lábjegyzetek

1) 

megdöbbentő volt átélni, hogy ex óránként hív, pedig előszörre még felvettem, hogy bocsi, nem érek rá. (tehát tudta, hogy nem érek rá. nem csak úgy eltűntem.)

és még sms-t is írt, hogy mi van, hova lettem, aggódik. (kb 5 sms-t kaptam tőle, mióta ismerem. ha valakinek kellett írnia, azt is nekem diktálta, annyira utálja, csak hogy értsétek.)

és kiosztott, amiért nem ért el. és meg kellett ígérnem, hogy máskor ilyet nem csinálok.

és könnyebb volt megígérni, mint helyre tenni a dolgot.

és rá fél órára újra hívott - a barátnőmmel beszélgettünk, amit tiszteletben szokott tartani, de most mégse. mert ha előbb elér, akkor hátha átmegyek. (mondtam, hogy akkor se.) meg ha legközelebb át kell, hogy menjek macskapásztorkodni, akkor nem mondhatok nemet, hiszen neki szüksége van rám... (aha, hogyne.) és hogy az elmü előre kiküldte a következő havi csekket is, meg a netszolgáltató is kettőt egyszerre, és szerintem ez mi, blablabla... (itt már csak néztem.) mert hogy ezt kivel beszélje meg, ha nem velem...

van ebben még pár kör, attól tartok.

(csak közben ne fájna.)

2)

ami tegnap történt, annak nagyon nem így kellett volna. az egész egy óriási hiba volt, hiba, hiba, hiba.

már a kezdőgondolattól kezdve. plusz megy majd a pletyka, tudni fogja mindenki, tehát még úgy se tehetek, mintha nem is történt volna. még ki se találtam, hogy kezeljem.

akkora egy hülye voltam, nem találok szavakat.

hogy ennek ellenére mi a frászért érzem mégis helyénvalónak, abba bele se menjünk. azt érzem, hogy nem így, nem most, nem ott és nem vele, de ha már így, most, ott és vele, akkor ez van, mert kellett, jó volt így. 

(nem maga a szex kellett, hanem, hogy valaki mással.)

ez legalább őszinte volt.

3)

rájöttem, hogy az úriember nagyon ügyesen nem elérhető számomra, így nem tudom megosztani vele az utórezgéseket. valahol jó, így nekem kell feloldanom, kidolgoznom az élményeimet, a befolyása nélkül. (és nem tudok feljárkálni hozzá, még nagyobb galibát okozva, hálistennek.)

rájöttem, hogy mennyi olyan dolgot keresek, ami csak exre jellemző, tehát amiket nem fogok megtalálni másban. 

rájöttem, hogy nagyon nem állok készen senkire és semmire.

rájöttem még egy csomó mindenre, de most hagyjuk.

4)

épp a napokban beszélgettünk barátnőmmel, mennyire sajnálom én a gyerekkori önmagam. egy rakás abnormális emlékem van a viselkedésemről, erről már szakemberrel is értekeztem, és igen, valóban súlyos dolgok tünetei ugranak be. és mennyire gáz, hogy így kellett felnőnöm, és összefacsarodik a szívem, ha arra a szegény kicsi lányra gondolok,

és úgy megölelgetném, és biztatnám, hogy minden rendben lesz.

felemlegettünk pár ilyen sztorit, és most már ő is megölelgetné legszívesebben.

5)

nem szabad elfelejtenem, hogy hiába mond bárki bármit (csak a családra számíthatsz, az ember esendő, csak jót akartak, de hát a szüleit az ember köteles szeretni és tisztelni, de mennyi mindent tesznek érted, de szeretnek, blablablablablablabla), az én szüleim mérgezőek. igenis. akármennyire vágyom is vissza hozzájuk, akármennyire szükségem lenne rájuk, akármennyire ki vagyok nekik épp szolgáltatva és bármennyit változtak is,

nem mehetek közel hozzájuk.

abból mindig az lesz, hogy nem vagyok elég jó, nem vagyok elfogadható, engem nem lehet szeretni, és nem marad a végére semmi egyéb, csak a szégyen. hiszen ha nem tudok elég jó lenni ahhoz, hogy szerethetővé és elfogadhatóvá váljak, akkor nem szabad emberek közé mennem, akkor nincs értelme léteznem, akkor az egyetlen út, hogy rejtegetem ezt a súlyos titkot, miközben őrülten szégyellem.

(most nem hergelem magam, csak így lehet a lehető legpontosabban megfogalmazni ezt az érzést és viselkedést és gondolkodást.) 

(talán sosem szabad majd gyereket vállalnom, mert ezt az alapélményt nem adhatom át, ennek a szenvedésnek nem tehetek ki egyetlen kis életet sem. felnőtteknek se kívánom, mert olyan, mint valami irthatatlan gyom, vagy mint egy sokfejű sárkány - levágsz kettőt, három nő helyette, és csíp, mar, burjánzik, és természetesen tüzet is okád... ezt egy szerencsétlen kisgyereknek... no way.

értem én, hogy ez pont egy sérülékeny időszak. de amúgy is bennem maradt. ki tudja, mikor szabadulok végleg, pedig mióta dolgozom rajta...)

szóval jobb lesz az nekem, ha nem engedem át őket a "falon". egyelőre ez az egyetlen működőképes stratégiám.

6)
a  4) és 5) azért merült fel, mert a mostani élethelyzet miatt felbukkantak furcsa, zavaró "tünetek", amikkel utoljára kiskoromban találkoztam, és ebben kértem baráti tanácsot, de megoldom, illetve zavarba ejt, hogy elég egy félórás beszélgetés anyámmal, és máris egy rakás kakinak érzem magam. (és még csak észre sem veszem. mert akkor tudnék reagálni. de nem... )