2017. november 10., péntek

(hum)bugok

kedden annyit dolgoztam (aka pörögtem a munkaidő alatt), hogy ... atya. úr. isten. elszoktam én már ettől az eszelős tempótól...

a szabad szerdámon-csütörtökömön, amikorra rengeteg dolgot irànyoztam elő magamnak,  végig balfaszkodtam. valahogy hullafáradt voltam, és úgy kb alig intéztem belőlük.

ma meg annyira felqrt a meló, hogy szavakat se találok. komolyan. unnnndorító. belül sikítósan hajtépősen miafaszosan toporzékolósan.
(most ezek közé kell vessző vagy kötőjel vagy valami, vagy sem? és ezek közé? ahh. az olvasószerkesztő énem sorvadása olyan méltatlan.)

aztán a pasi írta, hogy épp várja a trélert, mert hazafele elszállt a fék. örülési, hogy semmi baja, szomiság, hogy váratlan kiadás, hogy kiadás, hogy pont a nyaralás előtt. (mondjuk örülési annak is, hogy nem ott.)

a nyaralásra részemről semmi sincs kész, de annyira semmi, hogy még fejben se raktam össze, mit kell vinni, de hogy így nagyvonalakban se.

szombat estig dolgozom kb, vasárnap reggel indulnánk, gondolhatjátok, mennyire érzem esélyesnek, hogy utolérem magam - persze azt hittem, majd ma, itt bent, de kb az 5. percben elúszott minden esély...

hulla vagyok, elgyötört, agyatlan.

(az egyetlen, ami még megvan, hogy ma este mosnom kell, különben nem szárad meg! hát ennél sokkal több volt, de ez is valami, nem? csak ne aludjak bele!)


#éljenéljen
#zavarazerőben
#hibaa...hagyjukis


u.i.: úgy örülök, hogy nem hiszek az ilyenekben, most jó nagy bajban lennék, a kétségbeesésről nem is beszélve.


u.u.i.: és még az angórapulcsim is vedlik. mehh.

2017. november 6., hétfő

mi lett dolgokkal

pénteken inkább mégse keltem a pasival, mert iszonyat fáradtnak éreztem magam, és valóban, utána még simán átaludtam az ébresztőt is meg a putyiékat is,

de aztán végre sikerült személyit csináltatnom (pont két hetet balfaszkodtam vele), tök meglepődtem, mennyire flottul ment, meg milyen pöpec kis laminált ideiglenest adtak,

bevásároltam meg bringáztam egy sort,

délután élveztem volna a tiszta, meleg otthonom nyugalmát és pihentem volna, csak újcsajék hangosak voltak,

szóval inkább megnéztem a környékbeli varrónők àrait,
majd olyan üzletekbe mentem be, ahová még sose (halljátok, egész új dimenziók nyíltak, fene gondolta, sosemlátott termékpaletta a használható apróbb-nagyobb ajándékötletektől az olyan órákig pl, amik nem is próbálják titkolni, sőt, leginkább az arcodba ordítják, hogy hamis gagyik csupán),
vettem új bérlettokot,
csorgattam a nyálam gyönyörű, de brutáldrága speckó krétákra (vagy mikre, 2 éve nézegetem már), határidőnaplókra,
felmértem a kesztyű-, bugyi- és harisnyakínálatot is,

meg véletlen vettem egy rettenet kényelmetlen ám szupercsinos bokacipőt.

a szombatot végigdepiztem-hisztikéztem, minden szar volt, még cuki teásküblije is eltört mosogatás közben, pedig nem is csináltam vele semmi olyat,

jól össze is vesztünk a pasival is, mert zokogtam neki órákig, hogy mért ilyen meg mért olyan meg mért nem, és őt ez váratlanul érte, és mijafasz,

aztán estére valahogy megnyugodtunk.

és megjött a fizu,

így tudtunk tankolni és tegnap lementünk anyámékhoz.

megünnepeltük a hugom szülinapját, kimentünk mindenféle temetőkbe, felhoztunk egy szekrényt meg egy római tálat, amiket kocsi nélkül én sosenem tudtam,

meg mindenféle szupertitkos infót tudtam meg hugomékról, anyám által:
hogy a sógor pszichiátriai beteg lett, hugom meg épp nagyban dolgozik, hogy lecserélje, már azt is tudni, kire, meg hogy a sógor több milliót eltüntetett, meg hugom tartja el, ..., ...
hát-hát... én hugom állításait mindig kétkedve fogadom azért, de hogy félrepasizik, azt simán elhiszem, mert már 2 éve is volt szerencsétlenségem látni.

[no meg boldogult nagyapámról is "kiderült", hogy nem csak Parkinsonja, de 'kényszeres depressziója' is volt, érdekes, ezt pl nem mondták még soha. ja, és hogy az volt előbb, és tuti a gyógyszerektől lett parkinsonos is,
és apám már évek óta mondta hugomnak, hogy aki ilyen gyógyszereket szed (szorongásoldó, asszem), azzal nem szabad összeállni, mert csak egyre betegebb lesz,

mire én rákérdeztem, hogy akkor a pasi is hagyjon-e el engem a betegségeim miatt, mire ő, hogy de neked nincs is, mire én, hogy de, 3féle is, mire ő, hogy francokat, azt csak beképzelem (és az orvosok is, mind),

de ezt már ma, a melóban, mert tegnap ő nem volt ott.]

anyám nagyon fura volt és szerintem erőszakos, mindenáron végighurcolta a pasit olyan rokonok sírjain, akiket már én se ismertem, miután megkérdezett, hova akarunk menni (és mondtuk, hogy nem oda), meg nyomatta, hogy az ő dolgaival foglalkozzon, nézze meg, milyen szépet rajzoltak, meg hallgassa meg a nemtommilyen élménybeszámolóját,
és akkor erről eszembe jutott, hogy jé, tényleg, ő az összes sógorjelöltemmel is úgy viselkedik kicsit, mintha neki udvarolnának, és ez engem ugye mindig nagyon zavart,

meg ezt a sógoromos dolgot is úgy mondta, mikor csak ketten voltunk, mert nagy szégyen, ugye, meg titok, meg ilyenek, hogy gyomorgörcsöm lett tőle, és persze úgy kellett belőle kihuzigálni a részleteket,
na mindegy,

hazafele beragadtunk egy csúnya torlódásba, másfél órát araszoltunk az első lehajtóig, de amúgy a hangulat jó volt, a végére beengedtük újcsajt, aki vidéken felejtette a kulcsát.

hosszú 3 nap volt.

2017. november 2., csütörtök

karma, te vagy az?

újcsaj mondogatta, hogy mostanában nagyon megy nekem ez a jóáronvásárolni - és hát nagyon röhögött, mikor elmentem karfiolt venni, és az is pont akciós volt.

kicsit én is, de főleg örömködtem, hogy az univerzum ennyire figyelembe vette az anyagi helyzetem...

életem problémái jelenleg

- megdöbbentően kiragyásodott az arcom és a hátam (és a vonásaim is szétcsúsztak, meg tokásodom, jajj, nincsremény)

- valamitől (és nem a ciklusomtól)
2szeresére nőttek a cickóim (ez mondjuk maradhatna)

- minek vettem olyan csipkemelltartót, ami belebújós? (ki fog nyúlni, hiába szép)

- véletlenül (és fogalmatlanul) túrtam egy angórapulcsit, ami szöszöl, és mi lesz, ha nem hagyja abba? (a szintetikus sokkal jobb)

- nem találtam eddig olyan (boka)csizmát, ami szoknyához is jó, meg szupervékony, girbegurba virgácsok mégvékonyabb, bedőlő bokáira is, és mi lesz, ha ez így marad, hogy hordom így a szép új szoknyáimat akkor?

- a nyaraláskor az előjelzések szerint végig esni fog

- eddig semmit se kezdtem kariaji ügyben

- már annyira kint vannak a karácsonyi dekorok az üzletek polcain, hogy nyomaszt, hogy most veszek vagy késő lesz, pedig holvanazmég

- megjön-e a héten a fizu típusú aggódás


(amúgy nyilván nem ezek, de a szokásos szorongásokra most nincs kedvem gondolni se, elégedjünk meg hát ezekkel)

2017. október 28., szombat

álmodozás

szeretnék egy nyuszit.

nyilván nem mostanában lesz, hiszen stabil lakhatás, több otthonlét és kiszámìthatóbb életritmus kell neki, érzékeny a kis gyomra meg az idegrendszere is... 
de egyszer majd szeretnék.


majd teszek fel fotót is (nem mobilnetről). most a holland törpe a legszimpibb, persze úgyis még évek, ezerszer változhat... annyit tudok csak az eddigi höris, tengerimalacos, kutyás családi, macskás saját, illetve madaras pasis tapasztalatok, no meg kitartó olvasgatás után, hogy ez az állatfajta tűnik legtesthezállóbbnak, fene tudja, miért... mármint lakásba.

nem adhoc ötlet, tavaly már határozottan lebeszéltem magam róla, de csak vissza-visszatért a gondolat, egyre biztosabbnak tűnik, hogy tényleg akarom, szóval asszem felvettem a listára a mindenféle hosszabb távú tervek, elképzelések közé.


#jövőkép
#irányvonal


#awww?

2017. október 23., hétfő

különben

ez ilyen randomtrip, hogy a "miért nem érzem magam normálisnak" izét elemezgetem mégis,

hetek kérdései fogalmazódnak most meg.


és nincs is túl jó kedvem.


amúgy nyilván nagyobb többségben vannak a körömlakkos-salátás poszttémák,

hogy milyen érzés tekerni, jobb lett-e a seggem (szerintem máris), miket főztem, hogyan, milyen albis sztorik voltak, merre csavarogtunk, a szexuális életem, a közélet, a bármi,

sőt, még a mindenféle esküvős meg melós sztorikkal is lógok,

de hát tudjátok, nem én lennék, ha nem a  magam diszkrét elemzős szapulását tenném inkább közzé.
elmebetegnek-e tűnök ezek alapján.
e.

#na
#visszakellrázódjak

#selfbrandingalófaszt
#pardon

például

itt a mai nap, ami abból áll, hogy legalább tíz órája nyomogatom a telefonomat, és kb csak enni meg pisilni nézek-állok fel
(jó, nettó fél órát aktívkodtam is),

és tudom, hogy ez nem jó,
de két percnél tovább nem bírok itt ülni csak úgy magamban, nemolvasva/írva.

és pölö akár rá is írhatnék másokra, de ez egész idáig eszembe se jutott.

komolyan.

senkivel se jutott eszembe kommunikálni, holott.



holott semmi egyebet nem csinálok, mint elviselem valahogy az ittlétet, figyelemeltereléssel.

na, ez.
hogy mintha mások, a chatelhető/hívható mások konkrétan nem is léteznének.

mindez úgy, hogy a pasi pölö hívott délután, hogy mizu, nagyon hallgatok...
és akkor rácsodálkoztam, hogy jé, tényleg, pedig akár rá is írhattam volna /fel is hívhattam volna ..

de hát valahogy ez, a kapcsolódás (megkísérlése) fel se merült bennem, mint opció. pedig igény az lett volna rá.

csak egyszerűen nem is jutott eszembe, hogy van a pasi. (na, erre varrjatok gombot.) amikor meg mégis, akkor meg az nem, hogy rá merhetek ám írni, lenne értelme, hiszen szeret, a kedvese vagyok, számol velem, érdeklem, igénye is van rám, ..., ...

végtére is nagyon kínlódok itt egyedül, bezárva.

semmi értelmeset se tudok kezdeni magammal. a tízből kb 8 órája már csak kényszernetezek és a végét várom, agyhalottan. én csinálom így, pedig tudom, hogy nem szabad... de akkor miért?


na ez.