még egy csomó minden van. asszem, leginkább a kimerültség az oka, kedden ugyanis - bár pihenhettem volna - cukival véletlenül végigtakarítottuk a délutánt.
elvittük magunkat a mekibe, aztán fényt kaptunk, vagy hát azóta se értjük. pedig megbeszéltük, hogy akkor kollektíve ledőlünk, erre mi lett belőle... (nem túl hatékonyak a pihenési szokásaink...) most mindketten a másikra mutogatunk.
persze én nyuggermódban tötymörögtem, míg ő pörgött, de így is megdöbbentő a lakás tisztaságfoka. ebben aztán úgy lefáradtam, hogy tízig főztem, mert nekem fáradtan minden sokszor tovább tart, és le is ejtem, össze is keverem... biztos ismeritek.
végignyafogtam az estét, megjött az újcsaj, ő is, neki még bűntudata is volt, hogy segítés helyett nyávog, szóval ezen is nyafogott egy sort. (kapott tőlünk fájdalomdíjul egy csokit, mert tényleg pechszériás hete van, de így is.) cuki egy hős, simán elviselt minket.
tehát végigcsajoskodtuk a napot, az mondjuk poén...
a tegnap, az rossz volt, de nagyon, túléltem, már ez siker. ilyenkor nem jut energia szociálisnak lenni, szinte fáj figyelni is, erre az univerzum az alibimosolyomat is elvette: végigrepedt középen az alsó ajkam, úgyhogy csak furi erőltetettre futja, de még az is auccs...
meg közben fájt a hasam, olyan felfázás-szerűen, betegnek is éreztem magam és undi igénytelenül is néztem ki (most is), mert arra már nem tellett.
a ma se ígérkezik jobbnak, most már tényleg aludnom kellene párszor tíz órát, mert a posztesküvős stressz, a nemalvás meg ez a hirtelen hideg nagyon undi kombó...
amúgy az emberek legtöbbjét megviseli az idő most. vonszolódás van és szenvedés és nyaff.
hát ilyenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése