2019. július 16., kedd

légyszi segìtsetek

ki tud jó (magán)bőrgyógyászt, aki ért a szemölcsökhöz (nem az intim, hanem a "mindenegyéb" fajtához)?

sohasenem gondoltam, hogy ez lesz, de elkezdtek nagyon durván sokasodni. (szerintem összeadva lassan százas nagyságrend, leìrni is rettenetes, istenem.) és a várakozásokkal ellentétben így ez a bőrgyógyi ezekre pont nem azt mondta, hogy megoldjuk, hanem hogy á, biztos hajlamom van, úgyse lehetne mit tenni, mert túl sok és visszajön és csak esztétikai probléma. még a magánrendelését se ajánlotta ebben a kérdésben.
de hát nemár, kizárt, hogy ezek csak így elborìtsák a kis testem, én meg tétlenül nézzem, legalább próbáljuk már megállítani őket :(( az se derült ki, melyik mi, többféle is szerintem.

most azért parázok, mert azóta sokat gugliztam, és nem jutottam semmi jóra mégse (pl hol azt írják, mind fertőz, hol azt, hogy nemmind, hohó, fertőzésről szó nem volt a rendelőben, most így pláne mivan.)
csak szembesìtett vele, hogy nem tudom, ki-mi a hiteles, ill mit kéne-lehetne tenni... de tanultam a fogorvosos "hagyni kell" esetből, és inkább nem hagynám.

plízhelp,
bárki bármit tud a témában, ajánlja, akár orvost, akár forrást, tapasztalatot, viszonyítási pontot, bármit tényleg! mailben is jó, itt is, bárhogyan.


[ugyanitt: tudom, hagyjam már a blöe dolgaimat, de hát ezek vannak irl is éppen.]

9 megjegyzés:

  1. Hol vannak rajtad? Mar bocsi a hulye kerdesert, de pl hanolyan helyen van, pl lab, akkor ne borotvald, mert azzal megserted es viszed tovabb.
    A leggyorsabb megoldas a wartner kenocs, azt lehet kapni dm-ben is, amig eljutsz dokihoz, vagy ezust-nitrat; de azt nem tudom h kiadja-e a patika. Dokit meg sztem lehet maganban kene hha ennyire gaz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ja, nyilván magán, javítottam. sztksat is úgy választottam, h fiatal, agilis és át lehet menni hozzá magánba, a hpv-s részt úgy oldjuk meg pl.

      telistele lett a mell alól indulva az alja-köze, már az oldalamon megy lefele és a melleken is megjelent, ilyen pici lapos barnás szarok - laikus tippre a melltartó vihette szét

      meg ilyen másfajták jelentek meg az egyik karomon, de vagy hét db tuti, ami eddig nem sztem nem volt ott v még nem láthatóan,,
      meg megint mások újak a nyakamon, lapockámon,
      és más,régi anyajegynek gondolt dolgokra pl mondta, hogy azok

      Törlés
    2. Fasza.
      Tenyleg probald meg a wartnert, attol igy osszeaszalodnak. Gondolom holnapra nem lesz borgyogy idopont, addig jo ez, legalabb ne vigye. Melltarto off/kidob.

      Törlés
    3. jó, azért ez nem ilyen pár nap, hanem ilyen hetek-hónapok lépték,
      múlt hét óta para, mert akkor mondta az orvos, h hátbocsi.
      és erre tényleg nem számìtottam.

      a wartner tippet köszi nagyon, megnézem!

      a bőrgyógyokkal azabaj, h most nem tudom, kihez menjek (még kevésbé, mint anno a fogorvosnál), hogy ki hiteles,
      mert az interneten egymásnak némileg ellentmondó dolgokat ìrnak,
      annyi zsém meg nincsen, h hasraütve kifizetgessek mindenkinek 15-20ezres konzultációkat, míg megtalálom, aki szerint van megoldás

      szóval hátha jön vki vmi tippel

      Törlés
  2. Futòszemölcs.
    Szerintem mind fertőz.
    Bőrgyògyàszt nem tudok ajànlani,szerintem nem egy környèken èlünk.
    Nekem a talpamon volt egy befelè növő,de totàl szètterjedt.
    Az egyik doki fagyasztotta,de sz×art sem èrt.
    A gyógyszertàri lötty vàlt be.Egy màsik bőrgyògyàsz ajànlotta.Maceràs mert minden egyes szemölcsre ragtapaszt kellett tenni amire lyukat vàgtam,hogy csak a szemölcsöt èrje a cucc,aztàn újra tapasz erre.
    Minden este.
    De hasznàlt.
    Mindenkèppen kezeld.Magàtòl nem àll le.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :(
      ezt a ragtapaszozós metódust el se tudom képzelni, hogy kell elképzelni

      és rajtam ezek ilyen max 2 milisek többnyire, ebből rengeteg-rengeteg, azt így jó vicci lesz kenegetni

      ajh, de akkor azért először mégis keresnem kéne egy másik orvost, aki ránéz, igaz?

      Törlés
    2. ezt gyanítottam am én is, h nem áll le - hiába mondja az orvos, h jobb, mint a heg, sztem a heg legalább nem terjed

      Törlés
  3. Nekem nyaktájon, hónaljban és mell körül voltak ilyenek, nem emlékszem a pontos nevére, nem fertőz hanem hajlam kérdése, majdnem 1 évig jártam bőrgyógyászhoz, alkalmanként leégetett 20-30 darabot is, egyáltalán nem fájdalmas, 1 nap nem fürdés és el is tűntek. 1 év alatt végeztünk velük, azóta is nőnek folyamatosan de sokkal kevesebb, és most már csak félévente elég 1x elmennem és azzal kész

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ó, és te csak úgy random elmentél egy magánbgy.hoz vagy hogy csináltad?

      Törlés