én vagyok a csaj, aki hajnali fél 3-kor az udvaron dohányzik hang nélkül orditva a smells like teen spirits feldolgozását, ami a fülében szól, kapucnis pulcsiban a cigijét szívva.
wait, what??
miközben olyan, mintha egyedül én lennék ezen a világon, és senki-semmi más nem létezne.
how?!
hát hogy jutottunk ide...
közben meg mi van, ha mindig is ez voltam. semmit se változtam kamasz-, húszéves korom óta. persze de, teljesen más lettem. de mégse.
ugyanaz a kívülállóság, másvagyokság, ugyanaz a nemértem. ugyanaz a mehetnék is, mint a pasi előtt (kicsit közben) volt. sőt, lényegileg ugyanaz a bioritmus.
mindig azt gondoltam, csak azért voltam fenn kamaszként, mert a kamaszok ilyenek így tudtam egyedül lenni kicsit, később exsemmiség miatt, vagy mert nem voltam lefáradva, vagy átfordultam épp valamiért, vagy valami nyűgöm van...
pedig mi van, ha nem is. ha ez nem csak úgy bagolyság xtrákkal, hanem az alap bioritmusom tendál errefele... abszolút autentikusan tolódik minden lehetséges alkalommal. és ez volt a gond a recis időkben is - hiába jártam hatra, nemigen aludtam éjfél előtt el. meghaltam bele, a 12órákba, felezett éjszakákkal, nyilván, de akkorse jött előbbre szignifikánsan sohase. aztán, ha bármi van, csúszik későbbfele, s lőn.
(nyilván ez most xtrém, és tudom is, miktől van épp, cigi, másodikkv, alkohol, ... de úgy általában is.
mi elvileg családilag a 'kétésfélévesen leáll a délutáni alvással' kategória voltunk, különben éjfélig kukorékoltunk már akkor is, ha erőltették, legnagyobb unokaöcsém se aludt sose - kishugomék izgulnak is a nagyobbgyerekért, most van korban, meg is borult, de hát rémes úgy vele...)
az éjfél, az már örülés kategória. ha úgy van, sötétedéskor megyek sétálni / nyüzsivágyból helyekre, fél12kor még simán nekiindulok enni. ha van otthon valaki párként, akkor nem. (akkor befele nyüzsgök? kettőnknek? én akkorse aludtam, asszem. a pasi ((a mostani ex)) aludt, én plafont néztem / telefont nyomkodtam. exsemmiség ((előtte ex)) meg hajnalban járt haza és megvártam.)
és az örökös mehetnék ... nem bírok megülni otthon. (bezzeg a szigeten / helyeken!) az emberek között levés vágya, a kintlét, a fogalmamsincsmi, de sokszor úgy, hogy azért kontaktálni ne kelljen. ne feltétlen. máskor meg persze meghalok érte...
(ősszel is, bár senkihez se szóltam, és csak plázáztam, de folyton mentem-mentem. ha a macska nincs, tán a házban sem vagyok.
sőt, emlékszem, kezdetben a pasival is, imádtam, hogy vele lehet, rágtam a fülét érte, sokáig fájt, amikor leállt vele. de mentünk mindig a gyerekkel azért, sokszor sok volt, de őszintén? lehet, hogy kellett. levegőzni, lemozgatni úgyis alap volt. meg a sétáim. meg a plázázás...
és a munkák? a recepción be voltam zárva, nehezen viseltem, de folyton cserélődve jöttek, és rohangásztam eleget azon a pár négyzetméteren, meg ki cigizni meg wcre meg büfébe. az irodában? napi beépitett mászkálás + hozzámjövés kombó volt. legutóbb? szaladozások a gyerekek közti időben, szinteket. az otthoni részt meg egyseggel, aztán séta. call center? fejben embertől emberig 8x50 percben, rohangálva le az udvarra minden szünetben, dumcsizni a többiekkel, munka után is, helyeken... exsemmiség mellett alap volt a kocsmázós-kávézós szociális élet, hát még a kisboltossal is bariztam-bandáztam, meg voltam menve, ha nem 'mehettem'.
előtte? nyűglődtem-e, ha nem lehetett nyüzsögni?
mégazelőtt ugye én voltam a lány, akit mindenki az egyetemi évfolyamból, meg az egész környék összes helyén ismertek.
de: sokszor kellett magamban is lennem - akár úgy emberek közt, hogy egyedül, és a gyerekkel oltári hiányom volt abbol, hogy sose hagytak békén, az nagyon fárasztó volt benne ... és szerettem, mikor már a játszótéren az apja ment, meg ő szaladozott vele, nekem meg nem kellett úgy figyelnem, kicsit csak lehettem, asszem. meg miután elaludtak, nyomigálhattam telefont zavartalanul végre.
a callcenternél meg este anno sokx egy órát feküdtem ruhástul az üres kádban a sötétben és csendben.
szóval kell, de sok is tud lenni a minden.)
ma be voltam zárva az eső és szarullevés miatt - hát, egyrészt a plafont bámultam sírva az ágyon fekve, hogy megbolondulok, másrészt délelőtt elindulva a társasostól egy parkban kezdtem, aztán átjöttem haza a fél városon, de még rögtön a szigetre is kimentem, képes voltam az esernyőm alatt ücsörögve másodkvzni, mert csak nemtom, kellett nekem. és esernyővel kijárkálni bagózni. és este nekiindulni enni, majd helyekre, hátha csurran-cseppen valami ..impulzus? nem teljesen értem.
a bóklászás, séta meg a kinnlevés, nomeg a zenével fülemben mászkálás az alap megküzdéseim most amúgy.
mint a bolygó hollandi.
(tán nem is csak az elveszettség ez?
tán mindigis ilyen voltam? de hát exsemmiséget meg a pasit is otthon őriztem a bubinkban - úgy emlékszem. vagy mégsem? nem úgy? elég volt a melóba oda-visszajárás, ottemberek, ott lefáradás? voltak nyugis otthonülős napok, ágybanfetrengősek, bambulós semmik, youtube-vidizések, nomeg együtt filmek, sorozatok orrvérzésig. átszexelt napok. de hát fentebb írtam, hogy ... hogy nemcsak. át kéne lehet gondolnom újra, hogy what meg hogyan?
gyerekként állitólag cigánykerekeztem a szobában meg sajtkukac voltam. sulisként bringáztunk meg sétálgattunk körbe-körbe a környéken. kamaszként viszont tvfüggő couchpotato asszem, aki nem ment sehova. mondjuk nem is tudta, hogy lehet. jó, persze mindenhova bringával kellett közlekedni mindennap, de amúgy. szóval lehet ez semmise, csak belemagyarázom.
közben sose sportoltam, lehet csak annak a hiánya.)
mintha egy másik világban lennék sokszor, mint mások, akárhol vagyok.
nemértem, nemértem.
felnőtt, funkcionáló, családos nő voltam, otthon ülve. (khm.) munka volt meg főzés meg filmnézős döglés, meg buborék. (vagy hogyis?)
most meg megint ez.
mintha el se múlt volna.
mi a fene van, mi a fene volt, mi a fene ez.
(ja, hogy buborék az volt akkor is, meg végülis most is, mindigis, csak másféle? ja, lehetséges.)
(tudom, tudom. amint újra dolgozni fogok, ez csitul, elmúlik, nem lesz ilyesmire se erőm, se igényem, se időm, kapacitásom... se magányom, se ingerhiányom, se se - csak ezért van, csak túlságosan ráérek, csak nem vagyok lekötve, foglalkoztatva, stimulálva, emberek között, helyemen. ez semmise, legalábbis nem xtra. (de biztos ez? vagy biztos, hogy attól még semmi xtra nincs ott, hogy nem fér majd bele?))
mindenesetre most nem vagyok meg. és újrarakni a kérdésre a választ, hogy ki a franc az ember, meg mifene történik, ennyi idősen kábé nevetséges.
(vagy nem? mindegy, úgyis csak túlreagálom nagy ráértemben? majd visszaintegrálódok és elsimul a minden? ... van olyan, hogy vissza, ha mindigis kint éreztem magam? vagy hajnali sarkítás, mert voltam én már "benn" csak nem úgy tűnik most?)
teljesen fura a minden, mostanában mindenképp, az van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése