és még egy pici (bocs)

én sajnos dolgoztam, de az idő gyönyörű volt, így megegyeztünk a pasival, hogy vigye el nyugodtan nélkülem a gyereket mókust etetni a Mátrába. (lehet kézből mókust etetni, képzeljétek!)

küldött fotókat ríltájm,
én meg írtam, hogy adja át a gyereknek, hogy puszilom.
és átadta.
és erre a gyerek megpuszilta a telefont!

szóval felhívtak, hogy a kislány bele tudja nekem mondani a telefonba, hogy sokszor puszillak én is! (de azt vagy 5-ször, amúgy, random odakiabálva is, miközben a pasi még mesélte, mizu.)

szerintetek leolvadtam-e a székről?
naná hogy le.

meg még gyerek

illetve így beszélgetve tudta meg ő, hogy a papa már felment az égbe, és aki meghal, azt mi már nem látjuk többet, de ő látja onnan, hogy megemlékezünk róla és viszünk neki virágot a temetőbe és örül neki.

ezt sikerült ketten az apjával összehoznunk hirtelen. mert ugyan előre megfontolt szándékkal vittük ki a temetőbe gyertyát gyújtani, beszéltünk is róla előzetesen, vajh anyja hogy állhat ehhez, mi legyen majd a mondóka,

mégis, amikor a kocsiban kiderült, hogy semmit se tud semmiről, de akar tudni, hirtelen bennszorult a szó.

néztük kérdőn a pasit, mire is feltettem a kérdést (áthidalásul): te mondod a választ, vagy én,

és a pasi hálás szemmel rávágta, hogy kezdjem én, mert ő most nagyon vezet (haha),

úgyhogy tőlem hallotta, mi a temető, meg kik vannak ott, meg miért megyünk.

(és annyira gyorsan történt, meg annyira váratlanul ért az, hogy én mondom, hogy full kiesett, mit sikerült, képzeljétek. csak reméltem, hogy jót.)

utána már mindig egymást kiegészítve mondtuk, mi hogy merre meddig, de huhh.

(később még a mamánál is, ahogy elmeséltük, hogy voltunk a temetőben, kedvesen kiintegetett az ablakon az ég felé a papának, szóval szerintem összehoztuk a lényeget.)

meg az is van, hogy már jó ideje mondogatta, hogy szeretne eljönni hozzánk. (amit részben személyes érdemnek éreztünk azért, vagy hát, pozitív visszacsatolásnak, értitek...) és mi mindig mondtuk, hogy majd persze hogy eljöhet, csak előbb még kész kell legyen a lakás.

és most eljöhetett, a színház után kb két órára, és halál boldog volt (de tényleg, el nem hinnétek, mennyire),
és végig rengeteget beszélt arról, hogy majd ő szeretne ittaludni, és akkor majd az itt neki fenntartott plüss fülessel szeretne aludni, meg stb, stb...
(ja, mert végül nem vettünk még semmit, de három plüss meg pár játék azért várta a saját készletemből, el is szöszöltünk vele, ahogy kell.)

utána kérdeztem az apját, ő szugerálta-e bele ennyire ezt az ittalvás dolgot, de azt mondja, nem, 

szóval ez ilyen furi most (pláne, hogy ugyan hova tennénk, nincs is hely még egy ágynak egyelőre), éljenek a kihívások.

de hogy így nagyon kíváncsi ránk, kb mindig, ha mondjuk, hogy ú, ide vagy oda menjünk majd el, hozzákérdezi a biztonság kedvéért, hogy "én is jöhetek?", vagy mondja, hogy "én is szeretnék veletek menni". (mondjuk mi úgy értjük eleve, csak mivel nem célzottan neki mondjuk, nem egyértelmű, gondolom.)

és végre eljutottunk oda, hogy már nem csak nagy dolgokat csinálunk együtt, halleluja.
most még minden élmény neki,
(és nekünk vele, bizony,)
egy bolt, pékség, cukrászda, ..., minden.
legjobb rész, asszem.

és nálunk (egyelőre) még nincs kiabálás, rosszalkodás, akaratoskodás,
ha van is olyan, hogy "de én szeretnééééém" vagy "de én most szeretnééém", meg tudjuk beszélni, nem lesz belőle nagyjelenet hálisten.

(nyár elején, mikor nem akart naptejezni, még mondhattam neki, hogy nézd, milyen szép fényes, hercegnős-csillogós lesz tőle a bőröm, bekenünk majd téged is, hogy neked is olyan legyen, és meg volt oldva,
most már azért sokkal komplexebb megoldást kíván egy-egy helyzet... örök tanulás ez a gyerekezés, el se tudom képzelni, milyen lehet ezt null huszonnégyben, woww.)


amúgy elkezdett rajzolni, eddig 3 művet ajándékozott az apjának. ebből egyet kitettünk a hűtőre, kettőt meg csak úgy a polcra támasztottunk... és hát, ahhoz képest, hogy kicsi meg nem érti a világot, azt bizony egyből szóvá tette, hogy á, látja, itt az egyik rajza, na de és a többi hol van? (nagy franc már most, ezt is bezzeg hogy számon tartja.)

(note to myself: egy virág, egy tűzijáték, meg egy nagy lila paca, amibe be vannak zárva a gonoszok, akik szintén színes pacák - ezt nem tudom, jó-e, hogy rajzolta, na de ez van.)



és hát egyfelől öröm meg sikerélmények,
másfelől egy örök bizonytalanság, hogy ez így jó-e, jól csinálom-e, szabad-e ezt vagy azt mondanom neki, szabad-e presszionálni az apját, hogy a gyerek egészséges fejlődéséhez kell, hogy vigyük magunkkal mindenhova, beszéljünk vele mindenről, ami felmerül, ne csak nagy dolgokat csináljunk, ne tervezzük túl az alkalmakat, ne nagyon vigyük a mekibe, ne menjen folyton a tv, ne kapcsolja be neki, mikor nem tud elaludni, ...

én nyomattam a temető dolgot is, hogy a gyerek ne járjon úgy, mint anno egy gimis osztálytársam, aki akkor volt először temetésen, mert a szülei óvni akarták a témától, és konkrétan sokkot kapott...
nagyon fontosnak tartom ezeket, és érvelek, ha kell, meg kb folyamatosan szemléletformálok a pasinál és bátorítom is.
meg bedobok ilyen ötleteket, hogy mi lenne, ha a gyereknek már most lenne saját kéztörlő törcsije nálunk, ha melegszendvicset csinálnánk, amikor átjön (azt csináltunk), és kezdje el átgondolni, milyen karácsonyi hagyományokat szeretne, én is utánaolvasok, aztán beszéljük át,
meg hogy mi lenne, ha a virágot, amit a lyány nekem szedett, felajánlanám a mamának szülinapi csokornak, amellett persze, hogy én továbbra is nagyon örülök neki, hogy kaptam, és kiegészítenénk még pár szállal... (na, abból is volt hatalmas öröm hálisten),

szóval nyomatom az ilyen gondoskodós, érzelemközpontú vagy mittomén milyen vonalat, fene tudja, miért, kiegészítve a pasi gondolatmeneteit.
de hogy vajon ez így jó-e?

és vajon jól olvasom-e a gyereket, tényleg jó-e, tetszik-e neki adott dolog, vagy csak azért élvezi, mert érzi, hogy azt várjuk tőle? ki tesz boldoggá kit egy-egy ilyen akcióval?
(nagyon fontos neki, hogy mind szeressük, az biztos, csak ez ugye nem sül majd el visszafele? ugye nem az lesz, hogy hamis visszajelzésekre építkezem?)
(és ugye ezzel a végtelen szeretéssel és figyelemmel nem csinálunk belőle nárcisztikust?

jó, mondjuk az vicces volt, hogy a boltban apja mondta, választhat egy túrórudit, aztán választottunk mi is, és a gyerek tökre megelepődött... persze mondtuk neki, hogy kényeztetés nem csak a gyerekeknek jár ám, mi is szoktunk egymásnak is, meg magunknak is ilyet venni... de ajj, igazán meglepte...)


szeretni szeretem mindkettőt, apát is, lányát is... de hogy jól-e, azt is csak remélni tudom.

hétköznapi büszkeségeim az gyermekkel

pasigyereke sokszor igen nehezen alszik el velünk, most a színház miatt pedig fontos lett volna.

sógornőmmel feküdtek, össze-vissza sajtkukackodott ott, aztán, amikor én is ledőltem, átjött az én ágyamra, és eltaláltam, hogy bújjon oda és majd simizem.

és addig-addig, nyugodt, lassú mozdulatokkal (amik nagyon furán vették ki magukat, miközben ő próbált a maga szintjére felpörgetni), hogy a tornászkodó-pucsító-matató huncut kisnyuszi elcsendesedett, lelassult, aztán bealudt a kezem alatt.

(életem sikere. komolyan.)

majdnem én is bealudtam közben, de odasuttogta, hogy ne hagyd abba a simogatást..., utána meg sajna valakinek ébreszteni kellett a bagázst, hogy időben továbbindulhassunk.
(de kárpótolt, hogy utána tök komolyan, full magától közölte velem, hogy neki most nagyon jól esett ez a pihenés. aww.)

büszkeség továbbá, hogy szeretve vagyok a kisnyuszi által. fontos, hogy mellé üljek ebédnél, és hogy én is lássam a házukat, és hogy majd elmenjek egyszer hozzájuk, és hogy az én ölembe is bújjon, és én is cipeljem, hogy szedjen nekem virágot, sőt, az anyukámnak is rendszeresen, csupa-csupa ilyesmi. szeretgethetem, ölelgethetem, puszilgathatom én is, mint az apja, megszakérthetem a bibijét és válaszolhatok az élet nagy kérdéseire, teljesen magátólértetődően.

és annyira cuki, ahogy random odamondja, hogy szeretlek... kis udvarlós nyulam-bulamosan...

(sorbanállás közben, séta közben, az előadás előtt, a wcn ülve... bárhol, bármikor, általában a legváratlanabb helyzetekben.)

szóval hogy szerintem rendben van velem.

(és elmesélte, hogy az egyik aranyos plüssállatának szeretné, ha mind a gazdái lennénk - mind, akik a családját alkotjuk, mint kiderült. elsorolta az anyja meg az apjaféle oldalt is tételesen, engem is, naná, egyemmeg.)

(és mikor elkísértem őket én is házig, már rendesen elköszöntünk, el is indultak, erre még visszaszaladt, hogy de ő akar még egy ölelést! úgy meghatódtam, hogy szavak sincsenek.)

(és most, mikor tőlünk vitte haza az apja, kikunyizta, hogy ne az előszobában búcsúzzunk el, hanem kísérjem le rendesen, az udvarig és integessek neki. ez is mi volt már...)

azt viszont nem tudom, ide vehetem-e, hogy múltkor fél füllel meghallottam a konyhából, ahogy magyarázza sógornőmnek, hogy á, nem kell kezet mosni pisilés után, 

és reflexesen kiszóltam, hogy dehogyisnem, kell,

és erre ment, és mosott, mint a kisangyal...

(nem akarok én lenni a szigorú banya, de azért woww, hogy hallgatott már rám!)

meg amúgy tényleg annyira utánoz mindent, basszus, engem is, a szófordulataimat is, ijesztő ám. minta lettem én is, számít minden szavam, minden reakcióm mindenre... jujj. (na, ez a para, ha vannak olyan dolgaid, amiket nem akarnál átörökíteni, amikkel te is küzdesz.)

nagyon furákat gondol még a világról, szó mi szó, és nagyon-nagyon vicceseket tud mondani, meg kérdezni, és néha egyáltalán nem értem, hogyan sikerül a lehető legnagyobb természetességgel válaszolnom, miközben belül visítok a nevetéstől / halál zavarba jövök / azt se tudom, mivan, /... 

(mondjuk nem is vagyok benne biztos, hogy nem csak természetesnek szánom-e...)

de válaszolok-reagálok, beszélgetek vele mindenről, hát mi mást tehetnék... (sikerül, ahogy sikerül, nem?)

így tudtam meg például (illetve így tudta meg egy strand egész női öltözője is), hogy nekem milyen kevéssé szőrös, de hogy ő meg olyat szeretne majd, mint anyáé, olyan mindenhol nagyonszőröset.

#életkénk

ezt még fel kell dolgozzam

tegnap kereszteltünk, a mise után egy laza 30 fős ebéddel. (nem kerekítek, a már csakateste nagyanyámmal együtt lenne 31, de neki már csak a teste, az is a szobában hagyva. na jó, mondjuk a két kisbabát is belevettem, de hát végülis már ők is... értitek.)

nagyon jól sikerült, a régi, szomszéd falubeli ittnőttemfel templomban egy kedves, családias hangulatú szertartás, majd ettünk-ittunk végtelenítve, volt durvapálinka, fácánleves, bográcsos dámszarvaspörkölt, sültestálak hatféle körettel, torták, sütemények, traccsparti, elsétáltunk a korban lévő fiúkkal játszótérre is, összedajkáltuk a kisebbeket, szóval... volt minden.

az egyetlen, ami mehh, hogy mindenkitől megkaptam, kéretlenül és váratlanul, külön-külön, hogy "dejólállakezedben" meg "ésnekedmikorleszmár" meg "mostmárugyeteleszelakövetkező".
még egy "nagyonkorbanvagymár" és egy "kinefussazidőből" is képes volt elhangzani, egyemaszivüket.

és, őszintén: rettenetesen fájt mindegyik, így, halmozottan halmozódva.
(mert nem azért nincs, mert ne akarnék, mint tudjuk - a szerk.)


#errenemszámítottam

csak gyorsan

és volt nálunk, és tetszett neki.

ha visszajöttök /2

a másik, az egy (illetve két) aktuális projektem: gyerekkönyvek.

pasigyerekének szeretnék párat hozzánk,
valamint azt gondoltam adni babalátogatós ajinak, sok-sok agyalás után.


babaajinak végül valami babusgatós-mondókázós-dúdolós dologra jutotttam, szerintem hasznos, sokáig használható és az egész család örömét lelheti benne.

a három illetékesből egy tutira énekel (hugom, de persze ők kapnak más mindenfélét is),
egyről semmit se tudok, csak hogy trendi szülők (unokatesómék - a szó jó értelmében, babaúszás meg kisf.m), szóval szerintem egy ilyen tudományosan igazoltan fejlesztő módszerrel nem lehet náluk mellélőni, ha mást nem, a szándék szellemiségével tudnak majd azonosulni,
egy meg, hát, nekik már adtunk összcsaládilag egy nagyobb-drágább ajit, jelképes, mégis személyesnek meg szerintem szintén jó lesz, azt hiszem, ők is igyekeznek mindent megadni a fiuknak, hátha tudják használni (majdnemhugomék).
mindhárom gyerek nagyon szeretve van és igény szerint gondozva, semmi haddsírjon meg majdmegtanulja meg lepasszoljuk másnak, ebbe szerintem beleillik.
(ha meg már megvan, ... nemtom, eladják.)

egyelőre a Kerekítő első kötete tűnik a legjobb választásnak.
ismeritek? ha igen, mik a tapasztalatok?

van még a Ringató sorozat, csak talán a Kerekítővel egyszerűbb boldogulni, könnyebb kisilabizálni, mit kell csinálni... valahol ezt olvastam, amúgy még nem láttam őket. meg ebből melyik kinek? nem olyan egyértelmű nekem.
illetve találtam még ezt, de erről meg nincs annyi elérhető infó.

én itt megálltam a kutatásban, de vélemény, ötlet, tapasztalat ezekről is, másokról is jöhet.



pasigyerekének meg, arra gondoltam, elég először pár kötet, viszont pont ezért nem akarok találomra összedobálni mindenfélét, ha már kevés, legyen olyan, értitek. (ha becsúszik duplikátum az otthoni készlettel, se feltétlen baj szerintem, de azért nem az a cél.)

azt kell róla tudni, hogy okos, érdeklődő majdnemnégyéves. ja, és nagyon kislány.

(eleve nem tudom, mennyit érdemes egyszerre most, hogy érdekeljék is, ne unja meg őket túl hamar, ne legyen túl sok a versengő inger, túl nehéz a választás,...
 ..?..)

[itt döbbentem rá, hogy a poszt további része maratoni és kábé érdektelen, csak elhivatott érintetteknek. szóval: hogy kell jól könyvet választani neki? mennyit? milyet? melyeket ajánlanátok? stb. ...]

mindenképp szeretnék valamilyen böngészőt, vagy hogy hívják a nagyon összetett képekből álló köteteket. (ha bejön, többet is.)
látatlanban szimpatikus ez a négyévszakos sorozat, vagy ebből a másikból az óvodai, vagy szintén innen a karácsonyos, amiből amúgy van másféle is.

csak nem tudom, melyiket érdemes most, még ősz van, de már nem olyan sokáig, karácsonyi könyvnek meg olyan jó lenne ez, csak épp nem kapható, mehh. van olyan amúgy, hogy karácsony előtt kihoznak egy ilyet újra, vagy ne legyek naiv, hisz van helyette ezerféle más?

most, a posztot pötyögve nevetséges túlgondolásnak kezd hatni a kutakodós válogatásom, basszus, de ha egyszer nekem fontos, hogy olyat lapozgassunk, amivel én is azonosulni tudok, amit szépnek (és persze tartalmilag-stílusilag is igényesnek, elégjónak) látok... (illetve hát a pasi is, nyilván.) baj az? baj, hogy abba a kevésbe, amit mi "adni tudunk neki", bele szeretném csempészni a szerintem lehető legjobbat? (apja kijelentette, hogy látatlanban is abszolút megbízik a választásomban, hajrá - és nem, nem azért, mert neki amúgy érdektelen.)
ez nem azt jelenti, hogy mániákusan keresgélek, de szántam rá időt, hogy megismerkedjek a témával, alternatívákat keressek, véleményeket olvassak, aztán belelapozzak élőben is.

elmondhatatlanul nagyszámú gyerekkönyv van, és bizony, a boltban nézelődve az lett az érzésem, ahhoz képest nagyon kevés közülük, ami tetszik, amit jónak, megfelelőnek gondolok. (egy csomó szerintem ronda. és/vagy gagyi. butuska. idegesítő. igénytelen. akár sosevennémakezembejesszus. sorolhatnám.) ezen amúgy meglepődtem.

szóval.

kell továbbá neki is valami mondókázós-verses.
a poén kedvéért arra jutottam, hogy a régi jó dolgok (haha) szimpatikusak leginkább...
mondjuk a Cini-cini muzsika pont nem, mert túl sok. a Füzesi féle Mondókáskönyv se, mert belenézve egy csomónál zavart, hogy máshogy ismerem. nekem a rajzok se tetszenek, de tudom, hogy gyerekszemmel szép, szóval mittudomén, magamtól nem venném meg, de ha megkapná, biztos szeretné minden kicsi.) a Hóc hóc katonához lehet, hogy már nagy, kerekítőkhöz is, meg mi nem igazán énekelünk (még)...

addig-addig, hogy a Bóbita, bóbita és a Mesebolt, amit szeretnék itthonra. (bónuszként eszembe jutott, hogy kicsinek imádtuk ezeket, szóval ha neki nem jön be, majd olvasgatom én.)


meg random kinéztem olyanokat, hogy Az ezüst hegedű (csak ahhoz talán még pont kicsi, de majd; szintén szerettük anno és túlzónak tűnt ennyi "hazabeszélés", szóval csak nosztalgiából kattintottam, aztán láttam, hogy dicsérik is),
Ide nekem a holdat (szintén nem kapni, basszus, de viszonyításnak jó),
és a Mesél az erdő tündéres részét, mondjuk (az óriásos tetszett neki a mamánál).
valamint ezen is vacillálok: Orrfújós mese.

vagyis a valódi mesekönyv rész tűnik gyengének egyelőre. még kissé tanácstalan vagyok. (nagyon.)

szerintetek? ez a vonal így jó lesz? és mi való még egy négyévesnek?
dzsungel, amiben elvesztem picit, ahh.

(update: közben a gugli kidobott mégis egy csomó jónak tűnő ajánlót, amiket eddig hogynemláttam, de ez ne tàntorítson el senkit.)



amúgy nem vagyok molyos, de polkorrektnek tűnt azt linkelgetni, meg jó, hogy van hol véleményeket olvasni.

illetve: hiába lesz max csak párhetente nálunk (a lakásban) az gyermek, amúgy a mamánál, minden hétvégén van egy kis olvasás, szereti, igényli, igényelik a felnőtt családtagok is, és ezt jó lenne megtartani. egy könyvet azért be lehet dobni a kocsiba, hogy akkor majd a mamánál is azt olvashassa apa. (vagy nagynéni vagy én. ahogy alakul épp.) (mama sajnos már nem lát.) szóval ezért fontos, hogy kevés, de megfelelő legyen. a könyvek fontosak. millió tvmesét néz, kell a könyvezés is, nagyon. (vagyis hát a hallott mese, még, leginkább, de fejből mesélni nem a mi műfajunk, no.)

necces így, nemazéngyerekemnél a mozgástér kérdése - szerencsére, úgy tűnik, aktívan lehet beleszólásom, együtt alakítjuk a pasival, mit és hogy szeretnénk. persze még alakul.

ha visszajöttök /1

...a hosszú7végéről, hátha tudtok segìteni!

nem csak csipkebogyólekvárt, hanem fügelekvárt is szeretnék, csak nyilván nem boltit.
tud-e valaki nembolti, minőségi lelőhely-tippet?
(Budapesten, környékén...)
vagy hogy merre érdemes keresgélni infót?

igazából csak 1-1 kisebb kóstoló üvegre vágynék,
mittudomén, mint ahogy anno a nyaralásból is hoztam haza somlekvárt. (mert ott azt csinálnak helyinevezetességnek - meg levendulás és somlekváros csokit, meg levendulaszörpöt, meg nemlevendulás-nemsomos sört... ami amúgy mind izgi.)

(a lekvár azóta is megvan, mert fanyar, de nagyon. majd lassan elkopik...)


szóval van valami tippetek?