2019. július 21., vasárnap

anyagiatlan nő

szerintem zsigerileg nemkicsit anyagias vagyok, ami mellett képmutatásnak hathat a nemmindenapénz és a megleszünkígyis kampányolás. node vegyük figyelembe, hogy én csak áttekintettem a lehetőségeinket - és az jött ki, hogy így járunk a legjobban.
ha ezzel a férfival akarok lenni, ő meg velem, sajnos el kell fogadnunk, hogy nem a másik fogja megadni anyagilag azt a színvonalat.
pláne, hogyha élni is szeretnénk, kapcsolatot ápolni, az élet egyéb, nemmunka területeivel is eleget foglalkozni.

(mert nem tudni, hol a vége, így akkor kell élni az életet, amikor még van. nem túlzóan, de eléggé ahhoz, hogy ha holnap heló, se mondjuk: de én még csak most akartam volna belekezdeni.)


ettől függetlenül ugyanúgy el szoktam szomorodni, ha eszembe jut, mi lesz, pontosabban mi nem, mik a valószínűségek és a várható lehetőségeink.

most épp elszomorít például, hogy jelenleg mégse tudunk kicsengetni 58 ezer forintot a hpv pikk-pakk megoldására, pölö. mert pár váratlan dolog elvitte. jövő hónapra ott a lefoglalt nyaralás, meg a gyereknek ígért, meg születésnapok, azután két közeli esküvő, leghamarabb novemberben tellne rá, talán. (addig meg nyilván nem várunk, inkább kenegetünk, szívunk, remélünk.)
nyilván a szemölcseim is maradnak így, mert decemberben meg karácsony, arról leghamarabb januárban eshet szó.
so sad.

szép életünk van amúgy, de hát nyilván igen behatároltak a lehetőségek.

az, hogy miért nem váltunk most munkát, nem téma, tudjuk mindketten, ezerszer átrágtuk magunkat rajta. az, hogy ebbe miért nem fér bele mostanában (annyi) pluszmeló, szintén agyonrágott. lett konszenzus, most nem is mennék bele.

de attól még rossz érzés nekitrappolni a korlátainknak, és jó elnyafogni a bánatomat.


ami még van, az a tudat, hogy haladunk. hogy ezekből a lehetőségekből is körvonalazzuk ki a mindigjobb életet, dolgozunk rajta a háttérben szépen.

pl a múltkori beszélgetésünk  után máris abban a piciségnek tűnő, de igen fontos fázisban vagyunk, hogy írjuk a költéseket. még csak nem is valami appban vagy megosztott izében,
simán egy jegyzetfájlba gyűjtjük a telefonomon, és eddig megy.
szerintem ez nagyon sokat fog hozzáadni az életünkhöz, tudatosság és tervezhetőség, de legfőképp hozzáállás szempontjából.

meg az időbeosztásunk is azonnal javult! és ebben is egyre ügyesedünk.
pedig még mindig csak az "anyaggyűjtés, megfigyelés" szakaszában járunk...

de fejlesztjük magunkat más dolgokban is.
meg agyalunk azért folyamatában, nem az van, hogy jó, most akkor eszetlen carpediem...


szóval minden bánat ellenére azért azt látom, átgondolva, mi hogy van, hogy kihozzuk a jelen lehetőségeiből a legtöbbet, és haladunk is, és jófele. aztán majd persze meglátjuk, mi sül ki belőle.

szóval amennyire szomorú, valahol annyira izgi is, asszem.

7 megjegyzés:

  1. Miért nem appban írjátok a kiadásokat? Legjobb dolog (és kényelmesebb, mint a jegyzettel vacakolni), száz éve csináljuk mindketten, tök jól működik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mert még csak kipróbáltuk magunkat, h egyáltalán csináljuk-e rendesen :D
      de sokan dícséritek, úh tervben van

      Törlés
  2. Mondjuk lehet h köcsögség, de ha ilyen volumenű egészségügyi problémáim lennének mint hpv és futószemölcs, hát kb inkább nem ennék, nem hogy szülinap meg nyaralás.
    Tudom, hogy ez ilyen fatalistán hangzik, de a hpv az csomó nőgyógy ráknak a “kapuja” (ami nem a pasid problémája, de ha mindig visszafertőz, akkor a kenegetés az kb halottnak a csók); uh az sztem égető. De a szemölcs is: ahogy viszi szét a melltartó, ha véletlenül megvakarod, a törcsi amivel törölközöl, úgy lesz egyre rosszabb. Kb mindent ki kéne dobni amihez ezek hozzáérnek, mert folyamatosan viszed tovább. Ez is költségként is megjelenik ha úgy veszed, és minél jobban csúsztatod, annál nagyobbként.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a szemölcsös hpv az nem csinál rákot, ami csinál, az meg hálisten nincs nekünk - azért ezen eredmények nagy megkönnyebbülést hoztak
      a melltartó meg sztem magában nem fertőz, mmint nem úgy vitte szét, h ő csinálta, hanem h ahogy súrlódott ott a melltartóviselés miatt a bőr, az gondolom cuki mikrosérüléseket okozott, mindenkinél így van, csak sajnos ott nekem pont volt egy köcsög szemölcs :(( szóval én azért emiatt nem dobok ki minden textìliát, ami érintkezett velük,

      de igen, tény, h jó lenne hamar elkezdeni az irtást, ezen még nagyon törpölök, mit lehetne

      Törlés
    2. Nem akartam tavdiagnosztizalni, nyilvan. Csak arra akartam ravilagitani, h sztem minden alapja az egeszseg, es ha szarul vagy/vagytok akkor nem a masok dolgai (eskuvo meg mindenfele egyeb dologra koltes) a fontos, hanem ti.

      (Btw a szemolcs akkor lehet gazabb, mert valszeg tenyleg a ruhaid viszik tovabb. Es ezeket a virusokat nem lehet 30 meg 40 fokon kimosni ...)

      Törlés
  3. De mi az 58 ezer? Az fix? Csak keresem a megoldást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, ha mostanában csináltatjuk és nála, akkor ennyi darab kettőnknek ennyi (mert nem kell pluszban előzetes konzultációt is fizetni)

      Törlés