jó dolgok random highlightja

ellensúlynak. mert nem nagyon van kapacitas  ezredszer is ujratervezni a mindent, pedig - surprise - megint azt kell.

_levágattam a hajam, igazi fodrásszal. már hetek óta terveztem, és anyám random rákerdezett vidéken a sajátjánál, aki ráért - és még jó is lett. raadasul a nőci, aki a majdnemhugom anyósa amugy, szoval ismerős is, tökre jófej, nem is emlékeztem.

emiatt mondjuk az első saját hajmosás után úgy neztem ki, mint egy kisoroszlán, mert mashogy kell majd kezelni, de némi kisérletezes után megtaláltam a jó hullámokat. (a hajam nem tudja eldönteni, hogy wavy-e és hol, de némi hajgumizás után össze tud azért állni ... hát néha erdekesre, haha. de oké vagyok vele.)

szoval lehet, lejárok majd hozzá, es nem magamnak kell vágnom, ahogy amugy szoktam, azért az kenyelmesebb.

_juteszembe, már nem hullik tincsekben. annyira durva volt, azt se értem, hogy maradt egyáltalán bármi még a fejemen, de ugy egy hónapja már eléggé normalizálódott hálisten, es a fodrász szerint nem elszakadt, hanem növő babahajakat látok a mindenhol is.

_elfogytam az engem zavaró úszógumim nagyját is. mondjuk amint leteszem a cigit, visszajöhet, de most legalább tetszik ujra a hasam, és talán kapok időt, hogy kicsit ujra jól erezzem magam a bőrömben.

_anyám úgy döntött, csajos cipővásárlást tartunk. sajnos pont bezárt átmenetileg az a bolt, volt viszont más üzlet, vett nadrágot-pólót, 

és engem meg rádumált, hogy igenis próbáljak fel bodycon ruhákat, amiket évek óta nagyívben kikerültem, mert hát ebben a korban már es ilyen puhos formátlansággal nagyon előnytelen ...

_emiatt lett szuperjólálló feszülős kisruhám, amiben vonzónak érzem magam. how?? csak ilyen kis olcsó szaladgálós, de nagyot emel az önbizalmamon, hogy felvehetek ilyet.

_amugyis elkezdett összeállni egy updatelt öltözködési stílusom. semmi xtra, de önazonos, és hosszú hónapok 'azt veszem fel, ami épp a kezembe akad' zavaros időszaka után végre megint jól erzem magam a szettjeimben. kaptam kishugomtól is egy farmert, meg néha bementem ujra ruhaboltokba és találtam pár tök jó kulcsdarabot, meg kitúrtam a kupacokból olyasmiket, amik még-már ujra jók, és szepen összerendeződtek. 

_szoval nádja újra nádjás külsőleg, és sikeresen ápoltan is tudja tartani magát vegre megint, nincsenek túl nagy belesz.ós kontrasztok. még az is lehet, hogy ujra sminkelni is fogok, már ami a szemem illeti, már nézegettem, mik is voltak régen a bevált termékeim, mikor még erdekelt, mik a mostani lehetőségek, és hogyan kéne nekiállni.

_a lakást is nagyjából konstans rendben tudom tartani már, oké, hogy egyelőre csak azon a szinten, ahol márciusban megállt a kipakolás, de az kb tiszta még porszívó nélkül is és ahhoz mérten rendezett, és már nyiladozik bennem, hogy folytassam a kicsomagolós projektet.

_találtam megfelelő kislámpát es lavórt, és megpiszkáltam a tulajt, hogy tűűzheeeely.

_megirtam a listát, mik az updatelt fontos beruházások, sorba tettem, megnéztem, kb mit és hol es mennyiért lehet, csak le kell mérni, mekkora pl a fürdőszobában a hely, ilyenek.

_elkezdtem költsegvetest számolni vegre.

_tűzhelyről jut eszembe, elkezdtem tudni otthon enni tényleg, nem csak adhoc. ami vicces, mert teljesen nomád a konyhám, de oké lettem a szendvicsezéssel, amin eddig küszködtem, és a túlkényeztetős drága kajálásokra sincs már szükségem abban a formában, ahogy az elején.

_többnyire már sokkal ésszerűbb költésekkel is meg tudom ujra találni a joyt. csak a cigi fusson ki, ugye.

_a ciginél meg nem 2 év, hanem egy hónap alatt megugrottam már egy szép négyésfél napot - szóval meglesz ez, csak mégjobban össze kell rakni a folyamatot.

_elbirtam a gyerekezéseket annak ellenére, hogy szanaszét triggerel a mienkgyerek meg ugy az excsaládom hiányával, és összességében nagyon jól el tudunk lenni a fiúkkal, tudok odakoncentrálni és rájuk hangolodni minden kapacitásdeficit ellenére is. még a durva nikotinmegvonás alatt is megmaradt feléjük a türelmes odafordulásom hálisten.

_elkezdtem szépen megtalálni a magam új helyét a városban, a környékemen, annak ellenére, hogy utálatból is indultunk illetve egy érzelmi aknamező is az egész. (lehet, hogy már írtam, de elkezdtem végre belakni érezhetően. ill megtaláltam a magam kis kedvenc részeit, útvonalait, amik töltenek, nyugtatnak, emelnek, otthonosodnak.)

_még a megmenős qrvaszar gödörkék meg váratlan triggerek ellenére is alig sírok (persze ha benne vagyok, soknak érzem), amugy meg kb nem. és nem azért, mert nem tudom megengedni magamnak.

_mindenfele keresem a lehetőségeket kitartóan, hogy szociálisan táguljon a világom, annak ellenére, hogy néha nagyon nehezen vagy sehogyse megy, vagy nem jön össze vagy nem találom el a ritmust.

_nem impulzusvásárolok, és azon egy 'meghaltanagybátyám' kört kivéve mindent ügyesen visszaviszek határidőn belül, ami megse jó termeszetes fényben / a lakásban / stb.

_elbírom már a munkakeresős témázásokat, állásnézegetős kis trippeket. (tyúklépések, de már ilyenek vannak, eddig ez sem ment.)

_tele vagyok hibával, ciki dolgokkal, bénázással, önutálattal, mélységekkel, soseleszjobb pillanatokkal továbbra is, szenvedek magamtól meg az összes mindentől, türelmetlenül állok a romjaim felett, szétkapott puzzle-ként, hogy így what, de valahogy csak túlvergődök mindig, ha másképp nem, segítségekkel, és még élek.

helyzetjeli az gödörkéből

megint.

ki küzdötte meg a vidékreutazós, gyerekekkel magát lefoglalós, arclekaparós első3napot ügyesen?

hogy aztán úgy 4ésfél napnyi siker után rászakadjon egy újabb "semmi se sül el jól és ezt már nem birja el" kudarc...?

haha.

de hogy visszajöttem a városba, és egyből ilyenek, minthogy a társasos srác 23 percet veszekszik a telefonban random, miután előző este bejelentette, h őneki most lett elege, hogy nincs kész még a cv-m se, mit foglalkozom helyette ilyen nemfontos dolgokkal, mint a leteszemacigit projekt, az mehetne min. amellett, és ő most unta meg, és annyira más az értékrendünk, hogy no találkozás ever again - mintha egyáltalán lenne bármi köze,

és apám out of blue összeveszett velem búcsúzóul (illetve hát en nem szóltam hozzá túl sokat, inkább random dühös egyoldalú kirohanás volt), de annyira, hogy anyám vigasztalt (akkor már nagyabaj, gondolhatjátok),

ex is most érezte úgy, hogy akkor megirja, hogy nem akar bántani, de fontosnak érzi tudatni, hogy ő ismerkedik - ami amugy kitérdekel, de thx,

de és most pl ne is hívjam, hogy elmesélje, mizu a gyerekkel, mert dolgozik, majd valamikor hív - pedig ideje volna már nagyon az update-nek,

a tulaj se akarta érteni egyből, minek akarom mostmár nagyon az új tűzhelyet, hiába úgy szerződtünk, hogy lecseréli a régit,

a függöny is beakadt, és ott rángattam pucéran (mert néha még mindig elfelejtem, hogy itt belátnak) és nem tudtam kibogozni (azota végül de, de akkor nagggyon tehetetlenül nem értettem, mi van),

és az újonnan felépített szochálócskám is összeomlott kicsit, ülök a nagy csalódottságos magányban másfél hete, és csak olyanok elérhetök, akikkel meg most ne,

és a törött szekrényfogantyú is megvágta a kezem,

és a torkom is konstans fáj, nagyon benne van, hogy most tényleg beteg leszek, pedig unokaöcsi ballagásos hétvége lesz, sok utazással,

meg amugyis sirtam többx, mert nehéz volt az excsaládom hiánya ott lenn vidéken, meg nonstop a gyerekekkel, 

és pl én pisibe térdeltem, a középső meg a hasamba könyökölt sokat, a kicsit meg lefejelte direkt úgy, hogy a kezemben volt, ill hanyatt vágta magát a kicsi és nem tudtam elkapni, meg egyszer kiorditotta a fél dobhártyámat, mikor nem volt ott anya és semmi se vált be, meg random ilyenek, amit a szülőkkel is mind megcsinálnak, de engem azért megviseltek, nem vagyok szokva, hiába a sok paralell jóság,

és szóval kiderült, hogy nincs bennem még elég belső kapaszkodó kiépítve, hogy megtartsam magam, mikor minden is elbaszódik hirtelen. 

(mondjuk annyira nem is csak hirtelen, mert gyűlögetett előtte is és naná összeadódnak, én meg fogyogatok el fokozatosan közben is, aztan megmegyek egy ponton, ha véletlen besűrűsödik a minden...)

felkészül: round two. de csalódottság level ... sokezer.

haszonnal (erős tmi)

legalább kishugom ríltájmban írkálhatta nekem reggelig a felnőttpelenkás "kalandjait" (amikről de szivesen lemondott volna) az immár második sokrészes hasmenős körével...

mostmár azért is lehet aggódni, hogy mitől jött vissza, senki másnak nincs a családjában, valami azzal se jó, hogy már egy hete...

sokminden adódik az életben, amit az ember nem gondol, ugye. peldául hogy a romantika csúcsa, ha a férje pelenkát vesz neki is, nem csak a gyerekeknek...

mi mást lehet, mint együttérezni.

meg sajnos a második orvos már mégse biztatta túl sok jóval...

hát jajj.

the sad truth - túlduzzasztott kamaszos voltmár bebaszcsiposzt

én vagyok a csaj, aki hajnali fél 3-kor az udvaron dohányzik hang nélkül orditva a smells like teen spirits feldolgozását, ami a fülében szól, kapucnis pulcsiban a cigijét szívva.

wait, what??

miközben olyan, mintha egyedül én lennék ezen a világon, és senki-semmi más nem létezne.

how?!

hát hogy jutottunk ide...

közben meg mi van, ha mindig is ez voltam. semmit se változtam kamasz-, húszéves korom óta. persze de, teljesen más lettem. de mégse.

ugyanaz a kívülállóság, másvagyokság, ugyanaz a nemértem. ugyanaz a mehetnék is, mint a pasi előtt (kicsit közben) volt. sőt, lényegileg ugyanaz a bioritmus.

mindig azt gondoltam, csak azért voltam fenn kamaszként, mert a kamaszok ilyenek így tudtam egyedül lenni kicsit, később exsemmiség miatt, vagy mert nem voltam lefáradva, vagy átfordultam épp valamiért, vagy valami nyűgöm van...

pedig mi van, ha nem is. ha ez nem csak úgy bagolyság xtrákkal, hanem az alap bioritmusom tendál errefele... abszolút autentikusan tolódik minden lehetséges alkalommal. és ez volt a gond a recis időkben is - hiába jártam hatra, nemigen aludtam éjfél előtt el. meghaltam bele, a 12órákba, felezett éjszakákkal, nyilván, de akkorse jött előbbre szignifikánsan sohase. aztán, ha bármi van, csúszik későbbfele, s lőn.

(nyilván ez most xtrém, és tudom is, miktől van épp, cigi, másodikkv, alkohol, ... de úgy általában is.

mi elvileg családilag a 'kétésfélévesen leáll a délutáni alvással' kategória voltunk,  különben éjfélig kukorékoltunk már akkor is, ha erőltették, legnagyobb unokaöcsém se aludt sose - kishugomék izgulnak is a nagyobbgyerekért, most van korban, meg is borult, de hát rémes úgy vele...)

az éjfél, az már örülés kategória. ha úgy van, sötétedéskor megyek sétálni / nyüzsivágyból helyekre, fél12kor még simán nekiindulok enni. ha van otthon valaki párként, akkor nem. (akkor befele nyüzsgök? kettőnknek? én akkorse aludtam, asszem. a pasi ((a mostani ex)) aludt, én plafont néztem / telefont nyomkodtam. exsemmiség ((előtte ex)) meg hajnalban járt haza és megvártam.)

és az örökös mehetnék ... nem bírok megülni otthon. (bezzeg a szigeten / helyeken!) az emberek között levés vágya, a kintlét, a fogalmamsincsmi, de sokszor úgy, hogy azért kontaktálni ne kelljen. ne feltétlen. máskor meg persze meghalok érte... 

(ősszel is, bár senkihez se szóltam, és csak plázáztam, de folyton mentem-mentem. ha a macska nincs, tán a házban sem vagyok. 

sőt, emlékszem, kezdetben a pasival is, imádtam, hogy vele lehet, rágtam a fülét érte, sokáig fájt, amikor leállt vele. de mentünk mindig a gyerekkel azért, sokszor sok volt, de őszintén? lehet, hogy kellett. levegőzni, lemozgatni úgyis alap volt. meg a sétáim. meg a plázázás...

és a munkák? a recepción be voltam zárva, nehezen viseltem, de folyton cserélődve jöttek, és rohangásztam eleget azon a pár négyzetméteren, meg ki cigizni meg wcre meg büfébe. az irodában? napi beépitett mászkálás + hozzámjövés kombó volt. legutóbb? szaladozások a gyerekek közti időben, szinteket. az otthoni részt meg egyseggel, aztán séta. call center? fejben embertől emberig 8x50 percben, rohangálva le az udvarra minden szünetben, dumcsizni a többiekkel, munka után is, helyeken... exsemmiség mellett alap volt a kocsmázós-kávézós szociális élet, hát még a kisboltossal is bariztam-bandáztam, meg voltam menve, ha nem 'mehettem'.

előtte? nyűglődtem-e, ha nem lehetett nyüzsögni? 

mégazelőtt ugye én voltam a lány, akit mindenki az egyetemi évfolyamból, meg az egész környék összes helyén ismertek.

de: sokszor kellett magamban is lennem - akár úgy emberek közt, hogy egyedül, és a gyerekkel oltári hiányom volt abbol, hogy sose hagytak békén, az nagyon fárasztó volt benne ... és szerettem, mikor már a játszótéren az apja ment, meg ő szaladozott vele, nekem meg nem kellett úgy figyelnem, kicsit csak lehettem, asszem. meg miután elaludtak, nyomigálhattam telefont zavartalanul végre.

a callcenternél meg este anno sokx egy órát feküdtem ruhástul az üres kádban a sötétben és csendben.

szóval kell, de sok is tud lenni a minden.)

ma be voltam zárva az eső és szarullevés miatt - hát, egyrészt a plafont bámultam sírva az ágyon fekve, hogy megbolondulok, másrészt délelőtt elindulva a társasostól egy parkban kezdtem, aztán átjöttem haza a fél városon, de még rögtön a szigetre is kimentem, képes voltam az esernyőm alatt ücsörögve másodkvzni, mert csak nemtom, kellett nekem. és esernyővel kijárkálni bagózni. és este nekiindulni enni, majd helyekre, hátha csurran-cseppen valami ..impulzus? nem teljesen értem.

a bóklászás, séta meg a kinnlevés, nomeg a zenével fülemben mászkálás az alap megküzdéseim most amúgy.

mint a bolygó hollandi.

(tán nem is csak az elveszettség ez?

tán mindigis ilyen voltam? de hát exsemmiséget meg a pasit is otthon őriztem a bubinkban - úgy emlékszem. vagy mégsem? nem úgy? elég volt a melóba oda-visszajárás, ottemberek, ott lefáradás? voltak nyugis otthonülős napok, ágybanfetrengősek, bambulós semmik, youtube-vidizések, nomeg együtt filmek, sorozatok orrvérzésig. átszexelt napok. de hát fentebb írtam, hogy ... hogy nemcsak. át kéne lehet gondolnom újra, hogy what meg hogyan?

gyerekként állitólag cigánykerekeztem a szobában meg sajtkukac voltam. sulisként bringáztunk meg sétálgattunk körbe-körbe a környéken. kamaszként viszont tvfüggő couchpotato asszem, aki nem ment sehova. mondjuk nem is tudta, hogy lehet. jó, persze mindenhova bringával kellett közlekedni mindennap, de amúgy. szóval lehet ez semmise, csak belemagyarázom.

közben sose sportoltam, lehet csak annak a hiánya.)

mintha egy másik világban lennék sokszor, mint mások, akárhol vagyok. 

nemértem, nemértem.

felnőtt, funkcionáló, családos nő voltam, otthon ülve. (khm.) munka volt meg főzés meg filmnézős döglés, meg buborék. (vagy hogyis?)

most meg megint ez.

mintha el se múlt volna.

mi a fene van, mi a fene volt, mi a fene ez.

(ja, hogy buborék az volt akkor is, meg végülis most is, mindigis, csak másféle? ja, lehetséges.)

(tudom, tudom. amint újra dolgozni fogok, ez csitul, elmúlik, nem lesz ilyesmire se erőm, se igényem, se időm, kapacitásom... se magányom, se ingerhiányom, se se - csak ezért van, csak túlságosan ráérek, csak nem vagyok lekötve, foglalkoztatva, stimulálva, emberek között, helyemen. ez semmise, legalábbis nem xtra. (de biztos ez? vagy biztos, hogy attól még semmi xtra nincs ott, hogy nem fér majd bele?))

mindenesetre most nem vagyok meg. és újrarakni a kérdésre a választ, hogy ki a franc az ember, meg mifene történik, ennyi idősen kábé nevetséges. 

(vagy nem? mindegy, úgyis csak túlreagálom nagy ráértemben? majd visszaintegrálódok és elsimul a minden? ... van olyan, hogy vissza, ha mindigis kint éreztem magam? vagy hajnali sarkítás, mert voltam én már "benn" csak nem úgy tűnik most?)

teljesen fura a minden, mostanában mindenképp, az van.

ez a hét

hát halljátok, amúgy brutál nehéz hetem van.

minden erőmmel próbálom összetartani magam, és kb az a legnagyobb eredményem, hogy ülök magammal ebben a folyamatos diszkomfortban és létezem.

fizikailag teljesen off, érzelmileg olyan low szinten rezgek, hogy ehh, emberileg meg egy darab kavics is energetizáltabb nálam. 

mostanra kétségbeesett kis nyuszifülnek érzem magam, aki nagyon próbálja ezt nem kiengedni, igyekszik egyrészt minimál mennyiségben, másrészt nagyon kontrolláltan kapcsolódni másokhoz, de hát csak felemás sikerrel.

amitől persze még kétségbeesettebb, szomorú nyuszifül leszek, nyilván.

úgy érzem, nagyon szükségem lenne a kapcsolódásra, de a legtöbbekhez, akikhez szoktam, egyszerűen nem tudok most, mintha valami relé kiment volna bennem, 

akikhez meg tudok, vagy korlátozottan elérhetőek, vagy elmegy egy rossz irányba.

nomeg ebben az időben annyira menni se tudok, pedig-pedig a szabad levegő meg a jövés-menés musthave kapaszkodóm mostanában.

próbálkoztam azért mindenféle self regulation dologgal, ami csak eszembe jutott és elérhető volt, de asszem elkönyvelhetjük, hogy egyszerűen csak vannak rossz hetek. és hát ez nagyon az.

amúgy elkiabáltam

az xtra libidópeek után csak érkezett egy 2-2ésfél napos folyamatos feszült frusztráltság, és bónusznak nemmúlóan fájt. míg a 2napos késés után úgy jött meg reggelre, h nem éreztem semmit, valami földöntúli fáradtságon és diszkomforton kívül.

a fejem viszont, ami szintén addig is, ugyanúgy most is, advil kellett rá, szóval ki tudja, a front mennyit játszott bele.

valamint rájöttem, hogy annyira, de annyira a szeretgetéshiány állt most csomó minden mögött, és ezek a fiúk ezt egyszerűen nem tudják megadni, ezért-azért, nekem meg bújás kéne, ölelgetéssel, fizikai gyöngédséggel. 

ez egy masszív fizikai szükséglet, 

konkrétan, mert ha csak lelki lenne, azt a társasos sráccal meglevő máscsatornás intimitás, meg akár a (férfi) voltkollégám-jóbarátom velem töltött mélybeszélgetős  odafordulós szessönjei és figyelme kiadnák, meg hozzá a férfienergiák szexuális jellegű áramlásai...

de nem. az a fajta szex sem, ami materializálódik, még ha jó is, és a világ összes orgazmusa sem.

semmivel nem tudom pótolni, bárhogy igyekszem, és emiatt aztán sehogy sem jó.

ez oltári pech, tényleg. bár ne ez lenne a legfőbb fő hiányeleme a wellbeingemnek - de hát ... sajnos nagyon úgy tűnik, hogy pont.

#durvahiányállapotokba'

főleg ilyenkor. meg vagyok lőve vele teljesen.

a szülés veszélyes üzem

kishugom hívott, hogy jajj, mégse jönnek a városba a gyógytorna miatt, mert -guess what - kiderült, hogy helyette műteni kell.

merthogy a második baba nagy volt (elmérték egy ponton és szigorú hizlalókúrára volt fogva anyuka, tévesen, szóval), természetes úton, vállelakadással, és utólag kiderült, hogy rosszul adta ki. eltörhetett volna épp a kicsi kulccsontja is, ahogy anno az apukánál volt, helyette kishugom repedt szanaszét. de hogy így konkrétan elszakadt a végbél záróizma is.

egy darabig úgy tűnt, kimozogható, akár évekre, évtizedekre nyújtva,

mignem most jött valami hasmenős vírus, és vele a meglepetések.

nagyon rendes orvosa van, egy órával a "micsináljak" e-mail után felhívta, hogy akkor ez így ennyi, de már konzultált egy hozzáértő ismerős kollégával, és ha minden igaz, vállalja (az amúgy mindig magán beavatkozást) tb-alapon.

de hogy vannak összenövések is, és meg kell nézni jól majd, lettek-e mellé sérvek, aztán nincs más út.

persze még konzultálni kell vele, most pénteken jönnek, nem tudni előre, hogyan és mit mond - de legalább az a basic infó, hogy szépen helyreműthető, gyógyitható dolgokról van szó.

azért kishugomék nekiálltak kiszámolni, hogy' módosul a hitelük, ha mégse lesz harmadik gyerek.

ugyanitt megtudtam, hogy a majdnemhugomat is műteni kell, császár utáni belső hegesedések miatt.

ahogy anno hugomat.

ez azt jelenti, hogy a mi családunkban, ebben a generációban eddig háromból három nő utólagos xtra műtétre szorult jóval szülés után még a komplikációk miatt.

hát fck.

szülők es egyebek

nagyon nehéz így látni az embernek a szüleit, ahogy tegnap voltak.

apám emberileg leginkább kb valami zöldségnek tűnik - és ugye a mozgáskoordinációja, az elkeserítő... hosszú évek óta para, mindig elütötték azzal, hogy valami vitaminfelszívódási zavara volt (mostmár kibökték ugye családilag, hogy a pajzsmirigye miatt), aztán sajnos nem állt vissza... node mostanra egészen új szinten egy bizonytalan, tántorgó, mellényúló, leépültnek tűnő kvázi öregember. (elvileg a gyógyszer rontja ennyire le, gyakorlatilag meg kitudja mostmár...)

anyám meg egy elveszett, fogalmatlan, kapaszkodóért kapálózó gyerek. totally beszorongva mindenféle konfortzónán kívüli helyen és helyzetben. 

és tavaly nyáron, mielőtt beütöttek a krachjai, is ilyesmi volt, szóval még csak nem is ezért - tán írtam is, hogy a közös utazásunk alatt mennyire mélyen megdöbbentett, amit belőle láttam.

vajon így nőttem fel? vajon ebben szocializálódtam az életre? vajon ez az örökségem? csupa szomorú, nyugtalanító kérdés.

tegnap aztán a legalapvetőbb dolgokban is rámbízta volna magát, de hogy így elképesztő lehetetlen módon, mintha kb szülő-gyerek szerepet óhajtana cserélni folyamatosan. 

először le sem esett, mennyire megviselt ez az egész. 

ültem kétségbeesetten otthon késő este, és ventilláltam fürtösnek, hogy sokadszor is betriggerelődtem és "elrontottam a sráccal" és utálom, ha kicsúszik a kezemből a viselkedésem feletti kontroll, és egyebek,

és akkor jöttem csak rá, hogy hát közben ez volt a sok. 

meg hogy már előző nap óta folyamat történgettek dolgok, amiktől frusztrálódtam, és gyűltek-gyűltek, aztán jól összeálltak ezzel.

de hogy így színház előtt végre egyszer kimentem volna tüntetni, erre "eléreztem" és eltollászkodtam az időt és kb a véletlenen múlt, hogy egyáltalán észrevettem útközben, így majdnem a színházba nem mentem,

ettől túlöltözötten és atom stresszizzadva érkeztem oda, így én lettem az aktuális büdös néző,

de amugy meg összekeverte a fejem a színházat egy másikkal és így egyébként is majdnem rossz helyre mentem, és volt egy hosszú perc az életemben, amikor próbáltam értelmezni, miért rossz irányba, a hátam mögé mutat a googlemaps, hát én tudom, hogy nem arra van ... (mázli, hogy egy közelivel kevertem.)

és szellőztettem egy órát anélkül, hogy kinyitottam volna a duplaablak külső felét is, de az már szóra se érdemes.

nomeg a cigiletevős haditervem korábban vázolt buktája mellett a telefonom is szólt már egyszercsak, hogy menstruáció várható 2 napon belül, a pms meg nem partner az ilyetén frusztrációk tűrésében, semmilyen frusztráció tűrésében se igazán, hogy őszinte legyek. szoval azt aztán igazán jól megszerveztem - not.

ja, hát mert mióta ilyenkor nem a kegyetlenül hisztis, sirós, mindenszar világfájdalom van, hanem egy második libidópeek, nem esik le időben. ez új, sose volt ilyesmi az eddigi életemben, és úgy tűnik, eddig erősen támaszkodtam az önészlelésre, és annak alapján nézegettem a naptáram pontosításra. mostanra meg inkább érdemes a messengeremet nézegetni, mit művelek éppen a fiúkkal, mint viszonyítási alap...

és a hirtelen borult terv helyett se tudtam túl reziliensen alkalmazkodni az átrendeződött naptáramhoz, semmi hatékonyság nem volt a felszabadult idő felhasználásában, pedig annyi dolgom lenne, s helyette lőn...

meg a limitált dolgokra alkalmas fiúk korlátai, a szeretgetéshiány, az alapélethelyzet minden vetülete, az aktuálpolitikai agyfaszok, a hideg, a szél, a frontok, a cigi, a felborult anyagcserém... szerintem még vizet is alig ittam. (bár enni legalább pont egész jól.)

na, hát így ezek. uptodate helyzetfelismerésből kb megbuktam. 

no jó, ne legyek szigorú, ez most így sikerült épp, vagy hogy mondjam. legalább nem borultam ki, inkább csak megbillentem - azonnal meg lett fogva kb azzal, hogy írtam fürtösnek, aki abszolút hatékonyan segitett az odafordulással, együtterzessel és közben le is esett, mi van. a max veszteségem kb a sráccal való viszonyuláson rontás, az meg amúgyse akar megfelelő irányba menni, eleve felb.szott mostanában a sztori többx is meg betriggerelt, meg átment komikusba, szóval az igazából mindegy.

szóval objektíve annyira nem is vész, belegondolva.

csak hát ez a szüleimes dolog, ez kőkemény, emberek - és sajnos ez már marad, együttélős issuenak. #hajránekünkvele

miezazidő update

megmérgeltem magam, összekerestem még néhány réteget, xtra pulcsit is a derekamra-hátsómra meg kapucnit meg biztonsági tartaléknak sapkát(!!! május második felében, mehh) 

és csak kimentem. (hát ez most az egyik fontos megküzdésem az utóbbi időben, na.)

nem vagyok cukorból, asszem.

ugyanitt: azt találtam ki a cigire, hogy megpróbálom az első kritikus 3 napot vidéken tölteni, lehetőleg minél többet unokaöcsizve, hátha távolságot teremt es eléggé behuzza a figyelmem, mert elég sürgetőnek érzem a dolgot es itt nem haladunk jól.

az anyagcserém tottál megborította már, szemmel láthatóan fogyok, ahogy a pénz is, és nem is úgy alszom meg eszem és a hasam is sokx fáj, stbstb,

kell ez nekem?? nyilván noooo.

ügyesen átvariáltattam a 3as társasozás időpontját is hozzá, egyeztettem kishugomékkal is, minden egész jól stimmelt

- erre nem kiderült, hogy pont most hétfőn lesz a szüleimet kísérős apámvizsgálata itt a városban,

aminek 1x ugyan elhangzott az időpontja, de ismerünk, nyilván nem jegyeztem se meg, se fel, olyan távolinak tűnt .. 

na, most van.

és persze őket kérdeztem utoljára, hogy jó-e, mert általában azért otthon vannak, es feltételeztem (de mééért), hogy tudnék róla, ha nem.

szóval ahelyett, hogy ott hesszelnék megvonási tünetektől szenvedve, itt bagózgatok a szigeten egy (ritka alkalom) második kv után,

mert persze ez este lesz.

és persze az őszi háztól kb 2 buszmegállónyira, kicsit kintebb, hogy az életke még triggereljen is.

mindenhol loopok, komolyan.

majdnem elcsábultam,

hogy ezt beküldjem a családi csopiba... de őszintén? vannak, akiknek már mindegy [szomorú, már-már elkeseredett fej]

((lábjegyzet: nem véletlen az se, hogy nem linkelem))

(((update: amugy ez mééért ilyen homályos-pixeles?! wtf)))

miezazidő

valaki megemlítette, hogy két hét múlva nyár, én meg teljesen ledöbbentem. hát az kizárt. hogy?! (az idő a szó minden értelmében hova lett???)

mondjuk némi (sok-sok) morgás mellett azért csak előrángattam a vastagabb outfiteket és levegőztem mindig.

viszont ma tényleg annyira erős hideg szél fúj, hogy még nagyon felöltözve se tudtam kimenni a szigetre a kvmmal, 

na és ez azért már tényleg kicsapta a biztositékot.

kedvesuniverzum, wtf?!

de hogy jót is írjak

kibekkeltem, visszahoztam magam, voltak előtte is, közben is jelentőségteljes  találkozások (sőt, mérföldkövesen fontosan jelentőségteljes is), és most is összejött a nulláról egy tartalmas hétvége, csomó pozitív inputtal.

ráadásul kétszer is kerültem olyan társas helyzetbe, ahol tulképp magamban voltam sok ismeretlen ember közt, ami nekem instant szorongás, de végülis jól megugrottam.

és pozitív visszajelzések érkeztek utána, 

meg még azt is megkaptam, hogy bármit csinálok is magammal és az életemmel, csak így tovább, és látszik egy erős pozitív változás...

#örülünk

magyarázat a cigihez

ja, mert - most látom, nem írtam, de - az első megborulás alatt kezdődött, egy nagyon jó hangulatú barátozás alatt eszkalálódott, és a második, a naaagy megboruláskor lett heló. az nagyon rosszkor jött, ott, ha nem történik, lehetett volna még megfogni, de az kicsapott bennem napokra minden biztosítékot tényleg.

nagyon féltem ettől az elmúlt évben, nagyon figyeltem is rá, utána pedig olyan büszke voltam, hogy ezt ilyen jól nemcsinálom, hogy még a leg-leg-leg durva kínlódások és kisértések közepette is ügyesen kitartok...

erre...

ráadásul pont a legatyásodáskor (ami sajnos előbb erkezett el, minthogy kész legyek rá, nem voltam elég gyors, hiába igyekeztem - nem, nem tudtam tudatos lenni a kerdesben, az utolsó pillanatig szembe se tudtam nézni a helyzettel), mikor hirtelen előkerült még a 'cigit veszek vagy eszem' szánalmas dilemmája is - ésss tudjuk jól, hogy az a fajta dohányos, aki én voltam, kérdés nélkül mindig a cigit választja. 

(jó, elvileg nem marad fenn ez a probléma, de nagyon fájó ismerősség volt régröl, és instant pánikot keltett.)

mondjuk amúgy is összeomlott az evés-ivás-alvásom egy laza tíz napra, a krízis plusz sok alkohol plusz a cigi plusz a front megtette hatását - hát, megdöbbentően a világomat nem tudtam, fizikailag főleg, hiába rendeződött maga a kiváltó helyzet bő 3 nap alatt.

a most szombat volt az első, hogy azt ereztem, rendesen ujraindult a rendszer.

[csúnya, csunya szavak.]

és akkor tetézve ugye a mindent

ma megpróbáltam kézbe venni ezt a dohányzós dolgot - tippeljünk, hogy' sikerült.

nagyon köszönöm magamnak, erre még igazán szükségem volt, tényleg.

azóta vol.2 - régi, updattel a végén

A srácot amúgy az univerzum küldte (húsvét - a szerk.) hétfőn éjjel ... mert délután csodálatos időnk volt, és mindennél jobban vágytam biciklizni. csak épp a biciklim nincs nálam, mert lövésem sincs, hova tehetném. nekiálltam hát megtanulmányozni a mol bubit - az appot is letöltöttem, majd mikor láttam az árat, kiszámoltam, hogy úgyis berántana, és 3 óra alatt nem úsznám meg, és nincs ingem-gatyám rá most,

szóval csak megkerestem a legkevesbé forgalmas utat a szigeten és üvöltő zenével a fülemben végigsétáltam rajt' oda-vissza...

emellett megcsörgettem, de nem reagált - de annyira azt éreztem, hogy ez lesz a napja, hogy mi irl is kontaktálunk, így fél év után újra, hogy még így is "fenntartottam" neki az estét - vagyis hát akkor épp mehettem volna a társasoshoz aludni, ha nagyon akarok, de maradtam, mert azt éreztem, helyet kell hagynom ennek.

s lőn. 

egyből ki is derült, hogy neki van bubi előfizuja a saját bringa mellé, amivel jött, és már hozta is nekem az út túloldaláról, és mentünk is tekeregni a szigetre... 

ami maga volt az instant boldogságélmény.

így teljesüljön az ember minden vágya.

emellett amikor húsvétkor az utolsó pillanatban kiderült, hogy anyámnak vmi fertőző bakteriális izéje van és ezért nem mentem le családozni, holott ott akartam tölteni, akkor a csalodottsag, szomorúság, majd a "már megint a városban ragadok egy ünnepen egyedül a betervezett és várt családozás helyett" dühe es pánikja utan szepen összejöttek-álltak a dolgok.

azt a napot az unokatesómmal töltöttem, beültünk enni meg sörözni is olyan helyekre, ahova már szerettünk volna,...

majd organikusan adta magát egy bandázás a társasos srácnál... (de hogy igy hazaértem és elővettem a telefont megkerdezni, mi lenne, ha, mikoris megkérdezte ő.) voltam otthon is magammal, az unokatestvérem meghívott egy húsvétozós vacsira magához, igy lett sonka- meg tojás- meg kalácsevés mégis, sőt, a nagynénémék küldtek nekem általa otthonra is egy kis szeretetcsomagot, ha már igy jártam..  végre először rendesen jártam a szigeten, és végül ugye ez a bringázós, összebújós, nagyon váratlan, feltöltős ujratalálkozás A sráccal... (mert ő aztán ilyet velem sosem fog, semmi progizás meg időtöltés meg nálammaradás, magyarázta volt a pár nappal korábbi 2 orás telefonbeszelgetésben hosszan-hosszan, mielőtt azután valami cuki álombacsevegésbe fordult át az egész, hogy ott maradjak utána fejcsóválva, hogy te aztán nem vagy semmi, gyerek... de akkor maradj magadnak, vagy mittomén..)

[nem, ezekkel a férfiakkal nem járni akarok, mielőtt még, de azért na - a szerk.]

[ha már mondtam, bocsi.]

(A srácban az a durva ugye, hogy abszolút tudta, hogy kell a mit, ami hianycikk az eletemben,  plusz hogy ki tud nyitni bennem olyan dolgokat azzal, ahogy él, mentálisan, amiket akarnám, hogy még nyitogasson, szóval hogy ő sem csak egy pasi, ahogy a társasos sem.)

na es akkor az update: egeszen hamar eszkalalodott a bicikli-helyzet. 

addig-addig ficergett bennem a gondolat, hogy következő hét kedden, miutan ex felajánlotta, át is tekert velem a városon, tőle hozzám, kíséretnek (vagyis inkább felvezetésnek).

egyedül nem is mertem, nem is tudtam volna. 

azóta szerencsésen kideritettem, hogy a háznak van saját belső fedett-zárt közös biciklitárolója, micccsoda mázli tenyleg. (ez a kérdés valahogy nem került korábban szoba a tulajjal, nem is értem.)

mondjuk meg mindig az előszobában áll erintetlenül, mert nem találom a lezaromat es igy nem is merem kitenni, meg jól is esik nézegetni valahogy...

meg még nem is ültem ujra rá... de #boldogság.

majd.

tegnap este random hivott A srác ki tekerni a szigetre, de epp tarsasozni voltam - meg amugy pont kicsit sikerült "összekapni", ami utan azt irta visszahív, de nem tette, ... amugyis ilyen izé az egész, múltkor nagyjából eltűnt, miutan, azt hittem, heló, de azóta visszapörgött (a chatembe).

a társasos sráccal ugye nem qrtuk el megse, egyik alkalommal se, amint lathato, kimozogtuk a kerdeses dolgokat,

de pont az elmúlt hetem elvitte az, hogy úgy összevesztünk, mint en nem is tudom, 

és ez engem brutál megborított.

leginkább a saját reakcióm, de az ő megszűnésének eddigi legdurvább eshetősége is, miután mi amugy rengeteg időt töltünk ám együtt. (amiben a szex mellekszál, neki is. talán egy baratom fogalmazta meg legjobban, hogy ez amolyan szituativ családság most leginkább, ő egy fontos, viszonylagos stabilitast nyujto pillére a kis healingemnek ebben a fazisban, ... nomeg ő is eleg motivalt volt megtartani, es akár inkabb szkippelni az egymashoz nyúlos dolgokat, ha csak ugy megy, szóval most ebben elegge megtaláltuk egymast a maga meg nem határozott modján...)

most ugy áll, hogy ezt is kimozogjuk,

csak épp nekem nehéz kimozogni a saját általános megborulásom. de alakulgat.

ez amugy már a masodik volt, miota az elmult hetekre már sokkal jobban lettem (mármint váratlan durva megborulás, mééélypont, az első az előző poszt kitevesekor, azért írtam, h elromlott a minden is) - azt mondják az okosok, ez így tud lenni, és minel jobban mennek a dolgok, annál nagyobbak lehetnek. hát köszi.

de mondjuk ekkora ne legyen.

ez most ilyen ... nem is tudom, talán a januári srácos hatraarc utáni második legnagyobb volt. benne volt a nagy váratlansag- hirtelenseg-faktor is, nyilvan.

értem es latom, hogy ezek a fiúk, ugy általaban a fiúügyek amolyan nemjó külső kapaszkodók, 

de paralell iszonyúan dolgozom magamon, meg a mindenmáson, hogy legyenek belsők, sőt legyen egy új, nemüres, funkcionáló életem,

es akkor szerintem ezek is kopnak, helyrekerülnek majd.

szóval amugy nem ezen van a fokusz ám, csak ebben találom meg addigis a ... na, ertitek. (meg ezt is lehet jobban mesélgetni, ha skandallum, ha nem.)

nomeg ...

nomeg sajnos nagyon sebezhető és elveszettke vagyok még mindig, és behúztam azokat, akik rezonálnak rá, nyilván.

és a szeretethianyom óriasi.

és a szex, nöiség-nőség, vonzóság, kapósság, eletkori lehetősegek, ferfiakkal kapcsolódás, ez az egesz temakör minden vonatkozásában maga egy nagyon felszinen levő issue mar csak ugy az előzmenyek es elethelyzet okán is, ugyamúgy.

de hogy szintén: majd.

mászom vissza felfele... ilyenek.

légyszi ne

nemigen van kapacitásom hírportálokat olvasni (se vidiket nézni ilyesmiről vagy podcastet hallgatni, mint aktuális trendek),

így különösen durván szembesülök vele, amikor random megnyitom, mennyi őrült ijesztő dolog történik a világban.

pár éve még egy is elég lett volna ezekből, hogy totálisan és hosszan pánikoljunk, most meg komolyan mindig van belőlük valami újabb párnaponta...

és én még emlékszem, mit tanultunk az iskolában, s pláne miket mesélt a két nagyanyám.

sose féltem még ennyire a háborútól.