másnap

huhh, hát ezt is túléltük.
a pár nagyon helyes volt, a szertartás szép (és nem igazán mű, vagy erőltetett, vagy színpadias, inkább bensőséges), a buli egy eszméletlen klassz helyen... elegáns, de szerintem eléggé önazonos, már ami unokatesómékat illeti.
meglépték, amit kevesen mernek: olyanra csinálták, hogy nekik legyen jó.
alig-rokonság, kb 70%-ban barátok, bulizene, nagyon minimál menyasszonytánc, stb...
kicsit sznob, de csak hozzánk képest, egyébként inkább úgy mondanám: pénzes, mert pénzesek.

részemről főleg magányos-vergődős volt, annyi pálinkával, hogy... nem tudom, ittam-e én valaha ennyit.

végül félig menekülésből, félig jófejségből végszóig táncoltam, az ifjú párral hagytam el a helyszínt - és csak remélem, nem voltam ciki.
majd egyszer kiderítem.

a családom igyekezett cuki lenni, mindenki igyekezett. teljesen összezavartak, mert úgy tudnám szeretni őket, de ugye mégse.

hát, ezt sikerült kihozni belőle, fájdalmas volt, de anyám másnap megdícsért, hogy ahhoz képest, meg hogy sokkal rosszabbra számítottak tőlem.

utána volt reggeli, az mentett meg, két kávé meg rengeteg narancslé, és kb az egész napot végigutaztam.

jöttem estére a pasihoz, aki valami eszméletlenül várt már - ennyire engem még nem kívántak, az zicher. csak pislogtam. (mondjuk péntek este sikerült felhúzni, telefonon, azóta toporgott benne az érzés...)

nagyon haragszom is rá, de nagyon jó is vele, most dolgozni van, én meg még délig aludtam. kíváncsi leszek, milyen lesz, ha hazaér.

még mindig kóma vagyok, nincs kedvem a boltig se lemenni, jó' idő lesz, míg visszatalálok az egyensúlyba... szerintem kiegyezek a teljesítményemmel. és végülis egész jó volt (leszámítva, hogy nem).