szóval az úgy volt, hogy (nekem) istentelenül sok pénzt vertem el az elmúlt hetekben. (és még fogok is.)
(egy próbafülkében, ahol aztán igazán meg tud hasadni az üreszsebű szív, ha felelőtlenül próbálgat, hirtelen rájöttem, hogy van elfekvőben takarékbetétkönyvem a szüleimnél. évek óta nem bukkant elő az agyam mélyéről ez az infó... no de most! no és úgy ítéltem meg, hogy ideje megint felruházkodnom, pont.)
fú, ne tudjátok meg.
mondjuk a legdràgább tétel 4ezer forintos volt, asszem, és a musthave drogériás körök után (sampon, betét, hajspray, stb, csak ami mindig kell) olyanokat vettem, hogy melegítőgatya, rendes is, aláöltözet, szép vékonypulcsi (blúz meg ing helyett, mert olyat a méretemben nem találni normálisat), kardigán, szoknya, ..., ..., - mindent, ami kifejezetten hiányzott, többnyire már elég régóta.
(meg sajna mostanra megint kikopott jópár kedvenc alapdarabom.)
ja, nem, bocs, lőttem egy nacit 5ezerért, az volt a legdrágább.
ezekből, együttnézve sokat.
(nekemsokat, -sokér', no.)
cuki tette fel az egyébként logikus kérdést: szép-szép, na de hol fogod őket tartani?
annyira.
(én meg így: kit érdekel? megoldom. ruhááák!!!)
hihetetlen boldog vagyok tőlük.
újdonság, hogy évek után újra vannak csini, ízléses otthoni ruháim a kinyúlt foltos szarok helyett,
kerültek élénk, színes színek a ruhatáramba (szerintem még bőven a jóízlés határain belül - nem bírom magamon a sokat, papagájhatású, de ennyi bele fog férni),
és rájöttem, hogy kifejezetten jól áll a derékszoknya... (nem A-vonal, inkább harang, vagy tulipán, vagy mi, egészen új hangulat a passzos csípőszoknyák után, ellenben imádom.)
többnyire remegve meóztattam a dolgokat vagy a pasival, vagy a csajokkal, maradhat-e, jó-e annyira tényleg, nem szállt-e el velem a ló,
így is becsúszott egy melltartó, meg egy duplikátum egy csudaszerelem cicanaciból (ezek voltak a luxuskiadások),
de amúgy olyan hatékonyságszintet képzeljetek el, hogy "a harmadik/negyedik ingyen van", minusz20százalék, meg 3 qrvajó kardigán a turiból összesen kettőezernégyért...
na jó, vettem teljesáron is dolgokat, kétezerszàz ha volt, satöbbi...
de én így méginkább tudom értékelni az új darabokat, valahogy mindig büszke vagyok a jóvételekre... (anyagban se tűnnek rossznak, fast fashionhoz képest.)
amúgy arra azért törekszem, hogy minden jól kombinálható legyen, illetve hát nyilván kihasználható, of course jól is álljon, meg önazonos is legyen...
no és a kattanás, amit korábban emlegettem:
ha ruhavásárlás van, átkapcsolok. olyankor csak a szisztematikus "vadászat" létezik, semmi más.
akár minden szóbajöhető bolt teljes kínálatát átnyálazom, aligszünetekkel, módszeresen, és ha pénz van nálam, próbálok is mindent, mindennel, ha kell, hatszor.
(az eladók réme vagyok, de mit csináljak, ha kevésből kell kihozzam a legtöbbet? nekem nem mindegy. no és ugyanazon bolt ugyanolyan fazonú más színű cuccaiból is néha más méret kell, khm...)
egyszer szembesültem már vele, hogy simán átplázázok 8 órát is, ha nem figyelek. komolyan.
ráadásul hirtelen már nem is érdekel semmi más... vacsit ígértem a pasinak? bocsi drágám, helyzet van... talizhatnánk előbb? á, nehari, nem érek oda, mert még egy próbafülkében állok... (és fogok még másikban is, reményeim szerint, szóval pont hogy toljuk későbbre, ha lehet...) alvás/ ingyenkaja /bármi? kitérdekel, én most vásárolok.
úgyhogy vigyáznom kell.
de kétségtelen, hogy a kitartásom megvan hozzá.
no és a kattanás része még, hogy az eufóriától és izgatottságtól nem alszom.
eskü.
egy-egy nagyobb sikeres beszerzőút után most úgy jöttem dolgozni, hogy 3, legközelebb pedig már csak 1 órát ha aludtam.
rettenetes volt, nyilván időben lefeküdtem, de fejben tovább próbálgattam, mit mivel kéne, hogy a legjobb, mi hiányzik, abból mit tudnék megszerezni, hol, mennyiért..
és egyszerűen nem bírtam leállni.
illetve hát világtragédiaként éltem meg, mikor elvittek valamit az orrom elől, amire nagyon vágytam, amit kinéztem,
vagy ha úgy ítéltem meg, hogy mégis rossz vásárt csináltam.
(mikor beteg lettem, csak még nem tudtam, konkrétan ilyenek miatt pityeregtem a pasinak telefonon...
szerencsére volt hozzá türelme pont.)
szerintem ennek azért van egy picit egészségtelen felhangja már....
pláne, hogy minden egyes ilyen alkalommal iszonyú bűntudat is kíséri az eufóriát, sőt, van ott szégyen is bőven.
lehet némi köze a gyerek- no és kamaszkoromhoz, mikor örökölt, ill random, egyenként ajiba kapott göncökben jártam, semmi nem ment semmihez, és nem is volt igazán jó rám sokszor, és kb sose kaphattam meg, amit szerettem volna,
és többnyire rettenetesen néztem ki, ízléstelenül is, igénytelenül is, pedig én tetszeni akartam,
meg hasonlók,
valamint ahhoz is lehet köze, hogy anyámék életérzése is a szedett-vedett öltözködés, illetve a nincspénzünk.
no, de lényeg a lényeg, most igyekszem megengedni magamnak, hogy csinibb legyek, azt is, hogy örüljek, és azt is, hogy annak a pár hiányzó dolognak (harisnya, csizma, ilyenek) utánamenjek még.
igenis kellenek.
igenis neszégyelljem.
#nagyonnő
#iszonyúbűntudattényleg