így már jobb

tényleg.
bár még ma is botràny, milyen lerobbant hatást keltek,
valahogy párolog elfele a reményvesztettség.

fáradt vagyok nagyon, de már mindjárt mehetek haza aludni.

(ez megint egy tartalmatlan poszt.)

#elsőhó

az viszont jó volt, még én is megnéztem, smiley.

kb mindenkivel

ez van. hogy így belémàllnak számomra full érthetetlenül.

kezdődött egy váratlan hívással, ahol hugom leordìtotta a fejem, hogy soha többet ne merészeljek kommunikálni a sógorommal és nem vagyok normàlis!!! aztán a kishugom is hívott, hogy hugom telefonált és úristenmitműveltem.

majd elmesélem, hosszú, a lényeg, hogy már megint nem mondtak el dolgokat, aztán meg ki vannak akadva, hogy úgy viselkedem, mint aki nem tudja.

mindenesetre nagyon megrázott.

utána cuki...

tegnap este meg a pasi.

a romcsi este helyett szarrábőgtem magam.


és igazából mindnél azt éreztem, hogy igazságtalanul jönnek nekem, és olyan támadólag, ellenségesen lépnek fel, amit értelmezni se tudok, nemhogy korrekten lereagálni...

most így full legyalult már ez a sor. ennyi, elfogytam.

annyira jó volna, ha lenne olyan része az életemnek, ami nem csak kampányszerűen/ illuzórikusan működik... és olyan emberek, akik... hagyjuk is.

és

annyira szeretnék egy saját otthont,
ahol ez nem történhet meg.
és ha van két napom takarítani, azt nem húzzák keresztbe ilyen faszságok.

gyűlölöm magam, amiért ennyire elqrtam az életem, hogy harminc évesen egy bérelt szoba a legtöbb, amivel rendelkezem, és magamtól sose lesz semmim  úgy nézem...

wtf

tegnap rengeteget pörögtem itthon. a szobámban brutál hadiállapotok voltak hetek óta, és amellett, hogy elkezdtem a felszàmolását, mostam meg főztem, ami egy szolidabb konyhatakarítással kezdődött pl.
de valahogy olyan feszes tempóban, hogy még kajàlni is álttamban, falatonként...

estére befutott újcsaj, és mondta a végén, hogy mostmár hagyjak mindent a francba, megbeszéltük, hogy cukival suliban lesznek másnap, bőven ráér...

különben cuki haza se jött, előre egyeztetve volt, hogy oda teregetek, ő meg pasizik.


ugyan szarkész lettem, de minden hepi volt, szeretési, meg ízlett nekik a főztöm, szerelmetes éjjel után kialudva keltem a pasinál, büszkén, boldogan, annak tudatában, hog ma hazajövök és folytatom, és az egész lakit is kitakkerolom és szuper lesz...

majd jött egy számonkérő üzenet cukitól, hogy ezmiez itt,

ami eszkalálódott,

és ma már 2x pityeregtem,
és nem értem, mért kell azt írni a közös chatbe, hogy anyád, meg bazdmeg,
hát mikor engedek meg én ilyen hangnemet,
pláne mert valaki nem vitte ki a szemetet?!

és hogy így nem lehet élni, meg főzzek a pasinál legközelebb, meg csupa nemértem dolog.

majd hazaérve azt láttam, hogy àthordta a szárítókat a szobámba, meg a tőlem kapott virágokat is,

de úgy, hogy belépni se lehetett,
és mostanra kicsit át sikerült rendezni, de kb minden csak be van dobàlva a szekrényekbe, hogy ne négykézláb kelljen az ágyról kijutni.
meg odakint ő pakol meg takarít és zavarom és nem tudtuk megbeszélni, csak hogy hagyjam és menjek be a szobámba..


hát én most qrvára ki vagyok akadva, és azért is, mert full elcsúszok mindennel, mert nulla mozgásterem van itthon, szó szerint is, meg mindenhogy,
semmit se tudok csinálni abból, amit akartam,

max elmenni,
de nehogymár elmenjek a saját otthonomból.




faszom.

körömlakkos, salátásos

egyébként este megjöttünk a nyaralásból, hajnalban már keltünk dolgozni - így a hét közepén néztem körbe először a szobámban,
és akkor szembesültem vele, hogy
jé, hát én indulás előtt impulzusvásároltam 5 nadrágot!

meg ilyenek.

mondjuk mikor elpanaszoltam újcsajnak, csak annyit mormogott vissza: ja, hadd találjam ki, csupa olyasmit, amit már egy hónapja nézegettél, hogy musthave, csak most még le is volt árazva.

itt úgy tűnhet, még impulzusvásárolni se tudok jól, de kiderült, hogy vettem nyakláncokat is. amolyan 'egyszer élünk és úgyis kell' alapon, és hát tegnap megnéztem közelebbről, és basszus, egyik se áll jól.

és most így vakarózom, hogy mi.
nagyjából már meggyőztem magam róla, hogy négyezer forint kidobása nem a világvége, sőt, lehet, hogy megkapják a tesóim ajiba,
de most akkor se pénzem, se nyakláncom, sajnáljatok.

fura.


amúgy meg az is kiderült, hogy a somlekvár fanyar, és mázli, hogy kaláccsal-vajjal kóstoltam,

és hogy mostmár feltétlen szereznem kell majd hecsedlit is, mert azt képzeltem ilyennek, de akkor az milyen.


ugye, micsoda izgalmak?
(#meló)

visszarázódunk, mi?

odakészítve a bögre forróvíz teának, nyúlok az elővett filteres zacskóba... üres.
a munkában, tegnap reggel.
pedig de kívántam...
többször is hiányzott.

ma reggel ügyesen eszembejutott már - csak kár, hogy a metróra szállva, nem otthon...
még egy nap megvonás jön.

ilyeneket csinálok.

hogy sétálok egy nagyobbat az okmányirodába, a csípős későnovemberben, de azért utána már buszra gondolok szállni, elég is volt, messzebbre is mennék...
szállok is, csak rosszra, amin jó sokáig olvasgatok gyanútlanul.

így jutok vissza oda, ahonnét indultam, hatalmas vargabetűvel, és nevetek magamon hangosan mindenféle idegenek előtt, fejcsóvàlva,
és kések el fürtöstől.

de azért minden jó.
ahhoz képest.