help - bírósági ügyintézés

a pasi elkezdte végre felnyomogatni gyerekanyját a bíróságnak... és megjöttek az első reakciók. leírás, hogyan adjon be hiánypótlás címén rendesen mindent.

nade:

hogyan kell bizonyítékokat beadni arról, hogy nem adta oda időben a gyereket és nem óhajtja pótolni, stb?

azt írják, az sms-eket, fényképeket (miről?!), e-maileket (nem ad meg a nő olyat, amit olvas), a bizonyítási indítványait csatolja ...

nade ez mit jelent?

leírni, mi volt, hogy volt, kb miket mondott, ki hallotta még, és... ennyi? sms-t screenshotolva kinyomtatni? az bizonyítja-e, hogy nem válaszolt rá? hisz a válasza törölhető lenne... ha ott voltam, de arrébb lettem küldve, akkor hogy bizonyítja, hogy mi hangzott el?

és mi a fene az a bizonyítási indítvány?

jajj, nehéz, és mivel az anyós átvette, és 8 nap volt rá, ami mindjárt lejár, a pasi meg marhára mást kellett csináljon, nem tudom már jogászhoz elzavarni vele... 

valaki nem tudja esetleg, hogy kéne?

ünnepek

 jó volt, csak rövid.

majd le akarom írni.

nem tudom, mikor...

munka-helyzet

az új kolléganőm eldöntötte, hogy marad, juhú. én meg, hogy az idei munkatervünk az emberi tempó. tapsoljunk meg.

senki se köszöni meg ugye, ha vagy olyan hülye, és a szabid elsò napját még dolgozással töltöd otthon, se, ha beleszakadsz úgy általában. sose fogy el úgyse, és tökre fogalmuk sincs, mit csinálunk valójában, még most se.

megfogadtam továbbá, hogy nem húzom fel magam a hülyeségeken, de egyelőre baromi rosszul megy. nem baj, még próbálkozom zenpandává válni.

(nem tudom, kitől loptam, de bocsi.)

és a posta meghalt az évváltástól, és egy csomó felesleges baszakodás van, meg lenézős megnyilvánulások is, meg nemtudjukhovatennimiért akadályoztatások a feladatvégzésekben...

de igazam lett a múltkoriban, jó visszaigazolás.

és ettem mindkét nap.

és amúgy semmi se derült ki semmiről, és a fizukülönbözetem se pótolták,

de zenpandaaa... és türelem.

(fú, nagyon nehéz visszaszokni abba, hogy mennyi felesleges agyfasz helyzet van...)

gyerek-helyzet

a legutóbbi kapcsolattartási hétvégén már pénteken eljött a gyerek, (nagyjából*) ahogy kell. meg is lepődtünk, váratlan volt ez a viszonylagos nyugi.

 

és nyilván ki is derült, hogy inkább gyanús kellett volna legyen:

hát nem képes volt hazudni arról anyuka, mikor kezdődik a téliszünet?!

akkora wtf ez a nő, hogy nemigaz. 

a szünetek első fele ugyanis apáé. végig az volt a narratíva, hogy utána hétfő-kedd még suli, ìgy hazament a kapcsolattartásból a gyerek vasárnap este - feleslegesen, mert már kezdődött amúgy a szünet. másnap (hétfő) este aztán, mikor kibukott a dolog, a nő elkezdett úgy csinálni, mintha ő mindigis rendesen mondta volna a dátumokat, és ebből is azt hozta ki, hogy a pasi hülye.

és hogy de a gyerekről közben kiderült, hogy nem szeret délután átjönni, szóval miért nem akarjuk elhozni előbb, kedd reggel, mi az, hogy mi nem értjük meg, hogy a gyereknek az volna jó, ha nem a jóelőre leegyeztetett kedd délutáni elhozáshoz ragaszkodnánk, mért nem vagyunk képesek a gyerek érdekét nézni, blablabla. (wtf again.)

és egyébként azt is keresztülnyomta apukán, hogy 24-én délután kettőre vigye haza, ne estére, ahogy papír szerint járna, merthogy a karácsony... (akkor karácsonyoztunk volna hármasban, de mindegy.) ((amikor emiatt összevesztem a pasival, átalkudta 3-ra, de azzal se voltunk beljebb...))

mondjuk nem csak azért nem hoztuk el kedd reggel, mert mit képzel, hogy random rángatna minket össze-vissza, hanem mert a gyerek hozott nekünk hétvégén egy hànyós-fosóst, így az igen kicentizett bevásárlásra-intézkedésre fordítható időt fekvéssel töltöttük. 

konkrétan még kedden hajráztuk be a lemaradásokat, úgy, hogy én messze nem voltam százas csütörtökig.

míg a pasi a gyerekért ment, én lóhalálában dugdostam el a megvett dolgokat.

(funfact: egy garzonban, ahol már mindenhol van minden, úgy, hogy a gyerek ne is találhassa meg...)

(funfact2: a gyerek úgy hozta a hányósfosóst, hogy előtte százszor meghallgathattuk anyukától vele együtt: már szerda óta gyomorgörcse van, amiért jönni kell! - aztán

irl rájöttünk, hogy gyomorinfluenza volt az... de hát majdnem egykutya, ugyebár...)

emellett az lett anyuka új heppje, hogy telefonál - pénteken már szinte azonnal hívta, de amúgy az elhozások másnapján este is keresi, jól belerondítva a gyerek lelkivilágába, mert persze úgy és olyanokat mond, következetesen.

node.

hiába mindezen igyekezete - az ellehetetlenített 24-e helyett, rögtönözve, megfeszített munkával, de abszolút eredményesen összehoztunk egy csodálatos hármasban szentestét 22-ére.

így mégis meglehetett a teljes élmény, és onnantól már az egész egy varázslatosan elnyújtott ünnepi hétté vált.

másnap szentestéztünk egyet az én szüleimnél, 24-én pedig volt idő élvezni az ajándékokat és csak úgy lenni kicsit.

utána hazament ott is ünnepelni két helyen, míg mi magunkhoz tértünk, 

majd még volt egy jézuskavárós 26 is anyósoméknál... 

aztán a születésnapomra megint lementünk az én családrészemhez, ahol fergetegeset játszottak az unokaöcsémmel (végre összenőttek korban annyira, hogy tudjanak érdemben együtt játszani!!!), kövnap pedig még elvoltunk kicsit, és délután ment is haza végleg.

((itt is bejátszotta volna anyuka, hogy oltást kap a gyerek, vigye haza apa emiatt már reggel, csak aztán kiderült, hogy ja, az oltást délután 5-kor kapja csak, szóval ahapersze...))

kőkemény, na.

de így is tudott meghitt lenni hálisten.

*: anyuka azt hazudja, hogy a suliból csak háromnegyed 5 körül engedik ki leghamarabb, és nem hozható el előbb, hiába van a végzésben 4 óra. (azt viszont tartatja, hogy a végzés szerint csak otthonról hozható el a gyerek, mert hát bocsánat, hogy ő is látni akarja a gyerekét - ahogy szokta mondani...) még a családsegítő is mondta a pasinak, hogy kamu a nemhozhatóel, mégis 5-kor adja csak oda. ami sose 5, mert még akkor kezdenek öltözni, miután a pasi hívja (de 5-ig nem veszi fel, hiába megyünk oda 4-re), aztán kitudja mi van, fél6-nál hamarabb nincs indulás akkor se, ha pöccre jön a gyerek, mint még ősz elején... (közben a gyereknek (a gyerek szerint) azt mondja, hogy azért kell előbb(!!) eljönnie a suliból, mert apa most szeretné elvinni... szóval ki se derült, ez is hogyan van igazából...)

random helyzetjelentés update-je

 na, azóta kaptam 5 darab munka-e-mailt, amit azért látok, mert beállíttattam a magánmobilomra is. (eseti magánhülyeség, de máshogy nem lehetett kivitelezni az elmúlt hónapokat.)

nyilván egyből felqrták az agyam - most, 3 hét után értesítettek róla, hogy az első megnyitás után 30 nap van megcsinálni valami többnapos tanulós dolgot, amihez a felkészülésre az év végi hajrában tudottan nem volt idő, mert utána lejár. ez az érintettek harmadára vonatkozik. a maradék kétharmadnak lesz év elején pár napja, ha addig nem csinál majd más feladatot. 

ez szerintem annyira felháborító, hogy szavakat se találok.

(igen, az illetékes inkompetenciája volt az egyik emlegetett csalódás és küzdelem.)

szóval most vagy megcsinálom a szabim alatt, vagy durva szankciók várhatóak.

kapják be.

random helyzetjelentés

szóval a munkahelyem: 

egymagam voltam erre a munkakörbe az egész intézményben, de azóta jelentősen bővült a feladatkör. tavasszal felvettek mellém valakit. betanult, jó volt, szerettem - erre elszipkázták más részlegre. felvettek egy újat szeptemberben - nem tanult be, hiába küszködtünk, kellemetlenül alkalmatlan volt - szerencsére őt is elszipkázták, így a továbbiakban nem az én problémám. felvettek megint egy újat - aki bevallottan csak 3 hónapot tud maradni, szóval mire rendesen betanul, elmegy.

ez azt jelenteti, hogy nagyjából augusztus eleje óta egyedül viszek egy kétemberes munkaterületet, miközben a betanítást is csináltam szinte végig, és mellé bejöttek extra feladatok, meg még bónuszként képzésre is járattak. folyamatos elhavazottságban, csúszásban, megfeszített tempóban, túlórázva, csak mert megkínáltak egy előrelépési lehetőséggel. amiről kiderült, hogy csak hintába tettek.  és a betanításokat is mindig kezdhettem elölről, hiába vártam nagyon, hogy végre megint normális, élhető munkamegosztás legyen.

közben volt egy fizuemelés, amiből engem a megalázóan kis emelést tekintve tulképp kihagytak. mennem kellett harcolni, házalni, érvelni, míg végül felhúztak mások szintjére, bár késve. 

ehhez meg kellett hallgatnom, hogy mennyire nincs igazam, hogy rosszul számoltam, hogy mennyire nem ér többet a munkám, hogy mennyire mit képzelek magamról... stb. végig kellett élnem, hogy leszólnak, hülyének néznek, hazudoznak, burkoltan fenyegetnek, nyomást gyakorolnak. 

amely élményekre azután rakódtak még hasonló dolgok bizonyos ügyeket érintően, mert kaptam újféle feladatokat, belelátva olyan szintek működésébe, ahova korábban soha, és hát marha nagy csalódások  értek - amit én nagyon, nagyon nehezen viselek, nyilván.

most épp ott tartok, hogy év elején remélhetőleg végre tényleg kiderül, mi lesz a munkaterületemmel - de lehet, hogy nem lesz érdemes tovább maradni. és ettől szomorú vagyok. meg félek. meg stb.

a jó hír, hogy én, a félős sarokba húzódó jelentéktelen nyuszi komoly nagyemberekkel is vitába szálltam, és kiálltam magamért (és még csak nem is sírtam, csak előtte meg utána, haha) - amikre nem gondoltam, hogy képes vagyok. állati király. 

tanultam, tapasztaltam továbbá sokat. meg szembesültem vele, hogy feladatilag is meg tudok oldani olyasmiket, amikben, azt hittem, nem lennék kompetens. (sőt. másokhoz képest pláne sőt.)

kaptam rengeteg pozitív visszajelzést, sőt, szeretetet is.

az emelt fizumat pont nem, mert természetesen rosszul számfejtették le, de majd kapom azt is, és az már egészen hasonlít egy elfogadható összegre, függetlenül attól, hogy persze még így is alacsony.

emellett van rá még némi esély, hogy jól alakuljanak a dolgok szervezetileg és hogy olyan ember lesz a főnököm, akivel lehet érdemi közös munkát végezni és kiáll értem, ha igazam van. (meg hogy nem volt értelmetlen az a rengeteg elvégzett plusz feladat. bár arra kevesebb.)

valamint ez a legújabb új kolléganőm, aki lassan pont menne el, lehet, hogy mégis tud maradni, sőt, akarna is, ami szupercsodálatos volna, mivel ő megint okos, ügyes, lelkiismeretes, gyorsan is tanul, ráadásul szeretek vele közös irodában lenni.

és megfogadtam, hogy jövőre aztán már tényleg nem csinálom ezt magammal és nem vagyok hajlandó megszakadni, és valahogy kezelem azt is, hogy mostanra kb kiégtem, 

és megpróbálom élvezni a szabadságomat (ami azért van ennyi, mert korábban nem tudtam kivenni, mivelhogy magam voltam a napi határidős feladatokra, míg a múltkor le nem betegedtem, haha), 

és pláne nem dolgozom álmomban.

aztán persze meglátjuk, egyelőre szét vagyok esve, és keresem a fonalat, hogy úristen, mindjárt karácsony, úristen, ajándékok, úristen, a magánéletem is mekkora sz.r már,

innen szép átszellemülni és nem rohanva rohanni, hesteg akkorisjólesz.

pokol

mikor hétfő reggel megkérdezik, milyen volt a hétvégéd, és csak annyit tudsz kibökbi, hogy ha van pokol, az itt a földön van...

önkívületi állapotig hergelődött, földöntúli hangokon sikítozó, szörnyű dolgokat kiabáló, topogó-kapálózó-vergődő gyerek - zsinórban 4. alkalom, harmadszor elhozhatatlanul,

mert végül "de megígéred, hogy holnap reggel tényleg átmész, igaz?",

persze pótlás ezekre a péntekekre no way, mert hogy "úgyis csak alszotok, ugyanmár".

most már a sógornőm ment tanúnak, nem én.

ő már a helyszínen is zokogott, nem csak utána.

most már három órás műsor volt. (a műsor nem a gyerekre értve, hanem amit anyuka erre "reagálva" együttműködés címén levág - meg mostmár a mama.) (a mama az teljesen értelmezhetetlen, konkrétan.)

most volt rendőr is, csakhogy papírt nem adott, mert hát anyuka levitte a földszintig, de javasolta, hogy apuka így hagyja ott, ne "rabolja el", hát nézze már meg szegény gyereket...

mert ugye anyuka szerint nincs mit tenni, ha a gyerek nem akar menni, és ő nem fogja akarata ellenére kivinni, és úgyse menne vele, és ez az egyetlen helyzet van az életben, amit a gyerek nem akar, sose semmikor se volt még ilyen, ő meg sose kényszerítené akarata ellenére semmire... hát nézze meg mindenki, ez mennyire rossz a gyereknek...

de azért ha véletlen annyira lenyugszik épp a gyerek, hogy akár indulásra is bírhatná, gyorsan mond valami olyat, hogy már hátráljon is újra... (félelmetes. nem hiszem el, ha nem látom-hallom irl. nem segít neki megnyugodni, ó, dehogy, csak "ál-", csak "alibidolgokat" mond és tesz, tökéletesen kiadagolva, gondosan ellensúlyozva, hogy úgy tűnjön, mintha, de tényleges hatása ne lehessen...)

első alkalommal le kellett fognom a gyerekülésben, hogy el tudjunk indulni, mert nem volt gyerekzár, és gyakorlatilag egy filmbeli ördögűző jelenet zajlott, anyuka meg nem óhajtotta becsukni az ajtót, mondván a gyerek fogja őt, nincs mit tenni... azóta ez a fő fegyverük - holott így, indulás után öt percen belül(!) már kinn volt a gyerek a nagy érzelmi viharból, már lehetett vele beszélni, már elmúlt a fájdalom. előtte egy órát hergelődött, és anyuka képes volt elnézni, sőt pörgetni bele, miközben nekünk a szivünk szakadt érte tehetetlenségünkben.

nem jó arra kondicionálni, hogy ha eléggé hosszan kiborul, utána fölmehet, miközben indulás után pár perc és huss, elfújják a sötét felhőket...

alvás nekünk ilyenkor napokig miaz, tehetetlenség, sokkos állapot, megmondani a gyereknek, hogy az anyja egy elmebajos hazug, nyilván nem lehet, bármit az egyes viselkedések nemokéságáról mondani is csak ront a dolgokon,

anya és a nagyi folyamat sulykolják, hogy ez azért van, mert rossz neki, hogy apa el akarja vinni, meg mindenféle hazug vádakkal bombáznak minket a füle hallatára, amiket megcáfolni nem lehet, mert akkor mi "már megint veszekszünk, mi mindig csak veszekszünk velük", "mi bántjuk anyát, azt mondjuk, anya hazudozik, pedig nem is", 

a gyerek szenved, mi szenvedünk, az a két nő meg büntetlenül és megállíthatatlanul forgatja ki a valóságot és bántalmazza érzelmileg.

családsegítőnél elindult valami, bíróság is megkapta végre az első jelzést,

de ez itt csak fajul, fajul, pedig már így is rég a pokol.