ezen a csávón, meg a helyzeten.
oké, lehet, akkor az is igazából valami autistic trait lesz, hogy nekem mindig mindent _értenem kell_.
de hogy így really, rendesen, pontosan. addig forgatom magamban, gondolkodom és beszélek róla, addig megyek, míg meg nem értem, mi történt és hogyan és miért úgy, de hogy a lehető legpontosabban.
és esküszöm, ez nem rumináció.
mert nem céltalan, önmagáért való, hanem mindig nagyonis vezet valahova... felfogáshoz és feldolgozáshoz.
amik enélkül nekem nem mennek.
így most aztán vakarózok rendesen, mit és hogyan néztem be a csávóval, mert mintha teljesen más mozit néztünk volna ... (vagy legalábbis így adja elő.)
lehet, hogy úgy mindenestül.
nyilván nem hagy nyugodni, hisz előtte volt pont az az eset, ami azt igazolta vissza, hogy még a kacifántos kis elmozdulásokat is tűpontosan levettem a dinamikában.
jó, mondjuk lehet olyan, hogy van, amit jól leveszek, miközben van, amire meg nincs szemem...
de vááá.
azt érzem továbbra is, hogy nekem egyáltalán nem kéne férfiak közelébe mennem, abszolút nem nekem való...
ugyanakkor meg azért alakulgat ez, a nagyképet nézve... van egy látható íve...
határozottan egyre komolyabb jellegű érdeklődések jönnek, már messze nem digidugis összekavarós izéim vannak
((-voltak - kényszert érzek "lekopogni" meg "nem elkiabalni", mert "ha kimondod, elszáll"... de hát közben azt érzem, tán megengedhetném magamnak, hogy megpróbáljak optimista lenni egyszer végre az életben, és nem elszégyellni magam, meg pánikolni, hogy jelen időben beszélek valami jóról, mintha nem csak véletlen lett volna, hanem valami esetleg folytatólagos... no, hát nem tudom, ez honnan jön, vagy mi, de erre is majd rá kéne nézni megint, csak nem olyannal, aki nyomatja a prekoncepciókat, hanem akinek szélesebb a látóköre...)),
hanem ugye (asszem) rendes randijaim, függetlenül attól, hogy még direktben bőven nem álltam neki semmilyen társkeresésnek. csak ami adódik, azt megnézem.
és határozottan adódtak. egyre sűrűbben.
(reméljük, ez így marad, és nem fogy el a "még pont kapós vagyok" idő előtt...
bár most, hogy elmúlik a nyár, eltűnik a tér a találkozásokra, és kitudja, megromlik-e a testem a következőig... de ha meg beírom a korom egy társkeresőn, tuti kiszűrnek miatta az olyanok, akiknek amúgy irl még bejönnék, és csak a számomra már időseknek mutat majd... szóval azt igy kb esélytelennek látom.
ajj, csupa aggódnivaló, csupa démoklészi kard... bár lennek egy tizessel, vagy akárcsak 2-3 évvel is fiatalabb, hogy ne ketyegjen ennyire, ... jó, már egynek is de örülnék... és bár ne dohányoztam volna el a sokáigfiatal-lookom esélyét... bár-bár... hagyjukis, de csupa fájó megbánás ijesztő következményekkel.
de azért nagyon erősen reményt adnak ezek az érdeklődések, és kapaszkodót is, hogy újra- (vagy hát meg)tanuljam szeretni magam és a testem, illetve hogy egyre inkább merjek jelenlenni.)
szóval adódtak lehetőségek, egyre sűrűbben, ami reméljük azt is jelenti, hogy ha még nem is eléggé, de egyre inkább kész vagyok az ilyesmire...
rámfér a tapasztalás, rámfér a dolgok átgondolása, formálódni és fejlődni benne...
nade: tegnap amúgy annyira felb.tam magam, hogy kérdőjel nélkül igent mondtam, amikor tényleg megkeresett az előző esti számelkérős srác, hogy teázzunk.
(pedig abszolút úgy tűnt, hogy ez ezzel a csávóval valami, ami mellett nem kéne másokkal ismerkednem - ill kérte is, hogy hát lehetőleg ne, meg írta is, hogy de persze az ő dolga úgy alakitani a dolgokat, hogy ne akarjak ..
na, hát ez utóbbiban nagyon egyetértünk.
szóval mentem és "ismerkedtem".)
annyi volt az elvárásom, hogy ne legyen kellemetlen èlmény - és abszolút nem volt az, juhú.
viszont abszolút nem volt benne semmi potenciál se - mert hát megdöntötte a rekordom: 27 éves volt a delikvens.
whaaaat?!
(fyi: az 11 évvel fiatalabb. durva.)
gáz, nemgáz, én úgy mentem oda, hogy láttam rajta este is, hogy fiatalabb (már megszoktam, vagy túl öregek, vagy fiatalabbak...) - node persze nem gondoltam, hogy ennyivel... jóval idősebbnek tűnt. aztán a beszélgetés során először még az volt, hogy hát a legjobb haverjai most házasodtak, várnak gyereket... ami abszolút félrevivős infó. de aztán ahogy cukin buktak kifele a dolgok, ott azért már éreztem én, hogy fú, hát ... fú.
de nem szóltam.
nem szóltam, hanem kivártam, hogy úgy adja ki a beszélgetés. (konkrétan a kishugom életkora került szóba, aki már szintén idősebb nála, és ott jeleztem, hogy na, amúgy szerintem itten van ám némi különbség, ő mit gondol...)
még a fiúnál anno iszonyat stresszeltem ezen, végig.
((az első randi előtt, hogy vajon látott-e este abban a fényben rendesen*, pláne, miután azért végül mégiscsak kigugliztam a cvjét... hogy majd nappali fénynél sarkon fordul-e... nem tette és meglepett se volt. (megtalálta fészbukon valahol az évet asszem, vagy ilyesmi, legalábbis azt mondta..) de azért úgy gondoltam, hogy majd az első ruha nélküli szessön dönti el, tényleg oké-e ez így neki, addig azért még van min parázni, mi van, ha majd meglát úgy és akkor freakoutol... (pedig addigra kiderült, hogy mégse csak egyszer óhajtana a bugyimba mászni, hanem sanszosan megvan a közös metszete az elképzeléseinknek.
aztán qrvára bedőlt minden ugye egy csúnya vismajor miatt, ott kibukott belőle valami olyasmi is, hogy hát igazából mégse tudta, hogy pontosan mennyi vagyok.. de a dolog nem ezen dőlt el...))
((*: azért az becsípődött, hogy visszakézböl kérem, hogy nézzenek meg alaposan a fényben is, mielőtt - amin nevetgélni szoktak, hogy decuki, úgy is mondom, kontextusba illeszkedően, de amúgy ebből jön, és emiatt semmi cuki nincsen benne igazából... csak elejét akarom venni annak a szorongásnak, praktikusan.))
aztán mostanra ez annyira átfordult egyfajta fckthssht-be, hogy a csávónál pl nem is egyeztettük, ki hány éves... (mondtam, hogy nézzen meg, megnézett, felnőtt, el tudja dönteni, kell-e amit lát...) jó, úgy közelítőleg már nemrég valahogy szóbakerült, de olyan szinten nem tűnt relevánsnak, hogy végig se vittük... mondjuk ő végig nagyon következetesen éreztette és kommunikálta, hogy oda meg vissza van tőlem, hogy mennyire nagyon vonzónak lát, szóval ilyesfajta szorongásoknak tényleg nem is maradt tere, meg valahogy korban is közelebb érzem.
bár tuti fiatalabb szintén, de nem tűnik úgy, hogy vészes lenne..
bár a bringás srác 32-jét se éreztem vészesnek, sőt, konkrétan abszolút nem láttam-érzékeltem őt nálam fiatalabbnak, vagy hát magamat nála idősebbnek, vagy hát ... na.
itt van némi furaság is, valószínű, én se érzem továbbra se a koromat, csak ha belegondolok, vagy ha a bőrömre nézek... (olyan a kezem, mint a saját anyámé, mikor lettem a saját anyám?!)
de azért ezt a 27 évest tegnap eléggé lelomboztam az infóval.
tetszett, hogy nem akadt ki, nem rohant el, nem akart csakúgydugni, hamár, ... megbeszéltük, hogy ő valami komoly, rendes kapcsira vágyna egy nagyjából velekorú barátnővel, meg énnekem se perspektíva ő...
és hogy mind2őnknek az a baja, hogy nem a korunkbeliekbe "nyúlunk bele"...
(mondjuk ebben nem csak a korunk miatt nincs potenciál... amúgy se, egyidősen se passzolnánk össze, ez sem kérdés.)
(nomeg ő is sokkolt engem ... meg el is gondolkodtatott - akkor azért nem nézhetek még ki túl koromnak megfelelően, se túl rosszul, ugye? ha 30 körüli férfiak rendes, nem ágybahúzós, hanem ismerkedős randikra visznek...)
meg vicces, mert nagyon egymásra találtunk azzal a problémával, hogy sokx nincs kivel sörözni, mert a barátaink családot alapítottak, még az is felmerült, hogy akár együtt is csinálhatnánk ilyet, mert eldumcsizni amúgy remekül eldumcsiztunk... szóval azt meg kitudja...
nagyon jót tett ez így is.
(meg hálisten eleve nem csillogó szemmel mentem oda, csak kedvesen és nyitottan rá meg az élményre.)
ahh, azért még összességében [csúnya, csúnya szavak] a csávó miatt, meg úgy általában a ffiak miatt. de legalább sokkal jobban vagyok már.
(és figyeljük a teljes tagadásból való elég éles váltást? hogy autistic trait - miközben még mindig nem tudjuk, ó, nagyon nem...
volt valami teszt, amin az életben nem fog kijönni - legdurvább esetben is 10 ponttal alatta maradok, ha jól értem, azért, mert én szeretek emberek közé menni, nem tehetek róla, na, de nekem kifejezetten szükségem van erre, meg új dolgokat is szeretek kipróbálni. persze csak limitáltan és kontrolláltan, de alapvetően arra is van igényem. (meg a rigid izéimre is. meg a szocializálódás utáni magamban szüttyögésre is. meg szocializálódni sokx qrvanehéz, de attól még kell.) mondjuk azt mondják az internetek, hogy ez az audhd egy szuper diagnosztizálhatatlan dolog, mert eleve az adhd meg az asd "kioltják", eltoligálják és elmaszkolják egymás jellegzetességeit... pláne highmasking, lowsupportneed esetben. na, hát az én adhdmat semmi se maszkolja (már?) el, ha nyitott szemmel néz rá az ember, prekoncepciók helyett, de ha van auti, azt a brutál elmebajos adhdm abszolút.
mondjuk a kivizsgálós nő szerint spec nem... nem úgy, hogy ne jöjjön ki már egy első ülés végére, haha. de az más.
meg azért egy egész életet húztam fel aköré, hogy ne látszódjon, szóval.
csak most van gond, hogy attól az élettöl megfosztódtam...
definitely dolgozom még a felgöngyölítésén, de basszus, tényleg mindig egyre inkább igaznak tűnik, nem cáfolhatónak... azért merek ilyeneket írni, hogy aköré húztam az életet ... mert most épp az a helyzet állása, hogy ez egy erősen potenciális magyarázata a dolgaimnak.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése