2017. szeptember 12., kedd

nem vesztem el,

csak még múlt hétfő délután leverődtem lábról, kb az uccsó poszt megírása után... durva volt és rossz.
(pl napokig nem tudtam még a telefonom se nyomkodni, mert fájt nézni.)


így egész héten otthon hesszeltem egyedül.


kivéve éjjelente,

mert miután beblogoltam és a csajoknak is megírtam, hogy a pasi se alszik már ott többet, hívott, hogy kicsit átvariálódtak a dolgai, este meg már azzal, hogy nagyon.
(pl ugyanúgy megy xy-nal melózni, csak nem kedden, hanem szerdán, nem éjjel, hanem koraeste, nem az ország másik felébe, hanem városon belül és nem gipszkartonon, hanem világításon. értitek.
és csupa ilyen.)


szóval éjjelente a pasi szuszogott a nyakamba,

nappal meg ügyin regenerálódtam, ráérős chillben, offline, tevékenyen, mindenből kiszakadva. (még minimum fél hét rámfért volna, simán.)


igyekeztem-igyekszem eleget inni, mivel megmérgeltem magam, hogy valószínű megint kiszáradtam (de hogy mitől?!),

szóval örökösen pisilnem kell.
(ez elég bosszantó, remélem, majd beáll.)


és ha már, lecsaptam a lehetőségre, úgyhogy 8. napja nem dohányzom.

(és -még- senkit nem öltem meg! ellenben ragyog a lakás, és amint bírtam, rájártam a kültéri fitnesszparkra is, amit a szorgos levegőzés során épp most találtam.
van kinti szobabicikli vagy mi, na, az!)

őszintén: rendesen kínlódok miatta (nem csak az elvonási tünetek, sóvárgás, pszichés hiányok, hanem a felborult anyagcsere, belassult emésztés, fájó-feszülő dinnyepocak, szédülés, hányinger, zabálhatnék, kábaság, ..., ... ), de ugye egy már le is telt a kritikus 3 hétből, jó lesz ez.

(biztosan majd ez is beáll, de ne tudjátok meg...)


a végére sokat főzőcskéztem, meg terveztem, mit főzzek, illetve mit együnk. (jókat, egeszségeseket...)

és még a pasi nővérét is férjhez adtuk.



tegnaptól újra dolgozom, a pasi már hazavitte a cuccait, fürtössel is tudtunk talizni végre, a csajok visszajöttek-jönnek, full kómás vagyok és egyből kialvatlan, megint,
kihívások, átmenetek, újragondolások.

a múlt hét egy másik "másdimenzió" volt, mint az előttelévő,
ez pedig egy harmadik másféle.

(de az, nagyon.)

such izgalmak,
tényleg.





u.i.: a pasi meg azt találta mondani, hogy lett egy papagájUNK. hát ez is miez.
(véletlenül tényleg lett, neki. de hogy érezzem, hogy MI is vagyunk, nem csak az ő, meg az én, meg a papagáj.)

2017. szeptember 4., hétfő

megmentősdi

néha van olyan élményem, hogy meglátom, miben van a pasi, és aztán fogom, és fáradt sóhajjal kiráncigálom belőle, miközben arra gondolok, miért nekem kell... (esetileg szokott sikerülni azért, tegnap is, délutánra - a rossz az, hogy esetileg. elfogyott már az erőm és lelkesedésem nagyja, csinálja mostmár ő, velem.) aztán most, hogy én voltam benne délelőtt, kénytelen-kelletlen kiráncigáltam saját magamat is. (ha már rutinom lett, alkalmazzam, ugye.)

gondolom, valahol itt kezdődik akkor a felelősségvállalás... gondoskodni a magam testéről-lelkéről.

#megyez
#büszkeségvan

#nemamásokélete

hello hétfő

másnak sulikezdés, nekem szabadnap, annyira, hogy konkrétan full egyedül is leszek szerda reggelig.

a lányok kaptak egy szabad hetet az élettől az egyetemig.
újcsaj sajna hirtelen mégse dolgozik, aminek nem örülünk, mert először jól belelkesítették, hogy megoldják, csak maradjon, aztán mikor beleélte magát, mégis megköszönték szépen.
cuki meg értesített otthonotthonról, hogy kibékültek a pasijával, és biztos, hogy vírusunk volt, mert egyből el is kapta az is. (én spec tudtam, hogy kibékülnek, mert már kirajzolódott, mint dinamika, sajnàltam is szegényemet, hiszen ő nem tudta, és napokig sírt.) ő viszont, gondolom a nagy szressztől lenyomott immunrendszere miatt, benyalt valami mást, marad a szüleinél.

szóval múlt héten még itt tobzódtunk négyesben, most viszont, hogy mienk lenne az albi, a pasi is betáblàzódott, utána készre szerelik a fürdőszobáját, úgyhogy már nem lesz nálunkromcsizás.

valahol nem is baj, mert engem nagyon kínoznak a kétségeim, minden kis szarra ugrok, nehéz így együttlenni.

a szombat estét nagyon vártam, jön át, kettesben, etc... mire megvacsiztunk, be is jelentette, hogy inkább hazamegy aludni, mert gondolkodnia kell azon, amiket hirtelenjében rázúdítottam. (mert én randinak gondoltam, ő meg nem, vagy nem úgy, és ez bedöntötte bennem a dominósort.) (nem veszekedtünk, csak szar lelkizés volt.)

reggel jött megint. hadd ne mondjam, marhára csalódás volt az is, hogy a nagy gondolkodásból mit sikerült kihozni, megint átduzzogtam-monologizáltam neki a nap nagyját, hogy nem érti, nem látja, mért nem, stb.

közben jöttünk-mentünk, munkahelye, anyukája, boltok, a lakása... na, akkor már veszekedtünk is párat. ott kezdett normalizálódni a dolog, mikor nekiálltunk főzni, utána kattant vissza ő is, én is a szeretésibe.

nehéz ez így, pont a finishben a legelfoglalabb és legtürelmetlenebb. (meg én se bírom már.)


és a legjobb, hogy miután tegnap nagy hévvel magyaráztam: ne azt nézze már folyton, mije nincs, ami másoknak viszont van, mert az elrontja a jelenét, igenis van választása, vagyis hát lenne,

ma rákattintottam fészen reggel 2 csajra, akikkel anno a suliban majdnem barik lettünk, csak én rászorongtam és világgá bujdostam,
és hát ők azt az életet élik, amit nekem is kéne, ami lehettem volna az eszem, humorom, stílusom, személyiségem miatt, ha nincs a betegség,

és akkor azóta agyonverve bóklászok a nagyon várt szabadnapomban.

remek.
(de, legalább most még biztosabb vagyok benne, hogy jól gondoltam, és nem csak baromságokat hordok össze a pasinak mély átéléssel...

nem mintha az számítana, hogy igazam van, de azért valahol ad egy lendületet, hogy de.
csak hát a pasi - ezekszerint - be van ragadva ebbe a nyomorúságos életérzésbe, amitől mindkettőnknek rossz, és az istennek se tudom kirángatni belőle, se rávenni, hogy magától kimásszon. mehh.)

2017. szeptember 1., péntek

meg még némi apró

kicsit offline voltam, ami olyan "jól" sikerült, hogy konkrétan fontos messenger üzikről is lemaradtam valahogy. #kiérti

hetek óta "takarítógate" van a melóban, megint, valahogy itt mindig van valami velük - ami miatt jelenleg ugye redva is meg beléptetős zűrök. #juhú

otthon meg nagyon ügyin elpakolásztam, hirtelen megcsináltam mindenfélét, amit hónapok óta tologattam. #hatékonyságcsí
már csak takarítani kéne. #mármajdnem

a zöldségesem meg szabira ment, még ilyet! #nagyonváromvissza

nehezen lövöm be, mikor mennyi kaját érdemes főzni, múltkor ugyanez ránkrohadt, most meg kevés lett, pedig ugyanolyan finom. (nem csak az én étvágyam hullámzik.) #felnőttéletrejtélyei

a héten érthetetlen módon csomószor rámjött, hogy édességkell, pedig semmi se indokolja, úgy örültem az ajicsokiknak meg sütimeghívásnak is... (voltak, bibibí! #kedveskolegákésszeretteim) meg még magamat is rendre meghívogattam. (kivéve a masszív émelygős tripet, akkor attól is fordult egyet a gyomrom, ha kimondták a cs-betűs szót.) #sweetlifehighlife

amint újcsaj megtudta, marginális infóként, hogy temetésen voltam, egyből felhívott, hogy jajjmitörténthogyvagyok, annyira jószívű és törődő már, nem? #jópéldám

cukival katasztrófa-turistáskodtunk tegnap is, megint koccantak a ház sarkánál. már egész megszoktuk, tök rutinosan elemezgetjük, ki, mikor honnan szállt bele kibe, és a nappaliból is halljuk, mikor vontatják, nem ügy. #veszélyeskörnyék

örültünk, hogy hazajött és örült az ajándékának. #unicornqueen

a pasija pedig egy idióta, ezt már legutóbb is majdnem beblogoltam. egy dolog, hogy én ilyen kis hülye vagyok szerelmesen, na de hogy cuki is... #elkéneásniinkábbaztafazont

a pasi lakása rohamtempóban formálódik lakható otthonná: múltkor még a festéket kapirgáltuk az ablakkeretről a csupasz falak közt, most meg már az ágy lábára ragasztgattuk a parkettavédő filceket... jó lesz ez. az átmeneti konyhaszekrényt én pakoltam be kézreállóra, szeretem is rendezgetni a dolgokat, meg, lássuk be, érzékem is van hozzá. #újszakasz
cuki jegyezte meg, hogy jó lesz nekünk kettesben - és hát tényleg, a legelső pár nyári hét óta nem volt ilyen (mikor nálunk hesszelhettünk, mert a kezdő diákok otthonotthon szüneteztek).
szóval alkalmilag de, de hogy ténylegesen, és minden a mi cuccunk és koszunk legyen csak... #elsetudomképzelni

amúgy kapásból mindenki azt hiszi, hogy összeköltözünk, az exlakótársaitól kezdve a rokonain át az új szomszédokig...  #pedignagyonnem

persze az élet nem áll meg, bármi lesz is, nemsokára jön át a gyerkőce is már, nem tudom még, hogy ugorja meg a kettősünk, se, mi lesz egyáltalán addig. #félelmetespicit

meg egy csomó más, most csak így hirtelen ennyi.


#életke
#mindigvanvalamimesélnivalóamúgy

ez a hét furi átmenet

szóval végül úgy alakult, hogy mindkét csaje otthon volt, meg a pasi is jött át esténként aludni. és ez nagggyon furi élmény.

(tulképp felavattuk a polccal meghosszabbított ágyam és vadiúj ágyneműszettem (ami pedig egy kétségbeesett szingli röhejes, erőltetett kompenzálásának tűnt még tavasszal), és csodák csodája: elég kényelmesen elfértünk. tv sincs a szobámban, így a hangulat is intimebb, odafigyelősebb volt... meg most igyekszik is tartani a szombati ígéretét, cukul itt nekem ezerrel, pedig én meg hisztizek, belefáradtam kicsit.

ja, hogy mi volt szombaton? á, azt most hagyjuk, ájmsrry.)

annyira családiasra sikerült, hogy még egy aktuális (és enyhe fajta) hányós-fosóson is osztoztunk, de ha ma nem kérdez rá egy kolegina a melóban, elkaptam-e, össze se rakjuk. mert valahogy mindenkiét volt mivel magyarázni (elődobozolt rosszféle cappucino, gyomorideg, menstruálás, stbstb...).

pedig.

(hát, meg tudnám szokni még ezzel együtt is. már csak fürtös kéne a szomszédba, és aww, kedvenc kommunám...)

persze kipihenni magam nem sikerült, de lényegesen jobb már, mint előtte.
meg különben is, mindjárt vasárnap, az is valami.



#jaéshelloszeptember

(a pasival is, cukival is a harmadik első őszi napunk már, jó ég...)

2017. augusztus 29., kedd

hestegálmi

de nagyon. (igazából full szét vagyok már esve!)
szivem szerint a kövi két napban ki se másznék az ágyból...

tegnap is, olyan könnyed, egyszerű lehetett volna (ahhoz képest), de futottam egy csomó felesleges kört a tizenkétórázás után, mire odáig jutottunk, hogy nálam alszunk és ezt meg is valósítottuk... és mivel borzalmatos fáradt voltam, nem viseltem túl jól, hogy megfuttattak.

kicsit az az érzés öntött el, hogy nincs rám tekintettel, hogy egy brutál hétvége után egyből dolgoztam, sokat, és ma is fogok, qrvakorántól, és miért nem lehet ezt figyelembe venni.

mehh.

nyilván azért, mert már ő is szét van esve, így képtelen volt összeszedetten priorizálni, sőt, egyáltalán átlátni a helyzetet. de attól még nem lett jobb.

a beköltözését gondoltam ünnepelni, az univerzum meg nemgondolta.


de hogy amúgy a pasi elköltözött, szobából lakásba. véget ért egy korszak, még ha most az átmeneti macera is jön, azt hiszem.

2017. augusztus 28., hétfő

egy esküvő, egy temetés

nem mondhatom, hogy tartalmatlan volt a hétvégém.