nohát, sajnos a srác, akivel összeismerkedtem, elég határozottan világossá tette, hogy vannak őneki itten még a biciklis dolgokon túli szándékai is. kár.
igazán maszatolhatott volna még kicsit, hogy ne kelljen máris azon gondolkodnom, akarnék-e én a jövőben majd vacsorázni menni vele...
(jófej meg mittudomén, de azt hiszem, nem annyira kéne ezt.)
annyira szeretnék biciklis ismerőst, meg kapaszkodókat a belejövősdihez, ahhh, mééért nem lehet csak haverkodni meg ismerősködniiiiii, miért kell mindig... na, értitek.
jó, nyilván sejtettem, hogy nem just for fun fogja itten megolajozgatni a láncomat...
de azért még ippen a cseh srác után vakarózok, akivel a héten találkozgattunk, hogy ezekszerint teljesen fogalmam sincsen magamról, se, hogy miért és hogyan kanyarodnak ilyen nemisakarom-felé a dolgaim,
(long story, hagyjuk, majd, legyen elég, hogy ott a csók végülis eldöntötte, hogy ha sikítva szaladnék tőle a másik irányba, akkor az tényleg mégiscsak egy nemkéne...
amit naná, hogy nem voltam képes már kommunikálni teljesen direktben... hiszen hát elmegy úgyis, legalább megmarad az illuziója... csak így meg olyan, mintha érdemtelenül megkapott volna egy rá nem tartozó darabot belőlem. mehh, bonyolult.)
de hogy nem annyira bízom mostmár a helyzetfelismerőkémben, magamat illetően se, az van.
a biciklis srácos sajgás ebben a sokféle kontrasztban pláne új erőre kapott,
(majdnem megvolt az egy évünk amúgy, durva...),
lett rengeteg képanyag is a társaságukról hirtelen (ő nincs fenn szosölön, nade kiderült, hogy mások ugye dokumentálnak), amit döbbenten nézegetgetek, hogy hát pont ott, pont azokkal, ekkor-akkor, ... , aztaqrva wtf,
s hát így ezt most hogy.
a kedvencem, mikor konkrétan egymás mellett állnak pont ők ketten, muhaha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése