ha priviben mondanál valamit: nadjablogja@gmail.com
ma a kishugom ébresztett telefonon, hogy itthon vagyok-e, mert ő már megérkezett Pestre (tudottan dolga van ma itt) és ha igen, mindjárt itt van a ház előtt - hozott nekem olyan toastot és kvt a mekiből, amit venni szoktam, merthogy gondolta, már rég kaphattam utoljára ágyba reggelit.
nem is tudom még most se, mit mondjak.
#awww
arról, hol tartok a healingemben jelenleg, annyit, hogy ha elémraktok 10 érdeklődő férfit, én rá fogok mutatni 2-re, hogy azok tetszenek - na, és azok lesznek közülük a nősek.
jó buli lesz.
(nem.)
köszönömafigyelmet, vagy mi.
(utóirat: na ilyen nem volt még... de nem mondom, hogy kellett.)
annyi minden van, és közben a fontos nagy látványos dolgokban annyira nincs semmi, az idő meg csak rohan és nem tudom utolérni magam, és nem találok kapacitást még átgondolni, megfogalmazni próbálni, bepötyögni se ...
lesérült ugye a lábam...
kinlódtam vele...
rendszert váltottunk...
dolgoztam felfele...
végre van értelme a közélettel foglalkozni, teszem is én is...
kapaszkodni törekedtem visszafele kitartóan oda, ahol a nagy szétesés előtt voltam...
továbbra is barizgattam emberekkel, társasoztam, nemrég végre újra tekertem, majd kirándultam is...
rendületlen próbáltam rendezni a lakást...
kálváriát jártam a sportruha-vásárlással...
kínkeserves ffihiányomban abszolút nemjó szükségmegoldásokkal éltem.
szenvedek tőle. a hiányoktól viszont jobban, sehogy se jó, utálom.
sok mélypontom volt, azokból különösen, hogy "nemmegy", meg hogy sehol senki, és de hogy engem amúgy sem lehet szeretni, még én magam se tudom elfogadni-elviselni magam.. (és így aztán meg biztos nem vagyok méltó, és ... blablabla.)
amint kicsit újraindult a lábam (már majdnem) rendes használata, egyből kezdett visszaállni az is jobban, hogy működöm... őrület, mennyire tényleg szükségem van a biciklizésre és szabadban levésre-menésre, de a testem még most se tudja lekövetni a mértéket.
sajnos lehet, hogy épp most rontottam el megint, mert tegnapelőtt véletlenül letekertem 80+ (a gemini szerint egészen pontosan 96) km-t... (absolute personal record! 20 kör, míg korábban 14 volt a leg, az is a sérülésem előtt.) majd tegnap még rátekertem 2 órát, mert az időjárás megengedte, és mert iszonyat kellett...
erre amúgy elmondhatatlanul büszke vagyok.
napok óta van egy legyem, halálba idegel, hogy a világért nem akarja elhagyni a lakást...
esik.
ez most random skicc lett köbö. nyilván ezer más dolog is volt. igyekszem visszatérni, mindenhogyan, mindenhova.
különben elfelejtem, hogy bár én mostanra beláttam, hogy a tömegrendezvények nem olyasmik, ahová én ki fogok menni,
(se tüntik, se menetek, se a koncert, ahol ott volt mindenki - mert hát ... mert hát ott volt mindenki. és ez a körülmény szerintem pont nem az, ami bevonzhatna engem, a kollektív eufória meg összetartozás-élmény ellenére se... félek, ésvagy túl sok a nyomasztó változó és bizonytalanság és diszkomfortfaktor és kivel-hogyan és .. szóval ez van, nekem ezek ugy tűnik, nem.)
és az amúgy megfelelő oldali telefonos aktivistának is azt mondtam, hogy qrvára nincs kedvem megbeszélni vele ezeket a témákat és ne hívogassanak - mert ez a fajta erőltetett pusholás sok nekem, és dühös leszek tőle,
de a meglehetősen pesszimista hozzáállásomat nekem is elmozdította így az utolsó pár hónapban-hétben ez a sok, az ingerküszöböket következetesen átlépő tényfeltárás, kiállás, narancs-hiba, és a közhangulat érzékelhető tolódása és eszkalálódása (van ennek értelme? jó, értitek, mire gondolok..), és a látszólag sok bevonódott fiatal...
én jóideje nagyon óvom az idegrendszerem a mocsoktól, nagyon erősen "nem nézek oda", mert hát nem bírom... nem vagyok hajlandó a szükségesnél több enerdzsit és időt áldozni erre a rengeteg undorítóságra, és a dolgokra, amikre nincs ráhatásom közvetlenül, ellenben az egekbe lövik a stressz-szintemet.
de szerintem így is minden fontos tény eljut hozzám, ha nem is ríltájmban, ha sokx nem is megyek bele a részletekbe, csak a főbb lényeget nézem meg... ha máshogy nem, de valaki hiteles elmeséli-összefoglalja nekem, amúgy meg a szosölön is úgyis téma, követek pár olyan embert, aki mindig kiteszi, amit tudni érdemes, meg átfutogatom a headline-okat, egy-egy jó kulcscikket-vidit-írást, ha mondják, hogy esemény volt ... (na jó, meg azért van olyan tartalomgyártó, akinek az anyagait nem hagyom ki, csak tömbösítek..)
de azért így, távolságot tartva is nagyon is megvan a véleményem, oc (és mindig voltam szavazni így is, szintén oc, mielőtt belelátnánk, hogy nem, és amúgy ki vagyok akadva, hogy van olyan, aki nem, .. védeni kell magunkat, de azért nem cinkossá lenni, ...),
és még így, áttételesen is átragadt rám is mostanra ez az egész, amit a kimenő többiek éreznek...
szóval hátha végre tényleg.
akkor is, ha szerintem messze nem oldja, nem oldhatja meg a dolgokat még ennyi, annyira elb.ódtak már. de állítsa meg a holnap az oly régóta felfoghatatlant végre.
musthave lenne.
szóval dokumentáljuk, hogy mostanra nekem is az az érzésem (és nem csak a vágyam), first time evör kb, hogy lehetséges.
#úgylegyen!
hogy ennyire megtaláltam a dolgokat, amik megtartanak és töltenek. (tudniillik főleg odakint mozgás.)
hogy megértettem végre, mi a fsz az a 'mozgás öröme'.
hogy ennyire belaktam az új környezetet az úgy gyűlölt váltás után, és ennyire magaménak érzem. (mondjuk konkrétan ha azt mondják, "otthon", én a hídra és szigetre gondolok. nem biztos, hogy ez volt a terv, de medzsik.)
hogy ennyire szeretek kint lenni. a szelesen kívül igazából minden időben..
hogy ennyire szeretek menni-menni, a zenéimmel.
hogy fixen vannak zenéim.
hogy van könnyem, közben, ha kell.
hogy tudok viszont emberekkel is menni, zene nélkül. (mondjuk ott értelemszerűen nem sírok. sőt, többnyire nevetek.
hogy annyit nevetek.)
hogy lettek ezek a random újabb emberek, akikkel lehet dolgokat csinálni is, dumcsizni is, és akikkel lehet, hogy végülis barizunk mostmár lassan.
hogy idáig fennmaradtak a társasossrácos pizsipartik.
hogy ennyire jó társasozni és ilyen sokat lehet.
hogy ennyi magamban-időm is van.
hogy ennyiszer volt szép az idő ilyen hamar.
hogy lehet menni túrázni, kirándulni, természetbe is...
hogy létezik a csakazenyém-lakás, a biciklin suhanás, a texturált sétány, meg a vìz és a hajók, az ismerős fák-bokrok-füvek, és a környéki madarak - és hogy ez még mindig minden körülmények között érték nekem...
hogy ... jó, azabaj, hogy meguntam ezt a posztot és mennék inkább, haha. azért nagyolódik el.
soroljam még a cukcsi unokaöcséimet meg a gyereket meg a kollektívnek tűnő közéleti reménykedést? ...
hagyjukismindegy, sejtitek ti, hogy ezek is.
de hogy: jó vibe-ok is vannak.
(csak a nyomorkák ne lennének ugye.)