2015. augusztus 29., szombat

nagyon eltűntem

hiába volt ez a rövid hetem, semmi kedvem nem volt írni...
 
különben olyanokkal vagyok adós, mint hogy:
mindenki beteg. cukilakótárs hazaért, 2 méterről láttam a teniszlabdányi manduláit, meg se kellett szólalnia (mondjuk nem is tudott), a pasim is dögrováson volt, mióta vasárnap hazajöttünk - folytassuk a logikai sort... (halál.)
 
keresett az ex. azok után, hogy a macskázni átköltözés első napján üvöltözött velem, meg olyanokat mondott, hogy ha nem lenne szüksége a segítségemre, azonnal kibaszna a lakásból, úgy, ahogy vagyok, meg hogy baszódjak meg, meg úgy üvöltött velem már a telefonban, hogy mindenki engem sajnált a metrón... szóval azok után, meg hogy mikor visszajött, úgy jött vissza, hogy hozzám is, mintha a tulajdona lennék, mintha hozzá tartoznék,
mindezek után képes volt most sms-t írni, hogy ha épp dolgozom, beugrana meglátogatni.
sms-t. (ő nem ír sms-t.) meglátogatni a melóban. (ő nem látogat meg, nem mutatkozik velem a városban.)
 
meg néztem a tűzijátékot, egy tűzoltóság tornyából (very romantikus, such menő - vagy hogy is mondják...). (amúgy szinte semmit nem látszott belőle, de a városra nyíló kilátásért megérte, meg a tériszonyomnak is teret kell néha adni.. csak a fél tűzoltóság röhögött rajtam, hogy nem mertem mégegy emelettel feljebb menni... )
 
abszolút sikerrel vettük a vasárnapi családlátogatás, megvolt a régi nagy álmom, egy közös hazahaza buszozás, kábé mindenki eljött, nagy zabálás is volt meg rengeteg süti meg kerti sütögetés, és azóta is együtt vagyunk, szóval.
 
és libegőztünk is meg normafáztunk is meg főzött is nekem meg vigasztalt is, meg ki is nevetett, amiért elszontyolodtam az első olyan nap miatt, ahol nem volt szex (aztán lett), és éjjel ha felébred, átölel, és reggel is még össze lehet bújni, és ez nagyon-nagyon jó...
 
mondjuk a szerda, az szar volt, katasztrofális, elmondhatatlan, mondjon le minden ilyen nap.
 
de ő abban is jó volt.
 
meg a tegnap délelőtt se volt akkora fun, mikor egymagam nyűglődtem itthon, fejben hisztizve... szerencsére amint eljutottam odáig, hogy vele is minden szar és semmi értelme és legyen inkább vége, akkor rájöttem, hogy csak a vírusok mentek az agyamra, és inkább hajat mostam.
 
meg múltkor testközelből láttam egy csomó bolondot. de hogy így két nap alatt hármat. a bolondok az új üzenet az univerzumtól... (ja, nem, már a vírusok, bacik, takony.)
 
meg egyik nap  a főnököm csúnyán rámmordult érkezéskor, másnap meg egy puszit cuppantott felém. khm.
 
most pedig cuki gyerekeket nézek az ablakból, ahogy locsolják a macskaköves placcot a retrófecskendővel, meg másznak befele a mindenféle tűzoltóautókba - és csak azért nem vagyok ott, mert non-stop folyik az orrom... különben mindent végig akarnék próbálni én is, hát mekkora móka már... értitek...


2015. augusztus 20., csütörtök

közben amúgy

a pasimnál vagyok ám (ahol nyilván nem netezéssel töltöm az időt), most is csak hazaugrottam a melóba való cuccaimért, és hívott, hogy végzett a gyerekezéssel, szóval öltözöm és megyek.
holnap-holnapután meg meló, neki is nagyrészt...


de vasárnap, ha minden jól megy, lejön velem bemutatkozni a családnak.
izgi.

rémségek kicsiny háza

na igen. a szombat délutánom arról szólt, hogy kiakadok cukilakótárs2-n, meg ezen az egészen, meg hogy én így aztán biztos nem fogok vele együtt lakni a továbbiakban, egyeztetek a pasimmal meg a másik lakótársammal, hogy most akkor merre legyen a meddig...

aztán vasárnap este koppantam egy hatalmasat, mert visszajöttünk a pasimmal (erre valamit sürgősen ki kéne találni, mert elég béna így emlegetni mindig...) hozzám, mivel másnap neki is, nekem is innen lett volna közelebb a meló,
egészen beleéltük már magunkat a dolgokba a ház melletti pingpong asztalon édelegve,
és akkor, ahogy befele mentünk, 
látjuk, hogy nyitva a rács.

baszki.

a kissrác soron kívül feljött, mi meg egy gyors átpakolás után utazhattunk vissza a város másik felébe, és végül olyan hajnal fél2 fele kerültünk alvásközelbe, ami reggel 5-kor eléggé tud fájni...

ráadásul konkrétan szóba se volt hajlandó állni velem.

mondjuk azóta is itt van, és azóta sem. 
csak csapkod (esküszöm, még a radiátorcsövet is püfölte, én nem tudom, minek), meg kerül, meg tüntetőleg nem köszön vissza, és cukilakótárssal is ezt csinálta, amikor hétfőn felcuccolt.

de mikor már nem bírtam és elkértem tőle, szó nélkül (haha) megadta a pénzt, szóval örülünk... azért így is tré...

2015. augusztus 15., szombat

tökre kiborultam ettől

de azért ez durva, nem?
nyugtassatok már meg, hogy nem csak én reagálom túl... 

fennforgás van

egész klassz kis nap lett volna ez, ha...

cukilakótárs2-vel odáig fajult a helyzet, h megelégeltem a flegma beszólogatós, rezsipénzzel lógós, kevesebb lakbért adós, nem takarítós hozzáállását, 

és közöltem vele, amit már cukilakótárs is: hogy nyugodtan költözzön el, ha nem óhajt ezeken változtatni. (ennek volt pár rettentően tenyérbemászós, nem túl korrekt előzménye részéről, pl hogy "tegnap voltak ott anyáék és nem nyitottál ajtót, ennél többet nem tehetek" - már hogy hozták volna a rezsitartozását, persze bejelentés nélkül(!!!!). utalni nuku. bárhogy máshogy elintézni nuku. nyilván nem nyitottam ajtót, mivel nem voltam itthon.)

mire tulképpen meg lettem fenyegetve.

"hallod tesike
tegyed magad rendbe mert nem a spanoddal beszélsz oszt nehogy problémákba ütközzél
jobb lenne leállítanod magad, mert visszamegyek oszt nedves lesz a szemed
berágatsz jobban nehogy meglepődjél
hát nehogy már te fenyegessél engem
hát ki vagy te
eddig tűrtem szó nélkül a nagyképűségedet"

ezt, így.
mire próbáltam én visszavenni, hogy nézd, ez meg ez volt, ez nekem probléma... még jóindulatúan azt is beleírtam, h lehet, h nem is volt rossz a szándéka, csak a stílus csúszott el, ha igen, akkor srry, meg lehet ezt szépen is beszélni...

a válasz kimerült annyiban: ez így túl hosszú, nem fogja elolvasni, mostantól csökkentsük nullára a kommunikációt. (az előzőhöz hasonló stílusban.)


kiverte nálam a biztosítékot rendesen. cukilakótárssal megértekeztem a szitut, kiderült, hogy még mindig tartozik a srác egy huszassal az előttem itt lakó csajnak, meg hogy a sírni fogsz nem feltétlen üres fenyegetés, anno rommá szivatta az exét a szakításuk után, még egy padot is ráborított egyszer a suliban.


köszönöm, nekem ennyi.
én mégegyszer nem fogok olyan lakásban élni, ahol figyelnem kell, hogy ne szóljak rosszat, mert különben... 

minél jobban megismerlek, annál jobban tetszel*

valamiért azt érzem, ez lesz az, ő az. 
vacilláltam, leírjam-e, de francba murphyvel meg a "ha kimondod, elszáll" törvénnyel, igenis ezt érzem.

nem tudom, miaz az az, vagy ez mit jelent, de hogy... hogy igen. 

rám férfi még nem nézett és gondolt így, szóval csak úgy kábé magamból tudtam kiindulni, mikor körvonalaztam, mit szeretnék a jövőben, hogy bánjanak velem, mi legyek én a pasinak. 
és szerintem erre gondoltam...
miközben voltak olyan pontok, amikből, arra jutottam, nem szívesen engednék, hiába durva szűkítő feltételek - erre nem csak megfelel nekik, de még olyan extrákkal is rendelkezik, amikről én álmodni se mertem... ha jól látom őt, márpedig sanszosan igen, tele van pipával a képzeletbeli tulajdonságlistám.

jót tett nekünk ez a pár lopott nap, lehetett finomhangolódni, szokni egymás közelségét, mert azért még új. egyfelől magátólértetődő, hogy vagyunk egymásnak, másfelől még ki-be szaladgál is, még nem atombiztos, még nagyon az eleje.

értitek, ez valaminek az eleje, tehát lesz még tovább.


szóval szerintem ő az, na.





(* ezt pedig ő mondta, nekem, csak a miheztartás végett...)

2015. augusztus 14., péntek

meg még

közben történtek olyasmik, hogy két óra kemény munkája árán, de vettem egy irtó klassz fürdőrucit nagyon jó áron (pedig majdnem meggyőztem már magam, hogy ebből nudizás lesz...),
egy csodálatos lenge-strandolós nyári ruhát még jobb áron, tök véletlenül (pedig hetek óta vágyom rá), amibe szerelmes vagyok és köszönöm, én akkor ezt már le se veszem, amíg tart a hőség,

meg egy női utazótáskát (vigaszul a strandtáska helyett, mert azt az egész városrészben nem árultak sajnos),

ami mondjuk kidörgölte a karom meg meggyötörte a vállam, úgyhogy mostanra tényleg tele vagyok sebekkel - macskakarmolások, horzsolások, zúzódások, belerúgtam a kisasztal sarkába is, etc...,

úgy beitta a naptejet a bőröm, hogy még egy hétig strandillatom lesz,

berúgtam a parton fröccsözve és hülyeségeket beszéltem vagy két órán át, nagy vehemenciával,

nagy szívfájdalmak közepette visszafogtam magam, és nem kóstoltam meg a mangós-őszibarackos fagyit is, pedig,

ráflesseltem a tűzoltóság pátoszos romantikájára, és egészen odaleszek, már ha csak szóba kerül, pedig egyenruhát még nem is láttam,

felhívott egy nagyon régi barátnőm, akit meg kell majd látogatnom, és ezzel megmelengette a szívemet,

és nem sikerült összefutni Szentendrén a csajjal, akivel találkoznunk kellett, pedig nagyon szerettem volna már látni, de én megpróbáltam.

a Duna vize pedig klassz, és vasárnap diplomaünneplős családi ebédet tartunk, nekem, ahová nem vihetem még a pasimat, és ez picit rontja az örömöt, de azért várom ám, hiszen megérdemlem...


na, megyek, hajat mosok. már megint. qrva meleg.

nyaralás

a hétfő estét vele töltöttem, ott is aludtam a francba, kedden meg már annyira-annyira vártam exet haza, hogy el se tudom mondani.

hatalmas érzelmi vihart kavart a hazaérkezése meg ez az egész, totál kibuktam tőle is, magamtól is, mindentől, este, mikor jött értem hazaköltöztetni a pasim, csak annyit mondtam neki:

vigyél el innen, most.

de aztán ott volt az este további része, együtt, a reggeli egymás mellett ébredés, a kirándulós-strandolós pihenős két nap, és a ma is csak a gyerekezéssel van megszakítva (meg hogy mostanra hulla fáradtak vagyunk, mert nem tudunk aludni ebben a qrva melegben), nemsoká jön vissza hozzám és megyünk át újra hozzá, és jajjdejónekem.

közben persze semmi sem tökéletesen rózsaszín ezen a világon, így komoly nehézségek, megoldandó dolgok bukkannak felszínre, részéről a gyerekes vonalon, nekem meg olyan komplexusaim meg téves elképzeléseim vannak, hogy még, és nem is tudtam róluk (de tényleg, ezek újak), szóval vannak óriási beszélgetések, bizonytalanságok, aztán azon kapjuk magunkat, hogy hű, bármit bármikor ki tudunk mondani egymásnak, és ez milyen klassz.

szóval komoly önismereti munka is folyik itten kérem szépen.

meg rengeteg szeretgetés, természetesen.


überdurván hat rám, arra kényszerít, hogy egy csomó dolgot teljesen átértékeljek, átfogalmazzak, és nagyon intenzív történések vannak ahhoz képest, hogy simán csak szabin vagyunk... 
a csillámpónik boldogok.

2015. augusztus 9., vasárnap

hullafáradt. mint ti.

gondolom, más is úgy érzi, túl sok ez a jóból nyárból kánikulából... és más se alszik, meg eszik, meg gondolkodik, hanem max csak vegetál...

hát igen.
más is, beleértve a macskát, természetesen, szintén nyűgös, semmi se jó sehogy.


az egyetlen vigaszom (már-már luxusom), hogy a héten egyáltalán nem dolgozom. a hétfő és a kedd még kötelességletudós, takarítós-vásárlós, pakolós, rohanós-intézkedős, macskázós lesz,
de aztán három egész napig ki se óhajtok bújni a tűzoltósrác nagy, erős karjai közül. (képletesen értettem, mielőtt még...)

ha sikerül vennem fürdőrucit (drukkoljatok), megyünk vízpartra, valahova, és akkor nekem jó lesz.
persze tök mindegy minden, mert ha velem van, nekem már akkor is jó, de azért mégis...

tegnap megcsodáltuk a színes-zenés margit-szigeti szökőkutat (vagyis leginkább végigcsókolóztuk a műsort, szóval főleg egymást csodáltuk), és aztán mélyen a szemembe nézve valami ilyet mondott:

a múltkor kérdeztél valamit, és most muszáj elmondanom megint, mert nekem ugyan magától értetődő, de ezek szerint neked nem: nagyon szép vagy. szerintem mindenhogyan szép vagy...

tudniillik megkérdeztem úgy egy héttel korábban, hogy szépnek talál-e. és mekkora cuki már, hogy megint eszébe jutott, és megint elmondta, csak úgy... amúgy nem az a bókolós fajta (én többet dicsérem őt, ciki, nem ciki, aztán mindig picit elszégyellem magam persze), inkább gondoskodós meg figyelmes meg körülugrálós...


egyébként viszont úgy néz rám, mintha én lennék a legcsodálatosabb lény a földön, amitől folyton zavarba jövök, és nagyon jól esik... és remélem, nálam is elindul majd az, hogy elkezdem magam szebbnek látni, meg szebbé is válni ettől...

sok év romboló szavait vajon milyen gyorsan lehet visszafordítani? magamban már rendeztem valamennyire, de érzem, hogy keresem a hibát a képletben - az nem lehet, hogy valakinek ennyire tetsszek, ilyen klassznak lásson, ennyire kitartóan örüljön a puszta jelenlétemnek... (miközben én is ilyennek látom őt, de hát ugye ésaztán...) imádom, ahogy rámnéz, imádom, ahogy elveszünk egymás szemében, ahogy hozzám ér, vigyáz rám, tulképp a tenyerén hordoz...

imádok tetszeni neki, és remélem, felnövök a feladathoz...
ő meg tartsa meg azt a jó szokását, hogy így néz rám. meg ennyire kíván. meg hiányol. meg meg...

2015. augusztus 6., csütörtök

...

ja, és megjött az első fizum (kevéééés, nem lesz ez így jó), beégtem párszor a melóban de egy halom kedvességet is kaptam meg volt sikerélmény is azért, pipáltunk egyet a bakancslistámon, el lettem kényeztetve (már-már kihasználásnak érzem), találkoztam azért a legjobb barátnőmmel és aggódom érte és nagyon szeretem, imádom, komolyan, odavagyok azért a nőért, 

túl vagyok az első hisztizős jeleneten és a pasim tök jól kezelte,
túl vagyok az első kánikulában nála meghalós menstruálós tripen is, 
meg az utolsó nagy, elijesztős nehéz beismerésen (ami után úgy tűnik, mégse szaladt el, pedig lehetne),

egy rakás hisztin a macska részéről,

egy halomnyi bűntudattal terhelt percen a saját részemről,

és semmire sincs időm, és mért nincs és hogy fogom egyáltalán összekaparni magam, hogy menjek és csináljam a mindent...

és szóval hogy annyi mesélni való sztorim van talonban ami nem nyálas ömlengés vagy hiszti, és hátha majd le tudom írni őket rendesen, reménykedjünk, na.

napok

a cuki tűzoltósrác most nagyjából mindenben ott van, kezdem úgy érezni, hogy minden szabad pillanatom csakis vele akarom tölteni, már a internetet is totál hanyagolom, értelmesebb elfoglaltságnak tűnik percekig szó nélkül bámulni bele a szép szemeibe csak úgy...


közben meg megfogadtam, hogy én mégegyszer nem vonulok ki a világból egy szép szempár kedvéért (jaja, tudom, hogy ilyet a pasik szoktak nőkről, de úgy tűnik, szemfetisiszta vagyok, na, az összes nagy szerelemben ez a közös pont...), nem hanyagolom el az élet egyéb területeit, nem zárkózok be a saját külön kis világomba, 

igenis én olvasni akarok másokat, meg kommunikálni másokkal, meg ismerkedni, meg persze a barátaimmal lenni ugyanúgy...

most nem tudom, mi a normális, tényleg.



pláne, hogy egy hete itt vagyok az exlakásban macskázni, ami behatárolja a lehetőségeket, ottalvást, mászkálást, főleg, ha még dolgozom is... (hosszú hét, sok munka.)

a macskázás különben egy hatalmas érzelmi teher, nem gondoltam én ezt át rendesen... itt lenni, vele lenni... hülye voltam, hogy elvállaltam, és sose többet nem akarok ilyet a nyakamba venni.


ja, és most nem olvaslak titeket se, és ettől szörnyű bűntudatom van, meg a híreket se, amitől lassan már semmiről se lehet velem beszélgetni, közben viszont takarítani kéne, bevásárolni (és elmenni sok-sok helyre mindenféle sürgős ügyeket intézni, de nem fogok ma már, úgy érzem), kicsit a pasimmal lenni, játszani legalább egy órát a ciccel és korán lefeküdni, mert holnap munka. közben olyan vagyok, mint akit egész éjjel szívlapáttal ütöttek, ömlik belőlem a vér, hétvége óta ma aludtam rendesen először, nyüsszögni szeretnék és elbújni egy csöndes sarokba, hogy mindenki hagyjon békén, satöbbi-satöbbi... 

ilyenek vannak perpillanat. de majd.

2015. augusztus 2., vasárnap

mindenkitől, aki erre téved

hatalmas KÉRÉS következik.


van egy pasi. koraharmincas, életerős, istentelenül jóképű és kedves és okos és humoros, alig egy éve szerettek egymásba a barátnőjével, minden nap értünk, értetek dolgozik és mellesleg az unokatestvérem.

májusban egyik napról a másikra megbetegedett, leukémiát diagnosztizáltak nála. azonnal, azóta is kórház, kezelések sora, döbbenet a köbön. és szorítás. nagyon küzd, nem adta, adja fel. rengetegen mellette állnak.
de azt rebesgetik, ez kevés. 
félünk, félek, hogy nem elég.


ezért arra kérlek titeket, hogy így, ismeretlenül is szorítsatok neki, gondoljatok rá. talán valami hülye babona, talán nem is tudom, de szerintem ha mást nem lehet, legalább ennyit tenni kell, imádkozni, gondolni rá, energiát küldeni neki, nevezzük, ahogy akarjuk...
ha valaki, ő megérdemli, higyjétek el.



szóval szorítsatok neki ti is, hogy végig tudja csinálni és ő nyerjen.