valaki jól összefoglalta helyettem is a lényeget:

update

na, és most így a mélypontok mélypontjának mélypontja van,

mert nyilván az előző posztból is sejtjük, hogy volt még sokx és lejjebb is utána, ... na de ez most...

a srác mégis ott lett, kb amint leirtam, amit, és a kis távliezonunk végül áthúzott a brutális, betegséges, excsaláddal összezárt, amúgy izoláltságos ünnepeken, 

persze hogy aztán jöjjön egy még sokkalta durvább földbecsapódás vele. 

viszont lett albérlet!

a héten aláírtunk.

mondjuk utálom.

ésss annyi ponton szar, hogy nem is mondom inkább, de már muszáj volt, es jó helyen van jo aron, jo volt a tulaj ajánlata, meg ihato a víz.

ez lesz, majd valahogy integrálom.

ma megnéztem az új ágyat benne. hangos. ki vagyok akadva.

a srác mégse jön át felavatni, egyetlen  telefonbeszélgetés alatt sztornózódott minden, ex-szel meg közben már egymás kezét fogva alszunk, 

vannak emberek körülöttem, de ekkora nyomornál ez se használ már, vagyis de, definitely életbentart, csak persze nem érzem, 

a spoty is beállt a "fizess elő prémiumra" szarságokra, amit én nem láttam előre jönni és most szomorú vagyok,

és betegen táncikálni se tudtam amugyse, meg a szexnél és deluluságnál sokkal kevésbé powerfool tool azért sajnos,

ésss most hirtelen beütött a qrvanagy pánik, hogy "szárazon kell végigtolnom" ezt a második kört, pedig sehogyse akarnám az ilyesmit sose többet, leginkább, 

és mostmár a macska sincs, úristen, noooo. 

ja, mert megint beteg voltam, a karácsonyi után, most jöttem ki a lakásból először napok óta, le vagyok gyengülve meg fogyva már látványosan...

lesz honnan feljönni.

minden kibaszott rettenetes, legfőképpen én, egy rémült, kontrollvesztett szenvedéskupac vagyok.

és a nagyja még most jön csak.

szoval fck.

ezt is decemberben mentettem el: mélypontoknak is van mélypontja

((szóval decemberi poszt))

olyan elmondhatatlanul mélyen vagyok a héten, hogy szavak nincsenek.

és mostmár beteg is.

még először elvoltunk, mert ezerrel toltam a lakásnézést. meg vártam A válaszra (A lakassal kapcsolatban, ami egy újabb legjobb volt, csak itt ugy tűnt, én vagyok a befutó), voltak azzal mindenféle fennforgások - mely idegörlő időszak után csak csütörtökön jött a "nem", hogy nem én kaptam mégse, másnaptól meg máris le kellett hozni az első gyerekes 7végét, ebben a fura helyzetben, ugy hogy közben ne tűnjön úgy, hogy visszajöttem... ezek sokat kivettek, de pörögtek a dolgok, közben is jártam megtekinteni albikat.

nade aztán... semelyik nem volt oké, visszacsapott a minden, és beütött a gyász is A lakas miatt, meg hirtelen a szóbajöhető hirdetések is elfogytak.

és beütött, hogy basszus, ittragadtam, ebböl nem lesz karácsony előtti albiba továbbköltözés, át kell majd gondolni, mi hogy lesz, hol leszek én, a cuccok, hogy lesz a minden...

és csak ültem itt a lakásban, nemműködve, lélekben dermedten, összezárva a 39 fokos lázzal fetrengő, mindent szétköhögő, szenvedő ex-szel, nem birtam enni, inni, aludni, ügyeket intézni, és úgy éreztem, csapdában vagyok, beszorultam, holtpontra jutottam és hogy minden végtelenül kilátástalan. 

az eszem tudja, hogy ez nem egy vissza a startmezőre, hogy amint tudok, megyek tovább, hogy... 

de közben meg azért mégis csak az.

csak mostmár együtt se vagyunk, és az egesz kontroll nála, minden csak szívesség. és jó volt, hogy a srác instant távollökött tőle - akivel még most, itt lakva is volt egy kétnapos high-high a kis hullámvasutunkon, mikor már iszonyú szarul voltam (aztán egy nagy szétesős low-val, mint utolsó cseppel a mindenbe), 

nade igy most meg már nem akarok itt lenni. uristen, nagyon nem.

se másokkal, egyebként.

(max a sráccal akarnék, haha, pedig vele meg semmi értelme - se esélye, szerencsére, amúgy. mert pont az esetem, durva kémia, tha szex, kifejezetten izgalmas nekem fontos kérdésekben, + az elethelyzetem, amiben zsigerből kapaszkodnék - az eszemen kívül minden masommal, és nincs kontrollom se kb ebben a szabadesésben, és még érzelmileg elérhetetlen is meg mashogy is szarrá triggerel, amire ugrik belőlem a kötődési zavaros meg csökkentértékűség-sémás... ahh, szóval nagggyon nem.

mázli, hogy elutazott messzire és sok időre.)

egyedül akarnék lenni, magamban sírni-dühöngeni, senkire se tekintettel lenni, senkivel se foglalkozni, senki miatt nem disztingválni, senkihez se alkalmazkodni.

ehelyett meg ez van.

vettem egy átalakitót a telefonomhoz, hogy legalább fülessel tudjak zenét hallgatni.

még egy ismerős, akitől technikai telefonos segítséget kertem, izélt is, hogy de ne akarjam így elhamarkodni, nézzek utána a neten, mit szabad, ha ennyire nem vágom - de én tudtam, hogy nem várhat.

s valóban, hamarosan eljött a pillanat, hogy otthagytam csapot-papot-beteget, kivonultam a konyhába, magamra csuktam az ajtót és egy laza bő 3 órát ugráltam-táncoltam a fülemben üvöltő zenére a sötétben.

majd par nap múlva már félbetegen, mikor hajnali 2-fél3 körül még nem aludtunk, ex borzasztóan volt, 10 percenként kelt, ugy köhögött-nyöszörgött, hogy kétseges volt, megmarad-e, én meg mindenhogy rosszul voltam már, 

megint kimentem, különösebb gondolkodás nélkül, és asszem, kiugráltam szegény szervezetem utolsó erejét, mind.

ez az egyetlen, ami működik.

hogy vagyok

szarul. brutál sebességgel és amplitudóval hullámzik a minden. állok valami bolt közepén / buszmegállóban / eszem valahol a kajám és random elsírom magam... csak úgy.. visszatérő, hogy szorít a mellkasom és még levegőt venni is fáj ... stb ... 

de mindezt legalább stabilan hozom, lol.

(azóta, hogy elköltöztem, olyan kib.tt sok dolog történt, és ebből annyi volt váratlan és nekem-nehéz, hogy igy nem is tudom, milyen posztfolyam lesz, ha egyszer lesz.

még a kis szivem is sikerült már összetörnöm azóta, úgymond, még úgy is, hogy literally nem álltam szóba emberekkel a lovedone-okon kívül, csak technikai okokból.. [haha?] csak hogy lássátok, mennyire sűrű.

értek persze ennél nagyobb, sőt, nekem óriási, kiábránditó csalódások is.

és éppen ma költöztem ki onnan, ahol eddig laktam, aminek elvileg jövő nyárig kellett volna tartania.

átmenetileg exnél fogok csövelni, míg albérletet nem találok.

rajta vagyok az ügyön amúgy, tegnap is, ma is, holnap is nézek, és már múlt7en is ezt játszottuk.

tegnap nagyon szomorú voltam, mert találtam egy hirdetést, ami "úristen, ez az, ez mindegyiknél jobban passzolna", és egy órán belül észrevettem és telefonáltam és közel is voltam, és mehettem is volna 2.-nak megnézni - erre az első ember elvitte-megkapta.

na, az nagyon rosszul esett.

rosszul esett az is, hogy a macska, akivel az elmúlt, amúgy napra pontosan 2 hónapot (woww) töltöttem, rá vigyázás címén, ottmaradt, értelemszerűen...

volt méltó búcsú ölbebújós-simogatás, meg "beszélgetés", de újabb elgyászolnivaló került a többihez.

mostanában ezeket gyűjtöm, úgy tűnik.

hihetetlen egyébként, hogy meg lehet szeretni egy ilyen kis állatot, meg milyen intenzív kapcsolódás tud kialakulni vele ennyi idő alatt is...

szóval hogy voltak-vannak fennforgások.

többnyire úgy tűnik, más nincs is, sokx, hogy már nem is lesz...

de hátha lesz. muszaj lennie. 

mostmár a kedvenc helyem sincs a fürdőben, ahol zokogva-énekelve kiugrálhatom a mindent imagine dragonsra...

drukkoljatok pls, hogy sikerrel elvergődjek oda, ahol újra élhető az életem, mert nagyon kell a csí ... )

update

eddig is kivoltam. padló volt. mindennehéz...

de azért ezek a normál, ha nehezen is, de végülis kezelhető, helyzettel velejáró dolgok voltak, és haladgattam nagyon szépen.

na, de ma olyat húzott az élet, hogy instant padló-padló. ezt már, úgy erzem, nem bírom el. pedig el kell. de elegem van, kedvesuniverzum, reggel óta csak bőgök, és mostmár nincs miből meríteni, azt érzem.

helyzet

hétvégén megvolt az egyik legfontosabb mérföldkő: elmondtuk a gyereknek.

minimum egy éve készültem erre a beszélgetésre, szorongva, sokx sírva, és végülis oké volt, de egy pillanatnyi megkönnyebbülés se jött utána, csak ahogy hazament, átzuhantam a következő teendők miatti pánikba.

azóta is pánikolás pánikolást követ.

holnap át kell tenni a székhelyem. aztán meg ezeregy utálatos dolog. én meg vagy egy órája (- és sokadszorra -) csak zokogok a földön kuporogva, hogy nem akarom.

iszonyúan félek elmenni, bele abba a végtelenül üres, diszkomfortos kitudjamibe.

napi 'ág is húzza'

hát hogy apám nem lett ám jobban..

sőt.

de beleegyezett végre, hogy elmegy orvoshoz*, van időpont jövőhétre, ésss csuriban a kéz, hogy el is menjen!

adja ég, mert bármi van is, jobb tudni, mint ez a sötétben tapogatózás :(

(és hátha mégse demencia vagy agydaganat! ... hátha)

* amit nem mondtak ám el, ugyan, pedig lelkére kötöttem anyámnak, hogy bármi van, mesélje el.

nem mesélték a dolgokat mégse...

csak miután ma volt egy félórás freakout telefonálásom, ami egy random mizu hívásnak indult, majd arról kellett megpróbálnom biztosítani apámat, hogy hiába talált több különböző elmentetlen számot is anyám hiváslistájában, azok tényleg különböző telefonszámokról érkező hívások voltak és nem a szeretője oldotta meg, hogy mindig mást mutasson a telefon,

meg hogyha az autóban ők sosem kapcsolják ki a belső világitást, de a kishugomék, ha kölcsönkérik, ki szokták, akkor hiába nem használták napok óta kishugomék, a legvalószínűbb, hogy véletlenül úgymaradt utánuk, és nem pedig bizonyíték arra, hogy valaki idegen ült a kocsiban anyámmal, aki ezt nem tudta... 

amíg ott voltam, csak fura viselkedések utaltak rá, hogy továbbra is (qrvanagy) gáz van, de nem beszélt ilyeneket - nos, ez, bár egy kis enyhülésnek, javulás-illúziónak tűnt, csak véletlen jött ki így valószínűleg...

idézném az ott gyerekágyas kishugomat:

"elviselhetetlen az élet vele sajnos"

szóval ma (amikor egész álló nap fogtam vissza a konstans nyilvános helyen rámtörni akaró random sírást, végül emiatt mégiscsak) bőgtem a metrón.