2023. január 11., szerda

megosztandó öröm

emlékezzünk meg a pillanatról, amikor így fél év után képes voltam leülni, felmenni egy állásportálra (amit kishugom ismerőse ajánlott, aki a cv-m is véleményezte), és végigböngészni a szóbajöhető hirdetéseket.


medzsik.


 - totálisan abszurd, hogy ennek örülni kell, de eleddig egyszerűen képtelen voltam belelépni egy ilyen szituba, pláne benne is maradni, sajnos ezek a tények, így mégiscsak komoly eredményként kell tekinteni rá. mehh.

ugyanitt: az összeshez angoltudás kell. ami nekem továbbra sincs. kitöltöttem egy szintfelmérőt valamelyik nap, amelyik szerint a középhaladón érdemes folytatnom a tanulást, szóval nem állítanám, hogy reménytelen lennék, de hát lópikulácska ahhoz, hogy akárcsak megmukkanni tudjak egy interjún. (még. - figyelitek, milyen vakmerő reményeim és ambícióim tudnak lenni? haha.) 

ha már ott voltam, megnéztem az angol nyelvű hirdetéseket is, kigoogle-fordítóztam (ezt hogy írják vajon?) minden szót, amiben bizonytalan voltam, megpróbáltam kimondani mindent, és egy ponton már azzal szórakoztattam magam, hogy próbáltam helyesen felolvasni őket, néha együtt a fordítóval.

vicces volt, mert sok szó még így se ment, haha.


amúgy kezdek azon eltöprengeni, hogy talán mindez érthető, talán csak ehhez is, mint kb mindenhez az életemben több idő kell, mint másoknak, de aztán megugrom, ...

szóval most (épp?) amúgy jobban vagyok sokkal, kommunikálgatok emberekkel, találkoztam az elveszettnek hitt barátaimmal is, járok pszihez, ... majd jövök, mesélek, de örüljetek velem, vagy épp nevessünk együtt, milyen abszurd ez is, majdnem, mint hogy hiánycikk a kristálycukor, bár ez legalább csak nekem fáj, ezen talán könnyebb. (meg a pasinak persze, de aki úgy általában bántalmazóan viselkedik a pszi szerint, azt azért annyira ne sajnáljuk, na.)

4 megjegyzés:

  1. Ügyes vagy, csak így tovább!
    Majd írj!
    🙂

    VálaszTörlés
  2. ❤️❤️fú, örülök és nagyon drukkolok!

    VálaszTörlés
  3. Az "ott kéne érdeklődnöd" -et nem szemrehányásnak akartam írni, hanem lehetőségként említettem, hogy esetleg talán válaszol, talán megnézi azt a fiókját. Bocsánat, ha így hangzott. :) Nekem is hiányoznak a gondolatai, reméltem, hogy majd visszatér.

    VálaszTörlés