2018. július 11., szerda

miről is szól

az albim felmondását feltételhez kötöttem: a közösélet-közöskassza konstrukcióhoz,

elhangzott, halálos komolysággal, hogy jól gondolja át, jól gondolja meg, aztán nyilatkozzék, megvárom.

mert én mostmár nem akarok tovább tökölődni, elég idő eltelt, eleget látott belőlem, hogy eldönthesse, mennyire komolyak úgymond a szándékai.
nekem nem buli a semmire odacuccolni, feladni a ritkajó albérletemet és csupa olyan dologba ölni a pénzem, ami csak az ő lakásába passzol, egy olyan élet, háztartás felépítésébe feccölni az időm-energiám, amit ő eleve nem vesz komolyan, és ha költöznöm kell, hátra kell hagyjam...


tehát a mögöttes tartalomról volt szó, ami a közöskasszában vált megfoghatóvá.

lehet persze mondani, hogy eleve gáz van az elkötelezettséggel, érzelmi biztonsággal, azért éreztem szükségét ennek... (igen bizonytalan vagyok, áltatom-e magam, vagy tényleg szeret eléggé, így is tudom látni meg úgyis. érzelmi biztonság helyett hullámvasutazni szoktam.)
mindenesetre állásfoglalást vártam tőle.


na, és ezt buktam mégis.
(mert átvert/megrettent. nem mindegy, közben meg nyilván egyik se valami jó...)



szóval a pasi is kellett tudja, miről szól ez. úgy gondol-e minket, tartunk-e már ott. (ez utóbbi lehet az egyetlen valódi "mentsége", ha lehet olyan, azt hiszem. hogy korai volt. szerintem mondjuk nem, de majd a párterapin csak kiderül ez is legkésőbb...)

közben meg én már annnyira unom ezt a tökölődést, basszus, hogy most akkor lesz-e ebből valami érdemben, vagy csak ostoba vagyok,
egyfele tartunk-e, vagy mifene.

mert nem mindegy.
nem kéne mindegy legyen.

7 megjegyzés:

  1. Termeszetesen nem vagy ostoba, es elhiszem, hogy becsapottnak erzed magad, tok jogosan!
    Kivulallokent nagyon fura, hogy most koltoztetek ossze es most indul a parterapiatok is.
    Ez sem passzol sehogy, nagyon nehez ez igy, ismeretlenul, leirni, hogy mit gondolok, foleg, hogy nem szeretnelek megbantani

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. fürtös pl azt mondja, ébresztő, ez a kapcsolat sose lesz jó.
      viszont én nem tudom ezt igazán elfogadni,
      nem tudok nem hinni abban, hogy egy ilyen terapis cuccot még meg kell lépni,
      a konkrét gond, meg akkor már (remélem) egy teljes kapcsolati állapotjelentés miatt is.
      hát most mit csináljunk, ha nem sikerül egyedül megoldanunk...
      (tudom, engedjük el. de ha nem akarjuk?)

      Törlés
  2. Ezt a párterápiát nem értem én sem. Ott mi lesz a megoldandó issue? Összeköltöztünk de nem úgy, ahogy te akartad és nem akkor és úgy, ahogy ő akarta?

    VálaszTörlés
  3. Nem sértésnek szánom, de én a helyedben annyira nem aggódnék. Szépen ki fogsz erőszakolni/zsarolni mindent, amit szeretnél, a másik igényeinek teljes figyelmen kívül hagyásával, ez majdnem biztos. Nagyon ügyesen haladsz a célod felé, egyre rövidebb idő alatt tudod megtörni a másikat, precíz munka. De tényleg ezt akarod? Mindenáron keresztülvinni, amit a fejedbe vettél, és gyakorlatilag csak azért, mert ... csak? Még ésszerű érv sincsen. Addig fogod szegényt szorongatni, amíg kivérzik teljesen? Bólogató papucs lesz? Vagy mi a terved ezzel az egésszel? Költői kérdés, meg nem bántó a szándék, de terápia előtt esetleg érdemes lehet megpróbálni kompromisszumok mentén élni kicsit. Ott se hiszem, h mást javasolnának :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. arra hadd kérjelek meg, gondold végig, hogyan szól ez a komment rólad.

      (rólam, rólunk sehogy, és igazán a leírtakhoz se tudom kötni, csak azért.)

      Törlés
    2. :) megválaszoltam ezt már a következőben. Nem kellett volna nyilván ennyire sarkosan leírni. Őszintén mondom, h nem akarok a játszótereden homokvárakat lerombolni, te blogod, te életed, semmilyen valós okom nincsen rá, hogy erről megosszam a véleményemet, és semmit nem profitálok sem abból, ha győzködlek az igazamról, sem pedig abból, ha most tartalom nélküli álpszichológiai labdákat kezdünk dobálni egymásnak. Meg kellett volna tartanom a véleményemet magamnak, sőt, a helyzetet is kerülnöm kellett volna, amiben kialakulhatott. Ígérem, nem fog többet előfordulni, nem szándékom senkit sértegetni.

      Törlés
    3. nem hiszem, h ez tartalom nélküli álpszi labda... (nem vártam, h írj rá)

      csak szerettem volna felhívni a figyelmedet arra, h ez a komment sehogyse arról vélemény, amit én írtam vagy velem történik,
      viszont nettó sertés, amiket feltételez rólam, nagy indulattal.

      fogalmazhatnék úgy is, hogy kikérem magamnak,
      de minek. a korábbi kommentjeid sose voltak ilyenek, attól, hogy nem értettünk valamiben egyet, jó volt véleményt cserélni,
      de ez a "te életed, a te értékrended, te tudod" (meg a "homokvárrombolás") nem azt mondja nekem, hogy a kettő közt te most különbséget tennél.

      ezért éreztem szükségét leírni, h hé, itt vmi nagyon elcsúszott, kérlek, gondold újra, ez itt nem véleménnyilvánítás, inkább vmi alaptalan, bántó személyeskedés.

      a kulturált véleménynyilvánítást továbbra is örömmel fogadom,
      de ez itt ezmiez.

      Törlés