megérkezett a válasz

random szerencsesüti.
univerzum, humorizálsz-e.

melodráma

visszatért az is, hogy utálom magam, szégyellem is, és örökre elrontottam.
hogy mindent és hogy nem változott semmi, az egész csak egy illúzió volt. hogy nem tudom helyrehozni az életkét mégse, sosem lesz használható, mert nem vagyok képes.
ez már így este is, majd reggel a metrón, most meg csak méginkább.

ma van az apukám születésnapja, és elfelejtettem. délután, tegnap még átfutott az agyamon, hogy el ne, hogy ez fontos, hogy reggelre valamit.
reggel meg màr tíz perce állt velem szemben a nyávogós csacsogásom hallgatva, amikor megláttam a naptáron a hatost és bevillant egy rövid basszameg.
és tudjátok, mi villant még be?
harag.
hogy ezt is mért kellett, miért nem fontos, hogy lehet olyan ember, aki ennyire nem érdekel. hogy' lehet feledhető, aki ennyire passzív, és mindig csak vár, vár, hogy majd a másik, majd lép valamit és akkor lesz viszontlépés, vagy nem.
és akkor ez a bűntudatos gondolatmenet megint rólam szól, hiába az ő születésnapja. mennyire végtelen önző is vagyok... és ezt már nem tudom helyrehozni, teljes tanácstalanság, adni semmim nincs, tagadni se lehet, mi'csináljak, szóljak-e bárkinek, hogy oldjam meg, sehogy.
újabb bűntudat.

és így ennyi. hogy bántok másokat azzal, aki vagyok. nem törődöm velük, születésnapokat rontok el, csalódást és fájdalmat okozok és még a pillanatot is elorozom.

hogy lehet még mindig ekkora tévedés az életem?... én nem akarok olyan lenni, amilyen pedig harminc éve vagyok.

körbeértünk, de ezzel se hoztam helyre semmitse, csak áthárítottam, ami pedig saját felelősség mind, tudom jól.

#elbaszcsiznimindent
#önzőkisönsajnáló

megláttuk

végül ez egy szarcsi-foscsi nap lett.
de aztán a törzsben szivemnek kedves emberekkel koccintottunk egy jólesőt, és más szivemnek kedvesek is amolyan összetartozós fílinget kommunikáltak, időben megyek hazafele és valami majd lesz, valahogy.

tán.

jóságlista

kimorcogtam magam, szóval lássuk!

tepsis bolognait csináltam, meg végre tócsnit.

majd' elfelejtettem, de: tisztaság van és rend! (még a partvist is ledomestoszoztuk, annyira.) a jól végzett munka meg az öröme. (no és az eredmény, ahh.)

megint feljött a szennyes víz, de most nem csapott ki a lavórból és cuki is csak kicsit veszett velem össze, amiért nem akartam otthon maradni lesni, jön-e még random krach.

cuki megbékélt, újra szeretés van.

újcsajjal kvztunk egyet tegnap a napsütésben és megbeszéltük az elmaradtakat.

voltam a Veresegyházi medveparkban és szórakoztatott, igaz, a macik helyett egy farkas ette a mézet, ahogy láttam. (drukkoljunk, hogy még meglegyen, mert se ő, se a fakanalas emberek nem olvasták a táblát, hogy neki nem szabad.) véletlenül ingyen felmehettünk a bámészkodós lifttel és meg se moccant a tériszonyom. extra meglepi, hogy ormányos medvéket is tartanak, azokért mindig odavagyok. (persze Rudi a kedvencem az állatkertből, ha nyerek a lottón, simán örökbefogadom a kis idiótáját. vagy lehet, majd így is, vannak ilyen luxi dolgok, amik kényeztetik a lelket.)

majdnem együtt ebédeltem a kishugommal.

támadt egy csúcsszuper ötletem az üres ágyvégemre, és mások szerint is működhet, mint kreatív "barkácsmódszer", úgyhogy szeretném megvalósítani. a fejemben ezzel amúgy meg is hosszabbodhat akár a fekvőfelület is, de azt majd a gyakorlatban meglátjuk. (micsoda izgalmak.)

glamour kuponok indahouse, most sokkal kevesebbet és célirányosabban fogok vásárolni a költséghatékonyság jegyében, mert csomó minden maradt, meg mostanra kikísérleteztem, jó lesz.

kiharcoltam egy megfelelő laboridőpontot, mostmár akkor megyek.

tegnap csak egy kvnak éreztem szükségét és annak sem ébredés után. (rekord!)

le se lehet szaggatni rólam az új cipőmet, és az ősszel túrt duplagombsoros fekete szövetkabátom is jól szuperál.

végülis nagyon szép a reggel ezzel a csendes, pilinckáló esővel meg a hozzá szokásos madárénekléssel.

jó a hajam. (már persze ahhoz képest.)

tudok azonosulni a ruházatommal. (amúgy egész héten.)


mindjárt kapok ajiba egy gyönyörű tejeskávét a két szép szememért, és ehhez elég volt kedvesen mosolyognom (meg kihúzni a pilláimat), magasélet.

morci(ca)

hogy elvileg okos vagyok, aztán mégse tudom kézben tartani a saját érzelmi állapotaimat és szorongásaimat, csak fut az alapprogram.

hogy a visszaamunkába napom pont egybeesik a hidegfronttal. kis szervezetem úgyis szereti az egy nap alatti tíz fokos hőmérsékletcsökkenést... (nem.)

hogy álmomban hatalmas zúzódásokat borogattunk a hugom hátán, félve kérdeztem, mi történt és mondták, hogy sógorom csinálta, mielőtt öngyilkosságot kísérelt meg. közben a nagymamámat cipeltem, a hóna alá nyúlva, olyan könnyű volt, mint régen a kishugom az utolsó idilli időkben, mielőtt kiakadt rám, mert elhagytam. (olyan 10-12 éves lehetett tán? fene se tudja.) és a mama olyan volt, mint egy rossz gyerek, és ugyanúgy, ahogy mindig, ki-be járkált a jelen valóságából, meg bepisilt meg mittudomén.
álmomban még más is történt, sok-sok minden, de igazán csak ezekre emlékszem élesen. mozgalmas volt, fárasztó, rémes.

hogy amúgy nem aludtam el, csak sokára és ezekre meg rendre felriadtam. gyomorgörcs meg a qrvaélet, satöbbi.

hogy hányingerem van a reggeli kvmtól, amit ráadásul a végére már szemelő esőben ittam, és nagyjából ilyesmi élmény, hogy fel kellett kelni ma rendesen újra:

vagyis ennél sokkal ilyenebb, csak hirtelen ez jött szembe az interneteken, amit le volt kedvem lopni.

érdekes egy nap lesz. ójee.

meglátjuk.

nem gondoltam végig

izé.

amúgy megvagyok.

csak a lelki nyomorom, az is.

szóval az összeomlós részből jövök felfele, de persze lekopogom.

képzeljétek, éppen főzök, annyira.

"a halálba indulók köszöntenek"

vesztes állásaiból eleve vert had öngyilkos küldetésre menetel.
Visegrádon döntetett el végleg.
a végzet (el)várja, hogy bevégezd.


#azanagyhelyzet
#nemszószerinthálisten
#attólmégeznemegyvidámtörténet