happy to you

mindenkinek kívántam a boldogságosat, csak a leírásáig most jutottam.

ez a karácsony, ez ritkapocsék nekem, de tényleg, valahogy semmi se úgy sikerült, minden rosszul csapódott le bennem, rengeteget bőgtem, sokat veszekedtünk, csalódott voltam, az egészet totál máshogy képzeltem, stb...
aztán tegnap este, egy újabb bőgős kör után végre megérkeztünk a pasival egy közös érzelmi élménybe, ahol egy nyelvet beszélünk, és a meghittség kitartott mára is, szóval ma már nem éreztem, hogy nemjósemmise.

amúgy szombaton volt egy objektíve szuper szenteste anyáméknál, vasárnap egy elég jó anyóséknál (a gyerek-vonatkozàs az utánozhatatlan), tegnap meg egy estére kikupálódó nálunk,
fánk nincs sajnos, csak egy karácsonysarkunk,
de az hangulatos lett, és az utolsó utáni pillanatban mégis tudtunk kacsát szerezni (értsd 24-én délben),
és bizony mostmár hivatalosan is a narancsos kacsacomb a karácsonyi menünk.

(tudom, hogy rossz kép, bocs, csak ilyen van most...)

ma a pasi melóban, én meg vidékre mentem volna rokonozni, de annyira csehül voltam, hogy nem mentem. sőt, a pasi hívott ugyan be hozzájuk, oda se mentem, jobb volt ez így, kicsit magammal lenni, kicsit hagyni hatni a meghittség-élményt, feszengés-mentesen (mert most olyanom van, hogy valószínű feszengtem volna)...

nem semmi tanulókört futottam idén, azt hiszem: hogyan kell tervezni a tervet meg ilyenek... komoly listáim és receptjeim vannak, és olyan tanulságok, mint "mindenre 2x annyi időt kell számolni", meg "nem főzünk a más konyhàjában".


holnap jön az gyermek megint, most itthon leszünk végre hármasban, utána meg egy újabb kettesben ünneplés.

halljátok, amúgy a gyerek megint velem aludt, összebújva(!), és annyira de annyira cukorbogár volt... és hát áldom az eszem, hogy szereztem csengőt, azt az arcot, amikor meghallotta a csilingelést (tudniillik megjött a jézuska), azt nem lehet megfizetni.
jézuskavárós boldog suttogások, izgatottság, kedvesség, játék... úgy, de úgy szeretem, tudjátok.

varázsvilág

leírhatatlan a tegnapi hóesés, a nagy pelyhek, a fehérség, csillogás, igazi tél varázsa...

és mindez pont egy gyerekezős, még nem menstruálok és a pasi se beteg már napon!

felkeltem, kibotorkáltam a pasihoz a konyhába, megöleltük egymást, majd kipillantottam az ablakon és kábé a nyakába is ugrottam sikoltozva. örömömben.

hát nekem ennyire.

mondjuk moziba vittük a gyereket, amihez még kicsi sajnos, így felvonultatta az összes előzetes ellenérvünket...
de kakilnia csak kifele menet kellett azonnal, és végülis, összességében azért jó élményként könyvelte el, szóval egynek mondjuk jó volt. (végig készen álltunk rá, hogy ha tényleg rosszul kezdi érezni magát, kimegyünk, és kb fél óra múlva meg is kérdezte, mikor lesz vége, aztán valahogy mégis maradtunk... mondjuk nekem nem volt egy nagy filmélmény így, a Grincs, amit apájával eredetileg kettesben néztünk volna... hát de vanilyen.)

utána megint a nagyiékhoz mentünk, volt egy velem összebújva (nem)alvás,
(mert a nagyi ezredszeri kérésünk ellenére is csörömpölt a konyhában, mert azt hiszi, ha halkan csörömpöl, az nem csörömpölés, mehh)
majd egy hógolyózós-hóemberépítős-szánkózós trip hármasban,
egy teljesen klasszikus változat,
hatalmas nevetésekkel, szaladgálással, rácsodálkozással,
szóval vizesen és fáradtan zártuk a napot,

és este hiába vágytunk még egy romi kettesben andalgásra a környékünkön, ami minden aznap érintett városrész közül a legeslegszebb,

annyira átfagytunk és kipurcantunk, hogy inkább megelégedtünk a szándékkal és az ágyra bekuckózva megnéztünk egy filmet.

tökéletlen tökéletességekbe' kicsimmel...

(hajnalban meg boldog megjövés napjàt kívánt, mielőtt visszaájultam, úgy emlékszem...
mert addigra megjött persze.

most itt a hó, a varázslat, én meg magamban fetrengek még mindig az ágyban, ilyen ez...)

hátha tudjátok viszont:

hol lehet reszelt narancs- és citromhéjat kapni?

közéletünk

én már nem is olvasok ezekről,
de attól, hogy nem olvasok róluk direktben, sztem pont ugyanúgy képbe kerülök mégis a lényeggel, mindig.

szóval ez önvédelem,
nem fejethomokbadugás.

nem tudom, mit éreznék, ha még az összes apró részlettel is külön megkínálnám magam...

így is a bőröm alatt hordozom a konstans félelmet, hogy milesz, hova fajul még,

hogy tudok én így valaha nyugodt, békés családi életet élni, a kisemberek langymeleg középszerét, amire úgy vàgyom,
én nem akarok mártír lenni, vonulni, bajba kerülni, én csak, hogy hagyjanak élni, békibe, értitek, és akkor így ez.
ez mi.

készülődésekbe'

hát ez az idei, ez tök félresiklott a sok paraszituval, pedig időben nekifogtam, csak mindig megszakadt, háttérbe szorult.
így, némi bánat és csalódottság után igyekszem aklimatizálódni,
meggyőzni magam, hogy így is lehet jó.
mondtam a pasinak, hogy félek, hogy megint hülye lesz, és ne legyen, mert nekem ez az ünnep szent.

a dolgok állása most:
három szenteste lesz zsinórban,
anyáméknál, az anyjáéknál, majd 24-én kettesben (ha olyan állapotban lesz a kapcsolatunk),

az utána jövő rész még jótékony homályban,

ajándékok nincsenek,
de az ötletekkel (amik már teljesen újraterveződtek 50x) biztatóan állunk (értsétek talán meglesz mindenkinek a személyreszóló valamilye),

a pasi beteg (így előreláthatólag én jövök utána, opcionálisan én, majd a gyerek, esetleg valamelyikünk pont az ünnepre időzítve),

a pasi szabadsága (egyik szenteste) hol visszavonódik, hol nem, kb hetente kétszer,

a lakás továbbra sincs feldíszítve, csak a fejemben, ott viszont klasszra,

tegnap este jöttem rá, hogy az anyósos napra nekem kéne főzni, ha jót akarok, amitől belül emésztem is magam,

mindenszar és semmisesikerült és inkább ne írjatok többet olyat kérés-kérdés nélkül pls, hogy ez egy reménytelen nemjó kapcsolat, mert utána egy hétig emiatt sírok, meg ezen veszekszünk, és akkor már nem vagytok ott, pedig ugye onnan jön a lényeg, pláne hogy nekem ő és a gyerek a családom, és tudom, hogy jót akartok, de én meg legalább ide szeretném kipanaszkodni a dolgaim kötelező szégyenkezés nélkül, és inkább van szükségem ennek "megengedésére" és együttérzésre, mint tanácsra, ítéletre, hogy rosszul csinálom,
és egy ilyen gondolatkör nagy fájdalmat okoz, és nehéz helyretenni, és csak viszi a drága átszellemülésre fordítható időmet, és van elég bajom anélkül is, asszem, de kérlek, ezen ne sértődjetek meg,

amúgy meg remélem, a végére mégis minden összeáll és lehet ez egy jó karácsony, meghitt meg élmény, meg minden.

egy jótanács

ne igyatok meg másnaposan fél liter tejeskvt.
(nagyon rossz érzés gyomorsavas tejeskvt hànyni.)
(pláne ilyen sokat.)



(mostmár úgy tűnik, éves hagyomány, hogy a melóskarija után hányunk. a fene tudja, mért, de mindig ez a vége. ott valamiért nem találjuk a mértéket....
ezért is tudom ily' bőszen nyomogatni a telefonom... nem sok egyébre vagyok képes éppen...
ami sajnálatos, mert van 2 órám felporszívózni, boltba menni, wc-t takkerolni, begyúrni egy sütit, gyerekkészre pakolni a lakást - és ugyan a 2 óra bőven elég lenne, abban se vagyok még biztos, hogy újra ki bírok kelni az ágyból, rettenet.)

(minek iszik, aki nem bìrja, ugye.)

fú,

egyébként nem is meséltem, hogy többek közt az is elhangzott a tisztázó beszélgetések során:
fél, hogy egyszercsak elromlik a kocsi és nincs tartalék megcsináltatni és akkor mi lesz,
és átbeszéltük, hogy biztos megtalálnánk a megoldást, legrosszabb esetben picit bkvzni kellene, de az se lenne a világvége, de persze a tartalékképzésben partner leszek, és azért nem túl valószínű, hogy pont a kövi 2 hónapban történik ilyen, utána meg már jók vagyunk, take it easy,


erre másnap elromlott a kocsi.


(mert én nem számoltam murphy barátunkkal, azért, szerintem.)
(most is azt szerelik épp.)

upsz

oké, már látom, hogy úgy fogalmaztam:
és még ha minden lakhatással és kocsival kapcsolatos kiadást teljes egészében ő fedezne, ahogy a közöskasszás vitában a fejemhez vágta,

ami önmagában alkalmas teljesen félrevinni a dolgot.
meg ezután miért mondom, hogy nem veszekszünk a közös kasszán, ugye.

adott pillanatban jó ötletnek tűnt ilyen munkanéven hivatkozni az albérlet felmondása utáni nyári krachra,
ami igazából nem a közös kasszáról szólt, mint kiderült, de abból a topicból indult ki, szóval szo-szo, az én fejemben az egy másik dobozban van, ugyanakkor ezt ti honnan tudnátok.

én nem láttam meg ezt az ellentmondást, elnézést. biztos van még, azokert is.


ugyanakkor azt tudnotok kell, hogy ez nem egy shiny blog, ide sokx ventillálni járok, olyasmiket boncolgatni, amiket más előtt élőben nem tennék, és sokx úgy reagálok kommentben is, hogy mondjuk dühös leszek vagy rá se érnék, és hogy ez itt nem az életem. csak morzsák random hangulatokból.

UPDATE: látom, közben oliv is ezt idézte be, akkor jófele kapisgálom a dolgot.
(UPDATE UPDATE: ,mi, basszus, oliv nem is ezt idézte be :D jesszum, latszik, hogy nem ittam még kvt, bocs :DD
amit ő idézett, az az egyetlenegy dolog hangzott el ebben a veszekedesben a kkról, csak azért került a posztba, mert engem mélységesen megbántott a feltételezéssel, hogy le fogok csúszni.
utána am bocsánatot kert, h nem gondolta komolyan. de azert na.)

el tudjátok képzelni, hogy mìg ez nekem nem tűnt fel, mennyire nem értertem, mi a fenéért ìrtok ilyeneket?

amúgy meg végig azt hittem, általánosságban vitatkozunk, hiszen a saját sztorim lényege tök más,
én ennek megfelelően ìrogattam, én mit gondolok.

napom eddig

sokáig alvás, értelmes és kevésbé értelmes mobilnyomkodás (blogok, fészbukos "mi volt a szüleitek legjellemzőbb mondása" poszt hozzászólásai, blogok), komótos reggeli (házi májkrém!!!), fél liter tejeskv, a jesszusmindennelelvagyokmaradva keepcalmosító ízekre szedése és átgondolása.

pl nagyon csalódott voltam, hogy eddig elmaradt a vágyott adventi hangolódós tevékenykedés, míg a pasi rá nem mutatott, hogy még elsején reggel megsütöttem az ultimate karácsonyi sütimet (fűszeres illatú gyömbéres sült puding, awww), felvettem a hópihemintás pulcsimat és családilag papìr ajtódíszt kézműveskedtünk a gyerekkel meg mikulást rajzoltam neki, amit kiszínezett (most kezd el szívesen színezni), meg kapott télköszöntő hóemberes hajcsatot és bár még nem raktuk ki, de megmutattuk neki a rénszarvasos ajtódíszt, amit a kedvéért szereztünk be (és már tudott az is, hogy a kislányrénszarvast Csengőnek hívják, a fiút Ünnepnek, utóbbit én nevezhettem el, menőség).
meg pár plusz karácsonyi díszt is sopiztunk már a pasival, mintegy véletlenül (nyomor, ugye), ha nem is raktuk még ki, meg ablakmatricákat is, meg a gyereknek nemcsoki dolgokat mikulásra, mert most azt nem kaphat.
meg már fürtös is kapott jelképes mikiajit (fél év után végre találkoztunk újra), sőt, a pszim is kapott csokit, a családjainké is megvan,
és már a milonka àltal ajánlott johnlegend karácsonyi albumot is teszteltem, meg gyerekezős mikulásos progit is találtam jót (csak pont üti végül a pasimelós karivacsi, mehh), meg még az adventi gyerekeknek szóló koncertkínálattal is megismerkedtem szerintem egy gyenge pillanatomban. (ezek a gyerekzenét játszó
zekekarok rettenetesek számomra, asszem. egy rutkais szám tetszett, a hópehely keringő. slussz.)

hogy én ezeket miért is nem vettem magamtól figyelembe, rejtély.

ja, tudom, mert mostanra már mindent kitakarìtva, feldíszìtve akartam látni pontos ajándéklistával, hogy max csak el kelljen érte menni, és és és...
és eddig még egy este se olvastuk el/fel a napi történetecskét, amit egy tök jó karácsonyra hangoló mesekalendáriumban találtam, pedig.

és...
karácsonybuzi-e vagyok, ugye.
meg maximalista.

a teendőlistámon egyébként, amivel holnap estig úgy kell kész lennem, hogy igazából múlthétre, szerintem annyi tétel van, hogy január végéig elláttam magam feladatokkal.
mindig ilyenekkel nyomasztom magam, míg más persze pihenjen, nyugodtan, hát megérdemli...

úgyhogy most megölelgetem a kis nádját odabent, és megnyugtatom, hogy így is elég jó, aztán kihúzom a mai (már húzott) listám 2/3át, és lefagyasztom az ajiba kapott töltöttkáposztát, mielőtt tönkremegy, mert már kigugliztam, hogy fagyasztható, és bevásárolok valami könnyed főzelékhez, mert a hátunk közepére se kívánnánk most a káposztát, meg hasonló uncsi dolgok.


nem csak a pasinak vannak téves nézőpontjai, az efféle dolgokban tudunk hasonlítani sajnos. a lényeg, hogy ő is legyen kedves dolgozzon rajta, ha már, szerintem.  (mondjuk én ilyenkor nem ba.gatok mást, csak magamat, meg azért nem rúgok fel mindent, az is igaz, csak... csak annyit akarok ezzel hozzáfűzni, hogy a mechanizmus ismerős nekem is, kevésbé surprise, mint egy nemérintettnek, vagy na, értitek...)
de nem ezt akartam kihozni a posztból.

ja, és mielőtt félreértitek, ezeket a karis tevékenységeket nem én erőltettem, senki sem, nem erőltette rá senki senkire, hanem a pasival közösen, csak úgy, menet közben, együtt találtuk ki, ahogy adta magát.
mert most úgy hangzik, mintha az én kattanásom lett volna mindez...
nyet.

izé

azt amúgy nem értem, miért jön néhányotok ide úgy, hogy akkor ő jól az arcomba tolja, mekkora egy akármi vagyok.

egyrészt hogyhogy egyből a legrosszabbat feltételezi rólam (nyilvánvalóan hiányos, ad hoc ideventillált, egy folyamatból random kiragadott infók alapján, ismeretlenül),

másrészt hogyhogy úgy gondolja, hogy ezt a sokszor meglehetősen bántó, a komplett személyemet minősítő feltételezést ideírja állításként?


nem mondom, hogy mindent jól csinálok (sőt), se, hogy nem ér ideírni a másvéleményt, vitázni,
csak azért olyat, hogy ti tudjátok, mi van a pasi fejében, tudjátok, hogy nem szeretem, tudjátok, hogy én az életszínvonalam növelésére akarom őt felhasználni, hogy én, ha pénzt adna a kezembe, azonnal érvénytelenìteném az ő igényeit és megfosztanám a ..., nemtom,
szóval ez azért így... légbőlkapott, ellenben bántó. pl.


nyilván nem fogadtam jól, de mostmár igyekszem haragérzés nélkül szóvátenni, pusztán, mert számomra fura.

a kommentbeli viták amúgy, még ha dühös választ is adok, inspirálnak ám, szóval a hangnemem, ha kifogásolható, jelezzétek pls, de amúgy folytathatjuk.
az ilyen minősítgetést viszont mellőzzük, légyszi.



ugyanitt szeretném megosztani veletek, ha már ez a slágertéma, hogy szerintem a közöskassza pont a pénzről szól legkevésbé.

és ma tartottam egy mini közvéleménykutatást a melóban, és képzeljétek, akik közöskasszapártiak, kivétel nélkül mind hangsúlyozták ugyanezt. (nyilván nem reprezentatív, de kiugróan egységesre sikerült pont.)
és volt köztük több, a párjánál jóval többet kereső férfi is, szóval az sem igaz, hogy csak az hisz benne, aki a jobb életszínvonalra hajt.
ill többen kiemelték azt is, amiben ugye én is hiszek, hogy nem csak az anyagiak jelentenek hozzáadott értéket a kapcsolatban.
meg találtam ezt a cikket, ha valaki még pluszban érdeklődik, mit lehet érteni alatta még. (nekem új volt, de idevág pont.)



szóval semmiképp nem vagyok ufo, jeee..

ja, és lett mailcímem végre, opcionálisan, szerintem vicces is, hogy nekem ez kellett hozzá...  (szerintem eddig az nyomasztott, hogy esetleg senki se fog írni, de hát az ilyen random félelmekkel is szembe kell nézni egyszer...)

turkàltam a zsebekben kicsit

addig-addig veszekedtünk, hogy a fejemhez lett vàgva: rendben, szàmoljunk akkor!
demonstratíve, hogy sokkot kapjak.

hogy semmit se keresünk, nyomorgunk, az még az éhenhalásra se elég, hiába hajtogatom, hogy csak elköltjük, mert nincs is mit elkölteni, hiába hajtogatom, hogy számoljunk, tervezzünk, nézzük meg, osszuk be, a semmit nem lehet!

dühösebb voltam, mint amennyire féltem, hogy kiderül az igaza, így körmöltem.


annyi biztos, hogy sokkot kaptam a számoktól.


nem teszem ide a konkrétumokat, nyilván, de kiderült, hogy ha mindent leszámolunk (de még a benzinpénzt és az éves biztosítások felfele kerekített díját hónapra leosztva is), kétszer annyi marad a zsebében kajára-mindenmásra, mint amire én eddig a "nem semmi, csak tudatosan be kell osztani" érvelésemet alapoztam.

hoppá.

és még ha minden lakhatással és kocsival kapcsolatos kiadást teljes egészében ő fedezne, ahogy a közöskasszás vitában a fejemhez vágta,
akkor is több maradna a zsebében kaja+mindenmásra, mint az én teljes havi fizum.


eddig is tudtam, hogy csak "elszórjuk", a magamét egyfajta dacos akkorkitérdekel módon, mióta volt a közöskasszás dolog
- bár erre én az év végét gondoltam határnak, az meg lassan lejár,
remélve persze, hogy addigra "megjön az esze a közöskasszázáshoz", dűlőre jutunk, stb...

de még így is megdöbbentett, mennyink lenne és mire juthatnánk, ha összetennénk, amink van, és egyetlen, egyfele tartó egységként kezelnénk magunkat és a költségvetésünket.


nem tudom, mi lesz, nem maradhatnak így a dolgok, nem lehet így élhető életet élni, már minden nap random a fejemhez vágja, hogy miattam nem jut semmire az életben, mert én nem hagyom (minden szabadidejében) dolgozni, nem akar közöskasszát, mert én csak magammal rántanám, amikor majd lecsúszok, ...,

miközben fejben nincs jelen semmiben, mert nyomasztja a "nyomor", heló intimitás és minőségi idő...

én meg csak így nézek rá döbbenten, hogy te miről beszélsz, te komolyan ezeket gondolod rólam, teatyaúristen.

(a korábbiakra azt mondta, hogy veszekedés közben sok faszságot mond az ember  - de és akkor most ezek is azok, vagy azok se voltak mégse azok, vagy mivan...)


elegem van, nagyon.
remélem azért, hogy valahogy magához tér, de nem tudom megsaccolni, mi lesz,
nyomor, az nincs, annyi a biztos csupán.
(ez amúgy egy örömteli hír lenne, de valahogy nem adja most...)




azt érzem, ehhez én kevés vagyok.

viszont: