2025. május 19., hétfő

miezazidő update

megmérgeltem magam, összekerestem még néhány réteget, xtra pulcsit is a derekamra-hátsómra meg kapucnit meg biztonsági tartaléknak sapkát(!!! május második felében, mehh) 

és csak kimentem. (hát ez most az egyik fontos megküzdésem az utóbbi időben, na.)

nem vagyok cukorból, asszem.


ugyanitt: azt találtam ki a cigire, hogy megpróbálom az első kritikus 3 napot vidéken tölteni, lehetőleg minél többet unokaöcsizve, hátha távolságot teremt es eléggé behuzza a figyelmem, mert elég sürgetőnek érzem a dolgot es itt nem haladunk jól.

az anyagcserém tottál megborította már, szemmel láthatóan fogyok, ahogy a pénz is, és nem is úgy alszom meg eszem és a hasam is sokx fáj, stbstb,

kell ez nekem?? nyilván noooo.


ügyesen átvariáltattam a 3as társasozás időpontját is hozzá, egyeztettem kishugomékkal is, minden egész jól stimmelt

- erre nem kiderült, hogy pont most hétfőn lesz a szüleimet kísérős apámvizsgálata itt a városban,

aminek 1x ugyan elhangzott az időpontja, de ismerünk, nyilván nem jegyeztem se meg, se fel, olyan távolinak tűnt .. 

na, most van.

és persze őket kérdeztem utoljára, hogy jó-e, mert általában azért otthon vannak, es feltételeztem (de mééért), hogy tudnék róla, ha nem.


szóval ahelyett, hogy ott hesszelnék megvonási tünetektől szenvedve, itt bagózgatok a szigeten egy (ritka alkalom) második kv után,

mert persze ez este lesz.


és persze az őszi háztól kb 2 buszmegállónyira, kicsit kintebb, hogy az életke még triggereljen is.

mindenhol loopok, komolyan.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése