zárójelben

megjegyzem lenne dolgom, de az koncentrációt igényel, én pedig ma nem vagyok hajlandó koncentrálni. meg amúgy az üresség is összezavar, meg a vágyak is, meg a bőgés se segít túl sokat, ha az embernek fontos, és nemannyiraszeretem dolgokra kell figyelnie hosszasan.

szóval holnap. pff. nincskedvem.
#szeddösszemagadholnapra

az én zeném üvölt

azt elfelejtettem említeni, hogy össze-vissza óvatoskodtam, meg lopakodtam, hogy ne keltsek fel senkit, míg végül rájöttem, hogy tök magam vagyok itthon... (a kommunikáción lehet dolgoznunk kéne...)

és egyből az jutott eszembe, és azóta is, egész álló nap arra gondolok, mi mindent lehetne itt csinálni egy férfival - így, cenzúrakényszer nélkül. (hangok. hangok!!)

(mások ezt hogy oldják meg? lakótársakkal, szobatársakkal? ahh, rémálom.)

valaki nyugtasson meg, hogy csak a sok rosé utóhatása, meg az összezavarodásé. 

mert én még egy hetet nem bírok ki íííííígy. ez mi?!

hja. barátnőm pasizik. már a tindernél tart konkrétan. javasolta a vigaszfaszt, de én nem akarom. pedig tényleg ott tartok, hogy bárki szimpatikus vihetne, csak ne akarjon előtte hosszabban ismerkedni.. 

közben meg, őszintén, két férfit tudnék elképzelni jelenleg utólagos undor és szégyen nélkül. (háhá, figyelitek a csavart? kettőt.)

az egyikkel nem akarok, a másikkal nem szabad, szóval mr.szintebárki rövidúton leredukálódott mr.senkire.

most épp nem tudom, mit csináljak, én már nem is emlékeztem, hogy ez ilyen kínzó és jelentős. minden történés, aggódás, tevékenység mellett ott van a fejemben (és ha még csak ott lenne), egyszerűen nem tudok nem gondolni a szexre, még akkor sem, ha közben épp a főnökömmel egyeztetek határidőt vagy anyámnak rinyálok, hogy a régi mosógépet jobban szerettem.

leköthetném mással az energiáimat, de lássuk be: ezek elég speciális energiák, elég erős érzelmi töltettel, amit egy jó futás sem vezethet le. (pláne hogy utálok futni.)

és bár egy kapcsolatban simán nemet mondok a holtfáradtság miatt, most túlmennék minden határon, simán.

vagy ez arról szól, hogy lélek, bújás, ego, biztonságérzet, mindenrohadthiányom? ezek manifesztálódnak? akkor inkább maradjunk meg a csak-sírásnál. és úgyse segítene, igaz?

#abszolútfirstworldproblem 

#jajjdeezígyrémes

#inkábbmégisbőgnikéne

(lábjegyzet: a barátnőm nem kurválkodik, félreértés ne essék. a másik kívánatos férfiemberrel pedig csak bolondító kémia van, más sose működne, tehát nem akarok utó"liánozni" vele se, mással se.)

basszus

tényleg rohadtul idegesít, hogy egész más időpontot ír a bejegyzések alatt, mint kéne, de nem találom a beállítást... valaki ért ehhez? help!

egész héten szabadnapra vágytam

nagyon, piszkosul szeretnék már most jól lenni. 

de tényleg most.

ma semmit nem csináltam igazából - aludtam délig, részletekben megettem némi rántottát, közben zenéket bömböltettem és bőgtem, elfelejtettem kenyeret venni holnapra de legalább ezért is bőgtem, végre megpróbáltam orgazmussal vigasztalni magam (bocs, mindenki) és csak utána bőgtem, de akkor nagyon, feküdtem az ágyamon és néztem a szép piros lámpámat miközben szakaszokban bőgtem, rutinból letöröltem a nemlétező port bőgve, néztem az elképesztően, leírhatatlanul, indokolatlanul randa függönyöket tök jogosan bőgve, wc-t takarítottam csak azért nem bőgve, mert nem mertem közben levegőt venni, táncikáltam mindeféle kedvenc számra szintén nem bőgve, mert nem kaptam elég levegőt, kiporszívóztam hangosan zokogva, mert olyankor lehet, elkezdtem ruhákat hajtogatni,

aztán valahogy itt gépelek helyette és ... még mindig tart a nap, üvölt a kaukázus (az örökké kultikus lemez, mert akkor voltam fiatal és boldog és kalandozós meg ilyesmi...),

és halvány lila segédfogalmam sincs, mit kezdjek magammal.

nem fura ez?

míg ex-szel éltem, ugyanígy voltak "szabadnapjaim", szabad estéim és éjjeleim meg pláne (a munkájából kifolyólag), főleg hétvégéken - sok-sok órát töltöttem a lakásban tökegyedül, mégsem volt ilyen kétségbeejtően és bőgnivalóan zavarbaejtően üres.

mondjuk én sem voltam az, jó.

de akkoris: nem fura?

és azt mondtam, hogy mivel mi lakunk legalul, mostantól szabad a tánc? (nem mondtam, mert én is csak most jöttem rá. ki is használom.)

amúgy már nem bőgök, nem tudok ilyen gyorsan könnyet újratermelni szerintem.

ez a hét

tökéletesen leírható 12 betűvel. 5 szótaggal. 2 szóval:

sírás.
alkohol.



köszönöm a figyelmet.

most itt vagyok

a régi lakásban, a régi dolgokat csinálni a cicámmal, akit annyira de annyira szerettem, hogy én nem is tudom, mihez hasonlítsam.

(aztán ahogy értek a dolgok, egyre távolítottam. az egy überbrutál fájdalom volt: végignézni, ahogy nem érti, mi történik és kiakad meg próbálkozik... nem is voltam képes írni róla.)

fura, zavaros, nem baj, ketten vagyunk, illetve én vagyok is, meg nem is... fene gondolta, hogy így elfáradtam... aztán a macs véletlen megkarmolta a karom, és azóta bőgök. 

hirtelen rámszakadt a halálos kimerültség is, meg a sok kisebb-nagyobb bánat...

most akkor kérhetnék még egy nap hétvégét? légyszi...

piros lámpa

amiről pedig nem szoktunk írni, pedig egészen húsbavágó és rendszeresen elakasztja még a lélegzetet is:

hogy a vágy, az ösztön meg szinte szétvet belülről.
egészen vicces így szenvedni...