készülődésekbe'

hát ez az idei, ez tök félresiklott a sok paraszituval, pedig időben nekifogtam, csak mindig megszakadt, háttérbe szorult.
így, némi bánat és csalódottság után igyekszem aklimatizálódni,
meggyőzni magam, hogy így is lehet jó.
mondtam a pasinak, hogy félek, hogy megint hülye lesz, és ne legyen, mert nekem ez az ünnep szent.

a dolgok állása most:
három szenteste lesz zsinórban,
anyáméknál, az anyjáéknál, majd 24-én kettesben (ha olyan állapotban lesz a kapcsolatunk),

az utána jövő rész még jótékony homályban,

ajándékok nincsenek,
de az ötletekkel (amik már teljesen újraterveződtek 50x) biztatóan állunk (értsétek talán meglesz mindenkinek a személyreszóló valamilye),

a pasi beteg (így előreláthatólag én jövök utána, opcionálisan én, majd a gyerek, esetleg valamelyikünk pont az ünnepre időzítve),

a pasi szabadsága (egyik szenteste) hol visszavonódik, hol nem, kb hetente kétszer,

a lakás továbbra sincs feldíszítve, csak a fejemben, ott viszont klasszra,

tegnap este jöttem rá, hogy az anyósos napra nekem kéne főzni, ha jót akarok, amitől belül emésztem is magam,

mindenszar és semmisesikerült és inkább ne írjatok többet olyat kérés-kérdés nélkül pls, hogy ez egy reménytelen nemjó kapcsolat, mert utána egy hétig emiatt sírok, meg ezen veszekszünk, és akkor már nem vagytok ott, pedig ugye onnan jön a lényeg, pláne hogy nekem ő és a gyerek a családom, és tudom, hogy jót akartok, de én meg legalább ide szeretném kipanaszkodni a dolgaim kötelező szégyenkezés nélkül, és inkább van szükségem ennek "megengedésére" és együttérzésre, mint tanácsra, ítéletre, hogy rosszul csinálom,
és egy ilyen gondolatkör nagy fájdalmat okoz, és nehéz helyretenni, és csak viszi a drága átszellemülésre fordítható időmet, és van elég bajom anélkül is, asszem, de kérlek, ezen ne sértődjetek meg,

amúgy meg remélem, a végére mégis minden összeáll és lehet ez egy jó karácsony, meghitt meg élmény, meg minden.