hát mi volt ez a nap?!

a szerdai erős indítás után tegnap olyan szivatós munkanapom volt, hogy ne tudjátok meg.
agyfasz, agyfasz, agyfasz.
teljesen wtf dolgok történtek.

pl a főnök kétszer hívott fel egymás után, hogy nagyon lecsesszen és kiküldött valakit, hogy szóljon rám, hogy tegyem le, hogy lecseszhesse azt is, akivel épp beszélek, meg mindenki mindenkit nagyon lecseszett, kivéve a nagyembereket, akik az egészet csinálták, meg telefonálgatnom kellett, hogy magyarázzam, hogy én nem mondtam vagy sugalltam, hogy te tehetsz róla, én csak azt mondtam, hogy, szóval nem tudom, miért, és nyugi, engem is, ...
az ok, a nap poénja véletlenek olyan sorozatából jött ki, amire kisebb volt az esély, mint egy lottóötösre. (oké, ez végülis vicces már, de legközelebb inkább a sokpénzt kérem.)
(most valakinek van egy indokolatlanul drága koszorúja, csak remélem, a hozzátartozók nem olvasgatják a szalagokat...)

a rendezvényünket akkora égések kísérték, mint a Reichstag, de persze sosem az égett, aki tehetett róla. (pedig kaptunk előre papírt, sima ügynek ígérkezett.)
mint kiderült, a legtöbb infó hiányzott, ami meg nem, az téves volt, és nem csak nálam. már leváltottak és a kilépőcigim szívtam, mikor jött a parancsnok szresszdohányozni és panaszkodni, és annyira tudtam örülni, hogy azon a ponton engem már nem érint, csak együtt kell éreznem.

de hogy olyanokat képzeljetek el, mint:

direkt rákérdeztem, ki a zaklatható kulcsember. menetközben feltűnt, hogy ő aznap konkrétan bent sincs, tehát tuti valaki teljesen mást kell keresni, de ugye akkor vajh kit, és ha az, akit kérdeztem, mint főbaszt, nem tudja, akkor ki tudja.

a teljesen más kiment x dolgot megvenni a legnagyobb pörgés közepén és nem vitte egyik telefonját se és nem osztotta meg senkivel az infókat és fél óráig várattunk embereket, akiknek határidős pakolása lett volna, mert senki nem tudta, hova, nekik meg csak durván ellentmondó információik voltak. és kapkodás lett és csúszás és idegrángós fejek.

a catering olyan helyre lett pozicionálva, ahol bárki hozzáférhetett, mert az illetékeseknek nem szóltak, hogy nyitott a rendezvény, így kb azelőtt felzabálták a VIP vendégek kajáját, hogy odafértek volna.

a VIPek teljesen máshol és máskor jöttek, mint amiről tudtunk, más létszámban.

egy véletlen folyosói pletyiből tudtam meg, hogy az egyik VIP jön, nálam jön, a mi tolókocsinkkal és a fiúk kísérik fel, a fiúk meg tőlem tudták meg. fejvesztve rohangálós átszervezés, tolókocsi-csekkolás és szervízelés, amit mi intéztünk, akiknek köze se lenne hozzá, stb. mert hát mekkora égés lett volna, ha meglepődünk, váratjuk és akkor derül ki, hogy lapos meg nincs lábtartó meg stb?! (ez mondjuk a nemVIPeknél is égés ám szerintem, de hagyjuk.) és mi lettünk volna a hibásak, hiába nem.

beállított az egyik tvcsatorna, akikről se infó, se engedély nem volt, és az illetékeseket nem lehetett elérni és akkor találjam ki én, hogy honnan, hova, kihez és mikor mehetnek, egyáltalán mehetnek-e, mert nekik azt mondták, majd itt eligazítják őket. aztán meg lecsesztek az illetékesek, hogy minek tartottam fel őket, így is késtek. de ha csak úgy beküldöm őket hasraütésre, a főnök csesz le.

várjam xy-t, egy idős bácsit és szóljak z-nek, ha jöhet érte. úgy, hogy egyszerre két idős és süket(!!!) bácsi érkezett és egyik se értette már azt se, hogy a nevét kérdezem és várni se akartak, míg z értük jön és akkor melyik az, az-e valamelyik.

szóltam, hogy megjött a szállító, és szóljanak az illetékesnek. (elmenni nem mehetek, mobilt nem tudok kihívni, gyorskódja nincs.) az nagysokára visszaüzent, hogy pakoljon le nyugodtan nálam, mire én visszaüzentem, hogy nem tud, mert kell neki aláírás, amire én nem vagyok jogosult. vártunk, vártunk, semmi. üzentem, hogy akkor küldjön már legalább maga helyett valakit, mert a szállító már nagyon toporog és akkor meglepődve visszaüzente, hogy de ő mondta, hogy csak pakoljon le. de mondom nem tuuuuud! vártunk tovább, semmi. és akkor végül én szereztem valakit, aki átvehette, sok körtelefonnal.

meggyőzni mindenkit, hogy szívjon el inkább még egy cigit, míg én tanácstalanul telefonálgatok nem akkora fun.

a főnök felvett egy telefont helyettem, így megtudta, hogy keresünk egy engedélyt, tehát nincs nálam az engedély, pedig a dolgot màr bevitték tegnap. lebaszott. pedig én most mit csináljak, ha az egyik nagyember úgy írt magának papírt, hogy nem pecsételte le, aztán elszaladt rányomni és soha többet nem hozta vissza? két nap alatt 5ször ígérte meg 2 ember, hogy kihozza, végül több környi telefonos segítséggel megtalálta nekem valaki tök más szívességből és az utolsó pillanatban még gyorsan iktathattam. hülye felesleges faszkodások, vááá.

meg ilyenek. tulképp vért kellett izzadni, hogy el tudjuk látni a munkánkat és mindenki azt hiszi ilyenkor, hogy mi vagyunk a dilettánsak, pedig.

és eközben persze ment a napi szokásos: jöttek kutatni, órára, telefonáltak, műtárgyakat szállítottak, karbantartottak, kapu ki-be, sorompó le-fel, igazítsam útba, bent van-e, kiszalad kicsit, de jönnek hozzá, ki az ügyeletes,

és én pont kimerült voltam, betegnek éreztem magam, küzdöttem, hogy egyáltalán fogjon az agyam, legalább fáziskéséssel. és szarul is néztem ki.
fú.