2016. szeptember 16., péntek

esküvő

totál ki fogok fordulni a bundámból holnapra.

az egész olyan... mély. (mélytorkos?)
mert hogy sérelmek, félelmek, elevenből. tudatalatti.

tegnap kitaláltam, hogy én már elég jól vagyok, és akkor a pasi visszafordult holtfáradtan, majdnem otthonról, hogy találkozzunk. de mire odaértünk, már össze voltunk veszve. (nem tudok ide szebb szerkezetet, bocsi.)

mert hogy az esküvő: mert hogy képzeljem, ő szombaton mégis szabad lesz. (neki nem esett le, hogy és akkor 'esküvő'.)

hátazanyád. (amúgy bírom anyukáját, szóval nem úgy.)

nagyon elszántan, hogy ne reagáljam túl, bőgtem a metrón, majd beléptemkor bevágtam egy pálinkát. (betegségre pálinka kell.)

persze megbeszéltük és a pálinka elengedte a kérdést. a pasi magától felajánlotta példàul, hogy az esküvőn ott lesz, aztán hazautazik. (szerintem nincs tisztában vele, hogy egy sokórás, többátszállásos, qrvadrága útról beszél... szerencséjére én se voltam, különben nem mondom az este végére, hogy ejnyeno, inkább pihenjen helyette, ráfér.)

azóta leesett, hogy nem is érti. (persze nem ez a fő ok, de ez spec érdekes.) neki nem volt világos, mennyire, és nem esett le, hogy az 'esküvő' az nem az esküvő, hanem a lagzi, az egész, a főleg.

meg ilyenek.
néha, ha kitekintek a saját valóságomból, ilyeneket veszek észre. hogy a másik az ennyire, teljesen másik valóságból néz rám, és még egyszerű szavak, mondatok se.

hogy hiába vágjuk rá sokszor egyszerre, szószerint ugyanazt, hiába tudjuk egymás nézéséből is, miben sántikál, hiába, hogy sokszor egyeznek az elképzelések - a nagy, a mély, a lelki az még így se. (vagy csak simán nem.)

erre kell a szerelem? hogy minden idegszáladdal a másikra figyelj és akard megtanulni őt?
(de én az voltam, mégse értem sokszor ma se. esküszöm, kábé olyan, mintha csak most, mikor pedig magamra figyelek, kezdeném egyáltalán meglátni őt...
rácsodálkozás.
kivagyiságnak tűnhet, pedig szerintem ez itt ő: mivel számomra idegen, nekem ismeretlen logikai meneteket látok, ebből gondolom, hogy. projektálni csak a saját világomból tudok, nem? hát, ez főként nem az. meg ő is teljesen máshogy reagál az új értelmezéseimre...
nem tudom leírni, mennyire ... fura? zavarbaejtő? pofámleszakad?)

nyavalyántos esküvő... egyedül, velük, nélküle. mindent magába sűrít. és még nem tűztem meg a ruhám, és nem vagyok jól, és miért nem lehet ez egyszerűen csak egy alkalom, amikor együtt örülünk az ifjú pár reményeinek?

[annyi mondandóm van még erről, hogy inkább rágyújtok helyette.]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése