omg

elköltöztem.

steps

és akkor mostmàr nincs rajta az albi a lakcìmkártyámon.

az fáradtságról

az egy hétnyi nyaralás mintha nem is lett volna. biztosra vettem egy olyan élményt, mint a tavalyi közös alkalmakkor, sőt, még jobbnak is ígérkezett, mert hosszan lehetett (volna) nyáron kikapcsolódni, ami a legeslegklasszabb kombináció.
(ó, drága nyáriszünetek, most, na most tudnék veletek igazán mit kezdeni...)

és ugye nem.
és nem csak (bár főleg) az érzelmi trauma miatt, hanem, őszintén, a túrázás hiánya miatt is.

csudaklassz volt a Balcsi, a várak, a tavasbarlang, a mindenféle, de mégiscsak rengeteg időt autókáztunk, nyüzsiben-tömegben voltunk, civilizációs ingerdömpingben, ami idegileg fáraszt.

egészen máshogy, mint amikor kettesben bóklászunk a természetben.
(az annnyira jó, időn és megszokott tereken kívül, jólevegőn, levegőn, szabadban...
az egy másik dimenzió,
az valóban tölt.)

na, és hát ez hiányzik nekem most, de nagyon.

persze nem ez lesz, nyomi tömegrendezvényezések meg beltérbe kötöttségek meg ügyintézésekbe' rohanások lesznek egész héten,

én meg vágyakozva dédelgetem a kéktúrázós terveimet,
például,
meg a velenceitókerülős biciklizést,
meg a balatoncaminós infókat guglizom álmodozva,

és azzal bíztatom magam, hogy az ügyintézős napok valamelyikén legalább elmehetek pecsételős füzetet venni, hangulatot csinálva, összekacsintásnak.

(meg a hálózsákokkal is szemezek a lidliben, az enyém ezer meg egy éves, ha egyáltalán megvan még anyáméknál, sokszor kölcsönadott, elnyűtt...
azt persze nem tudom, tetszene-e nekem bármilyen nomádabb megoldás, neadjisten sátrazás... régen utáltam, de azóta ezret fordult a világ, a gondolattal már játszom.)

úristen, mindjárt július, és még alig jártuk az erdőt-mezőt hosszabban! pedig!


(és a pasi is hiába mondja, hogy énidőt akarna feltöltődésnek, szerintem neki is ilyesmi baja van, ingertúlterhelés, idegi lemerültség... felőlem énidőzhet is, de mellette muszáj leszek rendes kirándulást szervezni mostmár, mert ez így nem állapot!)


mehetnékem van, már csak ki kell találni a részleteket.

dejólesz!
(legalábbis rágondolni jó.)

mai kilátások

magas fordulatszámos munkanap hasznàlhatatlan infókkal.
(nagyrészt tévesek/ hiányosak.)

már 7 óta keresem magamban az esélytelenek nyugalmát, egyelőre csak az idegességig jutottam.


(ìgy kb dísznek vagyok itt.)



update: "ja, hát azóta már egy teljesen másik forgatókönyv van ám, neked nem adott senki?"
most. 11-kor.
#köszhogyszóltok
#munkakörülmények

csak röviden most

kedd este fullos kimerültséges elegemvan hangulatban elhúztam fröccsözni-dumálni egy kolegával, fckthisshit, kell valami kikapcs jeligére. utána meg még kalandoztam mindenfele, klassz volt.

majd két napon át ment a költözködés, pakolászás, az is vicces (a maga módján).

sőt, váratlan úgy alakult, hogy egy héttel hamarabb el is búcsúzunk egymástól az albival, úristen, mindjárt végetér egy korszak...

ma meg miezazidő meg nagyonmelóka.
és a felismerés, hogy egész jövő péntekig betáblázódtam (- miközben kezdődik a pms. meg fogok pusztulni!)


ja, és látatlanban is éreztem tegnap, hogy a horvátoknak kell drukkolni, és még értelmesen meg is tudtam indokolni, büszke vagyok! (bár a meccset nem láttam, mert a szezon második lecsóját főztem helyette, stb. konkrétan még egy meccset se láttam, fura-e vagyok.)

(mondjunk még mindig se tvnk, se net...)

ja, ez nem is rövid. (inkább hosszú nagyvonalak.)

bréking

nemrég mégis világrajött a kis majdnemunokaöcsém, 33. hétre, 1800 grammal, sürgősségi csével. állítólag (ahhoz képest) jól vannak.

hát hűha.
üdv idekint, gondolunk rád sokat, igyekezzél ügyesen-épségben kinőni magad, kishaver <3

azóta is reggel

már a tegnap is kínlódós volt, pedig sajna pörgött ezerrel, a ma meg pláne nyüssz és nyaff...

nincs az a kvmennyiség, ami ezen segíthetne, azt hiszem.

és erre még olyanokat ìrnak, hogy medv'ék'. nemár. turistaélet ellenes a tendencia.
nem akarok medvéket az erdeinkbe.
egy medvét, egy macinyit se.

(egy hét ráérős láblógatást viszont nagyon, kötöttségmentesen.)

ma reggel

szembesültem vele, hogy nincs egy rongyom se.

mármint munkàbajárós.
kihíztam/ már nem áll jól/ kettővel koràbban is ez volt rajtam.

gond.

az csudálatos dolgokàllása

a szombati posztveszekedős trippen kívül amúgy volt sok más szóraérdemes is előtte-utána.

például hogy hazacígöltünk és összeraktunk 2 szétbontott ruhásszekrényt,

átszállítottunk (és cipeltünk) 2 kisebb, ám nem bonthatót az albiból,

ennek örömére rávettem a pasit, hogy rendezzük át a lakást (és ne hajítsunk ki egyetlen régi szerinte'szar't szekrényt se),

(amitől újfent úgy érzem, van szemem az ilyesmihez, mert most sokkal nagyobbnak tűnik, meg nyertünk csomó teret, úgyhogy win-win),

és most nem az, hogy minden szanaszét van, de semminek nincs is helye még kb,

ráadásul csomó cuccom jön még át nekem is,

szóval az egész nem otthon épp, hanem káosz a köbön.
(ronda is, meg semmit nem is találunk, mehh.)

emellett sógornőmmel hármasban voltunk a Body (bodies? nem segít a gugli pontosítani) kiállításon, na, tudjátok melyiken, holttesteket nézegetni edukálódni.
(a máj mérete és elhelyezkedése is megdöbbentett, valahogy máshova gondoltuk eddig, pl.)

tegnap pedig ugyanilyen felállásban meggyerekszigeteztettük A gyereket. (ez megint különposztnyi élményanyag.)
kapcsolatunk rohamtempóban mélyül, letudtuk a megkakiltatást és a bepisilve ébredés intézését is (apának azért toll a fülébe, hogy mindezt én)
- szerintem a harmadik talàlkozásunkon hányni fog.
viccen kívül nekem ez mind ilyen 'omg-wtf' szitu, de hogy így az is, mikor random összepuszilgat vagy hozzámbújva alszik, nem csak, mikor azt szakértjük meg, hogyan kell jól kitörölni a popóját vagy ... (értitek.)

közben láttam videót unokaöcsémről, vagyis ahogy a pocakot mozgatja (hihhetetlen para), meg drukkolok a majdnemunokaöcsémnek, hogy picit maradjon még bent (mert kórházba kerültek),

és, tudjátok, most kezd leesni, hogy ELKEZDŐDÖTT, nincs visszaút: menthetetlenül belépett a gyerekezés az életembe!
gyerekek, gyerekprogik, gyerekekről és gyerekprogikról való beszélgetés,
atyaúristen.


na, szóval ilyenek.

megy a kukàba

az egész nap. hatékonyságból egyes. egy szobanövény is aktívabb nálam.

a legrosszabb, hogy ettől nyomorultan érzem magam.

nem tudom képviselni azt az álláspontot, hogy nagyon fáradt voltam, és ezért fetrengem végig tétlenül a napot,

mert magam se értem: most tényleg ennyire fáradt vagyok? vagy kiszàradtam? rosszul ettem? vagy lelki okok? vagy mi?

tök sokat pl csak feküdtem az àgyban és hallgattam a csöndet.

valahol rettentően hiányzik az a fajta élet, amikor senkinek se taŕtozom elszámolással, a saját időmben és életteremben azt csinálok, ami aktuálisan jön/jólesik, és senki nem szól be, hogy nem pakoltam/takarìtottam/főztem/bármi, amit szerinte megcsinálhattam volna.

annyira szeretnék bűntudat nélkül szétzuhanni/vegetálni néha, úgy, hogy utólag se vàgják a fejemhez, hogy [akármi].

annyira utálom magam, amiért még ez se megy.

a közösélet jelenlegi állása

olyan hihhetetlen mérföldkövekről tudok beszámolni, hogy még!
komoly fejlődési ugrások, kérem.
(lassan visszatérünk a 21. századba.)

lett ugyanis tükrünk!

volt ugyan a fürdőben egy, szóval a fejemet eddig is láttam, node outfitcsekkolásra az picit sem alkalmas... el lehet képzelni, micsoda hiányérzetem volt, nőként, főleg az idei "új" testemmel (a hízás miatt),
egészen más szintre emelődik majd az önképem megélése, biztosra veszem.


és a másik, a mégforradalmibb változást hozó, új horizontokat nyitó hír, hogy:

...hatásszünet...

lesz a lakásban internet!

bizony. merthogy eddig nem volt.
az internet pedig maga a szabadság, a végtelen lehetőségek tárháza,
az emiatti hiányérzetemet meg se próbálom érzékeltetni, korlátozva voltam kábé mindenben.
(egy monopolhelyzetben lévő szolgáltató a ludas, pontosabban az, hogy drágább nálunk, mint máshol, merthogy monopolhelyzete van. a pasinak meg önérzete, meg elvei, vagy mi.)


ezek kérem komoly civilizációs vívmányok, amiket komolyan ünneplek.
itt tartunk.

ami ezen túl van

hogy az a vidék még mindig elképesztően gyönyörű, a hotel is ugyanolyan klassz, most meglepő módon a legegyedibb szobát kaptuk, a toronyban fönt, és emlékezett ránk a személyzet, és a viharok-esők is valahogy jól jöttek ki mindig, pedig bővelkedtünk bennük.

láttunk sok mókust, békát (ebihalból épp kinőtt minibékaszőnyeget is), madarat, nyulat, ürgét, őzet (vagy muflont talán?), mindenféle érdekes tücsköt-bogarat, na,
az állatkertben mindenki pont megmozdult-odajött-megszólalt-produkálta magát, ami csak érdekes volt számunkra,
bohóckodhattunk a külső termálmedencében, miközben lassan fölénk ért egy zivatar széle,
életemben először le mertem csúszni vizicsúszdán (az más kérdés, hogy lófütty komolyságú volt, de azt én nem tudtam előre),
megint challengeltem a tériszonyomat (egy nemsírós várban),
végig csinosnak éreztem magam,
kóstoltam 3színű jégkását, amitől sárga lett a nyelvem,
amúgy is ettünk-ittunk jókat,
tévedtünk el kicsit erdőben is, meg kocsival is,
csónakáztunk Tapolcán hanyattfekve-röhögve (a magas vízállás miatt szorul az ember),
elkeveredtünk a Balcsira többször, ami nekem ezeréve, és bakancslistás tétel volt vele, és direkt pipálta,
láttunk-kóstoltunk sok-sok levendulát,
körbe voltunk véve külföldi katonabácsikkal, és így mindenféle nyelvekkel,
találtunk remek éttermet hazafele is,
...,
...,

szóval így is láttunk-csináltunk sok klassz dolgot és bőven voltak nevetős és szerelmezős pillanataink...


itthon meg vettünk még 2 szekrényt, meg elhoztuk az enyémeket is az albiból, ha már most volt kölcsönkocsi,
cipekedtünk sokat,
meg aztán "legóztuk össze" a darabokat,

szóval mostanra az egész lakás egy kupleráj,
és még mindig sehol se tartunk vele, pedig hajnalban feküdtünk

(és 3 órára rá keltünk is mindketten).



volt tali fürtössel, meg röpke összefutás újcsajjal is,

és most majd annyi mindent kell,
kéne,
intézni,
szervezni,
pakolni, stb.

én nagyjából csak pihennék, de tudom, hogy muszáj csinálni, haladni, másképp nem tudok helyrejönni, csak ha teszek érte, le vagyok fagyva egy ideje, abból kell kimozdítanom magamat valahogyan.


közben szeretném megélni a nyarat is, szóval még ezt is ki kell egyensúlyozni mellé,

de meglehet, hogy előbb mégis inkább pihenek,
mert most is mindjárt megmakkanok itten...

akárhogyis,
szép menet lesz.

(kell a drukkolási.)

ez elszaladt

máris itt a júni13, aka a legközelebbi munkanap.
megkockàztatom, hogy fáradtabb vagyok, mint a szabi előtt, de legalábbis ugyanannyira. persze már tudom, hogy ezt a hetet is ki kellett volna vennem, persze mostmár mindegy.

a nyaralás, az csodás lehetett volna, egy csomó szempont szerint jó is volt, főleg a második fele,
csak hát már az odaúton veszekedtünk, aztán én bőgtem egy csomót (a legváltozatosabb helyeken), a pasi full részvétlen lett, sok csúnya dolog hangzott el, majd kétszer is szakított velem (a helyzetet megoldandó), egyszer egy várban, egyszer meg a kocsiban, mikor épp mentünk a termálba,
és hát ez így mind-mind iszonyatos volt, kicsinált fizikailag is, lelkileg is,
és az hagyján, hogy mit tesz az ember az isten háta mögött, a várvavárt nyaraláson egy szakítós-kríziselős helyzetben,
de hogy ha rendeződik is valahogy, bárhogy, az a nagyon várt idillke meg nászutashangulat (meg bizalom, meg érzelmi biztonság, közelség, összhang, ..., ...), az oda.

szóval utána hiába volt már minden, nyilván nem lehetett olyan,
és azóta se, semmi se, nekem semmiképp.

ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy lelkileg eléggé (és a pasi szerint indokolatlanul) nyomorultul vagyok (mert kibékültünk, megbeszéltük, megtesz mindent, ne rontsam már el), bizonytalan is (nagyon), és durvàn szanaszét hasogatom a valóságot meg elidegenedek, miközben erőltetem a "visszacsinálást", ha már szentabéke.
(és időszakosan megy is, és lehetne ugyanolyan, csak közbe-közbeszúrva meg olyanok is vannak, hogy az egészet üres színjátéknak, hazugságnak érzem, mondván, semmi se oldódott meg, ugyanúgy nem érti, ugyanúgy meg fog ismétlődni, majd megint magamra hagy, szétkapcsolódik, leszarja az érzelmi igényeimet, stbstb. szóval ez a két véglet így libikókázik bennem.)

most ez úgy nemolyanjó.


közben az albim már felmondva, szóval pláne viccesek ezek az érzések.

#kárezértanyaralásért
#lehetettvolnaolyanmintősszel

szabin

egyébként még nem, de júni 13 a következő munkanapom, szóval vehetjük annak.
nemdolgozós 12 nap, milyen szuperül hangzik, nem?

vasárnap megyünk nyaralni egy hétre, omg, fel se fogom,
egyelőre addig jutottam, hogy hazahoztam az utazófésűt a melós szekrényemből, meg hogy ma ki kell mosnom mindent.

a gyakorlatban ez annyit tesz, hogy délben másztam ki az ágyból (mennyire lehettem fáradt tényleg?) és épp iszogatom a második kvmat.

az a jó, hogy a pasi szoliban, így senkinek se tartozom magyarázattal a folyamat anomáliáit illetően, ha úgy praktikusabb, lehetek egész nap zsíros hajjal, szétdobálhatok mindent vállalhatatlanul, nyűglődhetek, mielőtt elkezdek valamit, stb.

persze legszívesebben aludnék tovàbb, de azt pont nem lehet.