és hogy jót is

előző bejegyzésünkből következik, hogy átrendeztük a lakást.
vagyis én.
na, hát és nem lett jó.
annyira nem, hogy meg kellett várni a pasit a folytatáshoz, aki - mondjuk úgy- nem volt boldog az egész napos fizikai munkából hazatérvén.
(mondjuk ahhoz képest azért olyan dühös se...)

szóval először én toligáltam a (bazinehéz) szekrényeket, utána ketten - ééés... még most se jó.
de: már közelít! már nemhogy belevágtunk
(deus ex machina, mert ezt én se láttam magamtól jönni),
már majdnem megvan!
(mondja az optimista én.)

(és a takarítást is ellógtam, hisz szétbombáztam a rendezett részeket is, háhááá.)


(és lehet, azért se tudok aludni, mert felcseréltük a térfeleket az ágyon... ezen is még dolgozni kell...)


ó, és annyira beindult a főzőcske, hogy a szombati töltött tökre egy vasárnap reggeli pásztortarhonyával kontráztam,
mire anyós is megpakolt minket egy rakás kajával. (ezeréve nem szokott már, nem tudom, mi volt most.)


meg megjött a levél, hogy csináltathatok ide lakcímkártyát.


(meg a képeslap, amit magunknak küldtünk a nyaralásból - és valahol ez is az otthonteremtős projekt része.)


meg az is volt, hogy a pasigyereke gyermekkel cukiskodtunk már csomót, szabályosan hiányozni tud, furi dolgok ezek. tegnap például tropicariumoztunk, és aww, utána meg akkora bújócskázás ment, hogy azta!
(erről nagyon sok mesélnivalóm van, csak legyek jobban...)
(már hogy a csibéről, nem a bújócskáról, na.)


sok-sok mesélnivalóm van, csak kedvem-erőm nincs most.

majd lesz...