a gyerekezés

az meg olyan, hogy múltkor a lebetegedés miatt kihagytam, de most megejtettük a csakmihárman napot.
(na jó, egy párórás játszóterezést, ami után a mamáékhoz mentünk aludni ugyanúgy, de most ez az elérhető csakmihárman verzió.

fura pont ebben a helyzetben, de annyira meg nem, mert az életnek muszáj továbbmennie addig is, amíg, különben belekattanok.)

valahogy unt most, nem kötötte le a társaságom, mondjuk tény, hogy fogalmam sincs, mit kezdjek egy gyerekkel egy játszótéren, ilyen még sose, és velem nem lehet viháncolni, azt hiszem.
nem tudtam magam feltalálni, vagy mi.
ez rosszul érintett.

ettől függetlenül együttmászkálás, szeretgetés, bújás, velemalvás meg ugyanúgy volt,
ami meg jól.
direktben rá is kérdezett búcsúzáskor, mikor jövök megint,
(sőt, apja szerint már indulásnál tudakolta, hogy leszek-e én is,
és
"úgy tűnik, nagyon csíp téged".)

no és megkaptuk a semmiből, hogy apa is az én házamban lakik-e. (nem, én lakom apa házában, apa önérzetes, de, gyanítom, nem ez volt a lényeg.)
nem akkora csoda, a pasi ugye mondta, hogy ő szép fokozatosan akar haladni, a gyakorlatban aztán a harmadik talin átölelt, megpuszilt, most meg már szájon is,
nincs ezen se sunnyogni, se magyaráznivaló...

(azért azon eltöprengtem, mit kezdünk majd a zavarosabb keresztkérdésekkel, már ha sikerül megnyugtatóan rendezni a dolgainkat persze. mert akkor lesznek.
meg ezekszerint a pasi optimista velünk kapcsolatban. én... én is igyekszem.)

továbbra is meg vagyok hatva a gyerek hozzámállásától, meg zavarban a ténytől, hogy ennyire közel jön.

(vajon anyaként milyen belegondolni, hogy így bújik az új/másik nőhöz, fogalmazzuk bárhogy - ha az apjára, ill apja családjára se szívesen bízza?
vajon belegondolt-e, hogy ha őt szájonpuszilja, szájon puszilja azt a másikat is? -néha kivédhetetlen, pedig nem akarjuk.
vajon milyen az élménybeszámolókból kikörvonalazódva megtudni, hogy van valaki, aki kitudja ki, de ígymegúgy?
és vajon örül-e, hogy van akkor mégegy nő a világon, aki szereti-vigyázza a kis mindenét, törli a fenekét, csitítja, tanítja?
belegondol-e egyáltalán bármibe is?)

(ilyesmi lehet bölcsis gyerekgondozónak lenni? kötődsz idegen cukiságokhoz, megteszel értük mindent, pedig egyik se a tied? vagy az nagyonmás?)

(vajon ez még merre és mennyit fog változni?)


meg azt vettem észre, hogy, esküszöm, ez a gyerek 2 hét alatt nőtt! (múltkorra meg látványosan okosodott, ért.)
annyira durva!

és még, hogy nagyon fontos a határozottság. ha én se vagyok biztos abban, amit el akarok érni nála, kb esélytelen.



ahhoz képest, hogy semennyire nem tudtam elképzelni ezt a gyerekezést,
már bármit bármikor szívesen.
(elképzelni most se tudom - csak már nem számít, mert valahogy majd adja magát.)
csak az apjával jussunk dűlőre...


#negyedik