... .

most ezek vannak bennem.

nagyon fura hirtelen rálátni a homályos rossz érzésekre, fura nem tudni sírni, de a legfurább az egészben, hogy én is úgy fogalmaztam:

még nem tudok veled, de már nem akarok nélküled.

erre most fel kell állni, és elmenni mindenféle hétköznapi faszkodásokkal foglalkozni, kaját szerezni holnapra, ruhákat és hajat mosni, körmöt reszelni meg összecsomagolni a melóhoz, hogy reggel csukott szemmel is neki tudjak indulni... ahelyett, hogy vele beszélném meg éppen ezeket a gondolatokat, amire józanul még nem volt alkalom. 

mit is mondhatnék... a profán valóság nem a kedvencem...