2019. április 16., kedd

szomorú

a pszim megerősítette, hogy több ponton is nagyon para volt, amit múltkor a párterapeuta csinált...
(annyira, hogy szerinte, ha jól értettem, hagyjuk ott.)

attól félek, ezzel elszállt a sansz, hogy helyrehozhassuk a bármit... a pasi aduászt kapott, hogy azt mondhassa, márpedig olyan kapcsolat, amit én szeretnék, nem létezik. (igen, ez az utolsó állítás így elhangzott, pölö.)

csalódott vagyok, dühös, szomorú, kétségbeesett, ilyenek.

(és a dmben is romlott ((és/vagy használt)) krémet vettem, pedig teljesáras, a nude színű szemceruza pedig nappali fényben narancssárga, plusz csípi a szememet. fenevigye.)

hát...

...ez leégett.

azért tűzoltóval az oldalamon más volt nézni. (rögtön megmondta, hogy ennekannyi és hogyan és miért.) és hallani a szájából, hogy reggelig még akár haláleset is lehet, egyből négyzetre emelte a zsigeri féltést, és a kiszolgáltatottság- és kicsinység-érzésemet...

nem is a veszteség érintett meg, hanem:
az élmény kollektìv mivolta;
hogy mai napig van ilyen és akkor nincs mit tenni;
hogy az emberem is lehetne "ott".


egész este ment a háttérben a cnn, igaz, közben vicces vidman videókat néztünk, az jobban illett a fagyizós-sétálós előzményekhez.

2019. április 13., szombat

bárcsak

...ne csupán konfliktusok, krízisek hatására ugrana meg a személyes fejlődésem!
- fáradt sóhaj, az. -

2019. április 12., péntek

badday-time

na, a tegnapi párterapi, az nem volt jó. a pszi olyan dolgokat kezdett összemosni meg kicsavarni, hogy csak néztem, hogy mi?! valamit nagyon benézett, hagyjuk is most, tényleg.

viszont annyira kiakadtam, hogy nem főztem már este, mert ezzel együtt a dolgok már átlépték azt a fáradtságszintet, hogy.

mert voltam a munkahelyen ügyet intézni, fogorvosnál és glamourozni-cipekedni is előtte,

a fogorvos pedig nettó 40 percet volt könyékig a számban, pölö.
múltkor huszat,
és ezzel elvileg ez a fogam kész,
nagyon kell drukkolni, hogy megmaradjon a tömés, különben kihúzzák.

sokkal jobb élmény volt, mint múltkor.
(pedig olyanokat mondtak közben, hogy "nem megy bele, akárhogy nyomom" meg "bármit csinálok, nem látom" meg "hoppá" meg "azért nagyon érdekes ilyet élőben látni", ami, hát, ...)

egyrészt a dedalon bevált (soha többet anélkül!!!), másrészt a doktornő is jófej volt mostmár,
és el is hiszem, hogy mindent megtett, jól megizzadt vele, pedig eddig a belengetett 50ezer helyett csak tizenegyet hagytam ott,

megyek is újabb két hét múlva, csináljunk meg mindent végre.

(egyébként szétrettegtem magam és most is majd' leszakad a fél arcom, de elmondhatatlan megkönnyebbülés!)


soha többet sztk amúgy, másfél éve kezdődött a körutazás, ez az 5. orvos a számban, mostmár meg akarnék ragadni itt...

az első sztk-s azt mondta, majd rendeztessem ezt az ügyet [A. fog], adott antibiotikumot az aktuális gyulladásra, ill megnézte, amivel még mentem [B. fog], és mondta, hogy semmi. de átküldött a területileg illetékes másikhoz.
a másik azt mondta, ő itten nem lát csinálnivalót, B. fog jól van, A. foghoz nem szabad nyúlni, mert max kihúzni lehet, csak hát arra még messze nem ért meg a helyzet, vigyázzak rá, ennyi.

én hülye meg, nos, el is hittem. így esett, hogy mikor nagynehezen kibökte a pasi, hogy szörnyű szájszagom van, majd rávettem magam, hogy elhúzzak egy magánorvoshoz,
ott azt mondták, 5 tömés, ebből egy a B. fog, ami végig alászuvasodott a réginek, azért nyomott folyton, plusz A. fogba inlay. (wtf?!?! nem gondoltam, hogy olyan rossz lenne a szájhigiéniàm... de hát akkor valami nemvoltjó, nyilván.) kezelési terv több, mint egyhavi fizu.

elmentem tömetni egy 3. sztk-shoz, akiről jókat hallottam, vittem a kis röntgenem,
ő mondta, hogy hát, a magándokinak nem szabad bedőlni, az 5-ből 3 csak indokolatlan töméscsere lenne, egyet el is írtak, nem is az, hanem a mellette levő fog.
kettőt megcsinált (B. fog, meg fent egy szerinte pindurka kis kezdődő izé),
mondta, hogy viszont A. foghoz itt nincs eszközpark, srry.

így jutottam el ehhez a dokihoz,
ugyanabba a magánrendelőbe mentem, mert szimpi volt a hely, de nem ahhoz, aki elírta a fogat, mert ő kezdő volt, és magamban ráfogtam, hogy azért írta el, stb, úgy éreztem, nem tudnék bízni benne.

no, itt egyfelől összecsapták a kezüket, hogy A. fog kb csontig felszuvasodott a kérdéses részen, miért csak most jöttem, szó se lehet inlayről, nem valószínű, hogy meg sikerül tartani,
másrészt mi ez a félig megcsinált izé (B. fog),
harmadrészt itt ez a pár lyuk (bizony mégse volt elírva, elnézve, stb),

meg amúgy nem veszik át egymás betegeit.

erre az alkalomra tisztultak le a dolgok, most kezdem azt érezni, hogy meg fogjuk végre oldani ezt a fog-kálváriát, mostanra edződtem fel a feladathoz én is, talán tudok végre a fogorvososdihoz felnőttként állni (bár ott még mindig egy rémült kétéves vagyok csak), és inkább ingem-gatyám odadom, csak ne legyen mégegyszer ez.

hülye voltam, tudom, de azért morc is vagyok, hogy ezt kapom a tb-mért, szokásos, ugye.

2019. április 9., kedd

fun-fun

amúgy az esküvőzés előtt hasonlóan zajlott, mint bármelyik gyerekezős nap, csak nagyon szigorú tempóban, hogy alvás után tudjunk hamar indulni. (meg egyáltalán bele tudjuk paszírozni az alvást - szerettük volna hamarabb elhozni, de nem sikerült, úgyhogy ment a sakkozás - hálisten sikerrel.)
az gyermek csupán a délutáni alvásból kelve kezdett hangolódni, azt álmodta, hogy ott vagyunk (a... hol is? még tök üres szó volt neki az esküvő), és minden szép és van sok muffin, egyemmeg.
még sose volt, és élvezte, és nem örült ugyan, hogy ő nem szórhat virágot, csak a koszorúslányok, se, hogy vacsi előtt haza kell menni, de nagyon hamar el lehetett vele fogadtatni minden helyzetet...
meg hát lenyűgöző, ahogy olyanok hagyják el a pici száját spontán, hogy (miután nem tudtuk mi sem, mit kapott a bácsi) reméli, olyat, aminek örül,
meg hazaúton hogy azt kívánja (az ifjú párnak), csináljanak csupa szép képet, érezzék jól magukat ott, ahova majd mennek,
meg még ilyesmi cukiságok...
és hogy a fotózkodásnál megmondta ám a menyasszonynak (a semmiből), hogy szerinte ő itt a legszebb. (aww?)

egyébként a pasi gyerekkori barátjáékat ünnepeltük, akikkel tavaly nyáron már bandáztam én is egy mininyaralósat, cukik,
bár az az érzésem, a csajjal nem találjuk a közös hangot/témát, hiába kifejezetten érdekes személyiség nekem.
de kedvesek,
mindenki kedves volt, sokakat ismertem már ìgy vagy úgy futólag, közelinek is számítottunk,
szóval jól elvoltam, annak ellenére, hogy egy rég összeszokott társaságba csöppentem és amúgy is borzalmatosak a szosöl szkilljeim.

pl összebariztam az arával, akinek majd ősszel megyünk az esküvőjére (és még sose láttam), meg egy fogalmamsevolt, kicsodával, aki állítólag külön odament a pasihoz közölni, hogy tündér vagyok, meg volt, aki csak úgy megölelgetett, hogy sokkal többet kéne találkoznunk - és ezek nők voltak! régen minden társasági helyzetben a férfiakkal lógtam, velük akkor annyival könnyebb volt megtalálnom a hangot - most vagy megfonnyadtam, vagy megkomolyodtam, de valami más. de hogy a lényeg, hogy lehet, hogy én alapjaiban  tényleg egy kedves, többnyire szimpatikus ember vagyok,
a melóban is annyiszor kiemelik a mosolyom, jószándékom, cukiságom, meg rengetegen örülnek meg nekem úgymond,
hát lehet, hogy ez mégiscsak rólam szokott szólni, vagy hát értitek-e.
(ezt most azért emelem ki, mert a fürtös-dolog óta még hangsúlyosabb az 'én és az emberek' topik, a durva szociális szorongásom, a terapiban is fejtegetjük erősen.)

táncoltunk is sokat, a pasival is (legösszehangoltabban evör), meg én bizonyos alkoholmennyiség után magamban is, simán,
de vacsizni nem igazán sikerült (akkor épp vittük haza a gyereket meg hoztuk el anyóséktól a cuccokat),
ebből kifolyólag én nem kellett sokat igyak, hogy lépést tartsak a násznéppel,
viszont... jó volt, na.

és a szertartás, meg minden úgy volt lazára és viccesre véve, hogy közben végig megőrizte az eleganciáját is, szívből jövő nevetésekkel, hiteles bekiabálásokkal, egyedi, teljesen személyes, párra szabott szövegekkel,  ... még a köszönőajándék is qjó... le a kalappal az előtt, aki a kedves részleteket kitalálta, meg hogy létezik ez a szuper baráti körük.

legjobb eski élményem döntetlenben egy tavalyival, asszem! (legyenek az ősziek is ilyenek! ja, mert akkor még lesz kettő, szintén pasioldali...)


és a vasánapot végig tudtuk dögleni, csak addig átvéve a pizsit, míg bevásároltunk - jajj, az is (minden másnapos szenvedése mellett is) olyan jó volt!



és ezt már reggel meg akartam írni, csak továbbra is halál bent a meló.

túléltük

azért az első gyerekkel abszolvált esküvőzés jó kis melós feladat volt... reggel megjött, szóval kialvatlanul (heló pms), elgyötörten, begyógyszerezve,  feszes-vismajoros készülődés után, magassarkúban, tömegben, idegen terepen rohangálni egy nem eléggé ismert és egy tök idegen négyéves után... hát... na.

a vis major egyébként az volt, hogy levágattam a hajam, ami sokkal(!!!) rövidebb lett a megbeszéltnél, és ezért kb az égvilágon semmit se lehetett vele kezdeni.
nem hiszitek el, de összességében egy olyan félóra-40 percet vesztettünk az egész hajmizéria miatt,
mire valahogy állt,
pedig ketten próbáltuk a sógornőmmel,
bónuszként a gyerek is kitalálta, hogy ugyanolyat akar, mint nekem, így az én maradék felnőtt-csattjaimmal tűztem neki frizurát az utolsó pillanatban,
amit ki kellett gazdálkodni a nem erre tervezett mennyiségből,
és bár másoknak tetszett, én szivem szerint újracsináltam volna, csak már nem fért bele.

amúgy meg mindegy, úgyis egy koronában volt végig (igen, apával jóelőre ledílelték, esélyem se volt, és igen, tudom, hogy csak azért akadtam fenn rajta, mert nincs saját gyerekem, ahogy úgy egészében az outfitjén is - amit, hát, gondolom ő választott szintén), szóval senki nem is vette észre a haját... (amúgy cuki volt nagyon, csak nekem túl ízléstelen eklektikus.)

a másik négyéves meg úgy történt, hogy a megérkezésünk utáni 3. percben szerzett magának egy barinőt, annyira aww volt! (és irigylésre méltó...) viszont sajna az a kiscsaj is egy egészséges duracell-gyerek, és szintén jó ötletnek találta a lépcsőn le-fel rohangálást, fogócskázást, valamint az ő anyja is magassarkút viselt. (ez most annyira nem ment, hogy nyomatékosan meg kellett kérnem az apját, pls ne hagyja rám a felügyeletet, hiába az ő ezeréve látott barátai... a készülődésen is összekaptunk utólag, mert az én perspektívámból egyáltalán nem játszott csapatban, magamra hagyott a dolgokkal, aztán zrikált, hogy nem vagyok kész - nem voltam boldog, hogy ilyeneket külön át kell beszélni, mifasz.rt kell szájbarágni, ami annyira alap... de utána már jó volt.)

egyébként tök klasszul lezajlott az egész,
ez csak az én szubjektív belső megélésem volt, a bizonytalansàg, hogy nem láttam még az gyermeket hasonló közegben és nem tudtam, mire számíthatok tőle, mi oké, mi nem,
pláne hogy én meg alapból sután mozogtam benne, feszélyezve, semennyire se komfortosan...


szóval nekem ez nehéz volt, ugyanakkor meg jó élmény is (nagyon).

2019. április 8., hétfő

váratlan fordulat

kiderült, hogy én vagyok a csaj, akinek egy lagziban azért kell kibaktatni a hideg, távoli parkolóig, hogy átvehesse a magassarkúját,

mert csak abban tud táncolni.