marha nagy pipa

 no, hát ez a vizsgaidőszak is letudva. (az egy "nem készültem, de a többiek áthúztak magukkal" négyesen kívűl csak ötösökkel ráadásul.)

(ők dumáltak rá, hogy úgy is tudjam le velük, ha nem volt időm rá, haladjunk. de minden másra már készültem, mert az nagyon rossz élmény volt, nem szeretek gyenge láncszem lenni, szégyelltem a "hozzá-se-tudtam-szagolniságot" nagyon.)

még átmeneteltem egy zsúfolt másfél héten, valahogy, és most érzem igazán, hogy hónapok óta lógok magamnak a pihenéssel.

pláne, hogy frontok, pláne, hogy megjött.

(tegnapelőtt pl fél3kor hazalógtam a melóból, lefürödtem, és bedőltem az ágyba egy órára, pedig amúgy nem is tudok nappal elaludni.)

szóval most, a heti home office boldog kezdetén aludtam fél10-ig és azóta is az ágyban hesszelek, csak ittam mellé egy óriási kakaós-kardamomos tejeskvt.

megfájdult a fejem a telefonbámulástól, úgyhogy sajnos itt a vége, pedig ellennék egész nap ennyivel most.

de hát nyilván a szakdolgozat átível a vizsgákon is, meg most, hogy némi pánik és tortúra és szerelő után újra tudunk mosni, vár még mindig vagy tíz adag, és takarítani, pakolni meg hajat mosni meg bevásárolni se fog helyettem senki, a pasi folyamatosan munkában, az új melótól sokkal fáradtabban, mint valaha, holnapra az ügyvédre is készülnünk kell*, és persze szorgalmasan ömlesztenem kell a vérem is kifele, 

szóval megyek tényleg.

a világ összes szabadidejét szeretném úgyis, azt érzem...

((*: pláne, hogy anyuka nyilván kihasznál minden lehetőséget - így, amikor mondta neki a pasi, hogy hát el lett nézve ez a páros-páratlan hét dolog (kollektíve), és vissza kell fordítani, és akkor most kettőt lehet a gyerekkel és csak a harmadik lesz apás hétvége,

szóval akkor lenyomott egy standupot, hogy jajj, most mért akarjuk visszafordítani, mi sose a gyerek érdekeit nézzük, neki az lenne a jó, ha megszokná, hogy fixen kéthetente a rendszer.

kicsit fura volt ez azután, hogy előtte pont ő bontatta szét kétfele azt az ominózus láthatást erőszakkal, ugye, amúgy valóban jól megkavarva szegény gyereket.

ja, és valamiért nekem kezdett el magyarázni megint, hogy mert én mindig jövök a törvénnyel, pedig. mintha én találtam volna ezt ki. aha.))

hol vagyok (tldr nyifogásnak tűnő nem nyifogás)

itthon. még decemberben beindult a csinálnikell-taposómalom, és azóta is... hát ... csinálom.

igaz, heti kevesebb napban, de megszakadós hülyeséges a meló. munkás volt a karácsonyokat csinálni. vizsgázós-beadandózós suliidőszak van. gyerekezések, gyerekes botrányok és megoldandók. pasinak erős munkahelyi krízis és váltás. még a mosógép is félig-meddig elromlott. ilyenek.

kb a belem kilóg,  hogy anyám szavajárásával éljek.

a másfél hetes ünnepi időszak alatt is pl volt össz 3 napnyi pihenésem, részletekben. szóval azóta is brutál kimerültnek és túlterheltnek érzem magam, hiányzik, hogy legyen hétvége vagy rendes pihenőnap, bár talán már jobb, a héten már nincs túlfeszített hajrá. (mondjuk még lehet...)

a stressz, az kábé égigér, alig mozdulok ki, nincs főzés, rosszul eszem-alszom, reggelente instant gyomorgörcs értesít, hogy megint kelni kell. rengeteg energia megy el arra, hogy kézben tartsam a szorongásom, jól lélegezzek, egyáltalán magamhoz térjek és ne essen le az állkapcsom a befeszüléstől meg ne essen szét az agyam.

sosem látott módon mállik az arcom az ekcémától és a fejbőröm is sebesedésig ledobja magát minden hajmosás után. (wtf.) tán a hajhullásom javult kicsit, de olyan xtrém volt, hogy onnan nem volt nehéz.

de persze most se időm, se energiám ezzel foglalkozni, csak kenegetem és próbálom túltenni magam rajta. 

érdemi szociális élet (ami nem tiszteletkör, gyerek, munka- vagy tanulástéma, tehát nem funkcionális) - szinte semmi. (még covid-időkhöz képest se.)

szex - az meg miaz.

a pihenő stratégiáim is rosszak, mert a telefont nyomkodom (chat és szakmai csoport, érdekes cikkek, blogok, de csak futtában), vagy filmezünk a pasival, csak az a néhány séta próbálja ellensúlyozni a mindent. (a mozgás bevezetéséhez sincs erőm, semmi újdonsághoz, ami nem a konkrét aktuális célfeladat.)

egyszer mondjuk majdnem kirándultunk, de végül csak a decathlonban voltunk meg ebédért valami büfében, aztán csak feküdtünk az ágyon, és jólesett.

ezt a hetet kell még tutira nagyon meghúzni, aztán elvileg egy nagy szegmenssel könnyebb lesz - szombat reggeli vizsgám, helló.

drukkoljatok!

szokásos

legalábbis én már nem emlékszem, milyen volt nem hullafáradtnak lenni. feljöttem a betegségből, mentem újra dolgozni, visszazuhantam. itthon voltam öt napot, megint bementem, s bár már nem jöttek vissza a durva tünetek, brutálisan elfáradtam az első nap délutánjára köbö, és ez így is maradt egy megállás nélküli hétig, most csütörtökig, amiből nem tudom, mikor fogok feljönni. (még most is úgy érzem, soha.)

a listámon meg végtelen teendők: karácsonyos, itthon pakolós, sulis, sőt, még munkahelyiek is, határidők, pótolandók, csupa jujj is, ...

azt látom, ha máris fitt és friss lennék a szokásos teherbíràsommal, és mostantól minden egyes nap mindig haladnék velük, se végeznék év végéig se.

nem tudok most mást, mint nyafogni róla. 

katasztrofális a helyzet, beúsztam mindennel mint a ... r, és nem látom, hogyan tudom helyrehozni a dolgokat, legalább nagyjából.

közben minden porcikám egyetlen dologra vágyik: hogy végre ne kelljen csinálni semmit, legalább pár napig.

(muhaha.)

update/3

ami meg az országban megy, az egyrészt végtelenül elkeserít, másrészt legalàbb már vannak valódi intézkedések is.

mi nemigen járunk el tavasz óta, és amúgy is, nekem munka mellett kilenckor már feküdnöm kéne, ha eleget szeretnék aludni másnapig...

mégis fura belegondolni, hogy ha akarnék, nem mehetnék sehova nyolc után.

a nagy esti veszekedéseink szoktak úgy kinézni, hogy a pasi elrohan, mondtam is neki, hogy kösse fel a gatyáját, mert ha becsúszik egy ilyen, most nem teheti meg...

tartalék van, ami elfogy, majd házhozrendeljük, úgyhogy az öt és hét közötti bolti tömeget ki tudjuk hagyni szerencsére.

amúgy meg mittudomén... történelmi időket élünk, inkább ez, mint a korlátlan halál.

update/2

kishugomék igyekeztek ágyban lenni, mert ismerösök szerint ha nem pihennek, eldurvul.

a láz, hőemelkedés és izomfájdalom mellé volt random 1-1 nap durva hasmenés a hét közepén.

amúgy kishugom otthonról dolgozik, hogy ne kelljen táppénzre mennie. így próbálják kiváltani a nemlétezö 100%-os tp-t (és kozmetikázni a számokat, ugyanis úgy nem koronásak a statisztikában...). persze kiderült, hogy mivel az illetékes hatóság több napos csúszásban dolgozik, és nem állították ki időben a papírokat, hivatalosan mégse lehetne otthon, ezeket a napokat majd valamikor le kell dolgozza.

haha.

aztán csütörtökön eljutottak hozzá tesztelni. aznap apánk is kapott egy karanténpapírt, mint kontakt, így az utolsó 4 napra...

mégegy haha.

szerencsére neki eddig nem lett baja.

érdekes különben, hogy kishugomnak csináltak egy (antigén?) gyorstesztet is a pcr mellé, és az negatív lett.

illetve sógornőmet is minden hétfőn tesztelték ilyennel a munkahelyén, és mind a megbetegedése előtti, mind a rákövetkező negatív lett, úgy, hogy a kettő közti szombati pcr meg pozitív.

neki (is) náthaként jelentkezett. (azért "is", mert a férjének is csináltattak egy gyorstesztet, és az ugyanúgy negatív volt, de ezután elég kevéssé tűnik hitelesnek...)

anyósért szerintem még aggódni kell. (vele élnek ugye.)

update/1

fú, hát azóta mennyi minden...

először is, hogy én elkezdtem látványosan rosszabbul lenni.

köhögés kb negyedóránként-tízpercenként, mellkaségés, szmötyi a torokban, hamar fáradás. néha olyan érzés, mintha lázas lettem volna, néha mintha nem kaptam volna normálisan levegőt, de ezek nem folyamatosan, hanem így jöttek-mentek, hullámokban. és akkor ezek szép fokozatosan átlépték az ingerküszöböt.

először is elmentem levegőzni vasárnap délután, és tíz perc után kifulladtam a semmitől, mintha felrohantam volna egy lépcsőn. ott tudtam először, hogy tutira nem csak bebeszélem magamnak.

szóval hétfőn otthon maradtam, írtam az orvosnak, aki szerint továbbra se covid és szedjek hurutoldót, és hívogattam a főnököm, hogy mi legyen, mert nekem ez gyanús, semmi se oké, de ő egyszerűen csak nem vette fel és nem hívott vissza és az sms-eimre is csak annyit reagált, hogy sajnálja, ez biztos nagyon rossz.

ràgugliztam, mi lehet: korona, hörghurut, durva reflux. okk.

a pasi szerint jajj, hagyjuk már, ezerszer volt már ilyenem, ne képzeljek már bele koronát, neki sincs baja, a barátaim a refluxra szavaztak egyből.

aztán az a barim, aki nemrég volt koronás, kb kiröhögött, hogy most komolyan nem látjuk?! ez tipik korona...

közben egyre erősődtek a továbbra is hullámzó, nevetségesen mindenféle tüneteim...

és akkor fogtam, és írtam egy sms-t a főninek, hogy ha még van olyan lehetőség, teszteltessenek már.

addigra már nagyon határozottan voltak levegőt nem kapós tripjeim is.

és akkor kiderült, hogy a sógornőm koronás.

az a sógornőm, akivel a megbetegedésem előtti pénteken kellett a gyerekért mennem, akinek épp náthás volt a férje, és aki minden előzetes kérés és megbeszélés ellenére azonnal levette a kocsiban a maszkját, hogy ő úgy nem tud vezetni. (és azután feljött a lakásba is, hiába volt megbeszélve, hogy nem fog, de a gyerek előtt, a maszk nélküli utazások után már nem éreztem képesnek magam rá, hogy felvállaljam ezt a konfliktot.)

és az is kiderült, hogy őneki egyből úgy kezdődött, hogy elment a szaglása-ízérzékelése (elvileg-állítólag csütörtök, én ugye korábbtól, hétfőtől voltam nemjól), és ezt a pasi tudta, és nem mondta el.

itt volt egy óriási veszekedés, mert ugye ha tudom, akkor azonnal kérek tesztet, nem várogatok, hogy valami majd csak lesz, szerinte meg én összemostam a két esetet és belemagyaráztam mindent. (mert egy hétre a találkozásra volt, az meg már nem lehet az, és a szag-íz dolog is bármitől lehet, és nekem el se ment, és ..., ...)

aztán a melóban kb senkinek se volt fontos ez a teszt, olyan ráérősen intézte mindenki, hogy összességében jó bő egy napot csúszott.

a kedd nagyon durva volt, ott nagyon be voltam tojva, hogy ha korona, ha nem, mi lesz így, mikor leszek jobban, aztán aznap szerencsére aktivizálta magát a szervezetem, megitatott velem 3 liter vizet, aludtam tizenplusz órát, és szerdától megint csak ilyen kis himihumiság van.

tegnap (csütörtökön) teszteltek.

(aznap tesztelték kishugomat is pont, vicci.)

sajnos az eredményt már 2 napos határidővel vállalják (eddig egy volt, ennek tudatában húzták olyan nyugodtan egyesek a melóban az ügyintézést...), nem is mertem inkább megkérdezni, ez azt jelenti-e a hétvége miatt, hogy csak hétfőn lesz eredmény...

inkább hagyjuk is, komolyan.

mondjuk félek, hogy már pont nem mutat semmit akkor se, ha korona volt, de hát én megpróbáltam. (igen, olyan tré és zavaros volt, hogy már jobban örülnék a hírnek, hogy legalàbb a covid miatt szívtam ennyit, mint egy negatív tesztnek...)

de a lényeg, hogy jobban vagyok, maradjon ez a tendencia és akkor már okk.

korona in the house (tldr)

kishugomék heló. 

ugyan a múltkoriból nem lett semmi, na de most!

csütörtök este dobták be az atombombát a random cuki fotók meg vidik közé, a családi chatcsopiba, mintegy mellesleg: kissógorom lázas.

rá kb negyed órára, hogy és kissógi anyja telefonált, hogy nem érez ízeket, ők meg vasárnap voltak ott.

utána persze kiderült, hogy kissógi aznap végig apámmal volt, pakolták kifele a mama házát, ami szerintük nem ad okot aggodalomra, mert hát az szabad levegőn levésnek számít. 

meg amúgy is, voltak a szüleinknél hétfőn is meg kedden is, szóval tökmindegy. (ettől egyből nyugodtabb lettem - nem.)

hugomék mentek volna át péntek este a szüleinkhez hétvégére, hugom elkezdett ezen lamentálni... és itt kishugom annyit írt neki, hogy á, szerinte apámat nem fogják karanténba tenni... erre még az én elég vírusratojó hugom is azt reagálta, hogy hát, de nem is az a fontos...

a poén, hogy kishugomnak ugyanúgy be kellett mennie tanítani pénteken, mintha semmi se történt volna. annyit reagált a suli, hogy viseljen maszkot. kissógi meg felutazott az fővárosunkba pcr tesztelésre. (éljen ugyanaz a csókos ismi, akinek a múltkori sztoriban estére meglett az eredménye!)

este telefonáltak, hogy negatív.

mindenki megnyugodott, bár nemigen értettük, hogy de hát az anyjáék... addigra már a tesójáék is családilag lázasak voltak. de hát ha a múltkor se, úgy látszik, lehet ilyen, na.

másnap reggel meg újrahívta őket az orvos, hogy wait, what, mégis pozitív!!!! 

vissza az egész.

addigra már hugomék ott aludtak egyet a szülői házban, ahogy eredetileg tervezték, így ők is vastagon belekeveredtek. most lehet izgulni mindenkiért. 

(főleg apámért, aki qra veszélyeztetett. mondjuk mellé még full hülye is, meg is fenyegettem, hogy ha ezzel be mer menni dolgozni - mert kiszervezték őket anno, ìgy egy másik cégnél van, hiába dolgozunk egy helyen, az meg simán letojhatja a mi protokollunkat -, én egyből szólok a főnökségen. nem nehéz, hisz ott vagyok, és tudom, mennyire kiakadnának.)

így lettek hát bizonyosan elsődleges kontaktok mindannyian, amit amúgy nem nagyon vesznek komolyan, olyanokat mondanak, hogy ó, majd meglátják, mit mond az ántsz, de hát zárt térben egyáltalán nem találkoztak, (ja kérem, ha így fogják előadni, akkor az ántsz nem azt mondja majd, amit akkor mondana, ha az igazat hallaná...), most mit mondom, csak hétfőn voltak ott (kishugom szerint pl nem), meg a mamaháza pakolás az nem számít, mert végig nyitva volt az ajtó, az nem zárt tér... és a kissógi a kocsiban is eltakarta az arcát egy sállal... meg ja, hát a napi halálozási számokat tényleg bemondják, persze, kérdés, hogy az ember elhiszi-e... 

közben kishugomnak izomfájdalmai vannak és hőemelkedése.

a suli kéri, hogy teszteltesse magát mihamarabb. (lehetőleg magán úton ugye, az időfaktor miatt.) 100%-os táppénz persze nincs, de ha a tünetei engedik majd, dolgozhat otthonról. persze akkor nem fog hivatalosan covidos tanárnak számítani. ami nem baj, mert direktben kimondatlan, de tudott szabály, hogy ne jelentsék le őket, hacsak lehet.

engem meg azzal vigasztalt, hogy igazából mindegy is, úgyis tudni, hogy sokan hazudnak a szülők is, nehogy otthon kelljen maradniuk, szóval bármelyik nap elkaphatta volna a munkahelyén úgyis. mire hugom is kontrázott, hogy ő is tud olyanokat, akik elhallgatják az enyhe (de biztos) tüneteket inkább. 

ennyit akkor a társadalmi felelősségvállalásról.

közben én is itthon vagyok kedd óta, torokfájás, köhögcsélés, nemjólvagyok érzet. a vicc, hogy (megint) úgy tűnt, rendesen durván beteg leszek, aztán ott megállt és nem lett rosszabb mégse. a doki szerint covid nem valószínűsíthető. 

sőt, két nap után már úgy éreztem, kutya bajom, vaklárma volt.

el is mentem felpróbálni a szóbajöhető télikabátokat (- nincs, és éreztem "némi" időnyomást, hogy ha bezár megint minden, mi lesz, télkabát kell, de én próba nélkül esélytelen vagyok, ezt muszáj letudni, amint lehet), meg akkor már bevásárolni, hát maradjunk annyiban, hogy nem kellett volna, azóta megint nem vagyok jól. 

de hogy még mindig nem.

és nem tudom, hogy ez most valami-e, vagy semmi. máskor asszem (majdnem) vígan dolgoznék vele, mondván, majd kiderül, elmúlik-e vagy rosszabb lesz, vagy mi,

de most másképp gondolkodik ugye az ember.

a sulit is ki kellett hagynom. utána meg már végre távoktatás lesz, már nagyon ideje volt, konkrétan mi, diákok kellett kérvényezzük, annyira nem akarták.

szóval itt dilemmázom, hogy kár volt kidugni az orrom, egyáltalán menjek-e már holnap dolgozni, ma jött meg, a hormonok és a fantáziám és valami enyhe vírus együttese szórakozik-e velem,

amit másfelől röhejesnek érzek, mert hát közben azon szurkolok, hogy a többiek könnyen megússzák a valódi valamit.

és igazából félek. 

csak ne legyen nagy baj.

#f.szom.