nem akarok katasztrofizálni

aki nyitott szemmel jár, úgyis tudja, hogy a magyar egészségügy helyzete rosszabb, mint amilyennek valaha gondoltuk, hogy lehet, úgyhogy azt hagyjuk is...

a vírushelyzet viszont úgy áll, hogy 

...megjöttek apám új eredményei, és nem jók. a tüdőgyulladása összességében rosszabb, mint mikor bevitték - bár egyik felén tényleg javult, a másikon romlott. a laborja még mindig csapnivaló, de jobb. a szaturációja rosszabb.

...a pasi kb velekorú főnökének is kórház lett, pedig beszélt vele nemsokkal elötte még munkaügyben.

...tegnap a melóban az egyik kolega mesélte, hogy x kórház fül-orr gégészetén a vizsgálat után mondták neki, milyen mákja volt, mert pont átalakítják őket is covid-osztállyá,

másiknak az sztk-ban a gyógytornája után nem tudtak következő időpontot adni, mert átvezénylik őket.

...egy volt itteni munkatársam megosztotta egyik ismerőse fészbukposztját, akinek meghalt a fia töritanára - és alatta egy, az életem másik, szakmai szegmenséből ismert név kommentjét olvastam, hogy sorra tartja a suliknak a gyászcsoportokat... és elfogott az érzés, hogy ez már nem a sajtó, és nem is valami cikk alatti random komment, hanem az életem tágabb, de mégis valósan közeli szociális közegei, amint összeérnek, és ugyanazt mondják...

...én pedig azért ilyenkor írok, mert lassan egy órája arra ébredtem, hogy a mentősök viszik az ajtószomszéd néninket (aki bár nem köhögött, de elhangzott, hogy "fogja az oxigénpalackot!"), és most nem tudok visszaaludni.

nem vagyok babonás

..., de azért nem rögtön írtam le, hogy úgy néz ki, javul.

először is, hogy nem lett rosszabb. azután, hogy a bal tüdőfelében már nem hallanak semmit és kevesebbet köhög, maszkos oxigénről orrbadugósra váltottak.

a kórházat az 5. napon sikerült csak elérni. már addigra pont lett egy ismerős ismerősének az ismerőse tipusú kontakt oda, aki legalább a rendszerbe bele tudott nézni, hogy mizu.

apámmal érdemben beszélni nem lehetett, töredékválaszok, anyámra a mondata közben rátett telefon... 

annyit tudtunk meg, apránként, hogy egy marék gyógyszert kap és oxigént.

hogy meghalt egy szobatársa, ott mellette próbálták újraéleszteni, sikertelenül.

meg hogy nincs se párna, se takaró, senkinek.

(egy kvázi díszpárnát tudtam beküldeni hirtelen, a legjobb plédemmel...)

kívülről kellett kideríteni valahogy mindent.

most így már nem tűnik olyan nehéznek a bizakodás, de volt jópár sz.r napunk.

a hugom már szinte jól van, a sógi is alakul, a többiek már okék elvileg.

csak ez folytatódjon, így, és jó lesz.

a hét koronája

haha. bocs. szóval ìgy mindenki koronás, mostmár hivatalos pozi teszttel - szüleink, hugom...

és nem valami fun a helyzet.

hugomnak belengették a kórházat, de aztán úgy tűnik, pont javulni kezdett.

apámat viszont tegnap bevitték.

egy nagyon sz.r, sokrétűen szivatós hét koronája volt ez most (- mintha murphy olvasta volna a blogon, h csak ennyi baj van), hogy pihenés helyett tehetetlen szomorúsággal és csendes izgulással folytatódjék. asszem, kicsit kiégtek a szenvedés-reléim, valami néma sokkban üldögélek még az ágyban, mondogatva, hogy mostmár leteszem az internetet és felkelek, csinálom a tennivalóim és majd úgyis történnek a dolgok.

#herewegoagain

de rég voltam itt

megint. nem tudom, csak úgy elpörögnek a napok, vettem külön határidőnaplót, hogy majd jól felskiccelem esténként/vmikor, mi volt aznap - nyilván még abba se írtam egy sort se. 

valahogy mindig csinálok valamit és egyszercsak megint este van, és akkor már csak pihenni vágyom.

a munka, az jó így, a kutatásom alakul, szakdolgozatot írni kell leülni, de nagyon.

izgulás is van néha, ma például anyám produkált egy pozi covidtesztet, náthára (igen, így jutott eszembe a blog, visszakeresni dolgokat) - apámé negatív, pedig ő lázas, és trombózisgyanús (volt, de azt mondták, nem az), hesteg nemértem.

kishugom november után másodszor is koronás, tőle kapták. 

és valszeg hugom is, aki pont ma reggelre betegedett le, de azt még nem tudni.

akartunk még a szigorítások előtt találkozni egyet mi is mindükkel, nagyanyám halálának egyéves évfordulója alkalmából, meg mert ki tudja, lesz-e húsvét (ajándékokat levinni, stb), de már pont nem tudtunk kishugom miatt.

mondjuk ez nekünk mázli is.

amúgy a szigorítást egyelőre nem érezzük különösebben - annyi  hogy vettem egy szandált, ami mégis nyomja a lábam, és nem tudom még visszavinni, de hát az ráér nyilván, csak szokatlan, hogy lóg az intéznivaló a levegőben.

csak hiányoznak a találkozások mostmár nagyon. annyira durva, hogy már egy éve ez megy...