2017. július 25., kedd

jelenleg

abszolúte szétvagyok. (nem magamhoz képest úgy általában, hanem az elképzeléseimhez képest, mondjuk.)

holnap reggel nyaralunk, ma még kb belül sírva kellett hívnom anyámat, hogy akkor hol van a pénzem, ugyan,
mert onnantól, hogy megállapodtunk, értelemszerűen számonkérhető, nem pedig ajándékpénz, alamizsna, stb,
persze nem így mondtam, de annyira tudtam, hogy ez lesz és annyira gyűlölöm érte ilyenkor.

tudom, felnőtt ember keresse meg magának a pénzt, de most lépjünk túl.


a pasi a napokban totál kihajtotta magát, a csúcs, hogy tegnap reggel öttől hajnali négyig volt talpon, hajnalba nyúlóan dolgozott a lakáson, ma reggel meg újra kelt, ment tovább,
ezt ő se, senki se tudja a végtelenségig tolni, közben kánikula is volt, stb,

már előre borítékolható, hogy átalussza a nyaralást, de legalábbis átzombulja-bambulja, vagy megfeszülve próbál ébren és aktívan "nyaralni",

ez se lesz minőségi közös idő, pedig hogy vártam,

és még azt se mondhatom, hogy nem értem meg, miért és milyen állapotban van,
mert teljesen érthető és logikus.

mert haladni kell, dolgozni is kell, gyerekezni is kell, és akkor még mellette nyaralni is... kell.

szuperjó, tényleg.


én is azt éltem meg a napokban, hogy képtelen vagyok ennyifele szakadni, mindenkivel lenni, mindenkire figyelni, egyszerűen hiába érzékelem az igényeket és érzem szükségét a jelenlétnek és vágyom is rá,

ennél jobban nem megy,
és igazából így is elegem van, mert fáradt vagyok,
mert velem, az én igényeimmel, hogy kicsit semmittegyek, csak úgy lógjak a pasimmal vagy egyedül, szabadon, mi lesz így.

szeretnék tényleg napokig úgy tenni, ahogy ma is: kikapcsolódni a picsába mindenből és tényleg az égvilágon semmit se csinálni, sehova se menni, csak enni, inni, aludni és dögleni.

közben ma se lehet, mert pakolni kéne meg utánanézni, egyáltalán hova a frászba megyünk,
mit lehet ott csinálni,
főleg ilyen fos hidegben.
és akkor a semmittevés se pihentet, mert azon kattogok, jajj, helyette-utána mennyi mindent kéne. be vagyok feszülve én is teljesen.


annyira kéne vissza az egyensúlyom,
dolgozom rajta,
hátha ma tényleg.


kb folyamatos sírhatnékom és gyomorgörcsöm van megint, és minden, de minden gondom egyszerre nyomaszt és nem tudok elvonatkoztatni és pfff.



#innenszépkikapcsolnitényleg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése