fiúkon át magamra nézni

minden férfi, aki felbukkan az életemben, azonnal felkavarja a mindent is. újabb és újabb körökben bámulok magamra, a nőre, aki lehetett volna és a nőre, aki helyette lett, méginkább, hogy sokáig nem is volt. vagy talán sosem.

nézem az életet, amim lett, s méginkább, amim nem.

és fáj.

végigpergetem, mennyire nem tudtam, ó, semmitse, és persze most se, de legalább már tudom, hogy nem. s hogy talán sosem fogom tudni.

nézem, kiknek kellettem, mire, hogyan. nézem, kellettem-e valaha bárkinek is igazából én, vagy csak a funkciók.

talán nekem csak ennyi jutott.

talán örökre elbasztam.

talán úgy basztam el, hogy esèlyem se volt nem elbaszni. azt hiszem.

levegőt nem kapósan fáj.

hobbik vagy mik,

...ha találkoznak. pontosabban ütköznek:

first time evör megyek tjü, lelkesen informálódnom kellett volna meg készülni rá, tele kéne legyen a fejem a boardgame-tematikával...

ehelyett semmi máson nem jár az eszem, mint hogy kisütött a nap és ülhetnék én is a biciklimen és mééért most van ez az egész, nemáár... kb viszketek érte.

na melyik lehet épp a specialebb interestem, haha.

vitáim magammal

ha nem eszek, nem tudok biciklizni! szóval muszáj ennem! de nem akaroook.... de akkor nem tudok kijönni, azt meg akarok... de akkor most mi legyen?!

(mert a ma reggeli kvmon kívül a világon semmit se kívánok kb még most se, és az agyam köszöni szépen, de üres gyomorral és max egy backup csokival óhajtana egy komplett testet elmozgatni, így meg boritékolható az elfogyás, kudarcélmeny és az utána mégtovább olvadó porcikák.

szerintem fogytam tovább, és már nagyon nem kéne.

nade hát ha nem bírok enni, sőt, akkor?)

de már egy hete leginkább csak bénázok, volt, hogy max csordogáltam, ha ki is jöttem, érzésre olyan kis fáradt-gyenge vagyok már, mint egy lepkef... mintha sose bicikliztem volna, megint. úgy érzem, az önbizalmam is, meg az eddigi erőm is elvesztettem. és nem is tudom amugy, mitől van ez, mi lett velem.

működésem

miután kiposztoltam az előzőt és 600x átírtam, árnyaltam, finomítottam,

természetesen csak valami borzasztó szégyen maradt belőle... hogy nevetséges ez még gondolatkísérletnek is,

hát ezek mind évek óta komolyan (amatőr?) sportoló fitt emberek, még a csajok is, míg én soha nem mozogtam semmit, lepkefing is vagyok meg rendszert vinni s kitartani se bírok semmiben,

hogy is képzelem, hogy valaha fel tudnék zárkózni akárcsak a közelükbe is edzettségben, hogy bármiben velük tartsak,

s amúgy is nulla szociális érzékem van, sehova nem tudtam még beintegrálódni rendesen, mér' volna realitása ennek a résznek is?!

hogy cuki vagyok tényleg a naiv kis lelkesedésemmel,  de mit nevettetem itt ki magam ugye.

hát így vagyunk én meg az önbecsülésem-bizalmam-ismeretem, vagy mittudomén, minek mondjam a hangot a fejemben.

szóval a problémá(i)m

még csak nem is önmagában az, hogy most úgy mégis hogy veszi az ki magát, hogy: ja, hát nemrég még q.rogattam a haveroddal, akibe egyoldalúan bele is voltam zúgva, nevermind ...

(a biciklis srác időnként roppantul nem volt jófej, elhintette, hogy mesélt rólam már a haveroknak, hát mittudomén, kiderülne-e, értitek...)

((persze itt még nem dőlt el az se, hogy tetszene-e énnekem ez a legújabb új ismeretség annyira, hogy számítson, szoval csak hipotetikusan, mer'... na.))

hanem hogy oké, volt ez az életemnek egy teljesen más szelete, ahol a biciklis srácot megismertem-éltem,

s ott is már lezárult vele a minden,

erre itt, az új, tőle totally független, egyre-egyre fontosabb területre meg így utólag beejtőernyőzik váratlan akadályként.

mert hát egyrészt: én itten rá-rámosolygok random feszülősgatyós férfiemberekre, ezért-azért-akármiért,

s megtudni, hogy ennyire összeérnek a szálak nem vicces, (sehogyse,)

másrészt én ide nagyon, egyre jobban vágynék beintegrálódni úgymond, ha nem is még most, reálisan, de amennyiben fennmarad ez a szenvedély*, a jövőre nézve, és hát hirtelen elég rosszul esik, hogy nem lesz az a lap olyan tiszta mégse, mint gondoltam...

 [*: márpedig azon érintettek szerint, akik láttak már menni, valszeg fenn fog, sőt..]

onnan, hogy "ugyanmár, biztos senkise néz, vesz észre, valószinűleg senkit se érdekel, ki teker még ott random", igen gyorsan eszkalálódott a helyzet odáig,

hogy hirtelen igen szűknek érződik már ez a bicózós világ. (#fck.)

s az, hogy ő ennyire meghatározóan benne van pont ebben a közegben,

az pedig egy "how could this happen?!" jellegű konkrét probléma.

visszatartani nem fog, ha úgy van, gondolom, de erős #röhögjetekvelemkínomban, meg hát:

 #wtf?!

csak egy nagy falu ez a város, ténylegazvan, bakker.

update-ke

nohát, sajnos a srác, akivel összeismerkedtem, elég határozottan világossá tette, hogy vannak őneki itten még a biciklis dolgokon túli szándékai is. kár.

igazán maszatolhatott volna még kicsit, hogy ne kelljen máris azon gondolkodnom, akarnék-e én a jövőben majd vacsorázni menni vele...

(jófej meg mittudomén, de azt hiszem, nem annyira kéne ezt.)

annyira szeretnék biciklis ismerőst, meg kapaszkodókat a belejövősdihez, ahhh, mééért nem lehet csak haverkodni meg ismerősködniiiiii, miért kell mindig... na, értitek.

jó, nyilván sejtettem, hogy nem just for fun fogja itten megolajozgatni a láncomat...

de azért még ippen a cseh srác után vakarózok, akivel a héten találkozgattunk, hogy ezekszerint teljesen fogalmam sincsen magamról, se, hogy miért és hogyan kanyarodnak ilyen nemisakarom-felé a dolgaim, 

(long story, hagyjuk, majd, legyen elég, hogy ott  a csók végülis eldöntötte, hogy ha sikítva szaladnék tőle a másik irányba, akkor az tényleg mégiscsak egy nemkéne...

amit naná, hogy nem voltam képes már kommunikálni teljesen direktben... hiszen hát elmegy úgyis, legalább megmarad az illuziója... csak így meg olyan, mintha érdemtelenül megkapott volna egy rá nem tartozó darabot belőlem. mehh, bonyolult.)

de hogy nem annyira bízom mostmár a helyzetfelismerőkémben, magamat illetően se, az van.

a biciklis srácos sajgás ebben a sokféle kontrasztban pláne új erőre kapott,

(majdnem megvolt az egy évünk amúgy, durva...),

lett rengeteg képanyag is a társaságukról hirtelen (ő nincs fenn szosölön, nade kiderült, hogy mások ugye dokumentálnak), amit döbbenten nézegetgetek, hogy hát pont ott, pont azokkal, ekkor-akkor, ... , aztaqrva wtf,

s hát így ezt most hogy.

a kedvencem, mikor konkrétan egymás mellett állnak pont ők ketten, muhaha.

fájdalmas hullámvasút

a napokban beleszaladtam egy biciklis happeningbe,

ami kapcsán az érzelmek teljes skáláját behullámvasutaztam, 100x,

majdnem elestem miattuk, 

meg túl is feszítettem a húrt, durván, mert nem oda figyeltem, és valahogy végképp teljesen felborítódott az egyensúly,*

[*fáj, nemjól fáj mindenem is, kb, most épp legfőképp a nyakam - wtf?! mostmár ez lesz?? hogy lehetne túlvergődni ezeken?! én csak bicózni meg mozgásban lenni akarok...]

ugyan nagyon akartam tudni, mi ez, de nem mertem megkérdezni,

aztán viszont random összeismerkedtem valakivel onnan mégis,

szóval kiderült, mi ez,

és onnan már 2 perc se volt összerakni kb a guglinak hála, hogy hát nem az én személyes kis achilles-sarkam társasága?!

mi más lehetne, nyilván.

nagyon örülök, hogy őt _mindenki is_ ismeri kb, akibe én bringás arcba belefuthatok.

(rájöttem, hogy az eddigiek is ismerték valszeg, és volt egy jelentősegteljes, itt le nem írt sztorim, ami után nevetve meséltem kishugomnak, hogy "és azt mondta, hogy a többiek ma a ***be mentek, aztán a biciklis srác ugye küldte azt a vidit a *** környékéről pár nap múlva, és az aztán qrva vicces volna, ha kiderülne, hogy ő is a többiek, wtf"  

- na, akkor azt szavazta meg kishugom, hogy á, biztos nem, az két elég más rész, de én már tudom, hogy ezek a bicós arcok miket tudnak menni, szóval hogy annyira nem biztos az...

s hát de, nanáhogy ő is volt a "többiek".

knew it!

tudom, ó, nagyonis, hogy objektíve nem volt a mi kis wannabe situationshipünk semmise, és már ugye vége még annak is, de ... nekem mégis nagyonis, és mindig ott lesz ez a vele kapcsolatos fájás meg sóvárgás, vagy mi.. na, tudjátok.

szóval juhú.

((pláne vicces, hogy a hetekben nagyon felszínen volt a 'kik és mik voltak' miatti gyászspirál újabb szakasza, gondolati meg érzelmi számvetésekkel,

mireis a fiúba is sikerült egy villamosajtóban belefutni ugye, first time, miota nyáron katasztrofába torkollott a mi kis bimbózó akármink.

szoval ennek így kicsit #azuniverzumszivat feelingje van, asszem.

minden is bemozgatva állapot on.))