ez egy hétfő

legalábbis vagyok olyan nyűgös. nem panaszkodás jön, bár annak fog tűnni  - muszáj számbavennem, hol mit hogyan ne legközelebb. ugyanis:

1) a tegnap az hova lett?!

2) az alvást azt miért áldoztam be megint?!

szóval elcsúsztak a dolgok, mert:

túl sokat voltam a pasival, és azt hittem, lesz elég idő utána magamra.
tévedtem.
megviselt a ki nem pihent menstruáció, a front, a kórház, anyám telefonja (soseleszférjed), a sör. nem ebédeltem. aludtam délután.
kómás csigatempóban vásároltam, pakoltam.
beállított az újcsaj, a költözésével kellett foglalkozni.
borzasztóan zavart, hogy hirtelen megint két másik emberhez kell alkalmazkodni.
így késve kezdtem főzni, mentem a fürdőbe, aludtam el, keltem.
kapkodás volt, rohanás, párperckésés.

nem vagyok elégedett a mai agyammal, energiámmal, kedvemmel, kajámmal (jót főztem csak a többi rész mehh), nem az a nadrág van rajtam, amit hittem, hogy fölvettem (hupsz), a csajok miatt este kellett hajat mosni (hajszárító), elfeküdtem, randa.
előjött minden félelmem: hogy sose boldogulok egyedül, sose lesz saját otthonom, rendes szakmám, spórolt pénzem, feszesebb testem, férjem, gyerekem, hogy elrontottam az egész életem, örökre.
egy hétre előre be vagyok már táblázva, ami nyomaszt,
nem férnek bele találkozások meg szabad énidő, az is,
ki kell pakolnom a kinti szekrényből és nem tudom, hova, ami szintén,
nem tudtam mosni, mert megelőztek,
csúszik minden továbbra is majd, és jajj, hol hozom helyre,
sötétben és hidegben kell reggelente indulni,
a fiúk előre figyelmeztettek, hogy nemigen fognak ma váltani,
beindult a daráló a melóban,
még mindig nem tudni, mi lesz a szerződésemmel és addig nem adnak szabit az utána következő esküvőre - lesz-e munkám, elengednek-e,
még mindig rossz a kvgép a fornettisnél,
elfogyott az instantom.

és tutkó van valami az idővel, mert mások is furák, nyomottak, frusztráltak, kapkodnak és és.

hát ezek. kéne még egy négy óra legalább, hogy utolérjem magam, meg egy fél éjszakányi plusz alvás.

ez most megint nem volt egy sikertörténet.