gyorsjelentés

a héten egy remek kórház sebészeti osztályának vendégszeretetét élveztem, 

szóval bocs mindenki.

majd jövök, ha már nem alszom el random a nap bármilyen szakában és újra tudok ülni.

... .

most ezek vannak bennem.

nagyon fura hirtelen rálátni a homályos rossz érzésekre, fura nem tudni sírni, de a legfurább az egészben, hogy én is úgy fogalmaztam:

még nem tudok veled, de már nem akarok nélküled.

erre most fel kell állni, és elmenni mindenféle hétköznapi faszkodásokkal foglalkozni, kaját szerezni holnapra, ruhákat és hajat mosni, körmöt reszelni meg összecsomagolni a melóhoz, hogy reggel csukott szemmel is neki tudjak indulni... ahelyett, hogy vele beszélném meg éppen ezeket a gondolatokat, amire józanul még nem volt alkalom. 

mit is mondhatnék... a profán valóság nem a kedvencem...

ami pedig előtte volt

a múlt hét, az még nagyon szép volt, nyűglődtünk a taknyos betegséggel, nyomottak voltunk, de ebből származtattunk minden tompaságot, és a lehetőségekhez képest nagyon is jól éreztük magunkat együtt...

volt hajókázás is Rómain kajálással, hatalmas teliholddal meg cicával, kézenfogva hazaandalgással, nevetéssel, fergeteges összebújásokkal (minden náthásnak receptre!)..

cukrászda is, étterem is,

meg állatkert (ami még ex ígérete volt a diplomaosztómra, így fura mondjuk...), meg Vajdahunyad vára és Hősök tere és ilyenek,

és közös főzés (mert az étvágyam, az visszajött, tegnapelőttig), meg néztünk jó filmeket...

boldogság volt, szóval én reménykedem még, hogy ...

na.

ja, és hozzá kell tennem: elvileg tisztában vagyok vele, hogy ez még csak két hónap, hogy ő férfi és ezért másként működik, mint én, aki nő vagyok, valamint hogy "jódolgomban nem tudom, mit csináljak", mert ki van nyalva a seggem (meg is mondta: "a tettek számítanak")...

gyakorlatilag meg az agysejtjeim nagyja az orromon és a ...on keresztül távozott már a különböző testnedvekkel, szóval ne ismételgessem itt nektek magam részletekbe menően, hanem menjek bevásárolni,  majd úgyis elválik*.

((*: haha, még jó, hogy válnia nem kell, akkor mennyit pörögnék rajta, hogy kellek-e tényleg...)

dráma

szóval ez zajlik éppen,

de ha félreteszem a színpadias drámaiságot, be kell valljam, hogy amúgy se érzek most semmit. jó ideje képtelen vagyok sírni, hiába akarok, meg kéne,

így sanszosan megkönnyebbülést sem vagyok képes érezni, se szerelmet...

az meg, hogy néha vágyom vissza a "régi", szabad, egyszemélyes életembe, nála ugyanúgy megvan, mint kiderült..

most vagy mindketten nagyon rosszul csinálunk valamit, vagy ez teljesen normális.

végülis túl korán jöttünk egymásnak.

túl hamar kezdtük minden szabadidőnket együtt tölteni.

túl sokat is várunk ettől az egésztől, azt hiszem..

közben vagyunk betegek is, meg hisztisek, meg kialvatlanok, meg túlhajszoltak, és nem lehet minden nyűgös hétköznap ugyanolyan jó...

az meg, hogy nem tud annyira benne lenni, hiába szar, ha engem közben az eltelt évek okán sokkal mélyebb, intenzívebb el nem vágott szálak fűznek két másik férfihoz is... nem lehet egy büdös szavam sem, még akkor se, ha igyekszem őket feltenni a polcra, kitörölni a fejemből, hagyni elkopni, ha máshogy nem megy... szerintem megteszek mindent, de valahol azért sejti, hogy még nem teljes a siker...

szóval ludas vagyok én is, kettő a Matyi.

az meg para,hogy...

... egy egész hosszú szexet végig lehet színlelni, közben azt érezve, hogy ő egy testtel, egy vázzal van, amiben lehetne bárkimás is, de amiben most senki nincsen, én se, és még ez se számít semmit...

miről beszélek

egyébként röhögni fogtok, de ez most olyan, mint az ex-szel, csak pepitában.

érezni, hogy nem kellek úgy, nem akar úgy, bámulni bele a gyönyörű kék szemekbe, amik néznek vissza, de már hiába mosolyognak, mintha millió kilométer távolságban lenne, mintha a tekintet mögött nem lakozna semmi...

hogy már csak úgy vagyunk egymás mellett, miközben én néha még beszélek érzésekről, jövőről, miközben ő nem mond nekem semmi hasonlót...

hiába mondogatni, hogy hozzám beszélni kell, én csak a szavakból értek...

nézni, nézni, és próbálni kitalálni, mi lehet a fejében, mit gondolhat erről az egészről...

azt érezni, hogy hiába ül mellettem, fogja a kezem, csinál nekem reggelit, nem tudok kapcsolódni hozzá, nincs köztünk semmi, semmi az égvilágon...

hogy nem kapcsolódunk.

nem érezzük egymást.

hogy nem érzek már én se semmit.

a kis vörös előszele, a.k.a. pms, és ahogy szórakoztatja önmagát

másfél hétig pecóztam nála egyhuzamban, ami egyfelől nagyon fura volt, másfelől meg el se tudom képzelni, hogy a francba fogok meglenni újra itthon, nélküle... a létező legcsodásabb férfi, akit ismerek...

DE.

néha az volt az érzésem, nem tudunk mit kezdeni egymással, csak úgy vagyunk egymás mellett, és ez nagyon-nagyon rossz volt...

még rosszabb volt, hogy képes voltam egy egész hosszú szexet végigszínlelni, aztán meg mégis bevallani, hogy hazudtam, aztán majd' belefulladni a feszkóba, ahogy ülünk egymás mellett kussban és sorra szívjuk a cigiket.

a kialvatlanság, munkahelyi feszkó és pms kombóra tippeltem, meg hogy ugye alapból végigbetegeskedtük az egészet... mi másért éreznék falat kettőnk közt, meg csinálnék ilyen butaságokat?

de aztán mikor később is éreztem, hogy heló, fal van meg távolság... nos akkor pont belefutottam a pillangócsinálóba, kétszer is, és elkezdett bevillanni az a cinkos közelségérzet, ami kettőnk között volt a pasim előtt... bevillanni és hiányozni...

és arra jutottam, hogy a pasim hiába hordoz a tenyerén, mert az róla szól, a saját úriemberségéről, de közben hol vagyok én a történetben? mintha csak kipipálta volna a barátnő projektet, és akkor mostmár ezzel nem kell foglalkozni... rengeteg dolgot tesz értem, de tényleg, és tudom, hogy ezt aztán senki nem csinálná utána, viszont mégse érzem a lelkesedést... nem érzem, hogy benne van ő is, ahogy én.

kiszolgáltatottságot érzek, leginkább, mintha még nem döntötte volna el, hogy beleengedi magát, avagy sem, kell-e neki ez az egész... miközben én meg jobban benne vagyok nála.

már megint jobban benne vagyok valamiben, mint a másik, pedig ha valamit, ezt nagyon nem akartam, soha többet.

de ha meg nincs benne rendesen, érzelmileg, akkor semmi értelme az egésznek, és fölöslegesen hagytam ott a korábbi dolgaimat... a kocsmázós, félismerősös, pillangócsinálós estéket legalább ismertem, az egészért csak én voltam felelős, senkire nem kellett tekintettel lennem... lehet, hogy sokszor szar volt, de az enyém.

na és ez kezdett nagyon hiányozni most, ami egy ordító felkiáltójel, hogy vonulok ki én is érzelmileg...

na és akkor ezt jól megmondtam neki, némi alkohollal megtámogatva.

és ő csak nézett, és kiderült, hogy jól éreztem, és mégse csak a kialvatlanság, munkahelyi stressz, pms...

és akkor én még magyaráztam, hátha jobban megérti, mit szeretnék, de ő arra se tudott mondani semmi megnyugtatót.

és akkor nagyon szomorú lettem.

majd valahogy, ezt se tudom, hogy, lassan kiderült, hogy mit is gondol erről, meg a miértekről, és sikerült tisztázni, hogy mi merre, meg hogy ez így akkor nem jó és mért nem és hogy kéne, és mivan, és mondott olyanokat, hogy sokkal többet érez, mint amit én gondolok, meg hogy a dolgok nekem szólnak és nem egy aktuális barátnőnek, aki bárki lehetne...

és jól hazamentünk, kidőltünk,

és hajnalban megjött.

vicces dolog a pms...

úgy tűnik, a nagy "megfogjönni" hisztik mégse légből kapott faszságokról szólnak, hanem a rendszerben bujkáló rejtett problémákat nagyítják föl és fokozzák ütközésig,

mert erre magamtól sose jöttem volna rá (tudniillik, hogy mi bajom), és főleg nem lettem volna képes ilyen szépen megfogalmazni, kimondani és átbeszélni vele.

vagyis sose derült volna ki, hogy tényleg csak félig van benne érzelmileg, mert nem bízik és mert nem képes velem jövőt tervezni, amíg nem biztos benne, hogy helyrehozza az egzisztenciális bonyodalmakat.

vagyis sose tudtuk volna tisztázni, hogy ha nem engedi bele magát ebbe az egészbe érzelmileg, akkor később nem lesz releváns a sok egzisztenciális bonyodalom, mivel addigra már nem leszünk együtt.

jó, hogy ez kiderült, jó, hogy meg tudtuk beszélni...

de a katarzis elmaradt.

tudom, hogy vele akarok lenni. ő is velem...

de vajon az érzelmeink is tudnak-e erről?

vajon most mi lesz?

vajon helyrejön-e megint minden?