2017. július 25., kedd

reménykedésekbe'

na, most, hogy hatszázezer poszt megírásával tudatosítottam és strukturáltam a nyomoromat a kis fejemben, és megbocsátottam magamnak a mai vergődést,
remélem, használ is.
(vagy tényleg őszintén megbocsátom magamnak, ha nem.)
azt is, hogy a pasi meg megbocsátja, hogy még nem leszek összekészülve, mire jön kitudjamikor, mert igazából semmi kedvem nélküle utánanézni a lehetőségeknek se.

legalább egy kiló isteni kajszi barackom már van, meg látom, milyen ruhákat szeretnék csomagolni, pl előző, ezek annyira én vagyok, halál egyszerűek, letisztultak, kényelmesek... (és mennek a hajamhoz.)

most meg beülök egy kád habos vízbe, és leszarom, tudom-e élvezni.


#ahelyeshozzáállás
#azértelmezhetetlenvergődéshez

cserébe itt egy homályos kép

arról, hogyan néz ki a harminc éves nádja haspólóban. (pont úgy, mint mások.) (nagyon megérős volt megvenni, imádom mindennel, tiszta második kamaszkor...)


summa

oké, elfáradtam és nem tudtam kipihenni.
az evészavarom is dübörög. ez és a frontok szétszednek fizikálisan, a családozós+mileszvelem bizonytalanságok lelkileg.

emiatt (mondjuk, hogy emiatt) képtelen vagyok elérni, hogy lelazuljak és élvezzem ezt a napot, betonkemény görcs van a gyomrom helyén és őrjítően zizeg a fejemben a rengeteg "kell", illetve inkább "kéne".

minden, azonnal, meg még több is, különben... nem tudom ám, mi lesz különben.
közben undorítónak, koszosnak és életképtelen torz nyomoroncnak érzem magamat, csak hogy szebb, jobb, könnyebb lehessen a napom, állandó sírhatnékkal és legszívesebben megszűnnék, ha elmulasztani nem tudom. pedig amúgy meg dehogy, hisz szeretek élni, nagyon. és haragszom mindenki másra is, magamra is, fogalmam sincs, miért, tiszta wtf tudatállapot, qrvára fogalmam sincs, mit kezdjek vele, hol kezdjem, egész nap igyekszem jobbítani, elmulasztani, mint látjuk, nem sok sikerrel.

ez a nap konkrétan katasztrófa, úgy peregnek el a percek, hogy semmi hasznuk, komolyan. képtelen vagyok visszaszerezni a kontrollált felnőttnádját, aki vagy csinál valamit, vagy pihen, de bármelyik is, azt rendesen, pánikolós masszív öngyűlölet nélkül.


igazából ennyi.
#faszkivanmagammalma

pedig

amúgy itt ez a rengeteg szupi dolog, amik simogatják az ember lelkét.

vasárnap is, sokáig alvás, a pasival közös reggelikvzás, hogy üvöltettük a józenéket a kocsiban, hogy együtt választottunk sapit a kislányának a boltban,

hogy egy üccsi fölött beszélgettünk fürtössel, végre,

hogy utána vidékre kocsikáztunk a pasival és volt kézenfogva andalgás a parton cipőt a kezünkben lóbálva, vízbe gázolva, meg nevetgélés, meg beszélgetés, meg elvitt étterembe és vacsiztunk egy jót, és meghívott egy lagziba,
és utána birkóztunk meg bohóckodtunk otthon, meg néztünk jófilmet meg stb, egy közös szabad délután, végre, értitek,

hétfőn is ugyanez a reggeli pasis rutin,

meg hogy hazaértem és váratlanul otthon volt cuki és pont a szülinapján, és akkor nyilván ünnepelni kellett, élménybeszámolt, míg kvztam a parkban,
elvittem a szokásos nézgelődős boltkörre meg mekizni,
kapott tőlem szülinapi gyertyát is, amivel hülyültünk, az ünnepi hambijába szúrta, meg hasonló jó fotók születtek,

aztán hívott a pasi, hogy ráérek-e mégis, úgyhogy ezután toltunk egy kis közös csemperagasztó kapirgálást kettesben,
még visszarohantam cukinak segíteni cipekedni (amiről az uccsó percben kiderült, hogy mégse kell, de ettől telintsünk el, ő hálás volt én meg jófej, haha, win-win),
lemostam magamról a port meg izzadtságot, így tök tisztán járhattam meg a pszit,

utána csak kicsit áztam meg és elaludtam újcsajt hazavárva,
de aztán miután fölébredtem, meghívott egy sajtburgermenüre és vele is mászkáltunk és beszélgettünk sokat.

szóval ez nagyvonalakban csak, mind jóság volt, meg kaland, meg áradt a szeretet,

aztán mégis elfáradtam benne, mintha nem számítana inkább pihenésnek a nagyja, értitek...


eddig ezzel telt a szabim, a ma délelőttöm pedig végtelen bamba zombulás, kb csak olvastam meg írtam meg toltam egy kései reggelit, pár jó számot hallgatva,
de még annyira aludnék,
aludnék legszívesebben egész nap...

tiszta nyüssz vagyok és tiszta csinálósstressz,
pedig, ahogy látjuk, aktuálisan kb mindenjó,
és olyan sok dolog azért mára sincsen.

(csak tán veszek valami gyümit, kb összerakom a ruhákat, stb, virágot locsolok, fürdős kört ejtek meg, esetleg még egy kv, mert nem kéne aludni, olvasok kicsit az úticélról, sétálok a szél ellenére és hopp, itt is értem a szupernyűgös pasi.)

csak az aktualitásokra kéne koncentrálni, nem a nyűgjeimre úgy általában. és majd ha magamat is, akkor utána a pasit is kirángatom ebből a nagy megfeszülésből, és remélem, minden jó lesz.

jelenleg

abszolúte szétvagyok. (nem magamhoz képest úgy általában, hanem az elképzeléseimhez képest, mondjuk.)

holnap reggel nyaralunk, ma még kb belül sírva kellett hívnom anyámat, hogy akkor hol van a pénzem, ugyan,
mert onnantól, hogy megállapodtunk, értelemszerűen számonkérhető, nem pedig ajándékpénz, alamizsna, stb,
persze nem így mondtam, de annyira tudtam, hogy ez lesz és annyira gyűlölöm érte ilyenkor.

tudom, felnőtt ember keresse meg magának a pénzt, de most lépjünk túl.


a pasi a napokban totál kihajtotta magát, a csúcs, hogy tegnap reggel öttől hajnali négyig volt talpon, hajnalba nyúlóan dolgozott a lakáson, ma reggel meg újra kelt, ment tovább,
ezt ő se, senki se tudja a végtelenségig tolni, közben kánikula is volt, stb,

már előre borítékolható, hogy átalussza a nyaralást, de legalábbis átzombulja-bambulja, vagy megfeszülve próbál ébren és aktívan "nyaralni",

ez se lesz minőségi közös idő, pedig hogy vártam,

és még azt se mondhatom, hogy nem értem meg, miért és milyen állapotban van,
mert teljesen érthető és logikus.

mert haladni kell, dolgozni is kell, gyerekezni is kell, és akkor még mellette nyaralni is... kell.

szuperjó, tényleg.


én is azt éltem meg a napokban, hogy képtelen vagyok ennyifele szakadni, mindenkivel lenni, mindenkire figyelni, egyszerűen hiába érzékelem az igényeket és érzem szükségét a jelenlétnek és vágyom is rá,

ennél jobban nem megy,
és igazából így is elegem van, mert fáradt vagyok,
mert velem, az én igényeimmel, hogy kicsit semmittegyek, csak úgy lógjak a pasimmal vagy egyedül, szabadon, mi lesz így.

szeretnék tényleg napokig úgy tenni, ahogy ma is: kikapcsolódni a picsába mindenből és tényleg az égvilágon semmit se csinálni, sehova se menni, csak enni, inni, aludni és dögleni.

közben ma se lehet, mert pakolni kéne meg utánanézni, egyáltalán hova a frászba megyünk,
mit lehet ott csinálni,
főleg ilyen fos hidegben.
és akkor a semmittevés se pihentet, mert azon kattogok, jajj, helyette-utána mennyi mindent kéne. be vagyok feszülve én is teljesen.


annyira kéne vissza az egyensúlyom,
dolgozom rajta,
hátha ma tényleg.


kb folyamatos sírhatnékom és gyomorgörcsöm van megint, és minden, de minden gondom egyszerre nyomaszt és nem tudok elvonatkoztatni és pfff.



#innenszépkikapcsolnitényleg

szóval a rosszról

azt hiszem, főleg ez a családos dolog. ez bőven elegendő magàban is, hogy szanaszét legyek.

persze attól, hogy pár hónapja járok a pszihez, ez még mindig lófaszka, ez önmagában nem teszi semmissé az indokot, a betegségemet.

a betegségem nem fog megszűnni attól, hogy kicsit foglalkoztunk vele,
se, hogy határvonalat húzok a családdal való csatározásban,
ó, dehogy.

nagyon is ugyanaz van - egy önálló betegség, mint problémahalmaz, ami lehet, hogy miattuk lett, de már sajátjogon marad nélkülük is,
már van, és még itt fogja keseríteni a napjaimat ki tudja meddig.

ezt nem oldják meg a baràtok, a blogvilág, ha hirtelen lenne egy mesebeli boldogságos viszonzott rózsaszín köd, nem oldaná meg az se, ha sose többet nem bántana senki, és mostantól csak csupa egészséges, kölcsönös, szeretetteli emberi kapcsolódásban lenne részem.

mert ez valami nagy dolog, ami van.

abszolút tény, hogy van, velem, bennem, és csak a terápiás munka oldja meg, hozzáértő szakemberrel, és az is csak lassan, sokára.


és anyukám drága most elmondta, hogy hát igen, akkor még egy hónap oszt slussz.
szóval újra magunkra maradunk majd, kettecskén ezzel a szupi problémakupaccal nemsoká.

hát, nem mondom, hogy várom, de én aztán ezek után könyörögni nem fogok, megfizetni nem tudom, akkor meg így mi, ugye...

lehet, hogy sosenem lesz jobb, ha így haladok...?



#ötlettelen
#atehetetlenségamifelzabál

2017. július 23., vasárnap

hetem - tegnap esti

egész héten nem volt jó, valahogy nem találtam magam meg az egyensúlyom meg úgy semmit... lehet, hogy a családos izék miatt, és Kicsi, meg ugye megjött, meg az idő, meg attól, hogy 12 órázom és nem mindennap, még ez egy teljes állás, úgyhogy a szabi is rám fog férni - ezzel a magyarázattal vigasztalom épp magam. minden rendben, előfordul.

elkezdtem írni egy random dolgok posztot, de asszem, inkább csinálok tételeset, most jobban esne és ritkán szoktam.

vasárnap délután beesett a pasi, hozott felvágottat és sajtot, megvárta, míg hajat mosok és jól belaktunk hideg kajával, volt hagymás cipóm meg zöldségeim, tök jól kitaláltuk. akartunk menni valahova, de elaludt a kanapén, így inkább addig megcsináltam a rakott zöldbabot.
mire elkészült, hazaért újcsaj, kopogott a szeme, tök boldog lett már az illatától is (véletlen elkezdtem szerecsendiót tenni bele, khm, az ízén szerencsére nem érződött, de tényleg nagyon guszta illata lett tőle), úgyhogy megvacsiztunk.
a pasi értetlenül nézett: de hát most ettünk... ennyit számított energiaégetésben a konyhai munka, pont éhes lettem újra, vicces volt.
összecuccoltam ruhát, melós dolgokat, kaját, hagytam újcsajnak másnapra ebédet, átmentünk a pasihoz hesszelni, szexelni, ilyenek.

hétfőn meló, zárt bloghoz kapott meghívó, évfordulós telón cukiskodás, nyaralós szállásnak örülés, összeveszés, kríziselés, fürtössel kríziskezelés, este újcsajjal otthon csak húsz perc dumcsi, máris jött értem a pasi békülni, nagybeszélgettünk, cukultunk.

kedden meló, hajnaltól folyt a vér, pörgött a nap, telefonálós-kukatüzes-türelmetlencsaládos tripek, elfáradtam, este fürtössel világmegváltottunk sokáig, közben pasi csak gyors ventillált egyet a szoliból hívva.

szerdán szüttyögtem, olvasás, pihenés, mászkálás, chat, fürdőszoba, bevásárlás, bogárcsípős-madárkakis túltolt nyüszködések, pasival összekoccanás, este kibékülős gyors tal, amúgy újcsajos édeskettecskén.

csütörtökön reggel újcsaj cuki smsei, hogy meglepicsoki meg elmosogatott, délelőtt is olvasós, pakolós, mosós, chatelős, mászkálós, randomnénivel parkban dumálós izék, aztán sütisütés, főzés, meleg, vizespólós séta, pszi, összecuccolás, mert felszedett a pasi. random anyukájánál gereblyézős este meg szörny rt.

péntek megint meló, a csupa izgi dolog, este majdnem fürtös, de végül otthoni egyedülalvás, hosszabb dumcsi a pasival telen, jajj, ma nem ér majd rá, mert fina, majd kidőlés koszosan, ki se ágyazva, nyűglődve a kitudjamiken, fáradtan.

szombat meló, nem jött a troli, nagykésés, halálnyugi, fürtössel chat a zavarról az erőnkben, további vegetálás, végtelen telefonbámulás olvasás formájában, a pasi írta, ha lesz kedv, mégis várjam haza szeretettel este nála.

lett.
most megyek, emberi formát kell még öltenem, aztán kinéz nekem egy bealvás, asszem.



[vegyük észre, hogy igen hamar rájöttem, nincs tere a részleteknek, csak a nagyvonalaknak...

a végén amúgy hazaért, mire feküdtem, és olyan-olyan jó volt így...]