2018. január 16., kedd

nálatok hogyan

mostmár nagyon érdekel, kinél hogy van:

beeshetnek-e csak úgy, egyeztetés, engedély nélkül mások, és ha igen, kik, és miért?


(és ez meg is szokott történni, vagy csak elméletben?)
(és ti szoktatok-e ilyet csinálni valakivel?)

(ú, ez tényleg nagyon érdekes, ú!)

munkanapjaim fénypontja

amikor beragad a csengő.
és szól, csak szól... nálam, egyfolytában, míg ki nem feszegeti a villanszerelőnk.


#napirutin

határőrség

apám hívott. idézném:
február 15-én dolgozol? nem? akkor délelőtt valószínűleg ott leszek nálad. kettőre van időpontom az orvoshoz, [blablabla]...

nem az, hogy ez meg ez, és arra gondoltam, hogy, mit szólnál hozzá, megfelelne-e neked...
á, fel se merült, hogy esetleg a munkahelyem mellett van életem is, privát szférám, programom, ellenvetésem...
nem.

edződnöm kell még, ha határt akarok tartatni, mert hirtelen le se tudtam reagálni rendesen, dolgozom, le is kellett tennem... pedig na.


múltkor kishugom és anyám beszélgetésére kaptam fel a fejem, amint ecsetelik, hogy xrokonéknál baba van, és ki van akadva a család, mert a feleség csak előzetes bejelentkezés után fogad látogatót, őket is beleértve,
és hogy xrokon tesójáéknak múltkor szóltak, hogy valaki megbetegedett, így ha ráérnek, most is jöhetnek majd, de a tesóék meg úgy vannak, hogy akkor megy a fene,
és anyám, kishugom szerint is jogos, hát ez felháborító, a saját testvére ne mehessen szabadon, mégilyet.

nem szóltam, mert ennyiből nem tudtam eldönteni, mizu, nem ismerem őket ugyanis,


de most inkább hajlok rá, hogy igazuk van xrokonéknak,
bejelentés-egyeztetés nélkül ne rohangásszon az emberhez amúgy se senki, nemhogy ha még baba van... akkor se, ha sógor, ha anyós, ha a saját tesó.
borzasztó tiszteletlenség.

persze, úgy tűnik, ezt csak én osztom.

2018. január 15., hétfő

kishugomék

válságát pedig úgy tudtam meg, hogy kissógor vitt le egyik nap kocsival karácsonyozni, és végigdumáltuk az utat.
és én azzal nyitottam, hogy ú, a pasival emlegettük, hogy jövő ilyenkor töltik az első közös szentestéjüket, kettesben, és ez mennyire izgi, és várják-e, és beszélgettek-e már róla, hogy' lesz, meg milyen hagyományokat szeretnének, stbstb...

majd este kishugom leültetett, hogy hát izé, amúgy sanszosan eltolják az esküvőt egy évvel, mert kétségeik vannak. (kiderült aztán, hogy neki vannak kétségei.) szóval ő nem akarta elmondani, de muszáj megkérnie, hogy ne beszéljek úgy, mintha lenne esküvő, amikor lehet, hogy nem lesz, és ősszel még szünetet is tartottak, csak én ugye nem járok haza, így nem mondták.


ez is jó megdöbbentő volt, mert ugye kishugom a családi etalon, és az ő kapcsolata, szűzi tisztaságával, hamarházassági ívével az anyámékálma, amit példaként állítanak,

ami nem kicsit járul hozzá, hogy kishugom mindig magas lóról beszéljen velem.
(nem képzelem, mások szerint os olyan lesajnálós-lenézős-fennsőbbséges velem.)

kár a srácért, őt is kedvelem.


kár azért a sok képmutatásért is. (nem.)

sértett gyerek

milonka tette fel a kérdést, hogy és úgy mégis, a hugom ügye engem miért-hogyan érint? (mert hát mégiscsak az ő élete, ődolga, én meg...
én meg.)


ebben az volt a vicces, hogy a kérdése egybeesett azzal, ahogy magamnak is megfogalmaztam, mit is csinálok meg miért.


jól kibeszélem. némi rosszindulatú felhanggal. haragszom is.

mint egy sértett gyerek.



hát, az is vagyok, tulajdonképpen.
anya és apa kivételez a tesómmal. nemér.

szóval a nagyon erkölcsös, vallásos basztatások ugye csak rám vonatkoznak, hugom totál felelőtlen, kockázatos, egyházi nézőpontból vállalhatatlan dolgai meg aww.

én már azzal elárultam a családot, hogy nem mentem el egy sokadunokatesó lagzijába. hugom meg babát vállal a semmire egy nála 20 évvel öregebb kvázi vadidegennel és örömbódottá.

sikerüljön a kapcsolat, legyenek boldogok, komolyan. (az is kb most dőlt el, hogy járjanak-e, eredetileg csak kavarásztak.)
de ez a kettős mérce, ez a végtelen képmutatás, ez miazizé már, fujj.


no meg, bennem nagy a zavar, hogy ú, nagynéni leszek, ez egy életre szól, az a gyerek nem tehet semmiről és nagyon megérdemli, hogy szeressük,
de ez a hugom az a hugom - a rákos-lottós, a hazudós, a "kezeletlen" kihasználós, szociopata-gyanús,
az, akinek egy szavát se tudom kétkedés nélkül fogadni, és akitől tartom a többlépés távolságot,
és akkor most mivan,
hogy' viszonyulok én ehhez.


és hogy hazudtak, elhallgattak.
ősszel volt egy hatalmas családi botrány, mikor gyanútlanul megírtam sógoromnak, hogy reméljük, már jobban van és sokat gondolunk rá - mire is írta, hogy köszöni, igen, reméli, mi is jól vagyunk, puszi.
egy percen belül jött egy telefon, amiben hugom tíz percig kiabált velem (nem túlzok, picit sem),
hogy mégis mit képzelek magamról, hogy merészeltem, ennek most ő issza meg a levét, és soha többet ne merjek kommunikálni a sógorommal, csakis rajta keresztül, mert fogjam fel, hogy depressziós, nem náthás, és ez komoly dolog, és megtiltja!!!!

hát én akkor ebből az egészből semmit se értettem, csak hogy a hugom full indokolatlanul ordít velem logikatlanságokat, és rendesen kiakadtam, és mondtam neki, hogy ez mért logikátlan, mire végül elhordott mindennek és rámcsapta.

eléggé felkavart ez a beszélgetés, de még fel se ocsúdtam, máris hívott kishugom, hogy úristen, mit műveltem.

itt már végképp nem értettem semmit, de tele volt a hócipőm...

és akkor elhangzottak mindenféle dolgok, amiket ha nem titkolnak, akkor nem történik ez. (anno az egész pénzkicsalós basz is emiatt tudott úgy .. ) hogy a sógorom megverte a hugom (a depressziós felindultsága miatt, ez nekem furi), és most is biztos attól fél, hogy megveri, hogy a hugom lakott is otthon egy hetet nyáron,
de ő nem akar többet mondani.
abban igazat adott, hogy hát igen, a hugom néha kicsit hazudós most is... (így fogalmazta, basszus. mert igen, sajnos hugom az egyetlen, akinek még a verapasim vallomását is kétkedve fogadom, meaculpa.)
de ő akkor se hajlandó többet mondani, ha otthon lettem volna/többet dumcsiznék hugommal, tudnám.
kösszasemmit.

innentől végképp szarul éreztem magam, és a pasi is azt mondta, maradjak ki ebből, zavaros és gáz.


ja, ekkor már a hugom terhes volt ám az új pasijától.

én azon sakkoztam, hogy azért karácsonykor ott lesz-e a sógorom, és ennek megfelelően kommunikáltam, miközben mindenki tudta, hogy hugom egy másik pasival nyaral külföldön,

kishugommal azon méláztunk karácsonykor, hogy most mi lehet, adta alám a lovat, miközben ő már a babával is tisztában volt,
és hagyta, hogy anyám lekiabálja a fejem, amiért rosszat mondok hugomról (miszerint lehet, akkor télleg összejön a másikkal),

majdnemhugom az anyám elől titkolta, hogy hugom meg az új faszi ott szilveszterezett velük, mi meg előle még most is a babát,

faszkivan ezzel az egész infócsepegtető, féligazságokat keringető álszent családi játszmahálózattal.


na, ezért is mérges vagyok kicsit. hogy miért nem lehet egyenesnek lenni. miért kell ezt így.
az állandó bizonytalanságban tartás...
hogy sose jössz ki jól.


és még mindig motoszkál, hogy az igazságot sose tudjuk meg, sanszosan előbb volt az új, mint vége a réginek... hogy most a sógorom, akit kedveltem, tényleg verte-e, depressziós-e, eltüntette-e a pénzüket...?

franc.
kedvelsz valakit, családtag, aztán ezt mondják róla, meg el is tűnik örökre a tudtod nélkül.


na, ilyenek miatt kavarog még az egész. arról nem is beszélve, hogy a családdinamikánkat ez is örökre megváltoztatja.



és lesz egy (valószínűleg) unokaöcsém.

ember tervez, deminek

júni 10. egészen most volt, értitek. majdnemhugomék esküvője... akkor még eléggé úgy állt, nekik baba + kishugoméknak esküvő a kövi év progija, s ezen felbuzdulva majd hugomék is kitűzik végre a napját.

ehhez képest most:
majdnemhugomék tavasszal próbálkozhatnak újra legközelebb, kishugomék valószínűleg elhalasztják az esküvőt (lehet ám, hogy örökre), hugom meg szétment a vőlegényével és egy hónap után megesett az új delikvenstől.


(a megesett nem igazán rosszindulat, inkább egy remek leíró szó. szándékuk ellenére, alig pár hétnyi egymásba gabalyodásból, mikor még azt se tudták, akarnak-e valamit a másiktól, ráadásul óriàsi korkülönbséggel... szóval ez így nagyon besikerült. megpróbálják együtt a baba miatt, de lutrinak mondják még ők is.)


és a nonplusultra, hogy anyámék veri hepik, mert egy gyereknek mindig örülni kell! vallás, erkölcs, stb hirtelen leszarva, mert hát... nem is értem.

valamint derülget kifele, ki mit tudott, és hát kb engem hagytak ki mindenből, a pasi szerint több ponton is elég unfair módon. ez is megér egy misét.


szóval ezt dobta gép, ez lesz. marhára nem ugyanaz, mint amire számítottunk még alig fél éve is...

a kérdés pedig (ami az évvége nagybetűs kérdése volt, november elejétől), miszerint van-e még a sógorom, mostmár végérvényesen tárgytalan.

hav

és akkor tegnap mi is résztvettünk a jó kis vasárnap délutáni össznépi normafázásban... a fehér, az hó. rajtam is. #ilyenez