hát azert jól felb.tam magam

ezen a csávón, meg a helyzeten.

oké, lehet, akkor az is igazából valami autistic trait lesz, hogy nekem mindig mindent _értenem kell_.

de hogy így really, rendesen, pontosan. addig forgatom magamban, gondolkodom és beszélek róla, addig megyek, míg meg nem értem, mi történt és hogyan és miért úgy, de hogy a lehető legpontosabban.

és esküszöm, ez nem rumináció.

mert nem céltalan, önmagáért való, hanem mindig nagyonis vezet valahova... felfogáshoz és feldolgozáshoz.

amik enélkül nekem nem mennek.

így most aztán vakarózok rendesen, mit és hogyan néztem be a csávóval, mert mintha teljesen más mozit néztünk volna ... (vagy legalábbis így adja elő.) 

lehet, hogy úgy mindenestül.

nyilván nem hagy nyugodni, hisz előtte volt pont az az eset, ami azt igazolta vissza, hogy még a kacifántos kis elmozdulásokat is tűpontosan levettem a dinamikában.

jó, mondjuk lehet olyan, hogy van, amit jól leveszek, miközben van, amire meg nincs szemem... 

de vááá.

azt érzem továbbra is, hogy nekem egyáltalán nem kéne férfiak közelébe mennem, abszolút nem nekem való... 

ugyanakkor meg azért alakulgat ez, a nagyképet nézve... van egy látható íve...

határozottan egyre komolyabb jellegű érdeklődések jönnek, már messze nem  digidugis összekavarós izéim vannak

((-voltak - kényszert érzek "lekopogni" meg "nem elkiabalni", mert "ha kimondod, elszáll"... de hát közben azt érzem, tán megengedhetném magamnak, hogy megpróbáljak optimista lenni egyszer végre az életben, és nem elszégyellni magam, meg pánikolni, hogy jelen időben beszélek valami jóról, mintha nem csak véletlen lett volna, hanem valami esetleg folytatólagos... no, hát nem tudom, ez honnan jön, vagy mi, de erre is majd rá kéne nézni megint, csak nem olyannal, aki nyomatja a prekoncepciókat, hanem akinek szélesebb a látóköre...)),

hanem ugye (asszem) rendes randijaim, függetlenül attól, hogy még direktben bőven nem álltam neki semmilyen társkeresésnek. csak ami adódik, azt megnézem. 

és határozottan adódtak. egyre sűrűbben.

(reméljük, ez így marad, és nem fogy el a "még pont kapós vagyok" idő előtt... 

bár most, hogy elmúlik a nyár, eltűnik a tér a találkozásokra, és kitudja, megromlik-e a testem a következőig... de ha meg beírom a korom egy társkeresőn, tuti kiszűrnek miatta az olyanok, akiknek amúgy irl még bejönnék, és csak a számomra már időseknek mutat majd... szóval azt igy kb esélytelennek látom. 

ajj, csupa aggódnivaló, csupa démoklészi kard... bár lennek egy tizessel, vagy akárcsak 2-3 évvel is fiatalabb, hogy ne ketyegjen ennyire, ... jó, már egynek is de örülnék... és bár ne dohányoztam volna el a sokáigfiatal-lookom esélyét... bár-bár... hagyjukis, de csupa fájó megbánás ijesztő következményekkel.

de azért nagyon erősen reményt adnak ezek az érdeklődések, és kapaszkodót is, hogy újra- (vagy hát meg)tanuljam szeretni magam és a testem, illetve hogy egyre inkább merjek jelenlenni.)

szóval adódtak lehetőségek, egyre sűrűbben, ami reméljük azt is jelenti, hogy ha még nem is eléggé, de egyre inkább kész vagyok az ilyesmire...

rámfér a tapasztalás, rámfér a dolgok átgondolása, formálódni és fejlődni benne...

nade: tegnap amúgy annyira felb.tam magam, hogy kérdőjel nélkül igent mondtam, amikor tényleg megkeresett az előző esti számelkérős srác, hogy teázzunk.

(pedig abszolút úgy tűnt, hogy ez ezzel a csávóval valami, ami mellett nem kéne másokkal ismerkednem - ill kérte is, hogy hát lehetőleg ne, meg írta is, hogy de persze az ő dolga úgy alakitani a dolgokat, hogy ne akarjak ..

na, hát ez utóbbiban nagyon egyetértünk.

szóval mentem és "ismerkedtem".)

annyi volt az elvárásom, hogy ne legyen kellemetlen èlmény - és abszolút nem volt az, juhú.

viszont abszolút nem volt benne semmi potenciál se - mert hát megdöntötte a rekordom: 27 éves volt a delikvens.

whaaaat?!

(fyi: az 11 évvel fiatalabb. durva.)

gáz, nemgáz, én úgy mentem oda, hogy láttam rajta este is, hogy fiatalabb (már megszoktam, vagy túl öregek, vagy fiatalabbak...) - node persze nem gondoltam, hogy ennyivel... jóval idősebbnek tűnt. aztán a beszélgetés során először még az volt, hogy hát a legjobb haverjai most házasodtak, várnak gyereket... ami abszolút félrevivős infó. de aztán ahogy cukin buktak kifele a dolgok, ott azért már éreztem én, hogy fú, hát ... fú. 

de nem szóltam.

nem szóltam, hanem kivártam, hogy úgy adja ki a beszélgetés. (konkrétan a kishugom életkora került szóba, aki már szintén idősebb nála, és ott jeleztem, hogy na, amúgy szerintem itten van ám némi különbség, ő mit gondol...)

még a fiúnál anno iszonyat stresszeltem ezen, végig. 

((az első randi előtt, hogy vajon látott-e este abban a fényben rendesen*, pláne, miután azért végül mégiscsak kigugliztam a cvjét... hogy majd nappali fénynél sarkon fordul-e... nem tette és meglepett se volt. (megtalálta fészbukon valahol az évet asszem, vagy ilyesmi, legalábbis azt mondta..) de azért úgy gondoltam, hogy majd az első ruha nélküli szessön dönti el, tényleg oké-e ez így neki, addig azért még van min parázni, mi van, ha majd meglát úgy és akkor freakoutol... (pedig addigra kiderült, hogy mégse csak egyszer óhajtana a bugyimba mászni, hanem sanszosan megvan a közös metszete az elképzeléseinknek.

aztán qrvára bedőlt minden ugye egy csúnya vismajor miatt, ott kibukott belőle valami olyasmi is, hogy hát igazából mégse tudta, hogy pontosan mennyi vagyok.. de a dolog nem ezen dőlt el...))

((*: azért az becsípődött, hogy visszakézböl kérem, hogy nézzenek meg alaposan a fényben is, mielőtt - amin nevetgélni szoktak, hogy decuki, úgy is mondom, kontextusba illeszkedően, de amúgy ebből jön, és emiatt semmi cuki nincsen benne igazából... csak elejét akarom venni annak a szorongásnak, praktikusan.))

aztán mostanra ez annyira átfordult egyfajta fckthssht-be, hogy a csávónál pl nem is egyeztettük, ki hány éves... (mondtam, hogy nézzen meg, megnézett, felnőtt, el tudja dönteni, kell-e amit lát...) jó, úgy közelítőleg már nemrég valahogy szóbakerült, de olyan szinten nem tűnt relevánsnak, hogy végig se vittük... mondjuk ő végig nagyon következetesen éreztette és kommunikálta, hogy oda meg vissza van tőlem, hogy mennyire nagyon vonzónak lát, szóval ilyesfajta szorongásoknak tényleg nem is maradt tere, meg valahogy korban is közelebb érzem.

bár tuti fiatalabb szintén, de nem tűnik úgy, hogy vészes lenne..

bár a bringás srác 32-jét se éreztem vészesnek, sőt, konkrétan abszolút nem láttam-érzékeltem őt nálam fiatalabbnak, vagy hát magamat nála idősebbnek, vagy hát ... na.

itt van némi furaság is, valószínű, én se érzem továbbra se a koromat, csak ha belegondolok, vagy ha a bőrömre nézek... (olyan a kezem, mint a saját anyámé, mikor lettem a saját anyám?!)

de azért ezt a 27 évest tegnap eléggé lelomboztam az infóval. 

tetszett, hogy nem akadt ki, nem rohant el, nem akart csakúgydugni, hamár, ...  megbeszéltük, hogy ő valami komoly, rendes kapcsira vágyna egy nagyjából velekorú barátnővel, meg énnekem se perspektíva ő... 

és hogy mind2őnknek az a baja, hogy nem a korunkbeliekbe "nyúlunk bele"...

(mondjuk ebben nem csak a korunk miatt nincs potenciál... amúgy se, egyidősen se passzolnánk össze, ez sem kérdés.)

(nomeg ő is sokkolt engem ... meg el is gondolkodtatott - akkor azért nem nézhetek még ki túl koromnak megfelelően, se túl rosszul, ugye? ha 30 körüli férfiak rendes, nem ágybahúzós, hanem ismerkedős randikra visznek...)

meg vicces, mert nagyon egymásra találtunk azzal a problémával, hogy sokx nincs kivel sörözni, mert a barátaink családot alapítottak, még az is felmerült, hogy akár együtt is csinálhatnánk ilyet, mert eldumcsizni amúgy remekül eldumcsiztunk... szóval azt meg kitudja...

nagyon jót tett ez így is.

(meg hálisten eleve nem csillogó szemmel mentem oda, csak kedvesen és nyitottan rá meg az élményre.)

ahh, azért még összességében [csúnya, csúnya szavak] a csávó miatt, meg úgy általában a ffiak miatt. de legalább sokkal jobban vagyok már.

(és figyeljük a teljes tagadásból való elég éles váltást? hogy autistic trait - miközben még mindig nem tudjuk, ó, nagyon nem...

volt valami teszt, amin az életben nem fog kijönni - legdurvább esetben is 10 ponttal alatta maradok, ha jól értem, azért, mert én szeretek emberek közé menni, nem tehetek róla, na, de nekem kifejezetten szükségem van erre, meg új dolgokat is szeretek kipróbálni. persze csak limitáltan és kontrolláltan, de alapvetően arra is van igényem. (meg a rigid izéimre is. meg a szocializálódás utáni magamban szüttyögésre is. meg szocializálódni sokx qrvanehéz, de attól még kell.) mondjuk azt mondják az internetek, hogy ez az audhd egy szuper diagnosztizálhatatlan dolog, mert eleve az adhd meg az asd "kioltják", eltoligálják és elmaszkolják egymás jellegzetességeit... pláne highmasking, lowsupportneed esetben. na, hát az én adhdmat semmi se maszkolja (már?) el, ha nyitott szemmel néz rá az ember, prekoncepciók helyett, de ha van auti, azt a brutál elmebajos adhdm abszolút.

mondjuk a kivizsgálós nő szerint spec nem... nem úgy, hogy ne jöjjön ki már egy első ülés végére, haha. de az más.

meg azért egy egész életet húztam fel aköré, hogy ne látszódjon, szóval.

csak most van gond, hogy attól az élettöl megfosztódtam...

definitely dolgozom még a felgöngyölítésén, de basszus, tényleg mindig egyre inkább igaznak tűnik, nem cáfolhatónak... azért merek ilyeneket írni, hogy aköré húztam az életet ... mert most épp az a helyzet állása, hogy ez egy erősen potenciális magyarázata a dolgaimnak.)

little update

és akkor egyszercsak írt a csávó, mintha ez az egész rendben lett volna így, hogy jó, hát ne aggódjak már ezen, ő csak nem ért rá, most meg random lement a haverokkal a Balcsira, képzeljem, úgyhogy legközelebb szeptemberben tal.

teljesen nem értem, hogyha a múltkor kb azonnal és tűpontosan megéreztem és (ugyan kellett rajta gondolkozni, mire rendesen összerakva, de aztán általa fullosan visszaigazoltan) levettem, hogy mi zajlik, hogyan, és miért,

akkor itt most hogy nézhettem ennyire más mozit.

how?!

pedig a múltkori egy jóval inkább kérdőjeles, rejtettebb dolog volt, már majdnem meggyőzött róla kishugom, meg én is magamat, hogy csak belelátom... ez sokkalta direktebb és nagyobb volumenű.

kicsit hajlok rá, hogy tényleg a szex utáni lust-csökkenés ez, némi szépítési kísérlettel... 

de hogy [csúnya, csúnya szavak.]

basszus, most kéne itt ezt rövidre zárni, asszem. csak annyira-annyira mélyre ment... 

jó, de legalább nem ghostolt, így azért könnyebb a lelkem, az is valami, haha. (nem nevetek.)

(((ja, igen, én azt irtam neki még ma reggel, jó sok gondolkodás után, hogy végülis én nyitott leszek megbeszélni, mi volt, ha ö is akarja, mert feltételeztem, hogy még nem ismerjük ugye egymást ill mert a cset félrevisz, és én is benézhető vagyok ill ő is ... de ... ennyire azért nem gondoltam... whaaaat)))

megakadtam (át meg át meg átírtam, pontosítgatva, bocsi)

az elmúlt hetekben ugye irtó sok dolog történt szuperintenzíven, kevés alvással, mindenféle szélsőségekben ingázó érzelmi hatásokkal, számomra megterhelően,

ésss aztán persze ennek le kell(ene) csapódnia.

részben szerintem meg is történt,

viszont nekem gyanús, hogy még itten ez nagyon nem a vége...

most éppen abban vagyok, hogy megint nem tudok fókuszálni. nem tudom kiírni se magamból, rendezni, összefoglalni se, egyik részét se, egyszerűen túl sok.

egy qrvanagy zizegő káosz bennem az egész, ami most megragadhatatlanul, ülepíthetetlenül túl sok.

az elmúlt napokban rengeteget sírtam.

mondtam tegnap vicceskedve, hogy "még csak nem is járunk még ezzel a legújabb csávóval, és ahogy áll, nem is fogunk, de már annyi dráma volt, hogy bőven vetekszik a bringás csávós majd' egy évvel... most is 5 napja sírok miatta. vagy wait, csütörtök van? akkor már 6. és elég nagy rá az esély, hogy épp eltűnik, csak ezúttal rendesen." 

(egyszer már elkezdett ghostolni, random eltűnt egy időre a hétvégén, amiből én hoztam vissza,  szuperügyesen rájöttem, mi történik és miért és hogyan kommunikáljak, hogy ha menthető, akkor mentődjön, de ez most abszolút kontrollálhatatlan már...)

(adok valamennyi esélyt, hogy még ez valtozik, de őszintén, nem sokat.)

jó, nyilván nem csak a csávó miatt sírtam, hanem nemsoká már egyben miatta és a bringás srác miatt és az ex és az összes ffi miatt, és aztán legeslegfőképp magam és a működéseim és az életem miatt...

mondjuk ez a csávó (is) irtó durván hatott rám és megkavart mindent, majd benyomta az összes létező gombot rajtam és most tegnapelőtt este menetközben kiszállt a csetünkből, és simán csak ignorálja az üzeneteimet (nem bombázom, mielőtt még..) és kb a puszta létezésemet is, egy ki...tt félreértés után - igen, már megint.

már megint én mondtam valamit, vele már másodszor ebben a rövidke pár hétben, ami kiverte a biztosítékot, ami nem úgy jött le a túloldalon, ezúttal cseten, ahogy bennem volt, ahogy szántam, ... és amit ezekszerint nem óhajt viszont tisztázni.

(az előzőt ugye még sikerült megbeszélnem vele és helyre is tevődött egyből, amint végre felszínre került. de ott volt részéről is kezdeti törekvés, csak velem pont nem lehetett, mert be voltam csípve akkor, és nem tudtam érdemben megfogalmazni jobban, hogy what, szóval az úgy fair enough volt. de ez most nem. 

mondjuk akkor is az volt, hogy én másnap felkeltem, rájöttem, hogy igen, azt ott helyre kell tenni, vártam, hogy megbeszélhessük, csakhogy ő csak simán nem beszélt már velem. de elég motivált volt, mert mikor végre kiderült, hogy tenyleg az a baja, és jeleztem, hogy igen, az ott elég szerencsétlen mondat volt, és szeretném tisztázni, már dobta is fel a személyes talt fél óra múlvára...

tán az a különbseg, hogy akkor még nem volt szex, azóta meg már igen. mindig mondják, hogy nem szabad ilyen hamar, mert bezuhan az érdeklődés, de azt nem mondják, hogyan ne. már majdnem belehaltunk, hogy nem csináljuk, kb.)

most azt hagyjuk is, hogy ezekszerint igaza van a kivizsgálós nőnek, és én tényleg folyton beleakadok másokba (feltételezte ő, a szerinte kommunikációs meg infófeldolgozós eltéréseim miatt, én így bólogattam, hogy szerintem meg dehogyis, de hát ez tényleg a sokadik, ahol rohadtul félre vagyok értve a csetpartnerem által, pl, szóval...)

de hogy hogyan fogom én ki mindig azokat, akik zsigerből nem akarják tisztázni, megbeszélni?!  

akik inkább kussolnak róla (pardon, de hát tényleg), meg besértődnek, és aztán nem nyitottak az amúgy 5 perc alatt lerendezhető helyretevő átbeszélésre, meg lezárnak érzelmileg egyből meg "akkor inkább hagyjuk az egészet".

a bringás srác se, végülis a fiú se (bár az ott véleményes, mert tényleg olyat mondtam, de nem is hiszem már, hogy az volt a baja csak, inkább maga a helyzet, amibe csöppentünk és az éretlensége), ez a csávó se, és pláne anno ex se voltak hajlandók... hanem "elfordultak", "kivonultak" inkább, én meg ott maradtam a saját kínzó félreértettségemmel és csalódottságommal (vagy persze a bármilyen igényemmel, problémámmal, megbeszélendőmmel, nekem rossz dologgal...)

hogy miért nem lehet simán csak megbeszélni...

mi az, hogy "ha probléma van, az már régen rossz..." (ez mondjuk pont nem ez a csávó volt), miközben ezek mindennapos sima átbeszélős szituk, meg csak még nem ismerjük hozzá egymást eléggé, meg cseten nincs meg a nonverbális infórész, meg folyamatosan alakítani kell a dolgokat egymáshoz egymás visszajelzései alapján és csók... 

meg mi az, hogy "most már feszült vagyok, már kiállhatatlan lennék, úgyhogy ma-most inkább mégse találkozzunk"...? hát ez nem valami olyasmi, ami stabilan úgy marad, az érzelmi, hangulati állapotok folyton változnak és alakulnak, alakíthatóak... megbántott valaki valamivel, átbeszéljük, feloldjuk, máris változik... 

meg amúgyis mi az, hogy "feszült vagyok, kiállhatatlan lennék"?! whaaat? hát én lehetek akármilyen feszült, alapvető szabálya az èletnek, hogy nem verem le a másikon, senkin... énnekem rossz, okk, de attól nem bántok másokat...

nekem ez mind óriási wtf.

már az is, hogy szétfele húzunk feszkó, konflikt esetén, nem a mihamarabbi megoldás, helyrebillentés fele... 

(asszem, nekem nagyon szimpatikus a "nem fekszünk le haraggal" szabály, mint az egyik mondásként terjedő "a jó házasság titka"... mert hát tényleg nem. kell idő? oké, ez elvileg legit, ha nekem nehéz is... de legyen definiálva, hogy mennyi, meg jelezve, hogy aztán újra tal a közös erőtérben, és megbeszéljük... meg azért ne ilyen sok, ennyit én nem bírok el...)

hogy nem kommunikálunk is mi...

hogy elutasítjuk a másik fèl kommunikációs meg megoldásra hívós kísérleteit ..

hogy nem olvassuk el az üzeneteit, miután egy ponton egyoldalúan kiszálltunk a beszélgetésből, mondván, "most ezt hagyjuk inkább, visszamegyek a saját elfoglaltságaimhoz és leteszem a telóm, szia" és aztán ennyire nem jövünk vissza ...

hát ha nekem valaki azt mondja: "ú, bocsi, ezt én nem úgy szántam, nem úgy értettem, nagyon félrement valami itt cseten, látatlanban, hadd magyarázzam meg, tisztázzam, beszéljük át", arra sose mondanám, hogy _nem_.

_nem, mert feszült lettem tőle._

hát pont ezért hadd tisztázzam, hisz bántott téged, feszült lettél tőle, ráadásul "véletlenül"... pont azért tegyük minél hamarabb helyre...

mért mondanám erre, hogy _nem_?!

az egész annyira váratlanul ért, pláne úgy, hogy már az ajtóban álltam felöltözve,  hogy még sétáljak, vagy bringázzak-e egy rövidet vagy már ne menjek csak a boltig, mert nemsokára találkozunk ugye, csak az a kérdés, mikor nemsokára.

és akkor így a semmiből hirtelen odáig eszkalálódik egy az időpontot pontosítani próbáló csetes félreértés, hogy másfél napja ignorál, kitudja, lehet, hogy mostmár örökre. 

miközben meg óriási vonzalom volt meg közelségérzet meg "otthonosság". (mondjuk utóbbi gyanús is volt, hogy ismerve a korábbi, megszokott közegeimet semmi jót nem jelent... de azért reménykedtem, hogy csak a testi kémia csinálja.)

wtf.

wtf?!

szóval...

azért ne csodálkozzunk annyira, hogy sírok miatta.

így leírva, átgondolva, végülis ez tényleg egy olyan működés, ami nekem amúgy nem kell... voltam ilyenben eleget. totális ellentéte mindennek, amit én egy emberi kapcsolatban várok. szóval ha ő rendszerszinten így működik, nem csak helyzetileg-esetileg még most itt az elején, a 'nem ismerjük még egymást, csak nagyon fellángolódtunk és túl hirtelen éreztük túl közel a másikat' szakaszban, legalább hamar kiderült és megkímél minket a további fájdalmaktól.

no persze attól a veszteségérzetem, csalódottságom még ugyanaz, hiszen valami nagyon jóról derül ki épp, hogy nem lesz / nem kéne legyen többet, hogy nem működik-működne, pedig én még annyira, de annyira vágynám...

mindenesetre tegnap találkoztam egy barátnőmmel, akivel jó rég utoljára, jó nagyívű updateket toltunk, 

és hitetlenkedve hallgatta, hogy én mostanában ilyen oldschool módon keveredek össze férfiakkal és kerülök randizásokba', 

hogy a villamoson, meg csak megyek az utcán...

erre miután elbúcsúztunk és elindultam unokatesómhoz társasozni, az odaúton megint utánamszaladt egy srác elkérni a számomat.

én nem tudom, szép se vagyok*, öreg is, és hát én csak odamosolygok emberekre, mèg az is változó, milyen intenzitással (az ominózus szivetfájdító csávóval nagyon, ragyogva, ezzel az esti sráccal ippenhogycsak...),

de ez így most vicces is volt meg rohadtul jól is jött.

persze lehet, hogy nem keres utána, ő már a 3. lenne, aki aztán nem,

de hát attól még pozitív élmény és jól esik.

((*: jó, azért viszonylag sokszor gondolok rá, hogy ez így mégiscsak egy elégjó look lehet, és az alakom, a sziluettem az abszolút rendben tud lenni ruhában, pl... szoktam tetszeni magamnak a tükörben, még a kóci hajkoronámmal is oké tudok lenni.. de azért a széptől messze vagyok, na... a feszestől és az elégfiataltól meg pláne. és ez is borzasztóan ketyeg.))

jajj, nagyon beakadt ez az új csávó... is, akárcsak a bringás srác, brutál kémia meg elképesztő intenzív megélések meg élmények voltak vele,

meg nagyon fontos dolgokat nagyon be is mozgatott ... 

és nagyon fontos működéseimet lehetett megtanulmányozni élesben-élőben, hogy ne csak találgassak-feltételezgessek visszaemlékezésekre alapozva, amik mind pont nagyon jókor jöttek a kivizsgálósdihoz,

ami meg ugye az életemet totally meghatározó, elsöprő, nagy horderejű történet... (jelenleg a fő, ha látszólag a háttérben fut is épp, és a felszínen elviszik a showt a mindenféle vágyott péniszek...)

meg ott a sikítva szeretnék kiszaladni a világból érzés is az életem miatt, meghatározóan,

a semmi nem megy, ill hát minden máshogy megy,

meg ott a hugoméknál megélt "már akkor konkrétan potyogtak a könnyeim, hogy megúszhatatlanul menni kell pár napra, mikor anyám egyeztetni próbálta velem a mikort" xtrém és sokrétűen megterhelő múlt7elsőfele...

a kishugom szerint "nem lehet, hogy ez így túl sok?" hát de, nagyonis lehet. 

konkrétan az.

és igazából senki nincs, akivel igazán, rendesen beszélni lehetne róla, 

csak ahhoz képest kis részletekben szétszórva emberek közt, mert az is bőven túl hosszú és részletes és belefárasztós objektíve... 

és leginkább próbálom csak az akut kríziseimre tartogatni a társas támogatás igényemet, amikor már kb belepusztulok, ha nem beszélhetek róla valakivel, pl a csávóról, mikor épp random nyom egy satut a nagyonjóból, 

de ennél úristen mennyivel több dolog van bennem és nyomaszt és kívánkozna ki másoknak ventillálásra, átbeszélésre, kiált empatizálásért és validálásért... és hát ezt senkitől várni nem lehet. összessegében csak én vagyok rá, a fejembe zárva, kb.

és ez nagyon fájdalmas és magányos így.

viszont nem minden akut krízis, akkor se, ha sorjáznak...

a zokogások egy része healing.

vannak nagy, krokodilkönnyes, kiszakad a lelkem is típusú zokogások, amiket annyira megúsznék, de közben annyira azt érzem, hogy ez így van rendben most...

valamerre biztos tartok.

elképesztő intenzitással.

csak nem látom, merre - úgyhogy leginkább igyekszem ezerrel hinni, hogy jófele.

work in .. progress?

nohát... ez egy jó random strukturálatlan ezt-azt kiragadós zanza lett, srry,

de mint mondtam az elején: valahogy most nem megy rendesen.

durva hullámvasutazásokba'

hát itt kérem volt minden is. a nagyonszarul előtt, közben, meg után is. köszönöm szépen az életkének. sose lesz semmi kiegyensúlyozott.

egyébként végül most nem fogom leírni mégse, mert fáj a kezem és nincs agyam, de van benne minden: család, pasi, diagnosztizálósdi, időjárás, no meg nyilván a működésemen és életemen pörgés.

nem értem, mitől fáj a kezem amúgy. de szerintem kialudni legalább kezdem magam - tegnap azon ritka szcenárió volt pl, hogy elaludtam olyan 10 körül... how?! (kb én aztán sose.)

most meg jön hugom unokaöcsemmel a városba, kb first time ever így, megyek, készülök.

...

szarul vagyok. nagyon.

juhú.

a fiúkkal

este azért elmentem társasozni a két fiúval, akikkel így együtt most nyáron olyan ritkán adódott alkalom... (valaki mindig elutazott vagy beteg volt vagy akármi..)

és én úgy, de úgy szeretem ezt...

nem állítanám, hogy stresszmentes meg pihentető, ugratás van, pasihumor, és kifejezetten szívják a vérem, én meg nagyrészt nem tudok kontrázni, ugye,... meg az AP-m totál kiakasztja őket, hiába fejlődtem irtó sokat... de azért azt éreztem, hogy szeretnek. (meg persze egymást is.)

csak ezt akartam igazából megörökíteni: hogy valahogy kifejezetten, hangsúlyosan kedvelve-szeretve, ingroup éreztem magam. és ez milyen jó volt.

helyzet...

...na, az van. olyan xtrém intenzìven zakatol bennem a téma, hogy nem is tudom megragadni igazán szavakkal. 

óriási "megfejtősdiben" vagyok, magammal és másokkal egyaránt... igen-igen, ez nem megy egyedül.

még jó, hogy időm rá, mint a tenger, mert úgyse tudok nagyrészt másban lenni.

oké, közben megvolt a randink a csávesszel, amit emiatt majdnem lemondtam, de végül arra jutottam, kell, sőt, pont magától is adódik egy kis szünet, fürtössel is tudtunk előtte találkozni picit, és ott fel is engedtem eléggé ebből,

jól tettem, kellemes este volt.

egyszerre engedtem túl keveset, mégis túl sokat, ez az egész is megérne egy posztot,

meg amiket előhozott, meg amúgyis,

de most a másik dologról írok - csak az meg  nagyon nincs kész még...

szoval csak bejelentkeztem köbö.

de hát aztaqrva, hova jutottunk, gyerekek.