egyébként röhögni fogtok, de ez most olyan, mint az ex-szel, csak pepitában.
érezni, hogy nem kellek úgy, nem akar úgy, bámulni bele a gyönyörű kék szemekbe, amik néznek vissza, de már hiába mosolyognak, mintha millió kilométer távolságban lenne, mintha a tekintet mögött nem lakozna semmi...
hogy már csak úgy vagyunk egymás mellett, miközben én néha még beszélek érzésekről, jövőről, miközben ő nem mond nekem semmi hasonlót...
hiába mondogatni, hogy hozzám beszélni kell, én csak a szavakból értek...
nézni, nézni, és próbálni kitalálni, mi lehet a fejében, mit gondolhat erről az egészről...
azt érezni, hogy hiába ül mellettem, fogja a kezem, csinál nekem reggelit, nem tudok kapcsolódni hozzá, nincs köztünk semmi, semmi az égvilágon...
hogy nem kapcsolódunk.
nem érezzük egymást.
hogy nem érzek már én se semmit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése