minden férfi, aki felbukkan az életemben, azonnal felkavarja a mindent is. újabb és újabb körökben bámulok magamra, a nőre, aki lehetett volna és a nőre, aki helyette lett, méginkább, hogy sokáig nem is volt. vagy talán sosem.
nézem az életet, amim lett, s méginkább, amim nem.
és fáj.
végigpergetem, mennyire nem tudtam, ó, semmitse, és persze most se, de legalább már tudom, hogy nem. s hogy talán sosem fogom tudni.
nézem, kiknek kellettem, mire, hogyan. nézem, kellettem-e valaha bárkinek is igazából én, vagy csak a funkciók.
talán nekem csak ennyi jutott.
talán örökre elbasztam.
talán úgy basztam el, hogy esèlyem se volt nem elbaszni. azt hiszem.
levegőt nem kapósan fáj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése