2018. szeptember 20., csütörtök

munkaerők gyöngye, én

mostanában némi sajátos (átmeneti) fennforgásnak hála olyan roppant hasznos dolgokat csinálok, mint

nagyjából a teljes ikeahonlap átböngészése,

screenshotos  'kénevenni' emlékeztetők gyártása,

megfelelő törölközőtartó utáni lázas kutatás, mindenhol,

az internet kiolvasása arckrém (és àltalában pipere) témában,

az összetevők-vélemények-lelőhelyek-várható árak mátrix kiértékelése,

számomra legmegfelelőbbnek tűnő termékek kiválasztása,

bevásárlólisták írása-ütemezése,

pánikolás, hogy úgy érzem, kezd rálátásom lenni, azaz tuti nem tudok semmitse még,

az internet kiolvasásának megkezdése szobanövény témában,

indokolatlanul sok instafotó agyatlan végigpörgetése a 'mások (mit hazudnak róla, hogy) hogyan tartjàk a szobanövényeiket' kérdésfelvetés mentén,

dilemmázás, hogy mennek-e egymáshoz a meleg- és a hidegzöld levelű cserepeseim.



az a jó, hogy egyszercsak lett mindehhez számítógépünk internettel. (woww, 21. század!!!)
az a rossz, hogy bűntudatom van, pedig eskü, nem valami helyett csinálom...


megdöglésekben kicsimmel

a pasi tegnap délutàn: ja, és tudod, ma van az a szerda
én: melyik?
pasi: hàt az

így esett, hogy végül haza se jutottam. munka után nem kaptam az ajándékba kinézett lajháros lámpából, emiatt növénynézegetéssel vigasztaltam magam az ikeában, míg oda nem ért a pasi,

majd bementünk a városba egy barátja szülinapját ünnepelni.

ami, hát, jó volt.
sajnos alkoholos koccintásokkal.
hajnalig.

#maismunka
#elpusztulokmindjárt

(a pasi is. buták-e vagyunk.)

2018. szeptember 19., szerda

fogalmam sincs,

miért nem írom a blogom. már én se emlékszem arra a sokmindenre, amit meg akartam osztani, rém bosszantó.

mondjuk az elmúlt 3 napban elmentünk nyaralni a hugomékhoz vidékre, és akkor azért nem. 
leegyeztettük mindenkivel, hogy ez most nyaralàs-nyaralàs lesz, mindenfele programozunk kettesben a pasival és csak esténként hesszelünk náluk-velük. (nem bunkók vagyunk, felkínált opció volt.)

persze azon vettük észre magunkat, hogy ráérős, dumálgatós, babázós szüttyögés lett belőle, elvittek körbemutatni a partot-széprészt, meg vacsizni, meg nagyokat sétáltunk babakocsistól a szomszédos utcákban, meg főztünk,
és csak egyszer indultunk neki kettesben, utolsó délután, mondjuk kapásból egy négy órára, a széprészig meg vissza, hugomék szerint hülyék vagyunk, azt hitték, kocsival gondoljuk, nagyon pislogtak-nevettek... (persze leégtem, most, szeptember közepén, de még hogy! nagyon szorítok a szuper kencéimnek, hogy varázsolják helyre, de borzalmasan viszket, mégilyet, basszus.)

szóval így nem csináltunk köbö semmi konkrétat, de jajj, olyan jó és pihentető volt!

meg ugye a baba, az cuki. minket nem is ismert, mégis dumált azért nekünk is, meg vigyorgott meg mindenféle. óriás kispocak!

továbbra is döbbenet, de hugom is cuki. olyan normálisan, nem szirupos mesterkélten, mint anno. ezt sehogy se értem.
hmhmhm.

majd kitalálom, mit kezdjek vele.

szombaton is, fenn jàrtak a fővárosban, és bejöttek a melóba meglátogatni, komolyan meghatódtam...

ilyen nagyonzajlós idők vannak, offlájnságokkal.

2018. szeptember 5., szerda

elbüszkélkedés

mondom megnézem már, melyik napra esett, ilyentájt volt valahogy, és hát telibetrafáltam:

kerek egy éve volt az első nemdohányzós napom!



#évfordulósöröm
#csakugyanígytovább


#büszkevagyok!

akcijóterv reality

pár körkérdés (ti kihez, hogy, merremeddig) után bejelentkeztem fogorvoslásra oda, ahol pont egy akció is van.
hát, nem ment zökkenőmentesen, mert volt némi egyeztetési nehézség (azt mondta a nő, hogy a kedvezményes ár pont arra nem vonatkozik, amire hirdetik, de némi vita után megnézte újra és jé, igazam volt, bocsika), amire picit felszaladt a szemöldököm,

majd kérdezgetett, kihez mennék szívesen, néztem-e a névsort, s mivel nem volt preferált doki, beírt egy noname, most dipizett orvoshoz, akit még fel se tüntettek a  kolegák közt, úgy, hogy csak a nevet mondta, és mindez csak a ráguglizáskor derült ki számomra,
de ettől én most így kellemetlenül érzem magam...
(ha mondja, hogy ne ijedjek meg, ő még nincs fenn, de tök oké, az korrekt lett volna,
de így olyan rossz szájízzel szembesültem vele.)

és a dilemma, hogy ez rossz ómen-e (átverve érzem magam, na, hiába lehet csak jelentéktelen semmiség mindez),
ill egy ennyire frissdipis (tapasztalatlan) doki, ennyire újkolegaként (kb próbaidő elején, ők is csak tesztelik) - rá merjem-e bízni magam, értitek.

közben meg jó az ajánlat, indulásnak pláne, meggyőztem magam, hogy kell, max keresek utána tovább, ha irl se tetszik.
(de a szorongásom jól visszaerősítette.)

(nekem nagy félelmem, hogy rá kell hagyatkoznom valakire olyan dolgokban, amik csak az ő szakértelmén múlnak, és mivel én meg nem értek hozzá, nem fogom észrevenni, ha valamit elront/ ő se ért hozzá,
és itt azért sok múlik ezen.)

(és mindig elbizonytalanítanak az olyan élményeim, hogy x orvos szerint csináljuk meg, y szerint nincs itt semmi csinálnivaló,
vagy x helyen mondanak pl a szememre egy dioptriàt, y-on viszont egy másikat,

miközben x és y felkeresése közt egyik ominózus esetben se telt el két hétnél több,

és akkor én honnan tudjam, kinek higyjek, mi hiteles,

pedig marhára nem mindegy, ugye.)

na, hát így.



a háziorvoshoz meg kéne az új lakcímkártya, hogy ne fussak felesleges köröket (ott lehet a legjobb nyavalyákat összeszedni, ha valaki biztosra akar menni),
aminek megszerzésére a mostani hétfő volt szánva.
és ami mégse lett meg.

ugyan csak annyi, hogy a gondnok kiállít az én nevemre is egy lepecsételt igénylőlapot,
amit a szerződésekkel együtt jól odadunk az okmányirodában az ügyintézőnek,

de a gondnok kijelentette (látatlanban), hogy őneki elektronikusan nem küldték még meg az én szerződésrészem, amit nekem már postán(!!!) bő három hete igen,
és ő így nem állítja ki az igénylőlapot.

és az, hogy ott lobogtatom neki eme eredeti, aláírt-lepecsételt-sorszámozott-iktatott hiteles példányomat, fullosan hidegen hagyja, majd felhívja az illetékest, ha ideje engedi.


na, az illetékest azt ezek után mi is hívkodtuk vadul, csak pechünkre egész nap nem értük el, valószínűleg szabira ment vagy hasonló.


ennyin múlt kérem.

(ja, még le is cseszett minket, hogy nem siettük ám el a dolgot. miközben először mi voltunk szabin, utána meg ő, kb mostanáig. akkor hogy?)


(mindennek a szintén wtf előménye az volt, hogy a pasi egyszer már járt az okmányirodában, sikertelenül.
másfél óra várakozás után közölték vele, hogy a szerződés felmutatása nélkül nem fogadják el az igénylőlapot. bocs.
miközben a gondnok váltig állította, hogy nem kell majd oda egyéb, csakis  a személyi+igénylőlap.
thx.)

szóval ez meg némileg nehézkes...



persze a lényeg, hogy sínen vagyunk, mert már minden folyamatban!
yeee.



akcijóterv expectation

arra jutottam, hogy
1) kell mostmár egy fogorvos. egyrészt, mert a pasi szerint rémes szájszagom-ízem van, így már nem csókolózik velem, másrészt gyanúsan nyom a letört gyökérkezelt fogamnál az ínyem, diszkomfort érzet, de jót nem hiszem, hogy jelent, harmadrészt amúgy is ideje.

2) letsgo háziorvos, beutalókért az új helyre, mellesleg megkonzultálva a hasfájásaimat, és legújabb felfedezésemet, a torokfájásom.

(úgy fél éve biztos, de lehet, majdnem egy is megvan, hogy rendre valami szmötyit érzek a torkomban, meg olyan 'mintha fájna-kaparna' jellegű érzést... letudtam annyival, hogy biztos a tüdőm tisztul, most, hogy nem bagózok, és most már szinte fel se tűnik.
de hirtelen leesett, hogy lehet, ez mégse normális,
meg a nyelvem is a torkom fele dzsuvásodik mindig (ami alternatív magyarázat a szagra), szóval mondjuk rákérdezhetnék, hogy ugyanmiez.)


és akkor így szereztem bátorságot, aztán elkezdtem informálódni, how to go fogorvos, meg egyeztettem napot a pasival a lakcímkártyacsináláshoz, amivel a háziorvosnál már majd meg akarok jelenni.

gondoltam, ügyesen-okosan haladgatunk ezzel, jólesz.

hát szoszo.

ledarálom

szóval átrendeztem a lakást - én, egyedül, megint. (büszkeség van.)

oltári rendetlenség maradt utána. (mostmár nagyonjujj.)

miután szembesültünk a random rendezvénnyel a hátsókertben, mentünk nyárzáró mulatni. (úristendejóvolt.)

másnap a melóban meghaltam. (belátogató kolega mentett meg köbö.)

utàna este megint lementünk mulatni, már pasikolegájáékat is odacsalva.

2x szakadt le az ég. a koncertet is félbemosta. (nincsilyenszó...) a kettő közt hazaugrottam, még a bugyimat is átvenni, pedig volt esőkabátunk.

vasárnap aludtam. a random zivataroktól alig jutottam el a boltba. utána tovább aludtam. (mi volt ez az idő?!)

hétfőn egy teljesen váratlan idióta miatt nem tudtuk elintézni a lakcímkártyát, pedig ez volt a hivatalos program.

a pasi egy hiányzó infó miatt lecsúszott az ingyér nyelvtanfolyamról.

nekem viszont lesz pszim.

és van időpontom fogorvoshoz.

a tegnapot idegállapotban töltöttük anyós szeme miatt, a kórházból rossz hírekkel küldtek el. (lehet, megvakul.)

ahogy álltam a betegfelvetelnél, tudatosult, hogy kb órára pontosan 3 éve akkor kezdődött a vakbélgyulladásom, amivel aztán ugyanoda vitt a mentő. (elég szürreàl volt.)

nosztalgiáztunk egy sort a pasival az ismerős helyszíneken. (soweird.)

anyám hívott, hogy épp egy másik kórházba tartanak egy mentő után, amiben a nagynénjét viszik. (mégszürreálabb.)

qrvakésőn estünk haza, az ajtó előtt ért utol telefonon sógornőm, zokogva, hogy anyós eldőlt, mint egy zsák krumpli, mijafasz.

irány vissza hozzájuk azonnal.

kiderült, hogy valszeg (véletlen) túladagolta a nyugtatóját, a mentődiszpécser javaslatára otthoni megfigyelés alatt maradt. (wtf, ilyennincs, mi sztori ez már.)

mi félútról fordultunk haza.

ma hajnalban mindketten kifacsarva keltünk.

vissza kellett menjünk a pasi (pont most) otthonfelejtett telefonjáért, így jól elkéstem.

itt a melóban totális káosz van, jólesz.



ilyenek voltak.