szülők es egyebek

nagyon nehéz így látni az embernek a szüleit, ahogy tegnap voltak.

apám emberileg leginkább kb valami zöldségnek tűnik - és ugye a mozgáskoordinációja, az elkeserítő... hosszú évek óta para, mindig elütötték azzal, hogy valami vitaminfelszívódási zavara volt (mostmár kibökték ugye családilag, hogy a pajzsmirigye miatt), aztán sajnos nem állt vissza... node mostanra egészen új szinten egy bizonytalan, tántorgó, mellényúló, leépültnek tűnő kvázi öregember. (elvileg a gyógyszer rontja ennyire le, gyakorlatilag meg kitudja mostmár...)

anyám meg egy elveszett, fogalmatlan, kapaszkodóért kapálózó gyerek. totally beszorongva mindenféle konfortzónán kívüli helyen és helyzetben. 

és tavaly nyáron, mielőtt beütöttek a krachjai, is ilyesmi volt, szóval még csak nem is ezért - tán írtam is, hogy a közös utazásunk alatt mennyire mélyen megdöbbentett, amit belőle láttam.

vajon így nőttem fel? vajon ebben szocializálódtam az életre? vajon ez az örökségem? csupa szomorú, nyugtalanító kérdés.

tegnap aztán a legalapvetőbb dolgokban is rámbízta volna magát, de hogy így elképesztő lehetetlen módon, mintha kb szülő-gyerek szerepet óhajtana cserélni folyamatosan. 

először le sem esett, mennyire megviselt ez az egész. 

ültem kétségbeesetten otthon késő este, és ventilláltam fürtösnek, hogy sokadszor is betriggerelődtem és "elrontottam a sráccal" és utálom, ha kicsúszik a kezemből a viselkedésem feletti kontroll, és egyebek,

és akkor jöttem csak rá, hogy hát közben ez volt a sok. 

meg hogy már előző nap óta folyamat történgettek dolgok, amiktől frusztrálódtam, és gyűltek-gyűltek, aztán jól összeálltak ezzel.

de hogy így színház előtt végre egyszer kimentem volna tüntetni, erre "eléreztem" és eltollászkodtam az időt és kb a véletlenen múlt, hogy egyáltalán észrevettem útközben, így majdnem a színházba nem mentem,

ettől túlöltözötten és atom stresszizzadva érkeztem oda, így én lettem az aktuális büdös néző,

de amugy meg összekeverte a fejem a színházat egy másikkal és így egyébként is majdnem rossz helyre mentem, és volt egy hosszú perc az életemben, amikor próbáltam értelmezni, miért rossz irányba, a hátam mögé mutat a googlemaps, hát én tudom, hogy nem arra van ... (mázli, hogy egy közelivel kevertem.)

és szellőztettem egy órát anélkül, hogy kinyitottam volna a duplaablak külső felét is, de az már szóra se érdemes.

nomeg a cigiletevős haditervem korábban vázolt buktája mellett a telefonom is szólt már egyszercsak, hogy menstruáció várható 2 napon belül, a pms meg nem partner az ilyetén frusztrációk tűrésében, semmilyen frusztráció tűrésében se igazán, hogy őszinte legyek. szoval azt aztán igazán jól megszerveztem - not.

ja, hát mert mióta ilyenkor nem a kegyetlenül hisztis, sirós, mindenszar világfájdalom van, hanem egy második libidópeek, nem esik le időben. ez új, sose volt ilyesmi az eddigi életemben, és úgy tűnik, eddig erősen támaszkodtam az önészlelésre, és annak alapján nézegettem a naptáram pontosításra. mostanra meg inkább érdemes a messengeremet nézegetni, mit művelek éppen a fiúkkal, mint viszonyítási alap...

és a hirtelen borult terv helyett se tudtam túl reziliensen alkalmazkodni az átrendeződött naptáramhoz, semmi hatékonyság nem volt a felszabadult idő felhasználásában, pedig annyi dolgom lenne, s helyette lőn...

meg a limitált dolgokra alkalmas fiúk korlátai, a szeretgetéshiány, az alapélethelyzet minden vetülete, az aktuálpolitikai agyfaszok, a hideg, a szél, a frontok, a cigi, a felborult anyagcserém... szerintem még vizet is alig ittam. (bár enni legalább pont egész jól.)

na, hát így ezek. uptodate helyzetfelismerésből kb megbuktam. 

no jó, ne legyek szigorú, ez most így sikerült épp, vagy hogy mondjam. legalább nem borultam ki, inkább csak megbillentem - azonnal meg lett fogva kb azzal, hogy írtam fürtösnek, aki abszolút hatékonyan segitett az odafordulással, együtterzessel és közben le is esett, mi van. a max veszteségem kb a sráccal való viszonyuláson rontás, az meg amúgyse akar megfelelő irányba menni, eleve felb.szott mostanában a sztori többx is meg betriggerelt, meg átment komikusba, szóval az igazából mindegy.

szóval objektíve annyira nem is vész, belegondolva.

csak hát ez a szüleimes dolog, ez kőkemény, emberek - és sajnos ez már marad, együttélős issuenak. #hajránekünkvele