végre egy rövid poszt

most pedig, hogy ettem egy hatalmas adag pacalt (igen, imádom), megyek, és visszaviszem a cipőt, ami kicsi lett. (de míg rá nem jöttem, tök boldoggá tett, tehát megérte megvenni.)

lábjegyzetek

1) 

megdöbbentő volt átélni, hogy ex óránként hív, pedig előszörre még felvettem, hogy bocsi, nem érek rá. (tehát tudta, hogy nem érek rá. nem csak úgy eltűntem.)

és még sms-t is írt, hogy mi van, hova lettem, aggódik. (kb 5 sms-t kaptam tőle, mióta ismerem. ha valakinek kellett írnia, azt is nekem diktálta, annyira utálja, csak hogy értsétek.)

és kiosztott, amiért nem ért el. és meg kellett ígérnem, hogy máskor ilyet nem csinálok.

és könnyebb volt megígérni, mint helyre tenni a dolgot.

és rá fél órára újra hívott - a barátnőmmel beszélgettünk, amit tiszteletben szokott tartani, de most mégse. mert ha előbb elér, akkor hátha átmegyek. (mondtam, hogy akkor se.) meg ha legközelebb át kell, hogy menjek macskapásztorkodni, akkor nem mondhatok nemet, hiszen neki szüksége van rám... (aha, hogyne.) és hogy az elmü előre kiküldte a következő havi csekket is, meg a netszolgáltató is kettőt egyszerre, és szerintem ez mi, blablabla... (itt már csak néztem.) mert hogy ezt kivel beszélje meg, ha nem velem...

van ebben még pár kör, attól tartok.

(csak közben ne fájna.)

2)

ami tegnap történt, annak nagyon nem így kellett volna. az egész egy óriási hiba volt, hiba, hiba, hiba.

már a kezdőgondolattól kezdve. plusz megy majd a pletyka, tudni fogja mindenki, tehát még úgy se tehetek, mintha nem is történt volna. még ki se találtam, hogy kezeljem.

akkora egy hülye voltam, nem találok szavakat.

hogy ennek ellenére mi a frászért érzem mégis helyénvalónak, abba bele se menjünk. azt érzem, hogy nem így, nem most, nem ott és nem vele, de ha már így, most, ott és vele, akkor ez van, mert kellett, jó volt így. 

(nem maga a szex kellett, hanem, hogy valaki mással.)

ez legalább őszinte volt.

3)

rájöttem, hogy az úriember nagyon ügyesen nem elérhető számomra, így nem tudom megosztani vele az utórezgéseket. valahol jó, így nekem kell feloldanom, kidolgoznom az élményeimet, a befolyása nélkül. (és nem tudok feljárkálni hozzá, még nagyobb galibát okozva, hálistennek.)

rájöttem, hogy mennyi olyan dolgot keresek, ami csak exre jellemző, tehát amiket nem fogok megtalálni másban. 

rájöttem, hogy nagyon nem állok készen senkire és semmire.

rájöttem még egy csomó mindenre, de most hagyjuk.

4)

épp a napokban beszélgettünk barátnőmmel, mennyire sajnálom én a gyerekkori önmagam. egy rakás abnormális emlékem van a viselkedésemről, erről már szakemberrel is értekeztem, és igen, valóban súlyos dolgok tünetei ugranak be. és mennyire gáz, hogy így kellett felnőnöm, és összefacsarodik a szívem, ha arra a szegény kicsi lányra gondolok,

és úgy megölelgetném, és biztatnám, hogy minden rendben lesz.

felemlegettünk pár ilyen sztorit, és most már ő is megölelgetné legszívesebben.

5)

nem szabad elfelejtenem, hogy hiába mond bárki bármit (csak a családra számíthatsz, az ember esendő, csak jót akartak, de hát a szüleit az ember köteles szeretni és tisztelni, de mennyi mindent tesznek érted, de szeretnek, blablablablablablabla), az én szüleim mérgezőek. igenis. akármennyire vágyom is vissza hozzájuk, akármennyire szükségem lenne rájuk, akármennyire ki vagyok nekik épp szolgáltatva és bármennyit változtak is,

nem mehetek közel hozzájuk.

abból mindig az lesz, hogy nem vagyok elég jó, nem vagyok elfogadható, engem nem lehet szeretni, és nem marad a végére semmi egyéb, csak a szégyen. hiszen ha nem tudok elég jó lenni ahhoz, hogy szerethetővé és elfogadhatóvá váljak, akkor nem szabad emberek közé mennem, akkor nincs értelme léteznem, akkor az egyetlen út, hogy rejtegetem ezt a súlyos titkot, miközben őrülten szégyellem.

(most nem hergelem magam, csak így lehet a lehető legpontosabban megfogalmazni ezt az érzést és viselkedést és gondolkodást.) 

(talán sosem szabad majd gyereket vállalnom, mert ezt az alapélményt nem adhatom át, ennek a szenvedésnek nem tehetek ki egyetlen kis életet sem. felnőtteknek se kívánom, mert olyan, mint valami irthatatlan gyom, vagy mint egy sokfejű sárkány - levágsz kettőt, három nő helyette, és csíp, mar, burjánzik, és természetesen tüzet is okád... ezt egy szerencsétlen kisgyereknek... no way.

értem én, hogy ez pont egy sérülékeny időszak. de amúgy is bennem maradt. ki tudja, mikor szabadulok végleg, pedig mióta dolgozom rajta...)

szóval jobb lesz az nekem, ha nem engedem át őket a "falon". egyelőre ez az egyetlen működőképes stratégiám.

6)
a  4) és 5) azért merült fel, mert a mostani élethelyzet miatt felbukkantak furcsa, zavaró "tünetek", amikkel utoljára kiskoromban találkoztam, és ebben kértem baráti tanácsot, de megoldom, illetve zavarba ejt, hogy elég egy félórás beszélgetés anyámmal, és máris egy rakás kakinak érzem magam. (és még csak észre sem veszem. mert akkor tudnék reagálni. de nem... )

tegnapom

van ez az érzés: oké, hogy szar, de azért mégis csak jó...

azt hittem, legalábbis erősen bíztam benne, hogy így marad, hogy ez egy következő szint.

aha.

korán akartam kelni, de még előbb is fenn voltam, netezgettem az ágyból, ettem egy fullos reggelit, bámészkodtam a ház sarkáról egy bögre teával.. beszéltem anyámmal telefonon, hajat mostam, fürödtem, nagygenerált csináltam, úgy öltöztem fel, hogy ne csak tetsszem magamnak, de a nyaklánctól a fehérneműn át a zokniig mindent imádjak magamon. még sminkeltem is, meg be is ágyaztam, amit pedig minek.

megterveztem a napom, egy csomó klassz dolgot képzeltem bele, és totál feldobott, hogy még mindig csak annyi az idő, mint mostanában kelni szoktam.

egy jól megérdemelt csodás féláras kávéra hajtottam, úgy indultam neki, hogy igen, jó lesz, aztán jöhet a mindenmás. sínen vagyok, ráéreztem... büszke voltam és lelkes, tele energiával.

ebből az lett, hogy úgy tíz perc után teljesen darabjaimra hulltam, és ott maradtam. mert így szoktam, ne kérdezzétek...

szóval:

egy dolog, hogy tíz perccel lekéstem az akciós kávét, amit már indulásnál is éreztem, és elrontotta az élményt.

de aztán még egy csúnya pletyka is a fülembe jutott.

meg hirtelen rámtört a magány is.

kiüresedett a fejem, és el sem tudtam képzelni, mi bajom...

(ezennel megígérem magamnak, hogy többé nem beszélek az anyámmal reggel, mert akkor gyanútlan maradtam, de utólag látom: nagyon ügyesen emlékeztetett rá, milyen hibás árunak gondolni magam és szégyenkezni. esküszöm, fel se tűnt, estére kezdett leesni, hogy a kedvesnek és törődőnek tűnő szavak valójában alattomos mérgezett nyilak, amikkel jól megsorozott. ezek után még távolabb akarok kerülni, mert ezt ne. ezt nem tudom kezelni.)

és ott volt az a srác, a legszórakoztatóbb és nagyszájúbb ember, akivel találkoztam, evör. párkapcsolatra, sőt, szerintem mindennemű emberi kapcsolatra alkalmatlan, a kocsmai-kávézós sztorizgatást kivéve. hetek óta próbál hazavinni. ez mondjuk túlzás, mert általában már teljesen beállva-szétcsúszva próbál bárkit hazavinni, de azért szemfülesek észrevehették, hogy engem pl tényleg.

(egyszer volt egy kalandunk, ami bennem indokolatlan, de aranyos történetként maradt meg. cuki, félszeg úriemberként viselkedett, amit senki nem nézne ki belőle. na, erre alapozott ő.)

és még féltékenykedik is néha, ami he.

és most, amikor pont baromira nem akart semmit se, meg még csak nem is direktben engem szórakoztatott, én, teljesen józanul közöltem vele, hogy I'm in.

WTF.

tehát a délutánt nála töltöttem, ahol elképesztő butaságokat is műveltem, amikkel majd valahogy el kéne számolnom magam előtt, bénáztunk is, balfaszkodtunk is, és közben ex óránként hívogatott, hogy meglegyen a dolog pikantériája, (meg egyáltalán mi a frászért csináltam ezt?!!!)

ugyanakkor - és most inkább ezt emelném ki - egy csomó részét élveztem, és szusit rendelt, ami rajta volt a bakancslistámon jó ideje, és nagyon kellett már valami exen kívül, ami még távolabbra lök.

maradjunk annyiban, hogy a sztori feldolgozás alatt, de nagyon-nagyon-nagyon tanulságos.

levonható belőle például az is, hogy lófüttyöt vagyok bármilyen következő szinten... extrém meglepikre készülhetek a továbbiakban is - tőlem, nekem, szeretettel. jó lesz. (nem.)

"várnak szeretettel"

nem csak nem vettek fel a helyre, ahol interjúztam, de azóta a beajánlómat is elbocsátották... váratlanul.

az életnek van humorérzéke, az tuti.

(én viszont nem mertem elsütni az "ennyire azért nem voltam szar" poént...)

elmaradhatatlan rinya

szóval ex nem akar elengedni. nem kéne meglepjen, az egész kapcsolatunk alatt ezt csinálta.

az egy dolog, hogy hétfőn programot hazudtam indokként, hogy rövidre zárjam ezt, de csütörtökön már mindent kitalált a marasztalásomra. nehéz eljönni amúgy is, legszívesebben sose tenném, de így...

nem hívtam majdnem egy napig - de hogy miért nem hívtam, neki ez rosszul esett.

ma is hosszan beszéltünk, és a felében próbált átcsábítani: ölelgetés, vacsi, fagyi, film, szex... fájdította a szívemet...

egy hősnek érzem magam, bakker... 

nem ér, hogy ezt csinálja velem.

Zugló

én ugye Óbudán laktam, azt ismerem és azt szerettem. úgy is éreztem, hogy igen, Zugló ezen része is paneldzsungel, hasonló közlekedési távolságokkal, csak a villamos helyett troli van, kék metró helyett meg piros, elhanyagolható különbség, jó lesz nekem.

most viszont, hogy elkezdtem kóricálni a környéken, leesett, mennyire más.

itt nincs meg a nagy út az ablak alatt, sőt, szokatlan csendre ébredek. madarak, gyerekek... eddig tudtuk. de hogy ilyen szép zöld legyen... nagy, szoci házak, köztük hangulatos kis zugokkal, utcácskákkal, parkocskákkal, mini sportpályákkal, füves-bokros kutyafuttatókkal és virágokkal... 

vasárnap délután be lehet úgy sétálni az Örsre, hogy bicikliző, gyerekező családokat, focizó kamaszokat és kertészkedő néniket(!!!) nézel, fasor szegélyezi az utadat és csak el kell dönteni, melyik padon akarsz üldögélni. az egyik lépcsőház egész hosszában sűrű sorba ültetett nőszirom, a másik előtt kétoldalt kispadok, tisztára, mint vidéken.

ismétlem, mindez a paneldzsungelben. úgy, hogy szerintem 3 perc alatt kiérek a hév sínekhez meg a soksávos úthoz.

kicsit szürreál.

(majd teszek fel képet...)

Liza

meg még az is volt, hogy barátnőékkel a Liza, a rókatündér-t néztük, és valami überfurcsa, hogy ez magyar film és jó. aki még nem látta, menjen, és nézze meg, komolyan. 

nem írnék most konkrétumot, csak hogy morbid, és perverz is, de nagyon, ennek ellenére valóban kedves alkotás. 

nem bánom, hogy csak évente-kétévente járok moziba, ha cserébe ilyeneket nézek.

(ugyanitt: vigyázat, dallamtapadás!)