az ember szociális térben létezik

és akkor vannak olyanok, hogy egy csávó, aki anno úgy jött oda hozzád (bocsánat: tekert melléd), hogy fú, olyan mosolyod van, hogy ha heteró lennék, biztos meg akarnék veled ismerkedni, de hát nem vagyok, ...

na, ő egyszercsak rádír, hogy vettem neked olyan bicós computert a lidliben, amiről múltkor beszéltük, hogy volt, de lemaradtál, hogy tudd nézni, hogy mennyivel mész ...

meg hogy mikor megismerkedsz a királydinnyével, éssss totally szerencsétlen módon úgy kell hazajönnöd, hogy a külsőd is heló, és elpanaszolod a nőspasinak, hogy ez volt az esti mókád, akkor rögtön felajánlja, hogy segít, ma ugyan nem ér rá, nade: holnap? s tényleg jön, éssss vicces módon még az ebédet is ő hozza, nem csak magának, de neked is, pedig eredetileg te gondoltad megetetni nyilván hálából ...

meg hogy mikor a szülőkkel vagy, akik apád orvosi vizsgálatán voltak, és aztán veled lógnak késő délutánig, és te utána egyből fogod magad, miután feltetted őket a buszpályaudvarra tartó metróra, és jobbhíján elmész sörözni a mostani kvázi kedvenc helyedre, mert ijesztő és fáj, és a hülye idő miatt nincs is lehetőség kibringázni magadból, s a lelkitámogatást is elhasználtad mind már múlt7en (mert el tudtad, mert: volt! volt, aki vészhelyzetikvzzon veled, meg megöleljen, mikor mindenszr, még ha nem is mertél érdemben panaszkodni nekik, akkorisna),

s végül mikor kibúslakodtad-pityeregted magad egymagadban, odaülsz a fiúkhoz, és elcsevegnek veled, mert bár nem ismernek, de ismernek, és persze gyerecsak, és akkor ez így annyira pont jó...

s még előtte, a pityergés közben pont ìrogatnak a csetes fiúk, és valahogy ez is jól jön ki,

az egyikük még írja is, hogy édesem, meg szegénykém, meg ... csupailyet, s akkor ez így váratlan, mert pont belöle nem néztél ki empátiát, és hát .. minimum érdekes, de ó, jólesően ó,

s aztán hazafele meg utánad kiabál egy ismerős, mert megörül neked és ez is milyen jó,

és szóval végülis amikor nagyon bánatos vagy nagyon egyedül, igazából akkorse, mert igazából vannak ott random akik, ha úgy kéne.

és hogy #nemjódeezaz.

vagy #ilyesmik. értsük jól.

#kapdbeéletke, #deazértköszi. #hátó.

a semmitnembírokcsinálni, meg az egész összezuhanós trip

amiről az előző posztban beszélek, 

az mondjuk olyan, hogy azért volt  lakbérfizetős-lámpavisszatevős tulajbácsizás pénzhezjutós bonyodalmakkal, meg külön fel is hívtam, hogy mi volt a lakógyűlésen, meg voltak mikor-hogy kell elzárni a gázt a hol fennforgások is, mert kitettek egy papírt meg feltúrták az utcát, 

meg más lakókkal és környékbeliekkel random kommunikálás az eszkalálódó elközbiztonságtalanságosodásról (nincs ilyen szó, tudom, s ha lenne se így írnánk, de igy esett jól, bocs, értsétek el),

aztán a mindenféle csitcsetek meg telefonálós szociálisélet-èlés, az azért zajlott,

meg egy 3asban társasozás is,

meg új emberekkel megismerkedés, többx is,

meg régiekkel találkozás is volt,

és a szüleimet vendégüllátás s egész nap szórakoztatás,

meg bringázások, ha nem is elég sok,

és újra sétálás is, végre,

meg ugye a brutál időváltozások, amiket fizikailag nagyon megéreztem,

meg pms majd mensike,

meg még processzáltam egy előző heti nagyonrossz történést, amit önmagában nehéz volt-lesz feldolgozzak, mert hát jogosan érzem nagyonrossznak, mert rémes,

meg az ezekből fakadó nagyonnemalvások, amik azért xedik napra széjjelviszik az embert,

meg nagyon rossz híreket kaptam többx is, amik csak áttételesen érintenek, de mélyen empatizálok azon szeretteimmel, akiket nemcsak,

meg éjszakába nyúló élménymeghallgatása 2 embernek is, amikor tudtam, hogy aludnom kéne rég, de nem bírtam magamat előbbretenni és határthúzni, miközben éreztem a másik fél érzelmi szükséghelyzetét, 

meg hát ugye fiúk s a fiúkkal mindenféle bonyodalmak, köztük sajnos elég meghatározóak is, amik mélyre nyúltak s amikkel nagyon is foglalkozni kellett (s még most is),

s a legrossz napomon emberektől érzelmi támogatás kérése-kapása, vészhelyzeti kvzás  meg ölelés meg ilyesmik formájában,

és persze önmagam testi-lelki életbentartása, ami hát egy idő után azért magában bőven elég feladat lett...

szóval belegondolva az a kb egy hétnyi "egyre semmibb semmi", amit itt annyira objektíve semminek címkéztem, az ... az leginkább túl sok volt.

csak másból.

nem a to do listemből, hanem minden másból, ami beejtőernyőzött közben életke címén.

hát ó.

mikor szétcsusznak a dolgok

igaz, lassitott felvételben indulva, de dominósor-szerűen, kártyavárszerűen tudnak széjjelcsúszni. bármi volt is már előtte, bárhol jártam is.

jöhet akármilyen kétsegbeesett megkapaszkodni-próbálás, egyszercsak ott találom magam, hogy zuhanunk.

már csak egy kicsi hianyzott, hogy az életke szintentartható legyen... már vettem tojást. (2x. aztán kidobtam, mert lejart, de már ott tartottunk, hogy vettem, mert már ennyire voltam az újra-főzéstől...) 

már csak kitakarítani meg kicsit még pakolni kellett volna - igazán nem sokat, csak a blokkokat rendezni, meg a visszavivős cuccokat, az 1 nap ...

s már elértem a munka témában is egy sosegondolt mérföldkövet, s a kivizsgálos dolog is mozdult végre.

s ott megálltunk, és onnan egyre eszkalálodva megint az egész minden szétesett.

most dzsuva van, már megint cipővel bejárkálós, "azt se tudom, hol kezdjem" jellegű dzsuva, minden szanaszét mindenhol, s már önmagában ez egy vegtelen energia-szivattyú... már hogy ami elfele.

már egy hete képtelen vagyok válaszolni a kivizsgálos e-mailre.

s a munkakeresős kérdeskör olyan távoli feature megint, mint már rég volt.

es boltban sem jártam... hát szinten úgy egy hete.

s látom, nagyjából látom - ezért is születik a poszt, dokumentálni - hogy az történik,

hogy egyszerűen csak hirtelen nincs kapacitás. (de hogy köbö semmire.)

nincs erőforrás, s nincs forrás, ahonnan vissza lehetne tölteni.

történik valami, bármi, ami elviszi-kiveszi, ami volt, s over.

pikk-pakk újra a startmezőnél találom magam, ahol már megint a basic egyensúly visszaállitásáért folyik a küzdelem.

hogy takaritani, hogy rendet tenni, hogy olyan környezetem legyen, amiben egyáltalán esélyem van másra, mással is foglalkozni, egy magasabb szinten funkcionálni, nem csak beleakadni már megint ebbe.

s pláne hogy újra enni-inni-aludni-hajatmosni-tisztánaklenni, ... mert seperc alatt már arra sem tellik ilyenkor, megint nem, mint minden padlótfogáskor.

elég összetett volt ez most mondjuk,

nem egy kis oka, hanem több egyszerre történő, összekapaszkodó oka volt* az egesznek, nagyobb volumenűek is,

de döbbenetesen, idegesítően, tehetetlenségesen wtf, hogy megint itt tartunk.

hogy megint a nullára felkapaszkodás a cél.

azért gondolom, sejthető, hogy

már úúúgy unom.

(s ráadásul már annyira ketyeg...)

*s fontos feljegyezni még, hogy ezekkel viszont foglalkozom, vagyis nem egyszer lett kivéve az enerdzsi a rendszerből, hanem hogy ezek folyamat viszik el a termelődőt is úgymond, szóval az ezekkel való megküzdés az zajlott, s még most is zajlik a háttérben, részben. szóval sokx ez úgy lehet, hogy nem is csak lemerülök, hanem a feljöves alatt is energiaigényes dolgok futnak a háttérben.

persze neha csak lemerülök, s aztán csak fel kell jönni.

de van, hogy így törtenik.

s van, hogy a lemerülés után is ugye a limitált visszatermelődő enerdzsit elviszik a basic dolgok, ahelyett, hogy az enerdzsivisszatermelest megturbozó dolgokba fektethetném .. vagy epp pont hogy azokba fektetem, s igy nem jut a basic dolgokra még jóideig... 

[gondolkodó emoji]

fú, igen, ezt még fel kell fejtenem (hogy aztán végül majd jobban kezelni tudjam..).

azt mondjátok meg

az olyan házas férfi, aki velem csetel több órán át otthonról rendszeresen, az ugyan mégis mi a jóakármicsodát nemcsinál a családtagjaival amúgy?

tanulságként elteszem, hogy ha lesz még valaha valakim, és jelenlét helyett túl sokáig nyomogatja a telefonját, jusson eszembe majd ez. basszus.

(egyszer rá is kérdeztem a kedves felesègre, mert tényleg annyira nem értem én ezt.

"-itt ül mellettem most is.

 -hátizé... üdvözlöm?"

...pofámleszakad.)

ja, a másik tanulság meg, hogy amúgy a csetelés, mint realtime-ban beszélgetés, igazából qrvasok idő.