szóval mikor azt kérdezzük az élettársunktól, hogy szakítsunk? és azt feleli, neki mindegy*.
mindegy. mindegy b.meg.
mennyire, mennyire haragszom vajon magamra az újabb nyolc évért... mert igen, igen, megcsináltam újra: egy újabb 8-ast összehoztam egy bántalmazó, sehova se tartó kapcsolatban, ezzel immár 16 életévet pazarolva az életemből teljesen értelmetlen önszopatásra. (gyakorlatilag a teljes fiatalságomat, amúgy.)
megmondta mindenki az elején, mikor kezdett gázos lenni, hogy vele ne tovább? meg.
ti is írtátok, én is tudtam, de végül nem voltam hajlandó ésvagy képes senkire, még a saját józan eszemre se hallgatni, nyilván. mert szerelmes voltam, kiéhezett, magányos, elveszett, rettegő, függő, traumaismétlő, stb-stb. tudjuk... szánalmas.
és aztán ezt fenntartottam hosszú-hosszú éveken át.
but whyyyyyy?!?! (költőileg.)
ja, igen, és rá is haragszom, mert egy seggfej.
aki sose szeretett, nyilván. volt egy másfél hónapos fellángolás az elején, de kb ennyi.
milyen kevés is elég lehet nyolc évhez...
*mindez nem egy veszekedés közben volt, és nem először került szóba, szóval még csak nem is egyszeri, hanem mostmár tendenciózus nekimindegy.
felelősségáttolás? as usual.
rajtam múljon csak, ez is, most is? naná. majd úgy lesz, ahogy az én erőmből tellik.
olyan nagyon, nagyon, nagyon dühös vagyok, hogy arra szavaim sincsenek. (hogy megint és még mindig ebben vagyok, és hogy továbbra is ez, ennyi az életem, ezt teszem magammal, és ülök a kib. önéletrajzom felett, de csak üvölt bennem az egész és bőgök, vagy hát még azt se tudok rendesen, pedig ez csakis az én felelősségem, az egész, és egyetlen dolgot kéne tennem így, közel a negyvenhez: felnőtt emberként funkcionálni, és persze ez az, ami rohadtul nem megy, és nem és nem és nem haladok ezzel az egész összeszedem magam és lelépek dologgal...
szóval így.)
(((update: amúgy az volt, hogy amíg minden második hetet itt töltött a gyerek, képtelen voltam beleállni ebbe a kérdésbe, egyszerűen csak az volt bennem, hogy eközben most én nem tudok-akarok elmenni, de még csak gondolni se rá, elkezdeni felrúgni a családunkat, menedzselni ilyen intenzitású gyerekezés mellett az érzelmi részét, a hetek közti hetek meg regenerálódással-sodródással meg néhány progival rohantak el, mire újra agyamnál voltam, már jött is megint kb, szóval nekem ez így nem ment, ezzel oké is vagyok, tehát úgy en bloc kell a mégmindig-et érteni, nem az elmúlt két hónapot, mert az tudottan nem volt terepe ennek.)))