hétvégén megvolt az egyik legfontosabb mérföldkő: elmondtuk a gyereknek.
minimum egy éve készültem erre a beszélgetésre, szorongva, sokx sírva, és végülis oké volt, de egy pillanatnyi megkönnyebbülés se jött utána, csak ahogy hazament, átzuhantam a következő teendők miatti pánikba.
azóta is pánikolás pánikolást követ.
holnap át kell tenni a székhelyem. aztán meg ezeregy utálatos dolog. én meg vagy egy órája (- és sokadszorra -) csak zokogok a földön kuporogva, hogy nem akarom.
iszonyúan félek elmenni, bele abba a végtelenül üres, diszkomfortos kitudjamibe.
Ó, nagyon sajnálom, drukkolok, hogy jobban érezd majd magad!
VálaszTörlésNagyon nehéz lehetett 😕
Akkor ennek vége, hogy ne szeressenek mialatt gondodkodsz egy gyerekről, a helyzet, ami köréd nőtt… vége! Most kezdődik a saját preferenciád. Drukkolok Neked! Anita
VálaszTörléssok sok sok erot! ezt tenyleg magadert teszed, es ez szuper. (es szerintem az is jo, hogy most pedig megengeded magadnak azt, h megeld, ez most baromi nehez es fajdalmas. ugyes vagy, hajra!)
VálaszTörléscreusa
Menni fog.Termeszetes hogy igy erzel.Meg azert ures mert nem laktad be, nem alakitottal ki napi rutint, nem tetted az eleted reszeve. Mi az olvasoid itt vagyunk veled, nem vagy egyedul. Eleted egy uj szakasza kezdodik. Minden rendeben lesz. Gabi
VálaszTörlés