2021. április 3., szombat

hogy valami jót is

szerdán hívtak, hogy oroszoltás, elfogadom-e. 

az utolsó tudott álláspontom az volt, hogy pont olyat dehogy, de most nyilván rávágtam egy igent, addig is, míg átgondolom, utánanézek. eleve későn regisztráltam, nem is nagyon foglalkoztam vele, mert hát figyelembe véve a korcsoportot és foglalkozást, ill hogy hogy haladnak vele, kb jövő évre datáltam a sorra kerülésem. meg aztán amikor a szputnyikot politikailag okézták le orvosi szempontok helyett, bekerült nálam a noway kosárba.

és arra jutottam, hogy yepp, mindegyikkel jobb, mint anélkül, és mostmár úgyis azt mondják, mind oké.


egy sulis barátomat is ugyanígy. kishugomat tanárként oltják (pfizer), férjét is a munkahelye miatt (szp), nálunk a pasi is már kapott egyet szintén munkahely által (szintén pfizer)... szüleimről ugye tudjuk, hogy pont akkor oltották volna őket, mikor elkapták. (illetve anyám, mint egészségügyi dolgozó állandóan így jár, ez már a harmadik oltásidőpontja volt, amire végül valami nyavalya miatt nem tudott elmenni.)

de a főnökömet veszélyeztetett sokkal idősebbként pl egyáltalán nem hívták még elvileg.

és lett nálunk is covidos most bent, a közvetlen kollégáim közt, és nagyon bénán nem mondták el, csak véletlen tudtam meg napokkal később. ezen mondjuk kicsit pont aggódom. (vagyis hát múlt szerdán találkoztunk utoljára, az már azért messze van. csak nekem tegnap reggeltől olyan mintha fel lennék fázva, ami velem nem szokott előfordulni, és a torkomat is érzem kicsit, és köhögök néha (ilyen óránként egyszer), és mileszezzel akkor. de ez csak mérsékelt aggódás, valami van bennem, azt hiszem, de reményeim szerint nem az, mármint nem szokott elvileg ilyen húgyúti izével kezdődni, nem? meg már csomó idő eltelt. (csak családomnál is másfél hét volt az eltérés...)  szóval hátha semmi komoly, és áthalad nyom nélkül és beolthatnak hétfőn, meg ilyenek.)

de hogy van oltás ip-m, hát azért az jó. (asszem.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése