kiegészítések az előzőhöz

"nagyon elmaradtam az adminisztrációval, mert én csak a 40 órából arra ténylegesen jutó időben csináltam, és nem kezdtem el kikompenzálni a szabadidőmből - és ezt a legnagyobb tisztelettel, de világosan kommunikáltam is, ugye, amikor nekem jött a főni a nagyfőnit becc-zve - hogy do my best, abban a munkaidőben, amire szerződtek velem."

azt hittem, meséltem, de nem látom... szóval: 

a főnim első nap azzal nyitott, hogy nyugi, ő csak 2 hét után kezd el e-mailezni, hogyha nem küldtem, amit kell.

na, és egyik péntek munkaidő végén búcsúzáskor megkérdezte, hogy hol vannak az új küldendők, hogy állok velük? és én mondtam, hogy hogy állnak. (a lejárósok félkész állapotban voltak kb...) majd hétfő reggel küldött egy mailt a főfőnit is becczve ugyanezekről, hogy hogy állnak, miért nem küldöm, nem küldtem, ajajjajj...

annak tudatában, hogy a hétfői napom erre a fajta feladatra volt fenntartva. (és valóban a nap végéig meg is küldtem, amiket hiányolt.) és annak tudatában, hogy csak másnap telt le az általa emlegetett ominózus 2 hét is, így igazából abban is benne voltam. nomeg ugye azt sem mondta, hogy az e-mailezés nála ezt takarja, de az volt akkor a legkisebb gondom.

na, ezt egy igazi váratlan hátbadöfésnek éltem meg.

annyira kiborultam, hogy arra szavak nincsenek.  nagyon hosszan fogalmaztam a válasz-mailt, hogy vállalható és elég kulturált legyen, és nagyon sokat kivett belőlem, hogy valahogy feldolgozzam a szitut. ráadásul nem hagyta szó nélkül, hogy nem hagytam szó nélkül, szóval több körben borított ki. estig kellett dolgoznom, mert annyi időt elvett ez napközben a konkrét feladatoktól. utána éjjel másfél órát sikerült csak aludni, és az összes álláshirdetést végignéztem, ami létezett. 

akkor amúgy azt hittem, elküldenek (amiért visszajeleztem, hogy mennyi fér bele, vicces, nem?), a mentor is mondta, hogy egy elbeszélgetés kinéz nekem a főfőnivel, amiért le mertem írni (még ha szépen is)... éssss: nem volt semmi.

másnap mindenki úgy csinált, mintha ez meg se történt volna... (wtf.)

én meg küszködem tovább, mert hát maradni kéne mégiscsak, hogy beírható legyen a cv-be, meg tök jó a mentor, tudok tőle tanulni sokat, ... meg a pasi is kikötötte, hogy nincs több felmondás, mielőtt az új munka meg nincs, ő nem tart el egy percet se többet, csinálok, amit akarok akkor... node igazi  munkakereséshez nem volt se agyam, se mentális erőm, csak a meló, a hogyanokon való tipródás meg a túlélés fért bele...

viszont akkor aztán végleg eldöntöttem, hogy tényleg tüntetőleg 40 óra és kész. az ziher, hogy én nem fogom itt nekik ingyé' csinálgatni pluszban a dolgokat...

pláne, hogy mások olyanokat meséltek, hogy egy hét szabiból az első három napot még végigdolgozták otthon, meg hogy időnként betegállományra mennek, hogy kicsit be tudják hozni a lemaradásukat. (how absurd, hogy önként lemondasz a fizetésed x százalékáról random munkanapokon, mert a munkáltatód rosszul szervezi a munkát és ütemezi a feladatokat?! - kb még pénzt is adsz vissza neki hálából, amiért ezzel szivat.) meg viszik haza hétvégére a javítanivalót a főnik is munkaidőn felül, ingyen és bérmentve. (demiért?! tényleg...)

és kb erre épül az egész rendszer. (blöe.)

csak hát basszus, én csak ezen a pályán vagyok új, a munka világában nem, szóval kicsit végig volt bennem egy ilyen "nekem ne". sokmindent láttam én már, és vannak (ezekszerint) határaim is. és az, amit itt be kellett volna vállalni, az szerintem nem éri meg.

meg ez is mekkora bullshit, hogy "pályakezdő = sz.rt se tud, így sz.rt se érdemel" - 5 év képzéssel és 2 diplomával a hátam mögött nem érzem, hogy useless volnék a szakmai terepen. az csak egy technikai issue, hogy konkrét dolgokat még be kell tanulni bizonyos munkakörökhöz, de ettől még ugyanúgy jár a megfelelő bánásmód...

(ahh, pláne itt, ami tulképp szalagmunka, és mostmár aztán tényleg a legkevésbé sem minőségi, ráadásul.)

és nem, nem normalizálom azt se, hogy a mi szakmánkban híresen bántalmazó és hierarchikus, piramisjáték-rendszerű a (mesterdiploma utáni) képzési és előmeneteli rendszer. akkor se, ha ez van tényszerűen jelenleg.

utólag nagyon fáj visszaolvasni a posztot, mennyire hibáztattam és semminek-alkalmatlannak éreztem magam, mennyire összemostam ezt a csapdahelyzetet azzal, hogy én magam nem szívesen dolgozom klasszik heti 40 órázva, pedig ajj, igenis güriztem nekik, mint az állat, és az egy tök másik problémakör, az a munkámat nem teszi rossz színvonalúvá, csak a mindenmást öli meg...

ráadásul amiket visszahallottam rendszeresen, hogy milyen hibákat csinálnak mások, hát nekem az első hétben se voltak olyanok.. szóval konkrétan belekötni nem is lehetett volna igazán mibe. (nem nagyzolásból, csak hát tényleg, na.)

a mentor közölte, hogy messze én kérdeztem a legtöbbet, de szerinte ez jó volt, mert nem azért, merthogy hülye lennék hozzá, hanem pont hogy mindent is tudni és érteni akartam, mélységeiben is. erre a visszajelzésre spec büszke vagyok.

meg basszus, ahogy le akartak nyomni, a főnim, meg a főfőni a végén... engem megvédett valahogy az önismeretem és tapasztalataim, meg a mentorom-pszim-egyebeim visszajelzései, de mi van, ha egy tényleg friss pályakezdőnek mondják azt, hogy alkalmatlan? 

(ráadásul olyanok, akiknek aztán marhára nincs rálátása, nem is ez a végzettségük amúgy... de mégiscsak ők a főnökök... és igenis hat már az is, ha nap mint nap éreztetik, hogy nem vagy oké...)

még így is felmerült menet közben, hogy talán inkább az egész szakmát is magam mögött kéne hagyni, mert ha ezek az induló évek, ilyen áron nekem nem kell... no de azért nyilván még próbálkozni fogok, még ha mindenféle stádiumot végigjártam is. 

arra jó volt, hogy megtudjam, tényleg vannak határaim és ki is tudok állni értük, így vagy úgy. meg arra is, hogy lássam belőle, milyen területeket zárhatok ki a szakmából, mi nem érdekel. (függetlenül a rendszertől.) illetve kaptam újfent infót arról, hogyan működöm gyerekekkel, családokkal (képzeljétek, jól), ilyesmi feladatkörökben, tudok-e ilyen izéket írni... meg egyáltalán hogy néznek ki ezek az izék meg dolgok, mit takarnak, milyen kolléga-tipusok és motivációk vannak a szakma ezen részén, stbstb, ... szóval rengeteget tanultam.

el se hiszem, hogy az egész csak 2 hónapig tartott, több évnek tűnik még most is. medzsik.

na mi lett

szóval végül addig szenvelegtem ezen a jajjmilegyen, hogylegyen, mikorlegyen kérdésen, hogy az univerzum eldöntötte helyettem, és kirúgtak ők :DDD!

na jó, technikailag nem ők rúgtak ki, merthogy miután szóban tájékoztattak, utánaolvastam, hogy csak a papír jogszerű, azt meg nem adtak, úgyhogy másnap felmondtam én.

tehát a hivatalos verzió az, hogy felmondtam. 

de amúgy jesszus, még csak nem is annak az abszurditása, hogy csak annyit dolgoztam, amennyire szerződtünk (aka heti 40 óra), és ezért ők úgy gondolták, hogy kirúgnak (és még meg is mondták, szóval nem én szépítgetem...) hanem az, ahogy intézték!

fú.

(tldr következik.)

szóval úgy éreztem, már nem bírom tovább, teljesen kivoltam, fizikailag is rosszul voltam, szétment a gyomrom, nem aludtam, úgyhogy végül beteget jelentettem. (tuti lebetegedtem volna nemsoká ténylegesen, csak nem akartam megvárni...) 

nem egészen 2 hetet voltam távol, ami egy jól gyógyuló influenza ideje, és amit - előtte végignéztem - mások is töltöttek tp-n próbaidő alatt, erre nálam ráadásul egy vizsgálós nappal kevesebb esett, mint amúgy kellett volna, szóval tiszta oké volt.)

(annyira ki voltam addigra merülve, hogy pl beraktam a mosást, odatekertem a progihoz, de semmit se állítottam be rajta, csak elindítottam, így sikerült 3 felsőmet is tönkretenni a 60fok-maxcentrivel, amire never ever volt példa előtte. meg ilyenek.)

végig korrekten kommunikáltam, mikor vagyok várható, stb.

(alaphelyzet: nagyon elmaradtam az adminisztrációval, mert én csak a 40 órából arra ténylegesen jutó időben csináltam, és nem kezdtem el kikompenzálni a szabadidőmből - és ezt a legnagyobb tisztelettel, de világosan kommunikáltam is, ugye, amikor nekem jött a főni a nagyfőnit becc-zve - hogy do my best, abban a munkaidőben, amire szerződtek velem.)

(alaphelyzet2: a főni küldözgette továbbra is ezekről a maileket hetente, mindig aktualizálva, épp hol járok, beleírva, hogy mert neki muszáj küldeni - aka ez csak formaság, fordítottam én le magamnak. tudott volt, hogy haladok, ahogy lehet, mindig, becsülettel, de ezekre már nem írtam le újra, hogy mi a helyzet, hisz már tudták - gondoltam én.)

visszatérve homeoffice nappal kezdtem, reggel felkeltem rendesen és végignyomtam a napot, szokásosan, mint a kisangyal, de úgy, hogy nemhogy a kajálós időt, de még a messengerezést is direkt leszámoltam belőle, hogy nettó meglegyen a ráfordított 8 óra. ráadásul véletlenül 9 lett, mert az uccsó feladatot alábecsültem, és belemerülve nem néztem az időt.

egész nap küldözgettem a főnökömnek, ami elkészült, teljesen jó mennyiséget, és már javítani valót se találtak bennük.

másnap bementem, látom, üres az aznapi beosztásom. (otthonról nincs értelme megnézni előre, csak a helyben kereshető anyagból derül ki bármi érdemi.)

szaladtam a főnihez, mondta, hogy mivel nagyon el vagyok maradva, ma bent folytassam az adminisztrációt.

én hülye még örültem is, halljátok...

egész nap pörögtem, csináltam... (kivéve, hogy most ettem is azért.) felmerült bennem, hogy talán mégse volt olyan egyértelmű nekik, mikor jövök vissza, pedig amúgy de, de láttunk már itt cifrákat, csak hát ugye a főninek én ezt fel nem hozom... meg magamban kicsit morcogtam, hogy ha azt akarják, hogy le tudjam adni a legrégebbieket, szólhattak volna, hogy behozzam az anyagokat. de így legalább mindent készre csinálhattam mostmár az összes addigi gyerekemnél odáig, hogy már csak a kiértékelés maradjon, de azokat ugye csak otthon volt lehetséges folytatni.

igenám, de délután gondoltam, ránézek a másnapra is, mert sejthetően egészen új tipusú dolgok várnak rám, és ott bent még tudtam volna konzultálni róluk, hogy ne reggel kelljen - éssss ..... tádámmm: az a nap is üres volt.

itt még mindig azon vakaróztam, hogy ennyire félreértették a mailjeimet? na, mondom, meddig? nézem: még a kövi is üres, sőt, az egész hónap is... jesszum, mondom, ezek csak nem ki akarnak rúgni?

rohanok a főnihez: jajj, hát bármikor be tudnak hívni családokat telefonon is, nyugodjak meg... erősködtem, mire még ki is kérte magának, hogy ő nem beosztós, mit tudja ő, mi történt, menjek akkor, kérdezzek utána. de most csináljam csak szépen tovább a mai feladatokat...

komolyan, még én szégyelltem el magam, hogy ilyen rosszindulatú feltételezéssel élek, meg paranoiás vagyok. és hát megmondta ugye anno a főfőni, hogy innen senkit se küldenek el anélkül, hogy le ne ülne vele először beszélni, hogy mit kellene máshogy... 

de azért nagyon-nagyon gyanúsnak ítéltem meg mégis.

persze ippeg nem ért már rá, akitől értelmét láttam volna megkérdezni, szóval tudtam, hogy legközelebb a saját értekezletünk végén lesz rá alkalom.

mikor végre szembetalálkoztam egy régebbi kollégával, akivel olyanban is voltunk, mutattam neki - fú, azt mondta, ilyet még nem látott, szerinte is feltétlen kérdezzek rá.

az értekezlet előtt sikerült elcsípni a mentorom, na, az ő arca már meg is adta a választ...

ő ilyet még sose látott, de kizárt, hogy ez normális legyen, és ugyan sose hallott még hasonlóról se, meg nem hiszi, hogy ilyet csinálnának így, de szerinte is gyanús, és rákérdezős. (és mellesleg wtf.)

értekezlet pipa, sorbaálltam a főfőnihez, mondtam, hogy akarok vele beszélni, mondta, hogy okk, menjünk akkor az irodájába...

adtam a naivat, hogy hát valami van a beosztásommal...

mire ő: ja, hát igen, azt az ő kérésére lett leürítve, merthogy elköszönnek tőlem.

szóval ezt így intézték. mit is mondhatnék.

(és ha nem nézek rá délután a kövnapi beosztásra? akkor másnap reggel is bemegyek még ugyanilyen gyanútlanul? mi volt a terv? szóltak volna egyáltalán? mikor? és ha jobban hiszek a főnimnek, aki konkrétan hazudott róla, hogy mi a helyzet, pedig naná hogy tudta? ahh, annyira méltatlan az egész...)

beszéltünk még ott az irodában, és mindenáron igyekezett lenyomni az elején, hogy én alkalmatlan vagyok, egy ponton még azt is mondta, hogy én a pályára is alkalmatlan vagyok (nice). 

de nem hagytam magam. kulturáltan, higgadtan vitába szálltam vele (amire iszonyú büszke vagyok azóta is), elő tudtam random kapni a tatyómból egy komplett 'mivel hogy állok épp' tételes nyilvántartást is, szóval nem sz.rral gurigáztam ám, hogy ne lehessen komolyan venni... és a végére konkrétan már semmi egyebet nem tudott felhozni ellenem, mint hogy nem tudtam felvenni a ritmust, mert ez nem 40 órás munka, meg hát a legfelsőbb vezetőségnek kell mindig küldeniük, ki hogy áll a határidőkkel, meg onnan várják el a 25%-os munkamennyiség-növelés melletti határidőtartást is, meg ő is minden hétvégén meg minden szabadság alatt is mindig dolgozik, meg stb... persze mondtam, hogy lelkük rajta, meg értem, hogy felülről jönnek ezek a dolgok, és ők is elszenvedői (amit amúgy nem így gondolok, mert lenne választás nem szemétkedni, de nyilván ilyenkor nem ezt mondod), de attól még velem nem erre szerződtek, meg nekem máshol vannak a munkaidőn túli prioritásaim... meg hogy ha tovább képződök, akkor meg azért nem érnék rá túlórázni... aztán megbeszéltünk, hogy abban egyetérthetünk, hogy ez nem az én munkám volt, és a végére kb átment az egész ilyen kedélyes csevegésbe, ahol olyanokat mondott, hogy hát igen, érthető, hogy mi fiatalok vagyunk, más fontos dolgok is lehetnek az életünkben, stbstb, ..., ...

nahh, de hogy akkor így be kéne fejezni még minden eddigit, és hétfőn bejönni aláírni, hogy elküldenek. okk.

halál kivoltam. 

hiába hajtogattam odáig, hogy max kirúgnak, ha nem tetszik nekik, de akkor se dolgozom ingyen pluszban (így is kidolgoztam a b.lem ám, szavuk nem lehettett volna igazából), de most mégis rettenetesen, nyomorultul éreztem magam. tök sokkban voltam, konkrétan.

egyből beültem a heti képzésemre, ami már ment, és ez pont jó is lett volna, de nyilván nem tudtam figyelni semmit. véletlen pont a mentorom tartotta, a végén csendben megválaszoltam neki, hogy az lett, amit gondoltunk, mire elmondta ott mindenkinek. ezt szerintem nem akartam volna, de legalább tizenvalahányan háborogtak ott, hogy miafene.

még tök sokáig bennmaradt velem dumálni ő is, meg egy csaj is, akit bírok, tartották bennem a lelket, nagyon sokat adott. aztán még telefonáltam meg chateltem kb hajnalig máshonnan-emberekkel, és irtó jó volt, hogy támogattak ők is... hogy mellettem álltak, ott voltak, meghallgattak, átbeszélték velem a dolgokat...

(hé, voltak ilyen emberek most! krízisben annyira nagy különbség, ha van kihez fordulni, atyaég! a tudtam, csak nem gondoltam tipikus esete.)

a pasi, az nem, vele az egy jó az volt, hogy pont dolgozott már, mire hazaértem. ő csak simán mérges volt rám, amiért kirúgattam magam, ahelyett, hogy amíg új melót nem találok, fogat összeszorítva csináltam volna, amit elvártak. 

node. 

mikor lehiggadtam kicsit, utánanéztem, hogy is van ez, mert hát hogy fogja az kivenni magát, hogy engem innen elküldtek... és rájöttem, hogy haha. 

megválaszoltam magamnak az "akarom-e én ezt a hetet ezek után" kérdést - naná, hogy nem.

szóval éjjel informálódtam, átnéztem és elrendeztem mindent, lepucoltam a gépet, majd olyan két-kétésfél óra alvás után bebumszliztam felmondani - csak én ugye szabályosan.

végig iszonyúan izgultam, hogy nehogy megelőzzenek, de abszolút rendben ment, még csak nem is akadékoskodtak, pedig számítottam rá, hogy jön a "nem ezt beszéltük meg", "de mi már tájékoztattunk", bármi...

próbaidő, azonnali hatály.

ehhez képest egész késő délután tudtam elszabadulni, random küldözgettek, hogy ki vegye át tőlem a mit, meg hogy, meg nem értek rá, meg várattak... meg fölényeskedtek: az egyik főni olyan arrogáns stílusban beszélt velem, hogy el se hittem. de a végére rendesen visszavett, mert kétszer is azt hitte, most jól hibán kapott, aztán mindkétszer kiderült, hogy ő nézte be, meg ő nem tudja, hogy is kéne kinézzen, amit olyan nagy elánnal ellenőrizget... szóval muhaha.

de a lényeg, hogy szabadultam, és mindent úgy hagytam ott, hogy a gyerekeket emiatt kár ne érje.

jól megünnepeltem az ikeában egy gyerekadag barnamártásos húsgombóccal, zöldséges kuszkusz körettel, hogy végre valami rendesebbet is egyek. (mondjuk kb semmit se ettem előtte, szóval mindegy lehetett volna...) ez egy lényegtelen információ, de tudjatok róla, hogy finom úgy.

extrém egy bő napos menet volt, nehezen tértem magamhoz belőle... de így, hogy fordítottam a szitun, és papíron én mondhattam fel, már tök oké voltam-vagyok vele. úgy érzem, úgy tudtam eljönni, hogy megőriztem a méltóságom. és büszke lehetek arra, ahogy kezeltem, a sok hibám ellenére is. meg arra is, hogy nem vettem magamra egyéni felelősségnek a rendszer aljasságából fakadó hibákat, és nem tudtak beletörni ebbe... hogy nem kezdtem el kikompenzálni ingyen és bérmentve, legalizálva és fenntartva ezt az abnormális, diszfunkcionális helyzetet.

fckyeah, na.

emellett rájöttem, hogy ha egy másik főnihez vagyok beosztva, valószínűleg még mindig ott agonizálok, hogy jajjmilegyen - mert ez volt az egyetlenegy, akivel nem tudtam kijönni. igazán, őszintén picsa volt velem az első naptól fogva. aljas volt már az első főfőnit cc-zős e-mailje is, aljas azután a többi is (pl tudta, hogy betegállományban nem olvasom, és akkor lendült csak igazán bele a cc-zett e-mailezésbe...). rendre lebaszott olyasmikért, ami nem is nálam volt, meg nem is úgy volt, ... (pl állította a végén egy mailjében, hogy xy ügyéről semmit se tud, és számonkérte rajtam, miközben minden lépésnél hozzá kellett forduljak, sőt, a papírt is ő írta alá róla, tehát nettó hazugság volt), meg kerestek rajtam valamit utolsó nap, míg itthon voltam, de engem nem hívtak fel, mint másokat szoktak, hanem csak munka-mailt írt...)

az volt a mondás, hogy minden kérdésemmel hozzá kell fordulni (ami nem a mentorra tartozik), és kb mindegyiknél először kiakadt, hogy miért nem tudom, meg most mért kérdezem ezt, meg a szülő miért nem tudja kiguglizni, meg stbstb, és csak utána válaszolt, ha egyáltalán adott érdemi választ. (a mentorom szerint legit kérdéseim voltak.) egyszer még csapkodott is dühében. csodás volt, tényleg. de mivel mindent vele kellett egyeztetni, jóváhagyatni, ki se lehetett kerülni.

és ugye már első nap is hallhattam, hogy emelt hangon szid a vezetőségnek, azóta se értem, mit tehettem, átbeszéltem a mentorommal is, és nem volt tippje neki se... (hallgatózni kellett volna, legalább tudnám...)

szóval ő volt igazából emögött. (mert amúgy máskor mások is csúsztak sokat, őket mégse küldték ám el...) ki tudja, miket mondott még...  no meg azok az e-mailek... (azokat is le kellett volna reagálni rendesen, mostmár tudom, de jajj, olyan szinten alulinak tűnt újra megírni, hogy wtf.)

vele nagy pechem volt. a mentorom meg meg se kérdezték egyszer se...

de összességében annyira jó, hogy eljöhettem! akkor is, ha megint nem tudom, mi lesz...

van bennem félsz (magamtól), de valahogy most "rutinosabbnak" érzem magam, és már frissítettem a cv-met, és már átrágtam magam az opciókon, szóval hátha most működőképesebb leszek.