2017. április 23., vasárnap

mindig így oldódjon meg minden

az univerzum figyelembe veszi, hogy nyüssz és nyaff van, ugyanis kerített nekem babgulyást holnapra a melóba, tehát nem kell főznöm, a kedd meg mondjuk szendvicsnap lesz és kész. nem kell ezt erőltetni, ha nem megy.

a vendégségbe meg akartam volt sütni, aztán inkább vettem hejre kis kakaós croissant-szerűségeket, problem solved.

az meg már csak menni fog, hogy hajat mossak-előkészüljek-elinduljak...
yepp.

ennyire

pedig mostanában észrevétlen, rutinból ment:


pihenőnap

aludtam kb 11 órát, a biztonsági ébresztőm előtt 5 perccel keltem, pedig. azt hiszem, ez jó.
aztán egyből szembementem a kishugommal, hogy hát nemár, hogy 4-re akarjanak uncsitesónkhoz érni (én 5-kor legkésőbb már indulnék haza...), kötöttünk is egy kompromisszumot, de semmi kedvem. pedig ez is jó.

miután kikeltem az ágyból, spontán zokogni kezdtem. azt éreztem, dühös vagyok, de fogalmam se volt (és azóta sincs), miért, mitől, kire vagy mire. 

annyira sírtam, hogy én nem is értem.
még a kvmért menet is.

most jó dagadtak és vörösek a szemeim, haha, legjobb smink. (nem.)

lehet, hogy a rossz közérzet miatt?

még ma is fáj a karom. a vérvétel óta. pontosabban, mire akkor hazaértem, kezdett fájni, de hogy így a nyolc kiflit, amit vettem, alig bírtam vele megtartani, 
pár órán át fogni se nagyon tudtam, még jó, hogy inkább ledőltem és nagyrészt àtaludtam, ugye. erre nem voltam felkészülve, hisz simán ment, egyszer szúrtak, estöbö.
na, és azóta hasogat, attól függően, használom-e vagy hogy tartom, ami, hát, elég zavaró már.

a fejem is fáj, ráadásul a tarkómnál, amit nem szokott, az is hasogat és az is zavar.

meg hideg is van. (sokkal több ruhában sétáltam, mint gondoltam, hogy kéne, mégis vacogva értem vissza.)

és folyik a vér, és zutyogtatja a hasam, meg azért bele-beleszúr, pont hogy kellemetlen legyen, de gyógyszert még inkább ne vegyek be.

nem nagy dolgok, de a komfortérzetemet így együtt asszem agyoncsapták.


köbö két órája nyomkodom a netet az ágyamon fetrengve, és egyre kevésbé látom magam, ahogy összekészülök holnapra, bevásárolok és nekiindulok a családi talra. (a főzést már átcsúsztattam estére, amúgy se tudom, mit kéne.)

semmi kedvem semmihez - vagyis de, valaki jöjjön át és simizze a hátam, miközben filmet nézünk. ahhoz nagyon is lenne...


szóval így nem világvége, nem panasznap, de ez van. tök jogosan nyüssz és nyaff, ha kezelhető is.

2017. április 22., szombat

a kimaradt jelenetek part2

kedden csudahatékony és kisimult is voltam, valahogy adta magát a nap ritmusa, elszöszöltem az otthoni dolgokkal, előkészültem a melóra, megnéztem egy filmet, amit már kinéztem magamnak, aludtam egy jót délután (pedig nem szoktam), és random befizettem magam a fitnessbe egy gerinctréningre.

pont elcsíptem a legutolsó szabad helyet, 30 másodpercen múlt. besza-behu kategória, a teltház ellenére szuper, figyelmes oktatóval. humora is volt, persze senki se tudott még egy mosolyt se megereszteni, de attól még értékeltük...

sose szokott velem előfordulni, mivel nagy mumus, úgyhogy nagyon meglepődtem:
hogy jé, 1 alkalomnyi táncikálás után egyszerűen kívánta a szervezetem a mozgást.

ezt meg már rég ki gondoltam próbálni, erre pont megfelelő időpontban is volt.

és iszonyú büszke vagyok, és jólesett.

(és hát ja, ezzel teljes ellentmondásban alvás helyett meg jött az üvöltve zokogás. jupiájé. de akkor ez ilyen.)


szerda-csütörtök dolgoztam, fáztam, nyűglődtem, teljesítettem, amit feltétlen muszáj volt... gondolom, hasonlókat éreztetek ti is.


a péntek a meglepik napja volt.
elmentem laborvizsgálatra (szintén történelmi pillanat!!!),
háromnegyedre volt időpontom, ehhez képest félkor már a kapun léptem kifele. ilyet még nem is hallottam... még kábé a sorszámomat se volt idő megnézni, már szólítottak is, azt se tudtam, hova, mit, merre, annyira pikk-pakk történt minden. ráadásul normálisak, kedvesek is voltak.
mit szóltok?

a hirtelen nyert szabadidőmben megint aludtam egy jót.

délután csekkoltuk egymást a pszichonénivel, jónak tűnik, megyek jövőhéten is. persze kemény volt.

majd anyám azt találta mondani  magától a telefonba, hogy gondolkodott, és lehet, hogy jópár hibát vétett ellenem, és majd szeretne erről beszélgetni.
(köpni-nyelni nem tudtam.)

aztán fürtössel taliztunk egyet, jó volt beszélgetni, csak kockára fagytunk.

este csúcsra járt a pms-em, reggel fájt, hogy ma is kelni kellett és melózni jönni, majd megjött,
bármelyik percben el tudnék aludni, itt tartunk.


bocs a katyvaszos beszámolóért, de valahogy vissza kellett ülni a lóra, inkább erőltettem és ez lett, mint hogy esetleg beragadjak a nemírásba. összeszedetlen, ezért utálom, ugyanakkor legalább nem vész a feledés homályába.

na, megyek, zombulok tovább.

a kimaradt jelenetek part1

múlt szombaton enyém volt az albi, egész nap mostam, pakoltam, estöbö, estöbö. egyrészt jó érzés volt, hogy mennyit haladtam vele, másrészt bosszantó, hogy még így se lett új helye a cuccok felének.
egy ponton inkább bedobáltam a maradékot random helyekre, aztán véletlenül táncikáltam másfél órát.

(hallgassunk valami jót. ó, ez is jó. a következő is. na, ez nem, keressünk a végére valami szintén jót. ahh, na, egyet még várok, mert jónak tűnik. meg mégegyet. fú, de ez is jó... hupika, csatakosra mozogtam a lelkemet is, már mindenem fáj, oké, akkor nyújtani is kéne...
pedig csak youtube.)

szemléltetésül, ilyen lett a komódom (aww? jó, a szürke doboz mintája nem, de majd ha lesz megint pénzem, lecserélem, addig is kell a kompozícióba az arányok miatt, élőben működik, léleksimogató):


és ilyen a megújított, meghosszabbított ágyam (szemfülesek észrevehetik az ottfelejtett portörlőt, amit én csak most, illetve nyilván nem látszik az a + 35 centi, de próbáljátok odaképzelni az örömöt, amit jelent, hogy legyen értelme):


no és fontos, hogy már borult befele, viszont muszáj volt megörökíteni a pillanatnyi büszkeséget azonnal, ott helyben, fotófeljavítás nélkül...


vasárnap hazahaza utaztam. nagycsalád, nagy ebéd. változatos kiborulás-faktorok és örömök és ambivalenciák.

például csináltunk anégytesós képet:


ami nyilván nem ez, az eredeti személyiségi jogi okokból nem publikálható, de higyjétek el, kísérteties a hasonlóság.
szorongós olvasatban lehetne az is a címe, hogy "a három menyasszony meg én", de akkor sajna nekem kéne a zöld cicának lennem, ami pont nem akarok, úgyhogy ezt a szomi címet inkább elhessegetem mindig.

meg mióta megjelentek, rengeteget puffogtam a brüsszeles plakátokon és tv spotokon, atyaég, van ember, aki ennek bedől, nem csak felqrja?! satöbbi. erre apám a közös reggeli hazabuszozásunk ötödik percében megnyugtatott, hogy nincs nagy baj, semmiről nem maradtam le, mert helyettem is kitöltötte a nemzeti konzultációs papírt... szentséges jó atyaú... meg ilyenek.
és csupa wtf, meg (!!!!).

volt érzelmi zsarolós, mártírkodós, passzív-agresszív anyámos jelenet is, sok, meg 'egy rakás kaki az életed' üzenetű félmondatok és 'majdcsak egyszer neked is lesz férjed' "vigasztalások" random irányokból, de aztán szerencsére kibírtam estig a sírással.

ja, és a mamika házában is jártunk, ahová kishugomék költöznek az esküvő után, durván szívfacsaró volt.
csomó minden ugyanúgy maradt, a személyes piperéi a fürdőben, a födői a konyhában, a tavalyi naptár a falon még a magának írt emlékeztetőivel, függönyök, bútorok, mindenféle kisebb-nagyobb holmik,
és az illat is ugyanaz,
közben a többiek már ott tartottak, mit fognak kidobni, felújítani... auccs.

cserébe a kaja mind szuper volt, eszméletlen sütikkel, az unokaöcsim most először nem erőszakosan (és idegörlően), hanem okosan és kedvesen cuki, a fiatalság humoros, én aktívan partner, no és büszke, amiért eleget tettem ezirányú kötelezettségeimnek.... ilyenek.

valahogy eltelt, bár leginkább erőpróbának nevezném utólag.


a hétfő, nos, locsolókat várós, illemtudóan unatkozós, délután már hazajövős.

a legjobb a "de miért veszel részt ebben" komment volt, eskü, napokra elgondolkodtatott.
teljesen ledöbbent, hogy egyeseknek volt joguk a családjukban autonóm embereknek lenni,
konkrétan valakinek, ráadásul különálló valakinek...
saját énhatárokkal, döntésekkel, véleménnyel, akarattal, privát szférával meg minden.

a büdös, perverz csávó persze jött, rémes volt, kacsingatott meg bámult is,
de kishugommal beültettük a mamához,
aki alig hagyta szóhoz jutni, és nem néztünk rá kb egyáltalán.

most a mama folyton ki akar kelni az ágyból, mert azt mondta neki, hogy oké, most nem tud menni, de ez fejben dől el(!!!), képzelje el sokat, milyen, és majd fog, és addig is másszon négykézláb...
fú.
valamint megerősítette benne, hogy az antibiotikum mérgezhette meg, azért nem tud lábraállni. (mondjuk mama szerint az egy bogár, ami megcsípte, de akkor is.)

agyfasz.

viszont ezek után szuper volt visszautazni és segít jobban értékelni az itteni életem. naná.

szerdán még írtam egy ilyet este:

végül nem hánytam le senkit.

reggel teljesen őszintén megdícsértem a fornettis csaj hajnali mosolyképességét és örült.

mikor én mentem dolgozni, még sokkal jobb idő volt.

igazából viccesnek találtam ezt az abszurd időjárást. (az bizonyos hóesés - a szerk.)

meg a mémeket is róla.

sikerült összealibizni egy egész napot.

szereztem időpontot egy pszichonénihez.

izomláz lett a seggemben, pedig pont ott nem is számítottam rá, dupla öröm.

egyszer csak melegebb lesz végre...

ja, hogy van blogom is

minden nap nekifutottam, hogy írjak, egyszer se. valahogy nem ment. mesélnivaló pedig lett volna, lenne.

fura egy érzés, mikor valamiért mégse jönnek hozzá a szavak...

no de mindjárt, lássuk csak!