kedden annyit dolgoztam (aka pörögtem a munkaidő alatt), hogy ... atya. úr. isten. elszoktam én már ettől az eszelős tempótól...
a szabad szerdámon-csütörtökömön, amikorra rengeteg dolgot irànyoztam elő magamnak, végig balfaszkodtam. valahogy hullafáradt voltam, és úgy kb alig intéztem belőlük.
ma meg annyira felqrt a meló, hogy szavakat se találok. komolyan. unnnndorító. belül sikítósan hajtépősen miafaszosan toporzékolósan.
(most ezek közé kell vessző vagy kötőjel vagy valami, vagy sem? és ezek közé? ahh. az olvasószerkesztő énem sorvadása olyan méltatlan.)
aztán a pasi írta, hogy épp várja a trélert, mert hazafele elszállt a fék. örülési, hogy semmi baja, szomiság, hogy váratlan kiadás, hogy kiadás, hogy pont a nyaralás előtt. (mondjuk örülési annak is, hogy nem ott.)
a nyaralásra részemről semmi sincs kész, de annyira semmi, hogy még fejben se raktam össze, mit kell vinni, de hogy így nagyvonalakban se.
szombat estig dolgozom kb, vasárnap reggel indulnánk, gondolhatjátok, mennyire érzem esélyesnek, hogy utolérem magam - persze azt hittem, majd ma, itt bent, de kb az 5. percben elúszott minden esély...
hulla vagyok, elgyötört, agyatlan.
(az egyetlen, ami még megvan, hogy ma este mosnom kell, különben nem szárad meg! hát ennél sokkal több volt, de ez is valami, nem? csak ne aludjak bele!)
#éljenéljen
#zavarazerőben
#hibaa...hagyjukis
u.i.: úgy örülök, hogy nem hiszek az ilyenekben, most jó nagy bajban lennék, a kétségbeesésről nem is beszélve.
u.u.i.: és még az angórapulcsim is vedlik. mehh.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése