2018. június 23., szombat

az fáradtságról

az egy hétnyi nyaralás mintha nem is lett volna. biztosra vettem egy olyan élményt, mint a tavalyi közös alkalmakkor, sőt, még jobbnak is ígérkezett, mert hosszan lehetett (volna) nyáron kikapcsolódni, ami a legeslegklasszabb kombináció.
(ó, drága nyáriszünetek, most, na most tudnék veletek igazán mit kezdeni...)

és ugye nem.
és nem csak (bár főleg) az érzelmi trauma miatt, hanem, őszintén, a túrázás hiánya miatt is.

csudaklassz volt a Balcsi, a várak, a tavasbarlang, a mindenféle, de mégiscsak rengeteg időt autókáztunk, nyüzsiben-tömegben voltunk, civilizációs ingerdömpingben, ami idegileg fáraszt.

egészen máshogy, mint amikor kettesben bóklászunk a természetben.
(az annnyira jó, időn és megszokott tereken kívül, jólevegőn, levegőn, szabadban...
az egy másik dimenzió,
az valóban tölt.)

na, és hát ez hiányzik nekem most, de nagyon.

persze nem ez lesz, nyomi tömegrendezvényezések meg beltérbe kötöttségek meg ügyintézésekbe' rohanások lesznek egész héten,

én meg vágyakozva dédelgetem a kéktúrázós terveimet,
például,
meg a velenceitókerülős biciklizést,
meg a balatoncaminós infókat guglizom álmodozva,

és azzal bíztatom magam, hogy az ügyintézős napok valamelyikén legalább elmehetek pecsételős füzetet venni, hangulatot csinálva, összekacsintásnak.

(meg a hálózsákokkal is szemezek a lidliben, az enyém ezer meg egy éves, ha egyáltalán megvan még anyáméknál, sokszor kölcsönadott, elnyűtt...
azt persze nem tudom, tetszene-e nekem bármilyen nomádabb megoldás, neadjisten sátrazás... régen utáltam, de azóta ezret fordult a világ, a gondolattal már játszom.)

úristen, mindjárt július, és még alig jártuk az erdőt-mezőt hosszabban! pedig!


(és a pasi is hiába mondja, hogy énidőt akarna feltöltődésnek, szerintem neki is ilyesmi baja van, ingertúlterhelés, idegi lemerültség... felőlem énidőzhet is, de mellette muszáj leszek rendes kirándulást szervezni mostmár, mert ez így nem állapot!)


mehetnékem van, már csak ki kell találni a részleteket.

dejólesz!
(legalábbis rágondolni jó.)

mai kilátások

magas fordulatszámos munkanap hasznàlhatatlan infókkal.
(nagyrészt tévesek/ hiányosak.)

már 7 óta keresem magamban az esélytelenek nyugalmát, egyelőre csak az idegességig jutottam.


(ìgy kb dísznek vagyok itt.)



update: "ja, hát azóta már egy teljesen másik forgatókönyv van ám, neked nem adott senki?"
most. 11-kor.
#köszhogyszóltok
#munkakörülmények

2018. június 22., péntek

csak röviden most

kedd este fullos kimerültséges elegemvan hangulatban elhúztam fröccsözni-dumálni egy kolegával, fckthisshit, kell valami kikapcs jeligére. utána meg még kalandoztam mindenfele, klassz volt.

majd két napon át ment a költözködés, pakolászás, az is vicces (a maga módján).

sőt, váratlan úgy alakult, hogy egy héttel hamarabb el is búcsúzunk egymástól az albival, úristen, mindjárt végetér egy korszak...

ma meg miezazidő meg nagyonmelóka.
és a felismerés, hogy egész jövő péntekig betáblázódtam (- miközben kezdődik a pms. meg fogok pusztulni!)


ja, és látatlanban is éreztem tegnap, hogy a horvátoknak kell drukkolni, és még értelmesen meg is tudtam indokolni, büszke vagyok! (bár a meccset nem láttam, mert a szezon második lecsóját főztem helyette, stb. konkrétan még egy meccset se láttam, fura-e vagyok.)

(mondjunk még mindig se tvnk, se net...)

ja, ez nem is rövid. (inkább hosszú nagyvonalak.)

2018. június 19., kedd

bréking

nemrég mégis világrajött a kis majdnemunokaöcsém, 33. hétre, 1800 grammal, sürgősségi csével. állítólag (ahhoz képest) jól vannak.

hát hűha.
üdv idekint, gondolunk rád sokat, igyekezzél ügyesen-épségben kinőni magad, kishaver <3


azóta is reggel

már a tegnap is kínlódós volt, pedig sajna pörgött ezerrel, a ma meg pláne nyüssz és nyaff...

nincs az a kvmennyiség, ami ezen segíthetne, azt hiszem.

és erre még olyanokat ìrnak, hogy medv'ék'. nemár. turistaélet ellenes a tendencia.
nem akarok medvéket az erdeinkbe.
egy medvét, egy macinyit se.

(egy hét ráérős láblógatást viszont nagyon, kötöttségmentesen.)

ma reggel

szembesültem vele, hogy nincs egy rongyom se.

mármint munkàbajárós.
kihíztam/ már nem áll jól/ kettővel koràbban is ez volt rajtam.

gond.

2018. június 18., hétfő

az csudálatos dolgokàllása

a szombati posztveszekedős trippen kívül amúgy volt sok más szóraérdemes is előtte-utána.

például hogy hazacígöltünk és összeraktunk 2 szétbontott ruhásszekrényt,

átszállítottunk (és cipeltünk) 2 kisebb, ám nem bonthatót az albiból,

ennek örömére rávettem a pasit, hogy rendezzük át a lakást (és ne hajítsunk ki egyetlen régi szerinte'szar't szekrényt se),

(amitől újfent úgy érzem, van szemem az ilyesmihez, mert most sokkal nagyobbnak tűnik, meg nyertünk csomó teret, úgyhogy win-win),

és most nem az, hogy minden szanaszét van, de semminek nincs is helye még kb,

ráadásul csomó cuccom jön még át nekem is,

szóval az egész nem otthon épp, hanem káosz a köbön.
(ronda is, meg semmit nem is találunk, mehh.)

emellett sógornőmmel hármasban voltunk a Body (bodies? nem segít a gugli pontosítani) kiállításon, na, tudjátok melyiken, holttesteket nézegetni edukálódni.
(a máj mérete és elhelyezkedése is megdöbbentett, valahogy máshova gondoltuk eddig, pl.)

tegnap pedig ugyanilyen felállásban meggyerekszigeteztettük A gyereket. (ez megint különposztnyi élményanyag.)
kapcsolatunk rohamtempóban mélyül, letudtuk a megkakiltatást és a bepisilve ébredés intézését is (apának azért toll a fülébe, hogy mindezt én)
- szerintem a harmadik talàlkozásunkon hányni fog.
viccen kívül nekem ez mind ilyen 'omg-wtf' szitu, de hogy így az is, mikor random összepuszilgat vagy hozzámbújva alszik, nem csak, mikor azt szakértjük meg, hogyan kell jól kitörölni a popóját vagy ... (értitek.)

közben láttam videót unokaöcsémről, vagyis ahogy a pocakot mozgatja (hihhetetlen para), meg drukkolok a majdnemunokaöcsémnek, hogy picit maradjon még bent (mert kórházba kerültek),

és, tudjátok, most kezd leesni, hogy ELKEZDŐDÖTT, nincs visszaút: menthetetlenül belépett a gyerekezés az életembe!
gyerekek, gyerekprogik, gyerekekről és gyerekprogikról való beszélgetés,
atyaúristen.


na, szóval ilyenek.