random hétköznapi furaságokba'

amikor végre megveszed a jó kábelt is a gyorstöltőhöz, erre össze van fogatva azzal a csak elvágható műanyaggal (nem jut eszembe a neve, az a vékony izé, amit ha egyszer meghúzol, nem lehet már kijjebb lazítani),

és te nem találod az ollódat, 

(mert nem találsz semmit, mert még dobozokban,)

de nem akarsz venni, mert amúgy van,

ezért 2 napig így használod, míg végre jön egy társasozás (a város másik felén), és ott a házigazda orra alá dughatod, hogy hadd vághasd már el az ő ollójával, pls..

haha.

(amúgy már komolyan gondolkoztam, hogy ha más alkalom nem adodik, átbattyogok a szemközti virágoshoz megkérni, hogy segítsen, szóval volt itt megoldásfókusz szükség esetére, kéremszépen.)

hétvége indokolatlanul hosszan elcsacsogva

hát, az otthon szüttyögős péntekemből az lett, hogy beejtőernyőzött egy esti "játszhatunk ma is" a társasos sráctól, pedig én csak a kövi hetemet próbáltam szervezni,

majd egy 'á, inkább mégse ma, a vasárnap jobb lenne' után megnéztem a moziműsort, mert már mehetnékem volt,

és láttam, hogy pont szépen elérem azt a filmet, ami most érdekes nekem, 

és amit a sulis csajokkal gondoltunk megnézni egyikük szülinapjára, de közben kiderült, hogy nem várt meg minket, úgyhogy feel free alapon egyénileg hozandó be a lemaradás, ... és kedvezményes is volt.

majd mégis hamarabb meglett a szerelgetés, amivel szenvedett, hívott, hogy lehetne-e mégis ma... 

szóval végül egy nála lógós, új polcokra rápakolós szessön lett belőle, ahol társasozni pont nem sikerült, de kulturális kitekintést tettem a retro konzolok és játékok világába, valamint váratlanul kiderült, hogy engem kifejezetten érdekel a VR-csatornás srácok horrorjáték-streamje, hát ki látta ezt jönni... (valahogy sose volt huzalmam játszani kb semmi ilyennel, de még a telefonomon se... pedig biztos #dopamin, aztán mégse...)

nyitott vagyok, mint a ... szóval kalandozásokba'.

a rossz hír, hogy közben beteg lett, de hogy így literally belázasodott, miközben ott pizsipartiztam, hát #nemigazmár... 

ugyanitt fontos megemlítenünk, hogy úgy 2ésfél hétnyi ghosting után (merthogy nem csak a síelés előtt, de hazajőve se ért ide ez a jóember, hanem csak semmise) felbukkant vala az srác.

és hát én nem tudom, hova teszem az eszem, ha róla van szó, de hogy így hagyjukis.

persze csak a messengeremben, és mindig csak beszélünk róla, hogy jön/ jöhetne, de ténylegesen, fizikai valójaban ősz óta nem láttam, mégis (vagy tán pont ezért is) nyomogat rajtam egy csomó triggerpontot,

instant bőgős moodba dobott a szitu most is többx...

kár, hogy a pszichológusom is ghostingolt,

(csak ő még valamikor december elején, és ő rendesen, mert se a decemberi, se a febr elejei időpontkérő e-mailemre nem reagál, mióta az uccsó alkalmunkat random lemondta..

annyira rég beszéltünk, hogy ő a teljes srácos sztoriról lemaradt, konkrétan),

lenne mit megfejteni ezzel kapcsolatban!

(tipik illik a mintába ugyanis, és hogyan kéne erre többet már nem fogékonynak lennem?! egyértelműen én megyek bele, sőt, hát, még az is lehet, hogy miattam alakult úgy, hogy nem vesz engem komolyabban, szóval mit mívelek, miért, és hogyan működjek nemígy, aka egészségesebben, stbstb...)

tudom, mondtam, hogy nem passzolunk a pszivel, de azért nem így gondoltam, hogy vége legyen... 

(pláne, hogy tulajdonképp szó nélkül magára hagyta a tudottan kb élete krízisében levő kliensét, pszichoterapeutaként - azért ez, ilyen módon, bár biztos alapos és durva oka van rá, professzionális szempontból elég kérdőjeles. remekül meg lehet benne élni-erősíteni minden retraumatizálós vonatkozást ugyanis.

kb mint a pasikról szóló viccben - hogy reméljük, meghalt és nem csak elhagyott... [nyilván nem gondolom komolyan, csak érzékeltetek. csalódott vagyok és szomorú, de remélem, azért jól van.])

szombaton viszont eljutottam végre az ikeába!

és bár még délután be akartam ülni a moziba, alálőttem a szükséges effortot, mert helyszíni maradékjegyre pályázzam, éss így 2x is elfogyott, míg vártam. mondjuk közben ettem, turmixoztam, kerengtem az ikeás tömegben össze-vissza, mire meg sikerült találni mindent, 

ésss nem felejtettem el pótolni a TO niacinamide-omat, ami az egyetlen bevált arctermékem jelenleg 

(olyan nehéz és drága a kísérletezgetés, ahh), aminek örülünk, 

szóval azért nem volt passzív időveszteség benne.. de nagyon nevettem.

amúgy benéztem a gyorstöltőfejet, amit vettem, mert nem doubletypec-s kábelem van otthon, úgyhogy azért még vissza kell mennem - de amúgy is visszamegyek, ki kéne ugyanis bontani az adventi naptárat és levásárolni belőle az utalványokat (szerszámkészletre! úgy döntöttem, jó lesz az nekem, ha már ajánlották...)

ami amúgy életem első adventi naptára is, amire olyan rég vágyódtam, hogy egyszer nekem is legyen (egy bármilyen), és végül jobb híján megajándékoztam vele magam én - csak aztán áldozatul esett a mostani fennforgásoknak, az egész ünnepi szezonnal együtt.

a társasossrác miatt még gyorsan útba ejtettem a gyógyszertárat is, mert pár dolog hiányzott - ne akkor kelljen kapálózni, ha beüt a krach. 

(hogy mennyire nem alap normálisabb árakkal dolgozó helyet találni, még ennek is külön macerázásnak kell lennie, rémes...)

este aztán megnéztem a filmet. nyálas egynekjó klisés limonádé, hiába kulturális musthave mostmár kb, de örülök, hogy beültem rá, moziélménynek jó volt...

viszont betriggerelte, hogy kiöregedtem a párkeresős korból, a csajságból, hogy az én korosztályomnak már csak plöttyedt csányisándorok vagy pocakos, igénytelen, bunkó, régről nyakon maradt tornatanárok juthatnak, nyilván már gyerekkel, 

úgyhogy ott bőgtem, mint egy hülye.

eleve szenvedek, hogy át kell kalibrálnom magamban valamit, mert mostanra kilövődött a "férfi" fogalmamból 20 évnyi évjárat, de a szemem még nem látja ... se az egóm, vagy nem is tudom, inkább realitásérzékem ...

de hát hogy lehet ezt feldolgozni?! hogy akiket én megnézek, azok már nem engem néznek meg ... ahh ... 

hogy elqrtam a lehetőségek éveit ..

((még a szembejövő standupcomedy is ezzel viccel, hogy az idősebbeket szereti felszedni, mert a nők közvetlenül a fullos megromlásuk előtt a legjobbak - aka énkorosztályom...))

ez a fő gyászom amúgy már, nem ex meg a gyerek, meg az otthonom is kevésbé már, nem, már határozottan, messze kiemelkedően és kitartóan ez. de látszik is, mert írom is mindig szerintem, visszatérően...

definitely kell egy pszi. ezt egyedül nem tudom, hogy ugrom meg.

ugyanitt:

vasárnap kisuvickoltam végre a (szinte) teljes fürdőt, meg félig a konyhabútort - és elég motivált vagyok, hogy mindjárt folytassam is,

nagyon utálom mostmár a koszt, hogy cipővel járok a hálóba is, mert mindegy, mert a költözes ota meg nem volt felmosva,

szóval kivánjatok szerencsét.

rám és a komfortérzetemre is rámférne, hogy szintlépősen normalizáljam ott a dolgokat.

és mégegy újabb hét elszaladt (brutál tldr)

merthogy ez most szaladt, tényleg. ahogy az első hét több hétig tartott, úgy most meg valaki megröviditette a napokat - kettőt pillogtam és péntek van, és fele dolog se fért bele abból, amit akartam volna...

ettől mondjuk most rosszul érzem magam, mert voltak fontos kimaradók...

nade voltak, amik viszont megtörténtek, úgymint (a teljesség igénye nélkül):

pl két színház. 

ebből egy spontán "maradt ki jegyem 2 nap múlvára, akarod-e átvenni? de dumálni nem lesz időnk, így is érdekelhet-e..."

egy olyan lánytól, akivel szívesen barátkozódnék összébb, amolyan fontolva haladva, és akivel amúgy épp osztozunk az 'újra egyedül' életszakaszban...

érdekelt, mentem, szuper volt. nekem most mélyre is ment nagyon.

mellesleg ott kiderült, hogy a színész a rokona (egyszemélyes előadás volt), aki utána odajött és kezet fogtunk, cukin bemutatkozott, mintha amúgy nem A színművész lett volna az előbb látott darabból... ezek ilyen kis vicci xtra woww pillanatok...

a lány társasága is szimpatikus volt, már amennyire meg tudtam ítélni így futólag, és feldobták, hogy esetleg majd társasozhatnánk, mert ők is szeretnek - amiben benne lennék, szóval hátha hívnak majd tényleg.

utána teljesen spontán még elrohantam a társasos sráchoz. elvileg nem találkoztunk volna a héten, mert pont a nekem színházazós 2 estén ért csak rá, de a kezdés előtt 5 perccel még rákérdezett, hogy akkor tuti nem? és hát először viccelődtünk, hogy végülis csak 90 perc lesz, ... de aztán ez eszkalálódott, és végül megtanultunk egy új játékot, szintén olyat, amivel magamtól sose akartam volna, aztán pedig tetszik nagyon.

mostmár kevésbé érzem magam rosszul, hogy ott alszom ... hát... tulképp mindig, ha megyek. de lassan nem ártana egy adag utazós pipere, váltás fehérneművel a táskámba, azt hiszem... (persze murphy törvénye alapján sose többet nem lenne ra szükség, de győzködöm magam, h ne legyek babonás..)

másnap este a 'szülinapi ajim előadás' volt a sulis bariktól, utána dumcsizós városban kolbászolós koccintós hajnalban hazaéréssel, ami velük mindig jó. a darab is erős volt. (most szűk egy honapig nem volt kapacitásom megkérdezni rendesen, hogy vannak, mizu, hát mindenről is lemaradtam, halljátok...)

megjegyezném, sokkal klasszabb ide hazajönni, nem az van, hogy ők írják, hogy "itthon", én meg a Blaháról, hogy " nemsoká jön már az éjszakai, juhú, szóval t minusz 40 perc, haha"...

emellett észrevettem, hogy vannak még leárazások - januárban ugye ezzel nem foglalkoztam-, ésss megnéztem a kabátokat. nem tudom, mit vártam, teljes áron se találtam semmit ősszel ... vettem viszont leárazott nyári "kabikat", meg olyan oversize téli pulcsit, ami ma már rajtam is van, ha már a nagyja a szüleimnél ragadt vidéken ... (mert nyilván azt vittem át anno a házba, ami a szezonban leginkább kellett - és az volt aztán útban exnek annyira a visszacuccolás után, hogy lepaterolja oda, mert az volt már dobozolva...) 

kétszer sem jutottam el az ikeába, pedig ott voltam már mellette... de kéne mostmár.

néztem porszívót, már irl is, de egyik se tetszik... (porzsák nélküli, kézreálló fejű, fémcsővel, de legyen szívóerő-szabályozó gombja..)

sétáltunk is egy ismerőssel az Duna partján napoztatni a lefagyott arcunkat...

ja, mert amúgy meggyötörte a hideg az arcomat. para volt.

nem felejtettem el megszerezni a minikieget az egyik játékomhoz, amit nagyon akartam...

elvittem a szomszéd helyre unokatesómat. (és megállapítottam, hogy mióta elkezdtünk összejárogatni, ugyanazt a 10 sztorit meséli el újra minden egyes héten és ugyanazt a 3 férfi munkatársát mutatja meg nekem fotón, hogy de kár, hogy elkeltek - ésss rettegek, hogy olyan leszek, mint ő, annyira szeretethiányos, magányos és annyira nem fog velem se történni semmi, ha már újra dolgozom majd, minden igyekezetem ellenére...)

megállapítottam, hogy a gintonik továbbra is jó...

nem voltam a voltmunkatárs barimnál, mert beteg a héten.

más ismerőseim is betegek.

nekem is volt "betegleszek" parám, aztán egy óriási leves meg pár óra pihenés segített... utána viszont gyorsan bevásároltam gyógyteákból, ne ezen múljon.

az óriási levest véletlenül rendeltem ki, mert a neten még csésze+tányér felosztás volt, de élőben már normál+nagy adag, ami felett elsiklottam, és hát ... a nagy, az brutál nagy ám, haha. de böcsülettel betoltam a nagyját.

elmentem amúgy arra a helyre, amit a múltheti szeretgetős csávóék ajánlottak, és magamtól nem is vettem volna észre.

meg véletlen összeismerkedtem valakivel a házból, szintén a szomszéd helyen, ő is ajánlott kajálós helyet, azt is majd megnézem...

éssss írtam a sikeres vállalkozó sulis barimnak, akivel úgy tűnt, már csak papíron vagyunk barik, hogy találkozzon velem, 

mert kitaláltam, hogy most nekem mindsetet kell optimalizálnom,

ésss ahhoz kellenek olyan emberek és impulzusok, akik máshogy állnak az élethez és a munkához és önmegvalósításhoz, mint az én kudarc-orientált, 'merjünk kicsik lenni' beállítottságom ...

ésss hát ő is tipikusan ilyen.

kicsit megdöbbentem, hogy már másnapra felajánlott egy ebédet - több hétnyi átfutásra számítottam, ennek megfelelően ütemeztem az üzenetem is, így kicsit korán volt, de azért jó lett, kihoztuk belőle a jelenleg elérhető maximumot.

de hogy ez egy jó irány. kell az inspiráció. kell, hogy lássam, mi van még a saját eddigi bubimon túl.

dolgozom rajt', mindenen is, ahogy csak tudok... ez is a része.

ja, és a tulaj eljött az első fizetősdi miatt - hát-hát, oké. fura volt, de majd belőjük a határokat jobban (ne vélemenyezze már, hogy milyen sok cipőm van, khm)... majd kialakul (mert kialakítom), hogy komfortosabban kevésbé legyen rálátása, nos, bármire... most még káosz úgyis a lakás is, minden is. de majd lesz rendszer.

nahh, ilyenek.

sokmindenkire, -mindenre nem jutott időm, amit bánok, de így is elfáradtam ennyiben is...

ma megint késő délelőttől csak kvzódom kb, már a másodikat, és még mindig ott tartok csak, hogy magamhoz kell térni... visszatért a sírhatnékos mélypont is... meg a reménytelenség-érzet .. és önutálat. (magamra haragvós 'hogy lehet azon túllépni, hogy elrontottam az életem, és növekedési szemléletet futtatni emellett a fojtogató gyász mellett' topik, of course...)

de már nincs semmi szervezve hétfő estig. gondolom, megint takarítok, pakolok, sírdogálok  ..

szignifikánsan jobban voltam amúgy eddig a héten, mint korábban bármikor...

valami lesz.

egy újabb hét (7végi poszt)

hát hova lett...

a hét elején mindig volt valami és mindig voltam valahol vagy valakikkel:

meglátogattak a szüleim (mutattam nekik jó beülős helyeket és túléltem őket),

voltam társasozni egy könyvtárban (és olyat tanultunk meg, ami itthon is sorban állt, juhú),

fetrengtem a társasos srác* kanapéján (és szíven ütött, hogy mikor bealudt tvzés közben, rájöttem, mennyire jólesik, ahogy csak ott szuszog mellettem, csak úgy szigorúan össze nem érve),

(( *nem vele voltam a könyvtárban, az másik vonal ))

villásreggeliztünk M.Gray-jel, aki amúgy szivem egyik csücske,

voltam a szomszéd helyen inni ismerőssel is meg később egyedül is, 

előbbinél kitaláltam, hogy majd társasozzunk hármasban az unokatesómmal,

utóbbiból az lett, hogy végül találtam társaságot arra az estére, ilyen klasszik 'gyere, ülj át a mi asztalunkhoz' módon,

amiből az lett, hogy egyikükkel másnap délutánig fetrengtünk és meg lettem nagyon szeretgetve .. aztán addig bénáztunk, hogy szex majdnem nem is lett, de elmentünk kvzni, dumáltunk, erről is, aztán csak visszamentünk összehozni - bár őszintén, ez a semmire se elég kategória, mert sose jut sehova,

de ez most jó volt, marmint nem maga a szex, hanem mert nagyon kellett is már, a csillapithatatlannak tűnő falkaparásra, meg leginkább mert feltankolt intimitásból, ölelgetésből, simogatásból, kapcsolódásból ... szóval most egyáltalán nem érzek szégyent vagy zavart, megbánást, mint korábban,

bár amiatt aggódom, hogy 4 hónap alatt a 3. emberrel voltam (a másodikról nem írtam, de hogy egy nagyon részegen rosszul kijövős katasztrófa volt), nem érzem magam biztonságban idekint, a fix kapcsolaton kívüli világban,

és szomorkodtam egy sort, mert abszolút bennem volt, hogy de én a sraccal akartam volna felavatni az ágyam és ez így mi, szoval hogy mennyire tényleg belezúgtam, ...

lógtam többx a volt munkatárs barimmal,

közben pedig elkezdtem tényleg takaritani-pakolni,

de hát borzasztó nehézkesen megy...

ésss most pentek délután óta meg magamban vagyok, begubózva, ésss így egyre távolabbinak érzem, hogy valaha újra működjek,

de azért csinálgatgatom a dolgokat, aztán valahogy majd lesz.

fennforgások

az előző poszt nem vasárnapi volt, napok óta görgetődött, ... azóta voltam már a pasinál,

egyszer, mikor nem volt otthon (a tudtával) mosni-hajatmosni-ottaludni (igeeeen, ne kérdezzétek, de nem lesz belőle rendszer, csak így ... első heti káosz, na, meg padló-padlók...),

meg gyerekezni.

yepp.

a pasinak nagyon nem akartam felvenni múlthéten, meg visszahívni se, de aztán csak eszembe juttatta, hogy felelőtlenül megígértem a gyereknek még egy lakásmegnézős + játszós talt.

1 kicsi talt akartam, de lemondták a vasárnapi programom, amitől bepánikoltam, úgyhogy végül belecsúsztam a "másnap is jövök"-be... nem vagyok rá büszke. viszont nem volt gáz annyira, mert a szombati nagyon suta "lezárás" lett volna, de vasárnap jobban tudtunk beszélni, és leszögeződött, hogy többet nem jövök át, és élesedik, amiről még ősszel beszéltünk.

szerintem a gyerek jobban érti, mint az apja, amúgy.

szóval ez is megvan.

a hét második fele volt a durvább, egyébként, teljesen szét voltam esve.

ma reggel is még konkrétan kétségeim voltak, túl lehet-e élni akár csak a mai napot is, nemhogy ezt az egész új- és egyedüléletet,

de aztán valahogy most jobb. még a doksit is megnézegettem, amit péntek óta görgetek...

persze lehet, hogy már 5 perc múlva újra belepusztulok... mert hullámzik.

de addig is sokadszor is adunk esélyt az intimgyantának - a legutóbbi annyira nem sikerült jól, hogy hagytam is a francba, de most megint érzem a vállalkozókedvet... 

ma biztosra menős luxikv-val meg luxibrunchhal (úristen, ezt hogy írjuk) kényeztettem magam, 

random elhívott egy ismerősöm találkozni az ebédszünetében, és szívemnek kedvesekkel tudtam chaten is, telefonon is beszélni, ... meg sétáltam is a napon. 

este még letudom egy ottfelejtett dolog átvételét a pasitól a munkahelyénél,

és reményeim szerint valamennyit takarítgatni-pakolni is fogok végre (kezdve ugye a mosógéppel!), most jobban látom magam már, ahogy beleállok.

de hát durva, és durva dolgok mennek.

nem állunk jól

eljött az a rész, mikor megint folyton sírok. nyilván a legidiótább pillanatokban jönne rám, folyton olyan fejet vágok, hogy nem is akarom tudni kb...

és eljött az is, hogy megint haragszom - csak sajnos magamra.

de azt iszonyúan, nagyon, csillapíthatatlanul.

és nem értem, hogy lehetek ennyi idős, hogy qrhattam el ezt a sok-sok évet, a teljes fiatal felnőttségem, a lehetőségek idejét, mindent-mindent,

és végtelen kilátástalan az élet.

emellett a belvárosi lokációért óriási árat fizettem - nem csak hideg és hangos és szellőzőmentes és lepukkant és sötét (függönyök nonstop behúzva, kb) a lakás, de minden is kihallatszik, feltehetőleg.

mivelhogy ugye minden minden irányból be is hallatszik. hallom a szobában, ahogy beszélgetnek az udvaron. meg a szomszéd iroda ajtaja előtt. meg az utcán. szerintem hallatszottak már át az irodából is amúgy... sőt, hallottam már horkolni a falszomszédot, mintha csak egy másik szobában lenne nálam... wtf.

no, és én pedig hangos vagyok. beszélek magamban, nevetgélek magamban, zenét hallgatok, bőgök, és a csendes orgazmus nemjó orgazmus ... ezek miatt nagyon feszengős, hiányzik a privát szféra.

tegnap is alig vártam, hogy hazaérjek és magamra csukjam az ajtót és kiengedhessem végre a zokogást, erre ott pofáztak, hát marhára nem esett jól, hogy a számra kellett tenni a kezem, mintha kb csak egy kvzó mosdóját csuknám magamra a saját otthonomé helyett...

szóval kínlódom emiatt is.

ó, és a pasik utáni non-stop sóvárgás... ahh, kaparom a falat, teljesen abszurd módon, mostmár a hónap bármelyik (mindegyik) napján.

és amúgy szerintem baj, hogy nagyrészt csak a tőlem már jóval fiatalabbakat látom csak férfinak, akiknek viszont én sose leszek már pálya, wtf. mikor lettem ilyen kib.szott öreg a pasizáshoz...

(amellett persze, h qrvára nem szabad most "pasiznom" - jelentsen bármit is ez a szó...)

de hogy nagggyon vigyáznom kell, mert nagyjából bármikor bárki szóbajöhetőre (aka vonzónak érzékelem) rámásznék.

próbálok minél többet lógni emberekkel, de akiket nem kedvelek, azok csak kiborítanak, akiket igen, és nők, nehezen érnek rá, akiket kedvelek, de mondjuk férfiak, és férfi létükre nem érzékelek potenciális férfiként, míg ők engem viszont nőként, szintén csak kiborítanak, akiket meg annak érzekelek, azok azért boritanak ki. éss akkor most így what.

ráadásul már kezd elülni a zizgés, ami férfi-részről átmenetileg körülvett és bele lehetett kicsit kapaszkodni, ... én meg nem tudom lekötni magam eléggé, mert semmi se mozgat (a pasikon kivül, de az ne mozgasson), és csak olyan dolgom lenne, amihez nincs kedvem,  takaritani, pakolni, elintézni a netet, munkát szerezni aztán dolgozni ...* ésss hiába minden most, semmiböl se tudok elég jó érzést szerezni, hogy ne csak depizzek, úgy érzem. 

a frusztrációtűrésem pedig lassan közelít a nullához.

#mindenszar #soseleszmárjó

#száni

#türelmetlen

#ugyanitt: azt hinnétek, hogy még egy hét se telt el... nade: lásd előző poszt. volt az vagy ezer év, komolyan már...

*okk, talán, de tényleg csak talán lenne izgibb dolgom is... cégbemutatkozást meg társasozásról szóló tanulmányt olvasni, de őszintén - semmi türelmem. csak szeretném..

szóval nagy küzdelem lesz.

long, long days

én igazán igyekszem, de szerintem ez a hét már legalább 3 hete tart, konkrétan... 

és akkor most (mittomén, asszem kedden-szerdán)

most persze visszacsap a qrvanagy stressz és megfeszített mindentbele,

ésss leeresztett lufi vagyok, üresség van meg utósokk meg pure túlélősdi, meg ilyenek .. 

de legalább tudom, hogy nem maradok így, csak kell egy kis idő, hogy oldódjon, meg (valószínűleg fokozatosan) újratermelődjön az enerdzsi.

némely emberek próbálnak siettetni, és kicsit unom, hogy magyaráznom kell, hogy de ez most így oké.

látszólag csak ülök a kupacaim közt. 

amúgy meg nyilván nemcsak. létezem. adaptálódom. kivárni igyekszem. minden nap lépek, amennyit tudok.

közben lement egy pms is.

megugrottam a hajmosást, amit pl a házban 2 hónapig nem...

elkezdtem beszerezgetni a tisztitószereket.

nem voltam azóta a pasinál... 

éssss egyre többet bírok tartózkodni a lakásban...

igyekszem emberekkel találkozni, de mivel nem szerveztem semmit előre, pont most nem állunk túl jól a non-stop igényem ellenére se ..

igyekszem kényeztetni magam, összekötve a környék felfedezgetésevel ... de hát az univerzum nem annyira partner. (pl életemben ennyi rossz kvt zsinórban nem ittam...)

csalódás csalódás hátán...

meg neminni - de egyik este egy ismerősöm csak olyan helyekre vitt, hogy végül sör lett belőle, már masodszor zsinórban, pedig az első alkalom se esett jól.. (igen, hozok rossz döntéseket továbbra is...*)

(az, hogy nem esik jól az alkohol, viszont jó hír...)

(*rossz döntésekről szólva: végülis csak odáig jutottam, hogy áthívtam a srácot, aki nagy rohangálós-pakolós hajrában volt épp, aztán nem érkezett meg ... 

nem is baj, asszem.

van férfienergia most körülöttem hálisten,  kell, hogy zizegjenek, mint egy falat kenyér, de jobb volna őrizkedni a közelebbmenéstől is, hozzá közelebb meg pláne...)

check-in 3

 és a fuvarok összejöttek,

(ha kalandosan is, mert a másodiknak nem indult be az autó, lehetett izgulni órákig, hogy csak az aksi legyen, pláne, hogy gondolt ilyenre a fene, és elhamarkodottan belengettem már a pasinak addigra, hogy aznap lehet tudnak segíteni, ő meg állati dühös volt, nyilván, ... de vegül nem kellett taxit hivni, estefele át tudtak hozni. de addig 2x kellett felsőt cserélnem, annyira stresszizzadtam...)

szóval átköltöztem.

az univerzum humora persze végtelen, és mint valami erőltetett, rossz filmben, abban a percben, ahogy becsuktam magam mögött az új ajtómat, hogy akkor végre megjöttem, megpittyent a telefonom a sráctól, hogy heló, újra itt, mizuka... 

de hogy literally abban a szent minutumban.

mikor már egész túltettem magam rajta.

how.

elhúztam ünneplő-sörözni, magammal... (ez volt az eredeti terv, ez esett most jól, és oda mentem, ahova igy a költözős sagám alatt járkálok, ha ugy erzem, szimbolikusan...)

ő nem csatlakozott be, mert nem volt meg az effortless könnyedség, mivel haragszom és nem voltam partner egy laza csakdugásban.

persze ez jelentősen rápakolt az amúgy is totálkivagyok érzésre, megint, minden előzetes "ha még felbukkan" elképzelés ellenére sem tudtam jól (eleg jol, vagy hát leginkább semennyire se) kezelni, 

de hogy amúgy végigchatelni meg tudta az estét, hajnalig, h hát ő nem akar semmit, mostmár szexet se ..  ajj-ajj.

de hogy közben másokkal is pötyögtem szerencsére, elég jó volt a zene, ésss mert ünnepeltem is attól még ugyanúgy, meghívtam magam egy diplomatico rumra, ugye, amit sok éve nem, de iszonyú jól esett most, már az illata is... annyira jól, hogy egy random ember küldetett nekem másodikat, pedig aztán oda se jött ..

ésss zárás után is pikk-pakk hazaértem, sőt, még friss pizzaszeletet is kaptam a sarkon, úgyhogy azért egész jó feature ez a belváros...

az első éjjel pipa... mondjuk a lakás hideg és zajos,

valamint egy katasztrófa sújtotta övezet,

de én, egyedül avattam fel az új ágyam (nem úgy, mondjuk, de hogy így volt a legjobb...), 

nem tört el a derekam a túlkemény matracon, ami igéretes,

ésss bár bebaszcsiztam, teljesen vállalhatóan vagyok.

a szomorú hír, hogy a közeli fancy kvzó, ahol az első időkben reméltem nyitni a napot, nem ad jobbat a lipóti pékségnél, hiába bio kézműves menőség...

úgyhogy csalódott vagyok.

ma még megyek társasozni egyet délután, valamint muszáj lesz minimális takarító-cuccot, wckefét meg némi kaját szereznem...

de hogy #megcsináltam!