nem állunk jól

eljött az a rész, mikor megint folyton sírok. nyilván a legidiótább pillanatokban jönne rám, folyton olyan fejet vágok, hogy nem is akarom tudni kb...

és eljött az is, hogy megint haragszom - csak sajnos magamra.

de azt iszonyúan, nagyon, csillapíthatatlanul.

és nem értem, hogy lehetek ennyi idős, hogy qrhattam el ezt a sok-sok évet, a teljes fiatal felnőttségem, a lehetőségek idejét, mindent-mindent,

és végtelen kilátástalan az élet.

emellett a belvárosi lokációért óriási árat fizettem - nem csak hideg és hangos és szellőzőmentes és lepukkant és sötét (függönyök nonstop behúzva, kb) a lakás, de minden is kihallatszik, feltehetőleg.

mivelhogy ugye minden minden irányból be is hallatszik. hallom a szobában, ahogy beszélgetnek az udvaron. meg a szomszéd iroda ajtaja előtt. meg az utcán. szerintem hallatszottak már át az irodából is amúgy... sőt, hallottam már horkolni a falszomszédot, mintha csak egy másik szobában lenne nálam... wtf.

no, és én pedig hangos vagyok. beszélek magamban, nevetgélek magamban, zenét hallgatok, bőgök, és a csendes orgazmus nemjó orgazmus ... ezek miatt nagyon feszengős, hiányzik a privát szféra.

tegnap is alig vártam, hogy hazaérjek és magamra csukjam az ajtót és kiengedhessem végre a zokogást, erre ott pofáztak, hát marhára nem esett jól, hogy a számra kellett tenni a kezem, mintha kb csak egy kvzó mosdóját csuknám magamra a saját otthonomé helyett...

szóval kínlódom emiatt is.

ó, és a pasik utáni non-stop sóvárgás... ahh, kaparom a falat, teljesen abszurd módon, mostmár a hónap bármelyik (mindegyik) napján.

és amúgy szerintem baj, hogy nagyrészt csak a tőlem már jóval fiatalabbakat látom csak férfinak, akiknek viszont én sose leszek már pálya, wtf. mikor lettem ilyen kib.szott öreg a pasizáshoz...

(amellett persze, h qrvára nem szabad most "pasiznom" - jelentsen bármit is ez a szó...)

de hogy nagggyon vigyáznom kell, mert nagyjából bármikor bárki szóbajöhetőre (aka vonzónak érzékelem) rámásznék.

próbálok minél többet lógni emberekkel, de akiket nem kedvelek, azok csak kiborítanak, akiket igen, és nők, nehezen érnek rá, akiket kedvelek, de mondjuk férfiak, és férfi létükre nem érzékelek potenciális férfiként, míg ők engem viszont nőként, szintén csak kiborítanak, akiket meg annak érzekelek, azok azért boritanak ki. éss akkor most így what.

ráadásul már kezd elülni a zizgés, ami férfi-részről átmenetileg körülvett és bele lehetett kicsit kapaszkodni, ... én meg nem tudom lekötni magam eléggé, mert semmi se mozgat (a pasikon kivül, de az ne mozgasson), és csak olyan dolgom lenne, amihez nincs kedvem,  takaritani, pakolni, elintézni a netet, munkát szerezni aztán dolgozni ...* ésss hiába minden most, semmiböl se tudok elég jó érzést szerezni, hogy ne csak depizzek, úgy érzem. 

a frusztrációtűrésem pedig lassan közelít a nullához.

#mindenszar #soseleszmárjó

#száni

#türelmetlen

#ugyanitt: azt hinnétek, hogy még egy hét se telt el... nade: lásd előző poszt. volt az vagy ezer év, komolyan már...

*okk, talán, de tényleg csak talán lenne izgibb dolgom is... cégbemutatkozást meg társasozásról szóló tanulmányt olvasni, de őszintén - semmi türelmem. csak szeretném..

szóval nagy küzdelem lesz.

long, long days

én igazán igyekszem, de szerintem ez a hét már legalább 3 hete tart, konkrétan... 

és akkor most (mittomén, asszem kedden-szerdán)

most persze visszacsap a qrvanagy stressz és megfeszített mindentbele,

ésss leeresztett lufi vagyok, üresség van meg utósokk meg pure túlélősdi, meg ilyenek .. 

de legalább tudom, hogy nem maradok így, csak kell egy kis idő, hogy oldódjon, meg (valószínűleg fokozatosan) újratermelődjön az enerdzsi.

némely emberek próbálnak siettetni, és kicsit unom, hogy magyaráznom kell, hogy de ez most így oké.

látszólag csak ülök a kupacaim közt. 

amúgy meg nyilván nemcsak. létezem. adaptálódom. kivárni igyekszem. minden nap lépek, amennyit tudok.

közben lement egy pms is.

megugrottam a hajmosást, amit pl a házban 2 hónapig nem...

elkezdtem beszerezgetni a tisztitószereket.

nem voltam azóta a pasinál... 

éssss egyre többet bírok tartózkodni a lakásban...

igyekszem emberekkel találkozni, de mivel nem szerveztem semmit előre, pont most nem állunk túl jól a non-stop igényem ellenére se ..

igyekszem kényeztetni magam, összekötve a környék felfedezgetésevel ... de hát az univerzum nem annyira partner. (pl életemben ennyi rossz kvt zsinórban nem ittam...)

csalódás csalódás hátán...

meg neminni - de egyik este egy ismerősöm csak olyan helyekre vitt, hogy végül sör lett belőle, már masodszor zsinórban, pedig az első alkalom se esett jól.. (igen, hozok rossz döntéseket továbbra is...*)

(az, hogy nem esik jól az alkohol, viszont jó hír...)

(*rossz döntésekről szólva: végülis csak odáig jutottam, hogy áthívtam a srácot, aki nagy rohangálós-pakolós hajrában volt épp, aztán nem érkezett meg ... 

nem is baj, asszem.

van férfienergia most körülöttem hálisten,  kell, hogy zizegjenek, mint egy falat kenyér, de jobb volna őrizkedni a közelebbmenéstől is, hozzá közelebb meg pláne...)

check-in 3

 és a fuvarok összejöttek,

(ha kalandosan is, mert a másodiknak nem indult be az autó, lehetett izgulni órákig, hogy csak az aksi legyen, pláne, hogy gondolt ilyenre a fene, és elhamarkodottan belengettem már a pasinak addigra, hogy aznap lehet tudnak segíteni, ő meg állati dühös volt, nyilván, ... de vegül nem kellett taxit hivni, estefele át tudtak hozni. de addig 2x kellett felsőt cserélnem, annyira stresszizzadtam...)

szóval átköltöztem.

az univerzum humora persze végtelen, és mint valami erőltetett, rossz filmben, abban a percben, ahogy becsuktam magam mögött az új ajtómat, hogy akkor végre megjöttem, megpittyent a telefonom a sráctól, hogy heló, újra itt, mizuka... 

de hogy literally abban a szent minutumban.

mikor már egész túltettem magam rajta.

how.

elhúztam ünneplő-sörözni, magammal... (ez volt az eredeti terv, ez esett most jól, és oda mentem, ahova igy a költözős sagám alatt járkálok, ha ugy erzem, szimbolikusan...)

ő nem csatlakozott be, mert nem volt meg az effortless könnyedség, mivel haragszom és nem voltam partner egy laza csakdugásban.

persze ez jelentősen rápakolt az amúgy is totálkivagyok érzésre, megint, minden előzetes "ha még felbukkan" elképzelés ellenére sem tudtam jól (eleg jol, vagy hát leginkább semennyire se) kezelni, 

de hogy amúgy végigchatelni meg tudta az estét, hajnalig, h hát ő nem akar semmit, mostmár szexet se ..  ajj-ajj.

de hogy közben másokkal is pötyögtem szerencsére, elég jó volt a zene, ésss mert ünnepeltem is attól még ugyanúgy, meghívtam magam egy diplomatico rumra, ugye, amit sok éve nem, de iszonyú jól esett most, már az illata is... annyira jól, hogy egy random ember küldetett nekem másodikat, pedig aztán oda se jött ..

ésss zárás után is pikk-pakk hazaértem, sőt, még friss pizzaszeletet is kaptam a sarkon, úgyhogy azért egész jó feature ez a belváros...

az első éjjel pipa... mondjuk a lakás hideg és zajos,

valamint egy katasztrófa sújtotta övezet,

de én, egyedül avattam fel az új ágyam (nem úgy, mondjuk, de hogy így volt a legjobb...), 

nem tört el a derekam a túlkemény matracon, ami igéretes,

ésss bár bebaszcsiztam, teljesen vállalhatóan vagyok.

a szomorú hír, hogy a közeli fancy kvzó, ahol az első időkben reméltem nyitni a napot, nem ad jobbat a lipóti pékségnél, hiába bio kézműves menőség...

úgyhogy csalódott vagyok.

ma még megyek társasozni egyet délután, valamint muszáj lesz minimális takarító-cuccot, wckefét meg némi kaját szereznem...

de hogy #megcsináltam!

check-in 2

péntek van (volt) ... ma a pasi végülis segített átvinni egy kör holmit ... pedig eddig aztán végig nyomatta, hogy semmiben se segit, ha fizetek érte, se. (egyszer segitett hozni az ikeából dobozt azért, de amúgy. cseszegetett, meg a gyerekkel izélgetett, hogy nem veszek részt benne eléggé...)

közben továbbra is le akarja sápolni a cuccaim ... mondván tartozom.

de közben úgy is viselkedik, mintha nem mennék el.

de azért hajtogatja, h szegény gyerek nem tudja, meddig leszek itt, és mindig kérdezi, hogy köv alkalommal itt leszek-e, és ne csináljam azt, hogy csak akkor nem vagyok itt, mikor a gyerek, amúgy meg tudottan igen, mert az neki rossz  (ez a pasi egyik új fixa ideája, hogy mivel legutóbbi 2 gyerekezéskor nem érkeztem meg pénteken, csak este alvás előtt, én nem voltam itt a gyerekezésnél ... - szóval igazából így kiforgatja ezt is, és teljesen értelmetlenül manipulálgat vele, wtf..)

(de amugy rohadtul nem kellett ott lennem a gyerekezésnél, már nem azért ... a szülinapján, az más volt, okk, de hogy amugy ... 

teljesen wtf volt az is...)

a gyerek amúgy lehetne tájékoztatva az apja által a helyzetröl, by the way, amikor erdeklődik a telefonban. (nem tudom, elhigyjem-e, hogy mindig rákerdez...)

elvileg minden infója megvan hozzá, hogy megmondja, hogy már amott fogok lakni.

 pont ugy, ahogy irl is megfogalmaztuk, hogy mostmár atomtutira biztos, mert megvan a költöztetőcégtöl az árajánlat, 2 hét alatt ez biztosan lezongorázódik.

amúgy mondhatni szabotálja, hogy elmenjek,

tegnap még azt kérte, hogy hazafele vásároljak be, meg vegyek vitamint, mert megettem a felét múltkor, 

de közben ma este, mikor hazajöttem, már kérdezte, hogy de és mikor megyek végre el...

egyszerűen mindegy, mit csinálok, jó nem lehet.

ugyanitt - úgy tűnik, hogy sikerült összeszerveznem 2 autós fuvart is holnapra, amikor a pasi pont dolgozik,

úgyhogy igyekszem ezzel a huszárvágással feloldani a helyzetet, és elhúzni a g.be. (pardon.)

mert amúgy teljesen abszurd a minden.

csak jöjjön össze.

csak bírjam.

drukkoljatok!

gyors chek-in

csüt délelőtti poszt...

nádja beeing nádja: több hét kotlás után egyszercsak annyira eszkaláltam a dolgokat, hogy végül 24 óra alatt kellett összepakolnom a költöztetőknek...

nagyjából meg is ugrottam amúgy.

mondanám, hogy írok egy 'így ne csináljátok a költözködést' guide-ot, viszont bár "kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk"!

mert hát megvan.

természetesen sokkal több cuccom van, mint gondoltam.

és a társasokat nem mertem velük vitetni, ill másoktól is ezt a tanácsot kaptam - utólag látom, hogy amúgy lehetett volna, gondosak voltak meg figyelmesek, de mar nyilván mindegy.

a pasi meg irtóra "behisztizett", és szörnyű dolgokat mondott... hogy 10 évet elvesztett miattam/ elvettem az életéből, meg hogy kihasználtam, ill hát még nem világos, hogy egyes közös tulajdonú cuccokat, amiket amúgy én fizettem, meg a társasjátékaimnak a felét végül "lefogja-e", mert "tartozom neki"...

a kulcsom is el akarta venni, nehogy bármiért visszajöhessek még,

de végül a fiúk előtt nem merte forszirozni.

hányok, hogy mások előtt mindig egyből xtra jófej, meg segítőkész meg minden, míg előtte 2 perccel még a sirás határáig gyötör...

éjjel dolgozott, 4 emberrel beszéltem meg a témát, 4 egybehangzó "most éjjel hozz még el mindent taxival" véleményt kaptam - majd nem tudtam már erőt találni hozzá mégse.

nagggyon unom már ezt.

visszajöttem, még itt vagyok, itt van a piperém, egy 7végitáskányi ruha, meg az ágyneműm fele - a másik fele vidéken még mindig ... ésss igyekszem rá hatni.

kezdetnek megvárni, mig lenyugszik, és addig is úgy tenni, mintha minden oké volna, I guess ...

közben enerdzsit termelni és kitalálni, hogy legyen a mi,

ésss addig is mindjárt nekiállok csomagolni.

(eddig az ágyban hesszeltem, tényleg nullára merültem kb...)

kiírni magamból

valahogy nem annyira akarom, hogy ez a blog intenzív szenvedés-pornó legyen ... épp eléggé megsérültem itt (is). van pár ember, akiknek oda merem tenni a legalját is belőlem, meg hát kicsúszik másoknak is (oversharing as finest), de valahogy többnyire kiderül, hogy nem kéne... 

de hogy ugye ez van velem ... pure szenvedés, vergődés, felszínen van most minden szarság...

igyekszem hagyni, hogy sodorjon, menni vele, benne maradni, ahogy azt kell, elfogadni, hogy most ez van, és ez ilyen, mellette meg aktívan túlélni és menni előre azért. ami nem látszik feltétlen, mármint  hogy haladnék, de hogy szerintem végülis jól csinálom, én amúgy büszke vagyok magamra.

persze ezt nyilván nem tudom megélni, mert sokx csak utálom magam és totálisan reménytelennek látom a mindent is. amit nem nehéz, mert a helyzet eleve ezzel is jár, plusz én kb mindig is utáltam magam és úgy éreztem, csak egy hiba vagyok a rendszerben, aki senkinek és semmihez se elég jó, és nagyjából mindig olyan emberek is vettek körül (nemcsak, de meghatározóan), akik szintén így gondolták.

innen lesz már szép nyerni ugye...

 

na, most erre rápakolt az alaphelyzeten túl még a srác, a hugom, és az a 200ezer reelz videó is, amik szarrá triggereltek,

szóval hirtelen egész új szinteken kaptunk szét,

amire definitely nem voltam felkészülve.

mondjuk arra a shitstorm-sorozatra se, ami az elköltözésem óta jött, meg nyilván arra se, belőlem mi mit hoz ki... 

jó, már erre az egész elköltözős dologra se, na, hiaba próbáltam.

szóval igazából megfér a minden mellett ez a durván begyorsult, témákat, amiktől tudatosan őrizkedni próbáltam, előbbre hozó xtra topikcsomag is. annyi paralell gyászom van, már valahol mindegy. (merthogy indokolatlan hormonalapú belecsúszás pipa, szóval plusz egy nagy auccs.)

ja, amúgy a költözés gyakorlati howto-ján kéne épp dolgoznom (ami tudjuk, hogy nekem külön nehéz),

nem itt lamentálni egy óriási pisztáciás kv fölött a mindenmáson (for the record: a kv sajnos sz.r), de igyekszem nagyon elfogadó és megbocsátó lenni magammal, és rálátni, hogy most akkor erre van szükségem. épp feldolgozok és megküzdök és integrálok.

most amúgy nem aggódom, hogy ne ugranám meg ezt a költözős dolgot. úgy összességében értve, mikor épp az autentikus felnőtt önmagam vagyok...

úgy értem, a folyamat része lesz valszeg, hogy sírok, hogy nem megy, hogy erőltetem, és mégse megy, és hogy néha nagyonis aggódom ... (sőt, masok is aggodnak...)

nade aztán majd egyszercsak igen. és szerintem hamar.

a szobám kiadása is úgy volt előtte, hogy nem, nem, nem, aztán néhány belepusztulós sírós nemmegy után egyszercsak beleálltam, s lőn. rekord-hatékonysággal.

sőt. amikor megtudtam, hogy bukom a házat, akkor tapasztaltam meg ezt a megengedő elengedést legdurvábban... totálisan kikészültem, nem láttam, merre tovább, és bedobtam a gyeplőt a lovak közé úgymond. merthogy azt éreztem, most nem tudom, most nem látom, most egyetlen dolgot tudok csak tenni: engedem, hogy fájjon és kivárom, míg oldódik és üllepszik és tisztul... és valóban, sokkos állapotban léteztem 3 masszív hétig, 

aztán egyszercsak et voilà, összerendeződött, mik a lehetőségek és abbol én mit hogy akarok, és átment az egész egy aktív albérletkeresésbe.

(okk, mondjuk ott gabalyodtam bele közben a srácba, szoval azért nem úgy kell elképzelni, hogy "szárazon" kihordtam lábon... khm.)

ez a hét most full megengedő, iszonyúan fájó ülepítő feldolgozás. 

lófaszt se csinálok amúgy

(miközben belül meg eszelős tempóban pörögnek a dolgok, szóval velem csilliárd dolog történt már október óta, meg történik egységnyi idő alatt, mások csak igy pislognak, hogy he?... de nem tudom lassítani a tempót): 

regenerálódok fizikailag a múltheti betegségből, 

lelkileg-agyilag a srácos elbaszódásból (ami hosszan és a méltatlan vergődésemmel zajlott, hogy legyen több dolog is, ami fájjon, ne csak szimplán a hiánya...)

próbálom felfogni, mi történt meg hogyan, aztán valahogy helyretenni magamban,

gyorsan felülírok mindent, amiről ő juthat eszembe, hogy kesőbb azokat ne kerüljem,

gyorsan visszanéztem egy régi nagy crashommal való flörtölős múltunkat, hogy ezt se csak hozzá kössem,

voltam a közjegyzőnél, és letudtam szinte az összes tulajos musthave dolgot,

egy fontos, de halogatott telefonbeszélgetést (bár nem önszántamból, de legalább végre felvettem keresztanyámnak),

egy fontos, de amúgy félt találkozást (szintén nem önszántamból, de legalább megvan),

elolvastam az összes régi chatet a korábbi szingli korszakaimból meg minden régi ismerőssel, ami számított a múltamban és megvolt még,

gondolkodom, milyen voltam akkor, milyen vagyok most, hogyan és miért úgy működöm bizonyos dolgokban, 

meg hogy mit akar az agyam (hogy felvegyük ugyanazt a fonalat, de azt már nem lehet, mert már totál más az életkor és közeg)

találkozom régi ismerősökkel, hogy kimozduljak és szocializálódjak akkor is, ha a mostaniak nem érnek rá,

oké vagyok azzal, hogy ilyenkor ne csak egy pohár valamit igyak, ha úgy érzem,

próbálom rávenni magam, hogy újra egyek (bár úgy tűnik, belefogytama régi ruhái.ba, ami egyben esély is, meglátjuk),

becsatlakoztam kicsit ex mellé a sorozatunk új részeibe,

kimostam végre mindent meg a hajam es a körmöm is oké,

sírtam rengeteget,

igyekszem elfogadni, hogy minden kibaszott fájdalmas és magányos lesz még jódarabig és akkor tényleg ezzel dolgozunk (változó hatásfokkal megy),

próbálok nem lejönni a tudatról, hogy testem is van, mert azzal még sokmindent akarok majd kezdeni,

újra igyekszem a zenéket hallgatni, mert most hirtelen az se ment már, de tudom, hogy kell,

meg persze kontaktálok a support-embereimmel, akikért és akiknek hálásabb már nem is lehetnék.

s lőn ... a zajlás highlightja, ahogy éppen jelen pillanatban van.