egy avokádóból, mert még sosem.
UPDATE: az létezik, hogy az avokádónak leginkább mandulára hajazó íze van?
a melóban továbbra is találni cuki embereket,
akik például hoznak nekem mosolyt, nevetést, sütit meg kávét,
ma már az új szerződésemmel dolgozom (elvileg, hát, kíváncsi leszek rá, mi áll benne),
az újcsaj szinte berobbant az életünkbe, mindenhol ott van a lakásban, cserfes, közvetlen, meséltet és mesél, fotókat mutogat, feje tetejére állít mindent, most épp lelkesen főzőcskézik, mert meghoztuk a kedvét, aztán nekünk adja a felét, és eddig kicsit olyan, mintha lenne mégegy cukim (aki nem véletlen viseli a cukilakótárs nevet),
cukival megállapítottuk, mennyire más (és furi), hogy úgy vagyunk hárman, hogy tényleg hárman vagyunk,
cuki hajtogatja, milyen jó, hogy vagyunk,
és tényleg jó ám úgy hazamenni, hogy örülnek neked,
és valahogy hatalmas beszélgetések kerekednek teljesen random, kivel mizu, pasiügyek, minden-minden, cukival is, újcsajjal is volt időnk most megváltani a világot,
nem bírtam ki és mindkét nap elhúztam nénikkel barátkozni (így hívom, mikor kiülök a padra kvzni), dumcsiztam is ezzel-azzal meg hazakísértem egyet, aki megkért, mondván, rosszul van, meg szerelmi tanácsokat adtam a pékséges lánynak (én... hát izé),
a fokhagymás kenyér isteni,
a pálinka is jó volt (nem szoktam, de attól még ha már, akkor számít),
tegnap a Duna meg a város is gyönyörű volt, ahogy sétáltunk a pasival az alkonyatban,
a kishugom megcsillantotta a lehetőségét, hogy esetleg, talán, lehet, hogy megválna attól a szépséges ruhától, amit anno én akartam megvenni, de neki sikerült (és az ominózus vita óta először beszéltünk, mit tesz a 'cipő-ruha-mitvegyekfel kérdéskör),
kaptam időpontot holnap reggelre s.o.s. kargyantára és az orrom se hámlik annyira (pattanásaim lettek, meg nyúzott arcom, de majd simogatom a karom, hátha ellensúlyozza)
a nap is süt még
és épp most kaptam kóstolót egy avokádóból, mert még sosem.
UPDATE: az létezik, hogy az avokádónak leginkább mandulára hajazó íze van?
Tímea
most nézem, hogy a poszttal együtt süllyesztettem a kommentedet is. bocsi...
szóval elvileg illetlennek éreztem, mert hogy együtt se vagyunk.
DE illetlennek éreztem azért is, mert már megint alulról, bizonytalankodva közelítettem... hogy van-e jogom, hogy zavarok-e, hogy mintha engem inkább kéne kicsit szégyellni és amolyan megtűrés ez, ... vagy hogy is fogalmazzak.
kicsit mellbevágott.
rávilágítottál, hogy még mindig mennyire ez van bennem és ennek megfelelően állok hozzá, vagyok jelen. nem csak a pasival, sokszor a saját munkahelyemen is, kb bárhol képes vagyok ezt tolni.
amolyan bocs, hogy élek, bocs, hogy a jelenlétemmel zavargok itt, kössz, hogy meghúzhatom magam a sarokban...
bevallom, ezen megrökönyödtem.
mondjuk ott is éreztem, hogy ezt, ami ösztönből jön, nem szabad és sokkal kevésbé voltam átlátszó penészvirág, mert azért mégis, bele kellett állni a szituba, úgyhogy erőltettem,
de wow. hogy még mindig ez volt az alaphozzáállás. hogy nincs jogom.
tökjó, hogy erre rávilágítottál, ez nagyon fontos visszajelzés most. köszönöm.
szóval elvileg illetlennek éreztem, mert hogy együtt se vagyunk.
DE illetlennek éreztem azért is, mert már megint alulról, bizonytalankodva közelítettem... hogy van-e jogom, hogy zavarok-e, hogy mintha engem inkább kéne kicsit szégyellni és amolyan megtűrés ez, ... vagy hogy is fogalmazzak.
kicsit mellbevágott.
rávilágítottál, hogy még mindig mennyire ez van bennem és ennek megfelelően állok hozzá, vagyok jelen. nem csak a pasival, sokszor a saját munkahelyemen is, kb bárhol képes vagyok ezt tolni.
amolyan bocs, hogy élek, bocs, hogy a jelenlétemmel zavargok itt, kössz, hogy meghúzhatom magam a sarokban...
bevallom, ezen megrökönyödtem.
mondjuk ott is éreztem, hogy ezt, ami ösztönből jön, nem szabad és sokkal kevésbé voltam átlátszó penészvirág, mert azért mégis, bele kellett állni a szituba, úgyhogy erőltettem,
de wow. hogy még mindig ez volt az alaphozzáállás. hogy nincs jogom.
tökjó, hogy erre rávilágítottál, ez nagyon fontos visszajelzés most. köszönöm.
esküvő
totál ki fogok fordulni a bundámból holnapra.
az egész olyan... mély. (mélytorkos?)
mert hogy sérelmek, félelmek, elevenből. tudatalatti.
tegnap kitaláltam, hogy én már elég jól vagyok, és akkor a pasi visszafordult holtfáradtan, majdnem otthonról, hogy találkozzunk. de mire odaértünk, már össze voltunk veszve. (nem tudok ide szebb szerkezetet, bocsi.)
mert hogy az esküvő: mert hogy képzeljem, ő szombaton mégis szabad lesz. (neki nem esett le, hogy és akkor 'esküvő'.)
hátazanyád. (amúgy bírom anyukáját, szóval nem úgy.)
nagyon elszántan, hogy ne reagáljam túl, bőgtem a metrón, majd beléptemkor bevágtam egy pálinkát. (betegségre pálinka kell.)
persze megbeszéltük és a pálinka elengedte a kérdést. a pasi magától felajánlotta példàul, hogy az esküvőn ott lesz, aztán hazautazik. (szerintem nincs tisztában vele, hogy egy sokórás, többátszállásos, qrvadrága útról beszél... szerencséjére én se voltam, különben nem mondom az este végére, hogy ejnyeno, inkább pihenjen helyette, ráfér.)
azóta leesett, hogy nem is érti. (persze nem ez a fő ok, de ez spec érdekes.) neki nem volt világos, mennyire, és nem esett le, hogy az 'esküvő' az nem az esküvő, hanem a lagzi, az egész, a főleg.
meg ilyenek.
néha, ha kitekintek a saját valóságomból, ilyeneket veszek észre. hogy a másik az ennyire, teljesen másik valóságból néz rám, és még egyszerű szavak, mondatok se.
hogy hiába vágjuk rá sokszor egyszerre, szószerint ugyanazt, hiába tudjuk egymás nézéséből is, miben sántikál, hiába, hogy sokszor egyeznek az elképzelések - a nagy, a mély, a lelki az még így se. (vagy csak simán nem.)
erre kell a szerelem? hogy minden idegszáladdal a másikra figyelj és akard megtanulni őt?
(de én az voltam, mégse értem sokszor ma se. esküszöm, kábé olyan, mintha csak most, mikor pedig magamra figyelek, kezdeném egyáltalán meglátni őt...
rácsodálkozás.
kivagyiságnak tűnhet, pedig szerintem ez itt ő: mivel számomra idegen, nekem ismeretlen logikai meneteket látok, ebből gondolom, hogy. projektálni csak a saját világomból tudok, nem? hát, ez főként nem az. meg ő is teljesen máshogy reagál az új értelmezéseimre...
nem tudom leírni, mennyire ... fura? zavarbaejtő? pofámleszakad?)
nyavalyántos esküvő... egyedül, velük, nélküle. mindent magába sűrít. és még nem tűztem meg a ruhám, és nem vagyok jól, és miért nem lehet ez egyszerűen csak egy alkalom, amikor együtt örülünk az ifjú pár reményeinek?
[annyi mondandóm van még erről, hogy inkább rágyújtok helyette.]
az egész olyan... mély. (mélytorkos?)
mert hogy sérelmek, félelmek, elevenből. tudatalatti.
tegnap kitaláltam, hogy én már elég jól vagyok, és akkor a pasi visszafordult holtfáradtan, majdnem otthonról, hogy találkozzunk. de mire odaértünk, már össze voltunk veszve. (nem tudok ide szebb szerkezetet, bocsi.)
mert hogy az esküvő: mert hogy képzeljem, ő szombaton mégis szabad lesz. (neki nem esett le, hogy és akkor 'esküvő'.)
hátazanyád. (amúgy bírom anyukáját, szóval nem úgy.)
nagyon elszántan, hogy ne reagáljam túl, bőgtem a metrón, majd beléptemkor bevágtam egy pálinkát. (betegségre pálinka kell.)
persze megbeszéltük és a pálinka elengedte a kérdést. a pasi magától felajánlotta példàul, hogy az esküvőn ott lesz, aztán hazautazik. (szerintem nincs tisztában vele, hogy egy sokórás, többátszállásos, qrvadrága útról beszél... szerencséjére én se voltam, különben nem mondom az este végére, hogy ejnyeno, inkább pihenjen helyette, ráfér.)
azóta leesett, hogy nem is érti. (persze nem ez a fő ok, de ez spec érdekes.) neki nem volt világos, mennyire, és nem esett le, hogy az 'esküvő' az nem az esküvő, hanem a lagzi, az egész, a főleg.
meg ilyenek.
néha, ha kitekintek a saját valóságomból, ilyeneket veszek észre. hogy a másik az ennyire, teljesen másik valóságból néz rám, és még egyszerű szavak, mondatok se.
hogy hiába vágjuk rá sokszor egyszerre, szószerint ugyanazt, hiába tudjuk egymás nézéséből is, miben sántikál, hiába, hogy sokszor egyeznek az elképzelések - a nagy, a mély, a lelki az még így se. (vagy csak simán nem.)
erre kell a szerelem? hogy minden idegszáladdal a másikra figyelj és akard megtanulni őt?
(de én az voltam, mégse értem sokszor ma se. esküszöm, kábé olyan, mintha csak most, mikor pedig magamra figyelek, kezdeném egyáltalán meglátni őt...
rácsodálkozás.
kivagyiságnak tűnhet, pedig szerintem ez itt ő: mivel számomra idegen, nekem ismeretlen logikai meneteket látok, ebből gondolom, hogy. projektálni csak a saját világomból tudok, nem? hát, ez főként nem az. meg ő is teljesen máshogy reagál az új értelmezéseimre...
nem tudom leírni, mennyire ... fura? zavarbaejtő? pofámleszakad?)
nyavalyántos esküvő... egyedül, velük, nélküle. mindent magába sűrít. és még nem tűztem meg a ruhám, és nem vagyok jól, és miért nem lehet ez egyszerűen csak egy alkalom, amikor együtt örülünk az ifjú pár reményeinek?
[annyi mondandóm van még erről, hogy inkább rágyújtok helyette.]
2016. szeptember 15., csütörtök
offlife
ma már rajtam van a 'csinálós stressz', mégis indokolatlanul tengek-lengek, offoltam az evést is fél háromig, hasonló agyrémek...
mire rájöttem, hogy heló, ez már az esküvőpara.
mi ez a rutintalanság?! tudnom kellett volna, hogy már előtte darabokra esek, mert egy szimpla családi proginál is ez van, most meg ugye halmozottan volt várható...
és mégse készültem fel, és mégis meglepődtem.
pedig.
szóval alig vonszolom magam, elhagytam,
rohadtul depi és elanyátlanodás és nihil és motiválatlan világfájdalom.
úgyhogy most, hogy leesett, gyorsan próbálok összerázódni a maradék időre, mantrázom, hogy felül tudok kerekedni, stbstb.
hát-hát.
nem egy szép látvány...
mire rájöttem, hogy heló, ez már az esküvőpara.
mi ez a rutintalanság?! tudnom kellett volna, hogy már előtte darabokra esek, mert egy szimpla családi proginál is ez van, most meg ugye halmozottan volt várható...
és mégse készültem fel, és mégis meglepődtem.
pedig.
szóval alig vonszolom magam, elhagytam,
rohadtul depi és elanyátlanodás és nihil és motiválatlan világfájdalom.
úgyhogy most, hogy leesett, gyorsan próbálok összerázódni a maradék időre, mantrázom, hogy felül tudok kerekedni, stbstb.
hát-hát.
nem egy szép látvány...
2016. szeptember 14., szerda
ahogy elnézem
...az idő múlását, ez a nap hasznosság szempontjából megy a kukába, de biztos nagyon jót tesz.
...az újcsajt, annyira könnyű másokat boldoggá tenni, csak ilyen piciségeken múlik, csak egy ötleten, egy kis proaktív figyelmességen - és basszus, van hova fejlődnöm ezen a téren. (ezt most jó értelemben, lehetőségként, célként értem.)
...a mások (és magam) szerelmi életét: máris teljes kétségbeesés, fuckthisshitI'mquit, hasonlók. nem lehet cél, mert kb csak kudarcélmény várna. úgyhogy a cél az önazonos élet marad. jupié. (ez jó nehezen megy.)
...a kis görcseimet, berögzült paráimat, sok-sok direkt gyakorlás vár rám. pl nem csak megfigyelő szerepben jelen lenni egy társaságban, hanem megszólalni, akkor is, ha nem ez jön és erőltetnem kell, bármit, csak inkább tenni, mint nemtenni.
azonnal ráugrani a rossz érzéseimre és több szempontból megvizsgálni a gondolatmenetet, a jogosságát - pl nem azért érzem magam kirekesztve, mert kirekesztenek, hanem mert úgy viselkedem, mint egy kívülálló, és akkor gyorsan változtatni a saját viselkedésemen és megnézni, mi lesz.
nem azonnal kritikának venni, ha pl a pasi nem várja ki, hogy megcsináljam a kaját, hanem beszáll, hogy pörögjünk - mert lehet, hogy jószándékból teszi, vagy praktikus okokból, vagy csak mert ő ilyen. szóval inkább megkérdezni, mizu.
ilyenek.
nem baj, ha rosszul sikerül, mert legalább máshogy reagáltam, mint szoktam, azaz tettem valamit a változásért. majd rájövök, hogy kell.
...a bacijaimat, nagyon szexi hámló orral villantok majd a lagziban. jeeejj.
...a fokhagymás kenyeret, amit az előbb vettem, van értelme betegnek lenni is - most olyan büdi lehetek, amennyire nem szégyellek. remélem, finom, hetek óta szemezek vele.
...az újcsajt, annyira könnyű másokat boldoggá tenni, csak ilyen piciségeken múlik, csak egy ötleten, egy kis proaktív figyelmességen - és basszus, van hova fejlődnöm ezen a téren. (ezt most jó értelemben, lehetőségként, célként értem.)
...a mások (és magam) szerelmi életét: máris teljes kétségbeesés, fuckthisshitI'mquit, hasonlók. nem lehet cél, mert kb csak kudarcélmény várna. úgyhogy a cél az önazonos élet marad. jupié. (ez jó nehezen megy.)
...a kis görcseimet, berögzült paráimat, sok-sok direkt gyakorlás vár rám. pl nem csak megfigyelő szerepben jelen lenni egy társaságban, hanem megszólalni, akkor is, ha nem ez jön és erőltetnem kell, bármit, csak inkább tenni, mint nemtenni.
azonnal ráugrani a rossz érzéseimre és több szempontból megvizsgálni a gondolatmenetet, a jogosságát - pl nem azért érzem magam kirekesztve, mert kirekesztenek, hanem mert úgy viselkedem, mint egy kívülálló, és akkor gyorsan változtatni a saját viselkedésemen és megnézni, mi lesz.
nem azonnal kritikának venni, ha pl a pasi nem várja ki, hogy megcsináljam a kaját, hanem beszáll, hogy pörögjünk - mert lehet, hogy jószándékból teszi, vagy praktikus okokból, vagy csak mert ő ilyen. szóval inkább megkérdezni, mizu.
ilyenek.
nem baj, ha rosszul sikerül, mert legalább máshogy reagáltam, mint szoktam, azaz tettem valamit a változásért. majd rájövök, hogy kell.
...a bacijaimat, nagyon szexi hámló orral villantok majd a lagziban. jeeejj.
...a fokhagymás kenyeret, amit az előbb vettem, van értelme betegnek lenni is - most olyan büdi lehetek, amennyire nem szégyellek. remélem, finom, hetek óta szemezek vele.
napom eddig
- alvás tizenegyig
- a fészbuk cukcsi jóreggelt kívánása
- vicces képeket nézegetni rajta az ágyban fetrengve
- kapni egy smst újcsajtól, hogy hagyott nekem kvt meg kaját és legyen szép reggelem
- olvadozni
- meginni a kvt
- tovább fetrengeni az ágyban
- fontos kérdésekről értekezni viberen (és örülni, hogy azon nem érzik át a szagom)
- kapni egy smst újcsajtól, hogy hagyott nekem kvt meg kaját és legyen szép reggelem
- olvadozni
- meginni a kvt
- tovább fetrengeni az ágyban
- fontos kérdésekről értekezni viberen (és örülni, hogy azon nem érzik át a szagom)
amúgy takony. köhögés. takony. halál. bacik. takony. (és szag, csak szerencsére én se érzem...)
lehet, elsétálok kenyérért.
lehet, fürdeni is kéne.
lehet, fura, hogy itthon vagyok és ráérek és nem kell semmi mást, csak gyógyulgatnom? gyorsan elszoktam ám tőle...
lehet.
lehet, elsétálok kenyérért.
lehet, fürdeni is kéne.
lehet, fura, hogy itthon vagyok és ráérek és nem kell semmi mást, csak gyógyulgatnom? gyorsan elszoktam ám tőle...
lehet.
2016. szeptember 13., kedd
2016. szeptember 12., hétfő
méltósággal
de legalábbis mérsékelt hisztivel, rezignáltan szenvedve...
kezdenek helyrerázódni a dolgok: kishugom (aki a balhét kirobbantotta) kért egy (odaszúrós) bocsit (én fasz voltam, ti faszok voltatok, lépjünk túl), és bár még mindig nem látom, most akkor mi a bűnöm az egészben, inkább befogtam,
főnököm hirtelen meggondolta, és intézi és nyugodtan írjam be a naptárba, hogy szabin leszek szombaton,
a pörgés meg segít kihúzni az esti hársfateáig.
net... nos, nincs, a wifi ennyire elég, kommentelni pl nem enged.
étvágyam se, az emberek kívángatják a jobbulást, néha nagyon szarul vagyok, néha tök jó, a munka utáni terv az ágybabújás, tea, vitaminok, reménykedés, hogy ... tudjátok.
de például kávém az volt és elvileg van könyvem, amit egy haversrác írt és kölcsönzött egy példányt és mennyire izgi már (csak nem jók a fények, hogy olvassam), és eddig tök jól lemenedzseltem a mai nyüzsit, többen megdicsérték a szoknyám, meg jó az idő... ha már eddig győztem mosollyal, csak kitart...
egy hétre csak egy hétfőt, ha kérhetem, bacik haza, a többi maradhat.
(nem, az esküvőt nem akarom, de becsszó felvarrom a ruhám vonatkozó részeit (a számat meg be) aztán let's go - kedvelem ugyanis az ifjú párt.)
kezdenek helyrerázódni a dolgok: kishugom (aki a balhét kirobbantotta) kért egy (odaszúrós) bocsit (én fasz voltam, ti faszok voltatok, lépjünk túl), és bár még mindig nem látom, most akkor mi a bűnöm az egészben, inkább befogtam,
főnököm hirtelen meggondolta, és intézi és nyugodtan írjam be a naptárba, hogy szabin leszek szombaton,
a pörgés meg segít kihúzni az esti hársfateáig.
net... nos, nincs, a wifi ennyire elég, kommentelni pl nem enged.
étvágyam se, az emberek kívángatják a jobbulást, néha nagyon szarul vagyok, néha tök jó, a munka utáni terv az ágybabújás, tea, vitaminok, reménykedés, hogy ... tudjátok.
de például kávém az volt és elvileg van könyvem, amit egy haversrác írt és kölcsönzött egy példányt és mennyire izgi már (csak nem jók a fények, hogy olvassam), és eddig tök jól lemenedzseltem a mai nyüzsit, többen megdicsérték a szoknyám, meg jó az idő... ha már eddig győztem mosollyal, csak kitart...
egy hétre csak egy hétfőt, ha kérhetem, bacik haza, a többi maradhat.
(nem, az esküvőt nem akarom, de becsszó felvarrom a ruhám vonatkozó részeit (a számat meg be) aztán let's go - kedvelem ugyanis az ifjú párt.)
jó, nem is
senkit nem fogok megölni egy cigiért...
a reggeli kávéimat még remekül végigcsináltam nélküle, csomó dohányzó kolega közt. (jó lesz ez.)
mikor elment a netem és az ügyfélszolgálaton azt mondták, ezmegez, ha nem (és nem), váltsak 3Gre (úgy sem), és még nem volt 7 óra, már kicsit rezgett a léc.
de aztán, miután
1) a wificske (mert wifinek azért nem nevezném továbbra sem) elárulta nekem, hogy a határozott idejű szerződést 5 évig bármennyit hosszabbítgathatják, és ha lejár és nem akarnak újat, akkor így jártam, semmi "automatikusan átmegy határozatlanba, ha továbbra is bejársz" meg amikkel még biztatgattak itt.... (mert hogy ha utánanéznék végre, akkor lenne a kezemben aduász, csak rajtam múlik, hogy ezt megtehetik velem, stb... aha.)
2) a családi csopiba elkezdtek jönni az agyrém kiosztós üzik (nagyot csalódtam bennetek, rosszindulatúak vagytok, hasonlók), amire hugomnak az volt a válasza, hogy ő nem is rosszindulatú, csak én (köszike, tényleg), és mind hibáztunk (mivan?! miért is?) és stb,
akkor elszállt a rendszer.
egy darabig még bírtam, viszont akkora mumus ez a stresszdohányzós szokás, hogy végül ki lettem zavarva dohányboltba. én. aki ha pisilni megy is szájhúzást kap. (arcom.)
ez a családi, tesós basz amúgy az anyám-féle telefonok folytatása, szombaton kezdődött és rettentő elszomorító.
majd lesz róla rendesposzt, de most fullra jár a meló...
ja, és az esküvőt még jobban várom, mert a dolgok jelen állása szerint beteg is leszek még (lassan jön ki rajtam, de biztosan, lehet, nem is a cigi, mert mintha felfázás is lenne, vagy tán cukiéktól nyaltam be valamit...) meg mostmár a hugaimmal se biztos, hogy beszélőviszonyban leszünk - mekkora buli van kilátásban!
mivel a főnök azt mondta, nem ígér semmit a szerződéshosszabbításról, és ezt azóta is tartja, lehet, hogy addigra már munkanélküli is leszek. vagy nem, csak szimplán nem engednek el.
izgalmak. mindenhol izgalmak...
(de hogy jót is írjak: tényleg mindent megcsináltam tegnap. q...lassan, durván az alvás rovására, de mérlegeltem és muszáj volt.)
szimpla hétfői agyfasz, de a yolóka után fáj.
a reggeli kávéimat még remekül végigcsináltam nélküle, csomó dohányzó kolega közt. (jó lesz ez.)
mikor elment a netem és az ügyfélszolgálaton azt mondták, ezmegez, ha nem (és nem), váltsak 3Gre (úgy sem), és még nem volt 7 óra, már kicsit rezgett a léc.
de aztán, miután
1) a wificske (mert wifinek azért nem nevezném továbbra sem) elárulta nekem, hogy a határozott idejű szerződést 5 évig bármennyit hosszabbítgathatják, és ha lejár és nem akarnak újat, akkor így jártam, semmi "automatikusan átmegy határozatlanba, ha továbbra is bejársz" meg amikkel még biztatgattak itt.... (mert hogy ha utánanéznék végre, akkor lenne a kezemben aduász, csak rajtam múlik, hogy ezt megtehetik velem, stb... aha.)
2) a családi csopiba elkezdtek jönni az agyrém kiosztós üzik (nagyot csalódtam bennetek, rosszindulatúak vagytok, hasonlók), amire hugomnak az volt a válasza, hogy ő nem is rosszindulatú, csak én (köszike, tényleg), és mind hibáztunk (mivan?! miért is?) és stb,
akkor elszállt a rendszer.
egy darabig még bírtam, viszont akkora mumus ez a stresszdohányzós szokás, hogy végül ki lettem zavarva dohányboltba. én. aki ha pisilni megy is szájhúzást kap. (arcom.)
ez a családi, tesós basz amúgy az anyám-féle telefonok folytatása, szombaton kezdődött és rettentő elszomorító.
majd lesz róla rendesposzt, de most fullra jár a meló...
ja, és az esküvőt még jobban várom, mert a dolgok jelen állása szerint beteg is leszek még (lassan jön ki rajtam, de biztosan, lehet, nem is a cigi, mert mintha felfázás is lenne, vagy tán cukiéktól nyaltam be valamit...) meg mostmár a hugaimmal se biztos, hogy beszélőviszonyban leszünk - mekkora buli van kilátásban!
mivel a főnök azt mondta, nem ígér semmit a szerződéshosszabbításról, és ezt azóta is tartja, lehet, hogy addigra már munkanélküli is leszek. vagy nem, csak szimplán nem engednek el.
izgalmak. mindenhol izgalmak...
(de hogy jót is írjak: tényleg mindent megcsináltam tegnap. q...lassan, durván az alvás rovására, de mérlegeltem és muszáj volt.)
szimpla hétfői agyfasz, de a yolóka után fáj.
ez a hétfő nem is titkolja, hogy hétfő
támadt az a remek ötletem, hogy nem hozok dohányt. mittudomén, gondoltam, valamikor úgyis bele kell kezdeni, legyen mondjuk most, aztán majd lesz valami...
remélem, a börtönben lesz wifi.
2016. szeptember 11., vasárnap
mit kell az ősszel kezdeni?
van ez a zebegényi sárkányfesztivál, amire tavaly annyira mentem volna és helyette otthon lábadoztam a műtétből.
na, idén meg az esküvőn leszek.
ez az egyetlen olyan őszi program, amit találtam, akartam, számon tartottam és vártam... azon túl, hát, nehéz még látni benne a jót... szóval - bár erről még korai beszélni kicsit, de - mi a frászt lehet kezdeni az ősszel?
ti mit szoktatok csinálni, hogy jó legyen?
hát én teljesen hülye vagyok
írtam egy posztot, amiből a csúnya, gonosz emberek az interneteken beazonosíthatnak mindenféle ártatlan szereplőket. (meg a nem csúnya, nem gonoszok is.)
viszonylag sokára esett le, hogy mit is csinálok én, mehhh...
de legalább leesett.
ezt a három napot amúgy izgalmas és/vagy nyaralós dolgokkal töltöttem, volt benne bikini, víz, napfény, kutya, alkohol, zsíroskenyér, alsógatyás fiúk, flex és szinte minden másképp alakult, mint terveztem.
de jól.
kivéve azt a részt, mikor az indokolatlan össznépi alkoholizálás miatti zavaromban indokolatlan mennyiségű piros marlbit szívtam,
pontosabban annak következményeit. (szerintem bedurrant a torkom. szerintem ettől.)
tennék rá egy nagyobb összeget, hogy beteg leszek tőle, mert az még belefért volna, hogy tízig aludtam, meg kapar, meg köhögök, de a mostani, múlni nem akaró bágyadtságom gyanús.
valahogy rá kell vennem magam egy főzés-pakolás-mosás-hajmosás körre és még csak ott tartok, hogy heverek az ágyon.
mondjuk ez is jó és legalább már hazaértem...
nem akar inkább valaki más beteg lenni helyettem? tök rossz lesz most így melózni, sokat, és nem maradhatok itthon...
amúgy persze oké lenne* - ágyban, párnák közt... de bent nem mókás.
na, na?
senki?
ejnye. akkor most mi legyen?
UPDATE
* kit akarok becsapni? nyilván sosem oké betegnek lenni...
viszonylag sokára esett le, hogy mit is csinálok én, mehhh...
de legalább leesett.
ezt a három napot amúgy izgalmas és/vagy nyaralós dolgokkal töltöttem, volt benne bikini, víz, napfény, kutya, alkohol, zsíroskenyér, alsógatyás fiúk, flex és szinte minden másképp alakult, mint terveztem.
de jól.
kivéve azt a részt, mikor az indokolatlan össznépi alkoholizálás miatti zavaromban indokolatlan mennyiségű piros marlbit szívtam,
pontosabban annak következményeit. (szerintem bedurrant a torkom. szerintem ettől.)
tennék rá egy nagyobb összeget, hogy beteg leszek tőle, mert az még belefért volna, hogy tízig aludtam, meg kapar, meg köhögök, de a mostani, múlni nem akaró bágyadtságom gyanús.
valahogy rá kell vennem magam egy főzés-pakolás-mosás-hajmosás körre és még csak ott tartok, hogy heverek az ágyon.
mondjuk ez is jó és legalább már hazaértem...
nem akar inkább valaki más beteg lenni helyettem? tök rossz lesz most így melózni, sokat, és nem maradhatok itthon...
amúgy persze oké lenne* - ágyban, párnák közt... de bent nem mókás.
na, na?
senki?
ejnye. akkor most mi legyen?
UPDATE
* kit akarok becsapni? nyilván sosem oké betegnek lenni...
2016. szeptember 8., csütörtök
back to the dark side of the moon*
hát ez a három nap, ez egy szép ívű zuhanás.
már a negyedik kv, otthon felejtett ebéd, szendvicsre és sütire pazarolt pénz állapotnál járok, ahol megint annyit eszem, amit előtte reggelire egyben, úgy nézek ki, mint a saját anyám** és annyit alszom, hogy fizikailag vagyok rosszul és egyszerre ingerült meg sírhatnékos. meg már a sorompó gombot nyomkodom a kiléptetős helyett és nem értem, miért nem működik.
viszont előtte minden olyan jól ment, hogy átmeneti üzemzavarnak tekintem.
jót tett, hogy felgöngyölítettem, jót tesz, hogy nem parázok rajta, mert tudom, mi kell hozzá, hogy visszaálljon a rend.
én. én fogom visszaállítani a rendet, aktívan, önerőből. oké, kicsit nehéz énidő nélkül, de meglesz.
* ahol egyébként a nácik laknak
** már hogy az arcom, mert legalább csini vagyok és az van rajtam, amit hittem, hogy fölvettem
már a negyedik kv, otthon felejtett ebéd, szendvicsre és sütire pazarolt pénz állapotnál járok, ahol megint annyit eszem, amit előtte reggelire egyben, úgy nézek ki, mint a saját anyám** és annyit alszom, hogy fizikailag vagyok rosszul és egyszerre ingerült meg sírhatnékos. meg már a sorompó gombot nyomkodom a kiléptetős helyett és nem értem, miért nem működik.
viszont előtte minden olyan jól ment, hogy átmeneti üzemzavarnak tekintem.
jót tett, hogy felgöngyölítettem, jót tesz, hogy nem parázok rajta, mert tudom, mi kell hozzá, hogy visszaálljon a rend.
én. én fogom visszaállítani a rendet, aktívan, önerőből. oké, kicsit nehéz énidő nélkül, de meglesz.
* ahol egyébként a nácik laknak
** már hogy az arcom, mert legalább csini vagyok és az van rajtam, amit hittem, hogy fölvettem
a gyakorlati oldal
lesz most ez az esküvő, amit együtt fogunk letolni, na de aztán!
aztán játszom tovább a nemmegyekhaza és lekelltennem/elterelemaszót mismásolós, kifogásgyártós köreit.
azt is ugyanígy mindig elmondom, hogy nincs időm, programom van, betábláztam magam, stb. (mire mindig elmondják, hogy de lenne.)
haragszanak, jajj, borzasztóan és nyilván ez csak rosszabb lesz, de semmi más út nincsen. ha tudom, hogy hazamegyek, már jóelőre gyomorgörcsöm és menekülhetnékem van, utána pedig napokba tellik helyrerázódni.
nem hiszem, hogy ezt megengedhetem magamnak. akkor sose jutok semmire.
teljesen igazuk van abban, hogy most segítségre volna szükségük. de én mégse fogok menni. (ahogy a hugom se, és nemsoká a kishugom is eljön...) nem fogok bent ülni a mamánál és nem fogok hazajárni főzni-takarítani-akármi.
ez akkor fog megoldódni, ha a mama meghal. rettenetes ilyet leírni, de így van. a mama pont olyan már, mint egy szeparációs szorongással küzdő picigyerek. vakon ül az ágyban és folyton kiabál, hogy fél egyedül meg hogy segítsenek neki kikelni az ágyból... manipulál és zsarol is egy perc figyelemért. és szenved, teljesen valóságosan, non-stop.
ez akkora teher, ami bárkit felőrölne. (én pl nem vállalnám...)
de mindig bekúszik a fejembe, hogy anyám előtte is mártír volt, előtte is folyton ment a zsarolás, hogy menjek haza, meg a nyomasztás, hogy nem vagyok jó így...
szóval nem.
ez valahol egy nagy morális dilemma - segíteni vagy leszarni. de a segítés egyben a saját életem, munkán kívüli időm beáldozása is lenne, felőrölne engem is egy perc alatt. neki meg nem lenne annyival jobb, nem? hiszen neki sose volt jó. mindig rosszak voltunk és hálátlanok.
á, mindegy is, nem kell az se, hogy értsétek.
az kell, hogy ne is gondoljak rá.
ha meg mégis gondolok, tudjam, hogy NEM.
egyébként minden egyes telefonhíváskor elhangzik, hogy mikorjösszmárhaza, teljesen kiborultak azon, hogy a szabadságomat nem ott töltöttem és most a legújabb hiszti, hogy megbeszéltünk tesóimmal egy közös sütögetést, ahelyett, hogy hazamennénk segíteni.
faszom, faszom, faszom.
néha úgy gyűlölöm őket... mert úgyse megyek, mondjanak bármit, viszont legalább rettenetesen érzem magam tőle.. csak ez a rohadt esküvő menjen le, hogy szabadulhassak!
aztán játszom tovább a nemmegyekhaza és lekelltennem/elterelemaszót mismásolós, kifogásgyártós köreit.
azt is ugyanígy mindig elmondom, hogy nincs időm, programom van, betábláztam magam, stb. (mire mindig elmondják, hogy de lenne.)
haragszanak, jajj, borzasztóan és nyilván ez csak rosszabb lesz, de semmi más út nincsen. ha tudom, hogy hazamegyek, már jóelőre gyomorgörcsöm és menekülhetnékem van, utána pedig napokba tellik helyrerázódni.
nem hiszem, hogy ezt megengedhetem magamnak. akkor sose jutok semmire.
teljesen igazuk van abban, hogy most segítségre volna szükségük. de én mégse fogok menni. (ahogy a hugom se, és nemsoká a kishugom is eljön...) nem fogok bent ülni a mamánál és nem fogok hazajárni főzni-takarítani-akármi.
ez akkor fog megoldódni, ha a mama meghal. rettenetes ilyet leírni, de így van. a mama pont olyan már, mint egy szeparációs szorongással küzdő picigyerek. vakon ül az ágyban és folyton kiabál, hogy fél egyedül meg hogy segítsenek neki kikelni az ágyból... manipulál és zsarol is egy perc figyelemért. és szenved, teljesen valóságosan, non-stop.
ez akkora teher, ami bárkit felőrölne. (én pl nem vállalnám...)
de mindig bekúszik a fejembe, hogy anyám előtte is mártír volt, előtte is folyton ment a zsarolás, hogy menjek haza, meg a nyomasztás, hogy nem vagyok jó így...
szóval nem.
ez valahol egy nagy morális dilemma - segíteni vagy leszarni. de a segítés egyben a saját életem, munkán kívüli időm beáldozása is lenne, felőrölne engem is egy perc alatt. neki meg nem lenne annyival jobb, nem? hiszen neki sose volt jó. mindig rosszak voltunk és hálátlanok.
á, mindegy is, nem kell az se, hogy értsétek.
az kell, hogy ne is gondoljak rá.
ha meg mégis gondolok, tudjam, hogy NEM.
egyébként minden egyes telefonhíváskor elhangzik, hogy mikorjösszmárhaza, teljesen kiborultak azon, hogy a szabadságomat nem ott töltöttem és most a legújabb hiszti, hogy megbeszéltünk tesóimmal egy közös sütögetést, ahelyett, hogy hazamennénk segíteni.
faszom, faszom, faszom.
néha úgy gyűlölöm őket... mert úgyse megyek, mondjanak bármit, viszont legalább rettenetesen érzem magam tőle.. csak ez a rohadt esküvő menjen le, hogy szabadulhassak!
vegyük észre
hogy általában egész jól elvagyok magamban - ha nem érintkezem a szüleimmel.
ez olyan szomorú...
és az is szomorú, hogy semmi más nem használ. bármit tudok, mondok, bármekkora elszántsággal mantrázom is, hogy. mindig az elevenemig szaladnak a szavaik - az elhangzottak és az elhallgatottak is - és olyan mélyen kódolt feszültségeket hoznak elő, amikkel nem tudok azonosulni. és csomó idő és energia visszakúszni nullára.
akármit érek is el, a hatás alól nem tudom kivonni magam. megmérgeznek bármit. sosem hagyják abba. ez már, úgy tűnik, örök harag marad.
ez olyan szomorú...
és az is szomorú, hogy semmi más nem használ. bármit tudok, mondok, bármekkora elszántsággal mantrázom is, hogy. mindig az elevenemig szaladnak a szavaik - az elhangzottak és az elhallgatottak is - és olyan mélyen kódolt feszültségeket hoznak elő, amikkel nem tudok azonosulni. és csomó idő és energia visszakúszni nullára.
akármit érek is el, a hatás alól nem tudom kivonni magam. megmérgeznek bármit. sosem hagyják abba. ez már, úgy tűnik, örök harag marad.
na ma már nem
hogy most akkor a kialvatlanság hajszolt lehúzós spirálja, vagy anyám elevenembe vágó kőkemény érzelmi pakkja, amit rámtolt.
vagy a kettő együtt.
felriadni két perc után kapálózva (wtf). utána azon kattogni félálomban, hogy sose lesz férjem, a pasi nem fog elvenni, miért nem fog elvenni, senki sose nem vesz el, másokat pedig simán elvesznek. (láttam a fészbukon...)
hiába tudni, hogy nekem most nem is kell férj (eleve he?!), nem az oldja meg az életem, nem is vagyok rá kész, semmire se, nem is csak úgy terem a házasság, hogy összejöttem valakivel, okcső, vegyen el, de rögtön. (olyan miafasz önkéntelen gondolatmeneteim voltak, hogy el se hiszem.)
ez a férj nélkül nem vagy senki, ez nagyon mélyre lett ültetve, asszem... (nem is pasi nélkül, hanem már férj nélkül, már az, hogy pasi, nem elég, ha nem nyilatkozik, hogy ő biza el óhajt venni, amint lehet...)
ez agyrém. ezt miért. ez honnan. (na honnan?)
hogy akkor lesz ház, kocsi, pénz, gyerek, jövő, élet, ha egy férj megcsinálja nekem. (gyerek? el se tudom képzelni, hogy most, hogy mikor, hiába az ösztön...) addig nem lesz semmi. addig nem tudok lenni én se.
de én már nagyon lenni akarok...
mi lesz, ha senki se vált meg és így maradok, nincstelenül, nemlétezve? mi lesz, ha örök sehova se jutó küszködésre vagyok ítélve, mert nem kellek egy bárkinek se, kivénhedt, gondoskodásra szoruló lány maradok egy soha el nem kezdett igaziélettel? (ugye érezzük a jesszusmiez faktort...)
az egész egy hosszú érthetetlen kínlódás volt, intenzív, húsbavágó érzelmi kavalkáddal, mérhetetlen szégyennel-öngyűlölettel, rettegéssel, már-már pánikrohammal. (vagy nem már-már, hanem.) és nagyon nehezen, hajnalban tudtam csak leállítani.
és ezeket én gondoltam. no comment. (már akkor se értettem, hogy gondolhatok ilyeneket.)
képzeljétek hozzá a reggelemet.
vagy a kettő együtt.
felriadni két perc után kapálózva (wtf). utána azon kattogni félálomban, hogy sose lesz férjem, a pasi nem fog elvenni, miért nem fog elvenni, senki sose nem vesz el, másokat pedig simán elvesznek. (láttam a fészbukon...)
hiába tudni, hogy nekem most nem is kell férj (eleve he?!), nem az oldja meg az életem, nem is vagyok rá kész, semmire se, nem is csak úgy terem a házasság, hogy összejöttem valakivel, okcső, vegyen el, de rögtön. (olyan miafasz önkéntelen gondolatmeneteim voltak, hogy el se hiszem.)
ez a férj nélkül nem vagy senki, ez nagyon mélyre lett ültetve, asszem... (nem is pasi nélkül, hanem már férj nélkül, már az, hogy pasi, nem elég, ha nem nyilatkozik, hogy ő biza el óhajt venni, amint lehet...)
ez agyrém. ezt miért. ez honnan. (na honnan?)
hogy akkor lesz ház, kocsi, pénz, gyerek, jövő, élet, ha egy férj megcsinálja nekem. (gyerek? el se tudom képzelni, hogy most, hogy mikor, hiába az ösztön...) addig nem lesz semmi. addig nem tudok lenni én se.
de én már nagyon lenni akarok...
mi lesz, ha senki se vált meg és így maradok, nincstelenül, nemlétezve? mi lesz, ha örök sehova se jutó küszködésre vagyok ítélve, mert nem kellek egy bárkinek se, kivénhedt, gondoskodásra szoruló lány maradok egy soha el nem kezdett igaziélettel? (ugye érezzük a jesszusmiez faktort...)
az egész egy hosszú érthetetlen kínlódás volt, intenzív, húsbavágó érzelmi kavalkáddal, mérhetetlen szégyennel-öngyűlölettel, rettegéssel, már-már pánikrohammal. (vagy nem már-már, hanem.) és nagyon nehezen, hajnalban tudtam csak leállítani.
és ezeket én gondoltam. no comment. (már akkor se értettem, hogy gondolhatok ilyeneket.)
képzeljétek hozzá a reggelemet.
2016. szeptember 7., szerda
aktualizál
az előző posztot még reggel írtam, csak munka, így a posztolás elmaradt. azóta annyi változott, hogy újcsajjal dumcsiztunk (szerintem jó lesz) meg lett egy nagyon dühös és csalódott anyám (de előtte még lehozott az életről is).
utóbbi miatt szekrényem valszeg nem lesz, mert nem segítenek fölhozni.
(persze nem ez a gond, ez kitérdekel, a gond az, hogy most maró bűntudatot és ólmos súlyt aggatott a vállamra, tulajdonképp teljesen kiborultam. miért kell ennek ilyennek lennie mindig...
tegnap is letolt egy félórás monológot arról, hogy így sose lesz férjem, már az se jött jól.
gondolom sejtitek, hogy miért nem írok a pasiról. nem akarom még tőletek is megkapni, hogy csak kihasznál és most baszom el az utolsó esélyem a boldog jövőre, estébé.
most a leszarom és a majdéntudom állapot van. később úgyis írok róla, hogy.
olyan sokminden kimarad mostanában, ha épp ráérnék, fáradt vagyok rendesen bepötyögni...)
ja, és van a szobámban egy légy.
mondjuk a melóban meg sok légy van, ahhoz képest ez szuper.
nem mindenrossz, inkább mostnemár van. azért lehet, kéne még sírni egyet alvás előtt.
megesik, hogy annyira épp nem jó, főleg munkanapokon, mikor kevesebb a mozgástér és nagyobb a fáradtság...
tudom, hogy anyámnak miért van igaza. közben meg nem fair és vessen magára és ezt nem vállalom be és kész.
francos akármi. hol az énéletem magabiztossága...
utóbbi miatt szekrényem valszeg nem lesz, mert nem segítenek fölhozni.
(persze nem ez a gond, ez kitérdekel, a gond az, hogy most maró bűntudatot és ólmos súlyt aggatott a vállamra, tulajdonképp teljesen kiborultam. miért kell ennek ilyennek lennie mindig...
tegnap is letolt egy félórás monológot arról, hogy így sose lesz férjem, már az se jött jól.
gondolom sejtitek, hogy miért nem írok a pasiról. nem akarom még tőletek is megkapni, hogy csak kihasznál és most baszom el az utolsó esélyem a boldog jövőre, estébé.
most a leszarom és a majdéntudom állapot van. később úgyis írok róla, hogy.
olyan sokminden kimarad mostanában, ha épp ráérnék, fáradt vagyok rendesen bepötyögni...)
ja, és van a szobámban egy légy.
mondjuk a melóban meg sok légy van, ahhoz képest ez szuper.
nem mindenrossz, inkább mostnemár van. azért lehet, kéne még sírni egyet alvás előtt.
megesik, hogy annyira épp nem jó, főleg munkanapokon, mikor kevesebb a mozgástér és nagyobb a fáradtság...
tudom, hogy anyámnak miért van igaza. közben meg nem fair és vessen magára és ezt nem vállalom be és kész.
francos akármi. hol az énéletem magabiztossága...
ez egy hétfő
legalábbis vagyok olyan nyűgös. nem panaszkodás jön, bár annak fog tűnni - muszáj számbavennem, hol mit hogyan ne legközelebb. ugyanis:
1) a tegnap az hova lett?!
2) az alvást azt miért áldoztam be megint?!
szóval elcsúsztak a dolgok, mert:
túl sokat voltam a pasival, és azt hittem, lesz elég idő utána magamra.
tévedtem.
megviselt a ki nem pihent menstruáció, a front, a kórház, anyám telefonja (soseleszférjed), a sör. nem ebédeltem. aludtam délután.
kómás csigatempóban vásároltam, pakoltam.
beállított az újcsaj, a költözésével kellett foglalkozni.
borzasztóan zavart, hogy hirtelen megint két másik emberhez kell alkalmazkodni.
így késve kezdtem főzni, mentem a fürdőbe, aludtam el, keltem.
kapkodás volt, rohanás, párperckésés.
nem vagyok elégedett a mai agyammal, energiámmal, kedvemmel, kajámmal (jót főztem csak a többi rész mehh), nem az a nadrág van rajtam, amit hittem, hogy fölvettem (hupsz), a csajok miatt este kellett hajat mosni (hajszárító), elfeküdtem, randa.
előjött minden félelmem: hogy sose boldogulok egyedül, sose lesz saját otthonom, rendes szakmám, spórolt pénzem, feszesebb testem, férjem, gyerekem, hogy elrontottam az egész életem, örökre.
egy hétre előre be vagyok már táblázva, ami nyomaszt,
nem férnek bele találkozások meg szabad énidő, az is,
ki kell pakolnom a kinti szekrényből és nem tudom, hova, ami szintén,
nem tudtam mosni, mert megelőztek,
csúszik minden továbbra is majd, és jajj, hol hozom helyre,
sötétben és hidegben kell reggelente indulni,
a fiúk előre figyelmeztettek, hogy nemigen fognak ma váltani,
beindult a daráló a melóban,
még mindig nem tudni, mi lesz a szerződésemmel és addig nem adnak szabit az utána következő esküvőre - lesz-e munkám, elengednek-e,
még mindig rossz a kvgép a fornettisnél,
elfogyott az instantom.
és tutkó van valami az idővel, mert mások is furák, nyomottak, frusztráltak, kapkodnak és és.
hát ezek. kéne még egy négy óra legalább, hogy utolérjem magam, meg egy fél éjszakányi plusz alvás.
ez most megint nem volt egy sikertörténet.
1) a tegnap az hova lett?!
2) az alvást azt miért áldoztam be megint?!
szóval elcsúsztak a dolgok, mert:
túl sokat voltam a pasival, és azt hittem, lesz elég idő utána magamra.
tévedtem.
megviselt a ki nem pihent menstruáció, a front, a kórház, anyám telefonja (soseleszférjed), a sör. nem ebédeltem. aludtam délután.
kómás csigatempóban vásároltam, pakoltam.
beállított az újcsaj, a költözésével kellett foglalkozni.
borzasztóan zavart, hogy hirtelen megint két másik emberhez kell alkalmazkodni.
így késve kezdtem főzni, mentem a fürdőbe, aludtam el, keltem.
kapkodás volt, rohanás, párperckésés.
nem vagyok elégedett a mai agyammal, energiámmal, kedvemmel, kajámmal (jót főztem csak a többi rész mehh), nem az a nadrág van rajtam, amit hittem, hogy fölvettem (hupsz), a csajok miatt este kellett hajat mosni (hajszárító), elfeküdtem, randa.
előjött minden félelmem: hogy sose boldogulok egyedül, sose lesz saját otthonom, rendes szakmám, spórolt pénzem, feszesebb testem, férjem, gyerekem, hogy elrontottam az egész életem, örökre.
egy hétre előre be vagyok már táblázva, ami nyomaszt,
nem férnek bele találkozások meg szabad énidő, az is,
ki kell pakolnom a kinti szekrényből és nem tudom, hova, ami szintén,
nem tudtam mosni, mert megelőztek,
csúszik minden továbbra is majd, és jajj, hol hozom helyre,
sötétben és hidegben kell reggelente indulni,
a fiúk előre figyelmeztettek, hogy nemigen fognak ma váltani,
beindult a daráló a melóban,
még mindig nem tudni, mi lesz a szerződésemmel és addig nem adnak szabit az utána következő esküvőre - lesz-e munkám, elengednek-e,
még mindig rossz a kvgép a fornettisnél,
elfogyott az instantom.
és tutkó van valami az idővel, mert mások is furák, nyomottak, frusztráltak, kapkodnak és és.
hát ezek. kéne még egy négy óra legalább, hogy utolérjem magam, meg egy fél éjszakányi plusz alvás.
ez most megint nem volt egy sikertörténet.
2016. szeptember 6., kedd
gyorshírek
az történt, hogy a hétfőre mondott eső miatt előrehoztuk a kirándulást vasárnapra, és milyen jól tettük.
szarul voltam szombaton is, így Clara jelenléte duplán jólesett, este hazarohantam, összecuccoltam, összeszedett a pasi a kórház előtt, ahol varratszedésen volt, át hozzá, hogy korán mehessünk, alvás.
döcögősen indult, de kellemes kirándulós lett a vasárnap Visegrádon, kimerülés, nyügi, de azért ki nem hagytam volna. (méginkább hegymenetes, darazsas, vízhólyagos, túrókrémes fagyis, jó.)
hétfőn meghallgattam a riasztási próbát (ijesztő), visszaszereztem a telefonom meg ügyeket intéztem, rohangáltam, nyugtáztam, hogy cuki beteg a lakás meg betegszagú (úgy örültem, hogy idén csak a hangja ment el a táborban, erre megfázott a Balcsin), pasival megnéztük a belvárosi Decathlont, mászkáltunk mindenféle boltokban, filmeztünk, a másodikba belealudtunk, úgy elment a nap, hogy még.
ma ráérős bújós ébredés után elrohantam begyűjteni apám bérletét, összeszedtem a nagy pakkal kóválygó kishugomat, szereztem ülőhelyet a levegőtlen, fojtóan betegszagú, tömött kórházi váróban apámnak, mielőtt elájul (ilyesmi lehet a pokol), vártunk, kiszedték a varratait meg a csövet, fájdalmai lettek. nyugtáztam, hogy ők is betegek (apám az éjjelt fosta végig, kishugom félre kellett álljon a kocsival egy bokornál), elkísértem őket a kocsiig a külvárosba.
most egy késdobálóban ücsörgök becsípve (ez nem volt a tervben, de nagyon megrázó volt a délelőtt), egy(!!!) sörrel (ami nem tudom, miért szállt egyből a fejembe, mikor reggeliztem), sok dolog vár, és nem tudom, hogy veszem rá magam, aludni vágyom ugyanis, csak.
persze minden meglesz: kitalálom, mit főzzek és bevásárolok és megfőzöm, lakás- és nádjakarbantartó munkálatok is lesznek, még ügyek, még mosás, még hasonlók,
aztán alszom, és ...
és akkor jó, ha zajlik, most meg zajlik, szóval.
szarul voltam szombaton is, így Clara jelenléte duplán jólesett, este hazarohantam, összecuccoltam, összeszedett a pasi a kórház előtt, ahol varratszedésen volt, át hozzá, hogy korán mehessünk, alvás.
döcögősen indult, de kellemes kirándulós lett a vasárnap Visegrádon, kimerülés, nyügi, de azért ki nem hagytam volna. (méginkább hegymenetes, darazsas, vízhólyagos, túrókrémes fagyis, jó.)
hétfőn meghallgattam a riasztási próbát (ijesztő), visszaszereztem a telefonom meg ügyeket intéztem, rohangáltam, nyugtáztam, hogy cuki beteg a lakás meg betegszagú (úgy örültem, hogy idén csak a hangja ment el a táborban, erre megfázott a Balcsin), pasival megnéztük a belvárosi Decathlont, mászkáltunk mindenféle boltokban, filmeztünk, a másodikba belealudtunk, úgy elment a nap, hogy még.
ma ráérős bújós ébredés után elrohantam begyűjteni apám bérletét, összeszedtem a nagy pakkal kóválygó kishugomat, szereztem ülőhelyet a levegőtlen, fojtóan betegszagú, tömött kórházi váróban apámnak, mielőtt elájul (ilyesmi lehet a pokol), vártunk, kiszedték a varratait meg a csövet, fájdalmai lettek. nyugtáztam, hogy ők is betegek (apám az éjjelt fosta végig, kishugom félre kellett álljon a kocsival egy bokornál), elkísértem őket a kocsiig a külvárosba.
most egy késdobálóban ücsörgök becsípve (ez nem volt a tervben, de nagyon megrázó volt a délelőtt), egy(!!!) sörrel (ami nem tudom, miért szállt egyből a fejembe, mikor reggeliztem), sok dolog vár, és nem tudom, hogy veszem rá magam, aludni vágyom ugyanis, csak.
persze minden meglesz: kitalálom, mit főzzek és bevásárolok és megfőzöm, lakás- és nádjakarbantartó munkálatok is lesznek, még ügyek, még mosás, még hasonlók,
aztán alszom, és ...
és akkor jó, ha zajlik, most meg zajlik, szóval.
2016. szeptember 3., szombat
too late
figyelgetem ugye az időhöz való viszonyomat, mert fel akarom számolni a késéseket. (mert roppant stresszes, idegesítő, illetlen és az állásomat is jó lenne megtartani. és igen, én mindig késős voltam, rengetegszer estem be az utolsó utáni pillanatban már az áltsuliba is, ha jól emlékszem. - bár már akkor se aludtam eleget...)
két okot vélek felfedezni. a jó, hogy ezeken már egy ideje ügyködöm, a rossz, hogy még gyakorolni kell. (de nagyon határozott fejlődést látok! yeee!)
először is: képtelen vagyok felmérni, mi mennyi időt vesz igénybe.
(pl a konkrét indulás, az is számolandó, sőt! mert idő, míg felveszem a lábamra a valamit. aztán ki-bezárogatni az ajtókat. aztán kiérni a ház elé a megállóba. sokszor elfeledkezem róla, hogy átérni az úton, az lehet percek is. és kimaradhat egy troli. vagy csak késik.
meg aztán adódhatnak komplikációk: kiderül, hogy az a cipő valamiért nem jó, vagy még ki kell törölni a szandált, vagy zoknit kell cserélni, vagy valamiért visszaszaladni - otthon hagytam, nyitva hagytam, nem kapcsoltam le... vagy a semmiből rámjön a szapora és ottragadok. vagy akármi.
na, én ezeket sose számoltam bele, pedig. és ez még csak az elindulás pillanata - ami nem is pillanat.
így már el tudjátok képzelni, miről beszélek.)
a másik ok meg, hogy túlbecsülöm az erőmet és alul a fáradtságot.
(pl elszámolom a napot és későn kerülök ágyba, nem tudok aludni, vagy szimplán csak jó ötletnek tűnik nem kihagyni az esti akármit. reggel meg elalszom. vagy félálomban kinyomkodom az ébresztőt - olyankor még azt se tudom, mit csinálok. és/vagy semmit nem találok, mindent rossz helyen keresek, fogalmatlan kóválygás az egész. és/vagy mindent lassabban csinálok. és/vagy annyira koordinálatlan a mozgásom, hogy az összes tereptárgynak nekikoppanok, leejtem, mellépakolom...
a fáradtság az durva. szinte mindig durvább, mint tippelem. és már az is elég, ha csak szimplán túl sűrű volt az előző pár nap társulva 1-2 óra alvásminusszal.
a kialvatlanság meg megnyirbálja a kognitív funkciókat.
ilyesmik.)
szóval ezeken kell tovább melózni: még többet ráhagyni mindenre, még ügyesebben előre gondolkodni, stb... bele kell törődnöm, hogy egy nap sokkal rövidebb, mint szeretném, és a kötelezők nem érnek rá a fun dolgok javára. és a pihenés nem opcionális, különben szétesnek a dolgok.
ez amúgy csak nekem ilyen?
nektek triviális, mire mennyit számoljatok? mikor kell indulni, hogy időben érkezzetek? ráhagyni a (meglepően gyakori) váratlan dolgok miatt? nem az alvásidőn spórolni?
tudni, hogy sűrű időszakok után többet kell pihenni? (vagy ti jobban bírjátok?)
vagy ez is úgy van, hogy nem lehet mindig, csak nagyrészt?
vagy ti hogy'?
csupa kérdőjel :)
két okot vélek felfedezni. a jó, hogy ezeken már egy ideje ügyködöm, a rossz, hogy még gyakorolni kell. (de nagyon határozott fejlődést látok! yeee!)
először is: képtelen vagyok felmérni, mi mennyi időt vesz igénybe.
(pl a konkrét indulás, az is számolandó, sőt! mert idő, míg felveszem a lábamra a valamit. aztán ki-bezárogatni az ajtókat. aztán kiérni a ház elé a megállóba. sokszor elfeledkezem róla, hogy átérni az úton, az lehet percek is. és kimaradhat egy troli. vagy csak késik.
meg aztán adódhatnak komplikációk: kiderül, hogy az a cipő valamiért nem jó, vagy még ki kell törölni a szandált, vagy zoknit kell cserélni, vagy valamiért visszaszaladni - otthon hagytam, nyitva hagytam, nem kapcsoltam le... vagy a semmiből rámjön a szapora és ottragadok. vagy akármi.
na, én ezeket sose számoltam bele, pedig. és ez még csak az elindulás pillanata - ami nem is pillanat.
így már el tudjátok képzelni, miről beszélek.)
a másik ok meg, hogy túlbecsülöm az erőmet és alul a fáradtságot.
(pl elszámolom a napot és későn kerülök ágyba, nem tudok aludni, vagy szimplán csak jó ötletnek tűnik nem kihagyni az esti akármit. reggel meg elalszom. vagy félálomban kinyomkodom az ébresztőt - olyankor még azt se tudom, mit csinálok. és/vagy semmit nem találok, mindent rossz helyen keresek, fogalmatlan kóválygás az egész. és/vagy mindent lassabban csinálok. és/vagy annyira koordinálatlan a mozgásom, hogy az összes tereptárgynak nekikoppanok, leejtem, mellépakolom...
a fáradtság az durva. szinte mindig durvább, mint tippelem. és már az is elég, ha csak szimplán túl sűrű volt az előző pár nap társulva 1-2 óra alvásminusszal.
a kialvatlanság meg megnyirbálja a kognitív funkciókat.
ilyesmik.)
szóval ezeken kell tovább melózni: még többet ráhagyni mindenre, még ügyesebben előre gondolkodni, stb... bele kell törődnöm, hogy egy nap sokkal rövidebb, mint szeretném, és a kötelezők nem érnek rá a fun dolgok javára. és a pihenés nem opcionális, különben szétesnek a dolgok.
ez amúgy csak nekem ilyen?
nektek triviális, mire mennyit számoljatok? mikor kell indulni, hogy időben érkezzetek? ráhagyni a (meglepően gyakori) váratlan dolgok miatt? nem az alvásidőn spórolni?
tudni, hogy sűrű időszakok után többet kell pihenni? (vagy ti jobban bírjátok?)
vagy ez is úgy van, hogy nem lehet mindig, csak nagyrészt?
vagy ti hogy'?
csupa kérdőjel :)
2016. szeptember 2., péntek
izé
ja, nem is. mármint a vacsi után véletlenül még egy órát bambultam a tévét, teljesen megfeledkezve magamról...
és egy olyan filmet néztem, 1) ami megvan 2) amit ebből kifolyólag már vagy ezerszer láttam.
#teljesenértelmetlenmiafaszkodás
#fáradt
és egy olyan filmet néztem, 1) ami megvan 2) amit ebből kifolyólag már vagy ezerszer láttam.
#teljesenértelmetlenmiafaszkodás
#fáradt
amúgy
nem minden rossz ám, sőt, csak ez ma így elég nehéz és kalandos volt, és pont találtam egy kósza wifijelet és akkor gyorsba' elnyüsszögtem, mert úgy könnyebb. (vállveregetős az estém, szép teljesítmény a nap.)
el vagyok vágva a külvilágtól (mert korlátozták a telefonom) és csak wifin van net is, a wifi meg én pedig nemigen tartózkodunk egy helyen - és ez még, mint kiderült, napokig így lesz. ezért nem írtam eddig. (agyfasz az egész, majd jól elmesélem. az előbb kidühöngtem magam, igyekszem megbarátkozni a kényelmetlenséggel.sehogy se tudok elérni sennkit, úristen, totál magamra maradtam!!!! nó kommunikésön, kénytelen vagyok a kőkorban élni, halááál!!! valami élet csak volt a telefon és az internet előtt is, ugye? mi a faszt csináltak ezek nélkül az emberek?! hogy beszéltek meg bármit is?! hogy nem pusztultak el a magánytól és kitaszítottságtól és és...?!)
a keddet letoltam és utána két napig kirándulgattam ám, ami hű meg há volt, csak nincs idő és lehetőség beszámolni, de aww, ez még durvább volt, mint múltkor, sziklásabb, meredekebb, meg minden.
most rohanok kaját szerezni, lemosakodni és elájulni, hogy holnap folytathassam az offline menstruálást a munkahelyemen.
illetve basszus, éhes vagyok, megint, szóval vacsizni is kell. olyan fura ennyiszer foglalkozni az evéssel... még szokom.
el vagyok vágva a külvilágtól (mert korlátozták a telefonom) és csak wifin van net is, a wifi meg én pedig nemigen tartózkodunk egy helyen - és ez még, mint kiderült, napokig így lesz. ezért nem írtam eddig. (agyfasz az egész, majd jól elmesélem. az előbb kidühöngtem magam, igyekszem megbarátkozni a kényelmetlenséggel.
a keddet letoltam és utána két napig kirándulgattam ám, ami hű meg há volt, csak nincs idő és lehetőség beszámolni, de aww, ez még durvább volt, mint múltkor, sziklásabb, meredekebb, meg minden.
most rohanok kaját szerezni, lemosakodni és elájulni, hogy holnap folytathassam az offline menstruálást a munkahelyemen.
illetve basszus, éhes vagyok, megint, szóval vacsizni is kell. olyan fura ennyiszer foglalkozni az evéssel... még szokom.
nyaff
én arra gondoltam: 'legyünk spontának, szuper lesz!' - az univerzum meg arra: 'váhháhhhááá! azt majd meglátjuk!'
és rámküldött egy korábban érkező brutál menstruációt, minimálcuccal, munkába indulva.
yepp.
és rámküldött egy korábban érkező brutál menstruációt, minimálcuccal, munkába indulva.
yepp.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)